Pápai Lapok, 1894 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
XXI. évfolyam, y Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre korunktul rendkívüli számok is adatnak ki. Bórmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lapok szerkesztőségéhez (Jókai Mór utcza 969. sz.) küldendők, »*\ j O # « Ä I. szám. — 1::?'/.;., JJ^.rri : ; —ff- — Pápa, 1894. január 7. Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — Egy számára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő. Bélyegdij mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak s hirdetések ;i lip kiadó hivatalába {Rolm Mór fiai ( frv hirlapközvetitő iroda) küldendők. >^ Q* \^—: —e £ Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Jókai Mór „Oh szép, dicső a férfi sorsa Kiválva milliók közül, Ha küzdve, bátran tör magasra S örök eszmékért lelkesül. Ha esze lángját, szive vérét Egy magas célnak szentelé, S nem kiván más tette bérét, «Mint — hogy egy lépést tett felé." Ünnepet ül hazánk és vele ünnepelhet az egész művelt világ. Mert a férfiú, kinek 50 éves írói munkásságát ma ünneplik Magyarország fővárosában, lánglelke műveivel utat tört a magyar népnek, az egész művelt világ különböző országaiba. A merre csak művelt népek laknak, mindenhol ismerik az igaz szerelemnek, a tiszta erkölcsnek és a hazaszeretetnek fölülmúlhatlan apostolát, ismerik a XIX-ik századnak ezen egyik legnagyobb regényíróját, a magyar költőt, Jókai Mórt. Hogyne volna tehát méltó a mi örömünk, midőn a mai napon tiszteletünkkel adózhatunk annak, ki akkora tiszteletet szerzett a művelt világon a magyar névnek! De mit is kutatjuk mit szerzett a mi számunkra Jókai a külföldön, midőn idehaza nekünk a legnagyobbat segített megszerezni, segített visszaszerezni számunkra a magyar hazát. Jól esik megállnunk e helyen, mert ez oly szép részlete a magyar írók szereplésének a magyar történelemben. Midőn a világosi katastrópa után Magyarország kitörültetett az önálló nemzetek sorából, s még az e felett való sajnálkozás szava is tiltva volt a hazában ; s mint a fájdalmában feljajdult költő mondta: „Magát az eltiport magyarnak kisírni sem szabadt; e kétségbeejtő sötét helyzetben a magyar szépirodalom munkásai, s néhány jeles történetírónk voltak azok, akik ébren tartották műveikkel a nemzetben egy jobb jövőnek, hogy ugy mondjuk a feltámadásnak reményét, a melynek megőrzésére oly nagy szükség volt, hogy e remények megtartása nélkül talán örökre elveszett volna, talán soha felébreszthető nem lett volna Magyarország. Egy-egy történelmi alak ekkor minden egyes írónk, s műveik, mikkel az elárvult haza ügyét szolgálták, egy-egy történelmi hőstettel érnek fel. Nem volt szabad még csak nevén sem nevezni a hazát, vagy annak ügyét, szólnak tehát képes beszédben, s egymásután jelennek meg : A gólyához; A walesi bárdok; Az uj földesúr stb. költői művek, mindannyi más-más költői lélek termékei, de mindannyi egyazon hazáért dobogó szívnek megnyilatkozásai. Lélekemelő tudat lehet közülük azon keveseknek, kik napjainkat megérték, munkáik eredményének szemlélése: „Mert a tudat, hogy számot tettünk Nagy könyvedben, történelem, S mit elvetett szavunk, vagy tettünk, A mag nem volt gyümölcstelen, Hogy ránk egy ország szeme nézett, Keblünkben millió kebelezése élt: oh, ez az érzet az öntudat, oh mint emel !" Szólni fognak ma mások és szóljanak is Magyarország e nagy fiának utánozhatlan szép irályáról, műveinek művészi alkotásáról, szellemének teremtőképességéről, munkáinak végére mehetetlen számáról, fáradhatlan tevékenységéről, csodaszerü lelkierejéről. Csak szóljanak és mondjanak el róla minden lehetett mit csak a magyar nyelv szótára egy kitűnő szó dicséretére felmutatni bír, mert mindaz nem lesz túlzás a nagy költő ünneplésénél, de nekünk pápaiaknak nem ez a szavunk van a kiváló férfiúhoz. Mi úgy állunk előtte e napon, mint az a szegény nő, ki a történelemben a hírnév és dicsőség szárnyaira emelt fiának ünneplésénél megjelent, de szerényen hátul megvonult, hiszen tudta mennyire kimagaslott az ő fia a környezetéből. És a fiú megismerve anyját, odasietett és átkarolta őt. Mi is, bár az ünneplők sorában észrevétlenül állunk is, azon körülmény folytán, hogy a városunkban keletkezett irodalmi körnek Jókai Mór oda adta nevét, ugy érezzük, hogy minket ért, a hol az »alraa mater« áll, melynek védelme alatt mint ifjú nemes célokért lelkesülni tanult, az a szeretetteljes karolás. »Pápai Lapok«, ti a pápai közönség óhajainak 20 év óta tolmácsai, vigyétek el a 21-ik év első számában hódolatunkat Pápa város szeretett fiának, büszkeségének, díszpolgárának! Jókai Kis Ernő. •A félszázados írói jubileumára 1894. jan. 6.— Dalt múzsa koszorús fiad nevére; Kit ünnepel ma völgy, halom, Hol zug a négy folyamnak árja, Babért körítve homlokára, Repülj, ölts szárnyakat halom! Habár, ezerszer magasb van a Kárpát, E dicsfény átragyogna rajt; Mely nyomdokából fel-kiárad ; Hol sziklát, szirtet törve fárad, Virágokat ápolva majd. Amily merész, ép oly nehéz e pálya: Hány sziv szakadt meg már bele ? ! — Melyet szent vágytól égve futván, Leroskadva apostol utján; — Babér helyett: tövist nyere . . . Te, választott kegyence Istennek; Ki e nagy harcot megvivád: A tövisek rózsákká válva, S az érdemelt borostyán-pálma Koszorút, nyújtja egy világ! Tündérbereknek suttogó fugalma Lebeg a te utad körül: Melynek bűbájos balzsamárja, — A szivek rejtekébe járva — Sebet hegeszt, könyet törül . . Nagy orvos a népek sajgó sebének, Mit sorsharag villáma üt: Gyógyul, ki szellemed patakja Gyöngyeinek egy cseppjét kapja, Mindenkoron — és mindenütt. E szent forrás patakja itt csereg le, A hármasormu bérc alatt. Kanyargó utján merre árad: Ölelve romot, és virágot, Fészket rejtő dalos galyát. Dus kincseivel itt omolva széjjel; Áldást hint mindenütt nyoma: Mint a lótusszal ingó Ganges . . Szűz partjait, mig a világ lesz Nem éri hervadás soha! Örök marad, örökre halhatatlan, Mit a költő ápol, teremt: — Az idők szárnya bárha csattog, Tűnve a századok alattok, — Uralja ez: a, — végtelent! Kit isten-csók érinte bölcsőjében, Ki néped büszkesége vagy : Te hit, igaz, vezérlő pásztor; Légyen megáldva áldott százszor, E nemes sziv, e drága agy! Dicsőségednek fényes zsámolyához Zarándokol ma nemzeted, Aki előtt tűzoszlop voltál, Midőn romokba dölt az oltár, S kioltva a szövétnekek .... Lelked mannája táplálá e népet A bujdosások éjiben: Midőn zsarnok üldözte, zúzta, S égette a kietlen puszta, Múzsád váz , hol elpihen. El — megpihen . . és a zsibbadt tagokba Uj élet ébredése jő: Feltárva a multaknak képit; A dult romokból alkot, ópit; És int egy boldogabb jövő . Ikerpartján a hömpölygő Dunának — Minőt álmok képzelme fest — Emelkedik a büszke város , Mely keblére ölelve zár most, A koronázó Budapest. Elnéped: ezredéves küzdelemben „Megfogyva bár, de törve — nem" ! A megvívott harcok csodáit, Midőn uj ezredéve rá nyit: Bámulja a történelem! E nép, e nemzet ünnepel ma Téged, Megaranyozva koszorúd! Kit annyiszor, és annyi dalban Vigasztalál meg, annyi bajban, Hogy ne legyen még szomorúbb . . E nép, e nemzet ünnepel ma Téged! Áldva, agg, ifjú és gyerek . . Kit karján ringat még a dajka — Neved gagyogva kicsiny ajka — Oh! még az is — áldást rebeg! • i Áldás reád! viseld fényes babérod, Ragyogva még soká nekünk : Érd meg aratását a magnak; Melyre reményeink tapadnak, Mit oly féltő gonddal vetünk! típós Lajos. 1 ijr ^ TA_B_C A. Jókai Mórnak pápai életéből. A nemzet termékenyebb koszorús írójának és első rangú humoristájának 50 éves írói emlékünnepét ülte meg tegnap egész Magyarország. A pápai főiskolai ifjúság képzőtársulata 1892. júniusban emlékezett meg kegyelettel róla, és tartotta meg 50 éves fordulóját azon időnek, midőn 1d41/42-ben Jókai a pápai főiskolában, mint első éves philosophus (most VH. o.) tanult és az ifjúsági képzőtársulat tagja is volt. J Röviden menjünk vissza emlékezetben az 50 év előtti időre és szellőztessük az 1841/42-ik iskolai év poros jegyzőkönyveit, mit tudnánk felkutatni Jókai Mór pápai ifjú életéből ! ? Az iskolai év azon időben még november elején kezdődött. Az akkori ifjúságból még most is élő pápai tanuk Kis Gábor, Kis János, Puzdor Gyula, Vid Károly, akiknek körében megjelent ama tartózkodó, félénk, halovány színű, Pozsonyból jött deák, kiből akkor még egyikök sem hitte kinőni a nagy képzelőerővel megáldott Jókai Mórt. Ugyanezen évben tanultak itt még Petőfi Sándor és Orlai Petrics Sámuel. Jókai Mór lakott a Hosszú, most Jókai utcai Horváth Lajos főbíró-féle házban, Petőfi Sándor a Főiskolautcai őkollégium melletti Orlai Petrics Sámuel pedig a Fazekas utcai Pfiliféle ház*ban. .A tettre vágyó három ifjú mennyire más jövőről álmodozott akkor, mint ami utóbb mindegyiknek osztályrészül jutott. Jókai festő a kort lenni, Petőfi színész és Orlai Petrics regényíró, és lett Jókai regényíró, Petőfi a nemzet lángnyelvű Tirteüsze, Orlai Petrics pedig kitünő festő. Jókai Mór az iskolai év végeztével, 1841/42. nyarán következő iskolai bizonyítványt nyerte: Első félévben, erkölcsből I. osztály görög nyelvből kitűnő természettanból kitűnő alkalmazott mértan kitűnő vegytanból kitűnő német nyelvből kitűnő magyar nyelvből kitűnő magyar történet kitűnő francia nyelvből kitűnő Magyarorsz. közjoga kitűnő egyetemes jellemrajz (statistika) kitűnő Magyarorsz. jellemrajza (statist.) kitűnő Az iskolai év folyamában, az 1841. tavaszán májusban keletkezett ifjúsági képzőtársaságba is beállott és ifjúi hévvel lépett nemes versenyre egy Petőfivel, Orlai Petriccsel, Bárány Gusztávval, Dömény Ferenccel, Lantai Sándorral, Kis Gáborral, Kerkapoly Károllyal és még számos, nemesnél nemesebb törekvésű társakkal. — Már november 2 l-én érdemkönyvre ítélte Finta Károly bíráló a „Mi az ?" c. következő lyrai művét: Szólj, mi dal ez? Ennyi zaj közepett, Ennyi büvhang s vad moraj felett? Felcsapongva égre hat zenéje, Mely keserv és tiszta éldtelek ,Tán syrén zeng méreg édes hangon Csáb ajakkal csendes légen át?« Kisszerű az ennek ellenében. Ihletetten hallám bájdalát. »Tán a Memnon szobra dall magasztos Hajnal-szülte tiszta éneket? Tán az égi bujdosók öszhangja Bezgi át a kéklő mennyeket ?* Nemi óh a dal bús és nagyszerű dal! Mely szivet fojt és kebelbe hat. Mély keserve annak a ki hallja, S a ki zengi szive megszakad. Hattyú dal ez, túlfeszült hatalma Egy utópercz érzeményinek, Melynek lelket elfogó siralmi Haldokolva szerte lengenek. Óh! haláldal ez, siralmi ének! Egy enyésző nép hattyú dala; Egy hazának vég feljajdulása; Egy letűnő nép esthajnala. Még ezen költeménynek Jókai Móric van aláírva. 1842-ben február 9-én olvasta fel a társulati ülésben „Az Istenitélet" című beszélyét, melyet a február 13-iki ülésen Bárány Gusztáv érdemkönyvbe írásra méltatott. A február 23-i ülésen „A coloss" című lyrai művét Tóth István, most posonyi ügyvéd, érdemkönyvre méltónak találta, de beírva nincs. Ugyanezen ülésben az „Ősi kard" és „Agg lantos" lyrai műveit kiigazítás végett visszaadták. A február 27-iki ülésben „Vágytárs" című beszélyét Kerkapoly Károly bírálta és egyes igazítások megtevésére, p. o. hősnő jelleme könnyelmüebbnek mutattassék fel, utasította. J És végre a július 26-i ülésben dicsérettel lett kiemelve a „Tűz és viz" ban beszélve, melyért egy arany másodjutalmat is nyert. Ellenében Orlai Petrics Soma nyerte az első, két aranyos jutalmat „Viszontorlás" című beszélyével, Lantai Sándoré pedig a harmadik helyen lett dicsérettel kitüntetve. Jókai Mór mint szavaló is tett kísérletet az ifjúsági képzőtársaságban. Először szavalt 1842. jan. 19-én „Az éjféli ház" című költeményét Vörösmartynak. A bírálat következőleg van bejegyezve a társulati jegyzőkönyvben: „szavalata alacsony hangja miatt érthetetlen volt". Február 27-én szavalta Vörösmarty „Száműzött" c. költeményét, melynek szavalásában haladást tapasztaltak. Június 12-én pedig Antonius beszédét Julius Caesar felett a Julius Caesar tragédiából. A reá vonatkozott bírálat nincs a jegyzőkönyvben fentartva. A május 29-én tartott ülésben Petőfivel együtc uiráróvá választatott. Ilyen minőségben bírálta június 26-án Sárközy Titusnak németből fordított „Zörgő manó" című beszélyét. Befejezésül följegyezzük még ide, hogy az évzáró örömünnepen jul. 30-án a „Tűz és Víz" czimű pályanyertes műből mutatványt olvasott fel Dömjén Ferencz társulati alelnök, az „Isten Ítélet" ből pedig Bárány Gusztáv. I . -dr. latin nyelvből kitűnő természettanból kitűnő alkalmazott mértan kitűnő vegytanból kitűnő német nyelvből kitűnő ókori történetből kitűnő francia nyelvből kitűnő Második félévben: Városunk Jókainak, Pápa városa a nagy költő iránt érzett tisztelete és szeretetének már 14 évvel ezelőtt, bár szerény, de maradandó emléket állított, midőn Jókainak, 1841/42-ben volt lakóházát (a régi Klára- most Horváth-házat) emléktáblával jelölte meg 1880. év július hó 18-án. Most, 50 éves írói jubileuma alkalmával pedig hálája és ragaszkodásának ujabbi kifejezéséül, Jókai Mórt, koszorús írónkat városunk díszpolgárává választotta, a hosszú utcát Jókai Mór utcának nevezte el és az ünnepelt férfiú nevével dicsekvő irodalmi társaskört, a pápai Jókai kört alakította meg. Városunk a budapesti ünnepnapokon. Az országos bizottság által rendezett Jókai ünnepély tegnap folyt le óriási fénynyel a fővárosban. Városunk képviseletében Lamperth Lajos városi főjegyző, Néger Ágoston apát, Gyurátz Ferenc esperes lelkész, Sült József kir. közjegyző s kivülök Láng Lajos és Fenyvessy Ferenc orsz. képviselők voltak jelen az ünnepélyen és nyújtották át városunk díszpolgári oklevelét. A pápai Jókai kör küldöttsége pedig Fenyvessy Ferenc elnök vezetése alatt, Kapossy Lucián dr. Körmendy Béla titkárok, Mészáros Károly pénztárnok,Barthalos István és Horváth Lajos tagokból állott. Díszpolgári oklevél. Valóban remekmű a díszpolgári oklevél, melyet Here Dávid helybeli rajztanár ügyes keze készített és állított ki páratlanul díszes illusztrációkkal. Az első lapon Pápa látképe (a tókertek felöl) látható, alatta Pápa hódolata van jelképezve, u. i. egy a város címere mellett térdeplő szűz babérágat nyújt Jókai 3 angyal által tartott mellképéhez. Az Ó-kollegium, a Petőfi-ház és a Klára-ház (hol Jókai tanuló korában 1841/42-ben lakott) hű mássá van a második lap fején. Balról 2 angyal tart egy szalagot „Az Isten ítélete" felírással, alatta a Géniusz írja érdemkönyvbe Jókai által Pápán 1842-ben irt ezen első beszélyt. Fővárosi levél Alig szabadultunk meg a szent karácsony ünnep által okozott izgalmaktól, alig ráztuk le a nyakunkról a karácsonnyal és az uj évvel járó kellemetlenségeket s lehet kellemesség is s végre alig a köszöntött be hivatalosan Tél apó hozzánk, főváros képe mintegy varázsütésre azonnal megváltozik. Mintha kárpótlást akarna nyújtani mindazon hiányokért, miknek nyáron át bővében voltunk. A mily unalmas nyáron a főváros, hogy vidékre menekül a ki teheti, ellenkezőleg télen minden élvezetet feltalálhatunk, amit csak egy világváros nyújtani képes. A vidékről a gentry családok a telet rendesen Budapesten töltik, különösen ha eladó leányuk van. A nagyobb forgalmú utcákon két palotát összekötő köteleken óriási lepedők himbálóznak, melyek a különféle bálokat és azoknak megtartását hirdetik; ha a szót meglebbenti, egy-egy Andrássy kultuszból való kocsinak borotvált arcú kocsisa méltán féltheti cilinderét a lesodorhatás veszedelmétől. Jelen sorokban a sourfixekről leszek bátor megemlékezni, mint a bálok előhírnökéről s mert a fővárosban már olyannyira elterjedt, hogy számot tesz úgy a politikában, mint a különféle művészetekben. Különböző jourok vannak, a szerint a milyenek a vendégek s milyen a házigazda, esetleg a házi unnó." E fővárosi jouroknak halvány árnyképei azok a kisvárosi familiáris természetű kávé, kuglóf „szójazék." E sorok írója szintén hivatalos szokott lenni egy irodalmi és művészeti jour fixre s az itt szerzett tapasztalataimat, különösen a háziasszony typusának ismertetését leszek bátor pár sorban előadni. Az Andrássy-uti paloták egyikében van Hamvasinénak a szalonja. Hetenként egyszer ide szoktunk összegyűlni hölgyek