Pápai Ujság, 1899 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-08 / 1. szám

Pápa, 1899. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Vi­ tl­Cza, 122. Sz., hova a kéziratok és a/, előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok vissza n­em adatnak. L.új tulajdonosok képviselője­: Felelős szerkesztő:­­­ Szováthy Lajos. Főmunkatárs: Dr. Nyikora József, Makay István. II Előfizetési stratk: Egy évre­­ 4 forint, félévre 3 forint, negyedévre 1 forint. Egyes­zám ára 10 kr. Apróhirdetés szavanként 3 kr. I. évfolyam I. sz. FÜG­GETLEN, TÁRSADALMI HETILAP. Beköszöntő. A­mint a politikával foglalkozóknak meg vannak az ő szócsöveik, a politikai lapok, úgy a társadalmi-, és egyéb köz­h­­asznú dolgok munkásainak is külö­nösen a vidéken­­ meg kell hogy legyen a saját szócsövük, egy-egy szerény igényű hetilap, mikben a helyi érdekl­ közügyek fölött az azokhoz értek egymás közt esz­mét cserélve az olvasóval a jót, a nemest és igazat megismertessék. E czélt a mi társadalmunkban, mely közel Ki,1­00 lelket számlál, eddigelé egye­dül a „Pápai Lapok" szolgáltatta. Hogy minő igyekezettel, mutatja ama. 25 év, mely háta mögött letűnt, de hogy minő­­ sikerrel, azt bizonyítja a mi lapunk kelet­­­kezése. Programmunkát néhány szóval mind­járt itt elmondhatjuk. Mindenkor a közérdeket szolgálandjuk, tekintet nélkül arra, hogy ezáltal minő magánérdekek szenvednek majd csorbát. Ellenőrizzük a jót, hogy ennek ismerete által jobbra törekedjünk. Hogy városunk érdekeit és a közügyeket méltán szolgál­hassuk, lapunk pártatlan, és befolyásoktól teljesen független leend. Ezt megígérjük, és megtartjuk, valamint munkatársainkkal­­ megtartatjuk. Szándékunk nemcsak városunk érde­keit, hanem a vidékét is szolgálni; ez okból a vidék jólétének előmozdítását is szívünkön viselendjük. Csak egy rovat fog lapunkból hiányzani: a személyeskedés rovata. Mi mindenkor tisztelni fogjuk az ellenkező vélemény személyét, érveit szívesen meghallgatjuk, azoknak tért adunk, hogy az olvasó ezeket is megismerve, teljesen tájékozva legyen, m­ert csak úgy lehet tudása elfogulatlan, és ítélete igazságos. Végre a mondottakon kívül ajánló levelünk az legyen, hogy munkás gárdánk melynek névsora más helyen olvas­ható e lap mindenik rovatának veze­tésére külön-külün a legjobb erővel ren­delkezik. A „Pápai Újság"­ technikai kiállítását dicsérni teljesen fölösleges. Hogy e lapnak és e fényes gárdának éppen az én csekélységem került az élére, az csak a véletlen játéka volt. Mindegy­ így is kitüntetés reám, és érte büszke vagyok. Különben majd méltóbb jövend nálam, kihez aztán így szólhatok Petőfivel: „mit én nem egészen dicstelenül kezdek, folytasd te barátom, teljes dicsőséggel!" Pápa, 1999. január 8. Dr. Nyikora József, a «Pápa­i Ujság» szerkesztője. A „Pápai Újság" tárcája Tűnődés. Őszi tájnak hervadása. Kedélyemnek hű képmása Itt is, ott is hervadás van, Virág és sziv haldoklásban. Hervadó lomb, hulló levél, Elnyilt virág, betölt remény. Reményim csak szülemlenek, h a mint jönnek, úgy eltűnnek! Ökörnyál húz, a kék légben Lomb az ágtól való félben, Szakadozik éltem kapcsa, Kis hajómat orkán csapja Hervadó lomb, hulló levél Kihalt vágyak, eltűnt remény­­­­ Ismerősök rokon képek, Fájdalmasak, mégis szépek! E tájnak volt szép tavasza, Kalászt termő forró nyara: De tavaszom rideg és zord, Fájó szivem sok sebet hord! Szebb hazába a m­adarak Elsietnek,­ vándorolnak; Röpiti uj tavasz vágya' Más világnak enyhe árnya! Ez életből, álkodásból Csalárdságból, gonoszságból, Port lezárva bútól menten Más világba vágy a lelkem! Sürü köd száll a vidékre Nem láthatok a kék égre : Ködöt érzek lelkem előtt Más világot elfedezőt! Szunnyad, elhal a természet: Virág, levél sírba térnek ; De a tavasz hősugara, Uj életre, föl, — kihozza. Január 8. Előfizetési felhívás. Pápa város jelenleg közel 16000 lakossal bir. De nemcsak e szám, hanem főleg az értel­miség súlya ad városunknak oly fontos szerepet, mely méltán számottevő az ország culturális haladásában. Nemcsak városunk, hanem a vidék érdekei is kívánják egy orgánum alapítását, mely a szép­nek, jónak munkálásán kívül az eszmék tisztázá­sának szabad tere legyen s irodalmi színvonalá­val bármily igényeket is kielégítsen. Megjelenik lapunk minden Vasárnap (az első 1899. január hó 8-án) egy nyomatott m­­yi terjedelemben oly diszes kiállításban, (elsőrendű papíron, uj betűkkel) hogy más vidéki lapokkal bátran kiállhatja a versenyt. Nevezetesebb országos eseményeknél kü­lün kiadást ad a „Pápai Újság" míg városi vagy vidéki fontosabb események után nagyobb terje­delemben jelenik meg. Ünnepi számai mindig terjedelmesebbek. Az iparos és kereskedő osztály érdekeit ápolja és védi e tekintetből a „Pápai Újság" elfo­gad apró hirdetést is szavanként 2 krért. Bárminó hirdetést is jutányosan számít. A „Pápai Újság" előfizetési ára. Egy évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. ügyes szám­ára 10 kr. A „Pápai Újság" a tudomány, közoktatás, nevelés és művészet, ipar és kereskedelem, speio­logia és jogtudomány, közegészség, nemzetgazda­ságtan, technikai tudományok stb. terén alapos tájékozást nyújt olvasóinak főleg városunkra és a vidékre való tekintettel. A „Pápai­ Újság" munkatársa helybeliek, vidékiek és budapestiek. Én haldokló érzeményim, És hőn táplált reményeim, Látnak-e majd másvilágot, 8 lelek-e majd boldogságot?! S. Az á­ruló Vénust Szeretem a csimMfet­ De nem csak azokat jplyek a szép nyári es­téken s igy főleg télen mintegy sziporkázva r­e­integetnek felém, hanem azokat is, melyek (ill. kik) éreznek is s nincsenek oly óriási távolságban. Értem a földi csillagokat. Elhatároztam, hogy a csillagászatnak ez ágát különös elő­szeretettel fogom mivelni s ez nem volt nehéz dolog, mert médium mindig van. Ugy de egy komoly filozófus előtt mindig az le­hed, hogy a szépet a hasznosat kapcsolja egybe. Megvan. Hiába, van itt ész. Több napi gondolkodás után elhatároztam, hogy egy oly tanártól fogom hallgatni a csillagászat magasztos ki egy szép földi bolygórendszerrel tudományát, Van körül-

Next