Pécsi Hírlap, 1887. január-június (1. évfolyam, 2-52. szám)
1887-01-06 / 2. szám
I. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 ., — ,, Negyedévre . . I ., 50 ., Egy hóra . . . — „ 50 „ Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fölszólalások intézendők. Pécs, 1887. január 6-án. Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. 2-ik szám. Szerkesztői iroda: PÉCSETT, kis-tér és Deák-utcza sarkán, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl; előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Az új színház és a régi piacz. Múltkor a lefolyt városi közgyűlés egyik érdekes pontjáról szólt az ének, de megneheztelne reánk az ugyanazon közgyűlés másik érdekes pontja, ha csak úgy ad acta tennék. Illő hát, hogy arra is ráis térjünk. Az új városi színház ügye keservesen vajúdik és sok lárma és fejtörés után odáig jutottunk, hogy már a helyet keressük, a ahova építsük. Hiszen csak egyéb baj ne legyen. Az e czélból kiküldött bizottság meglepő eredményt ért el. Meglepett bennünket. Mert ha komoly megfontolás tárgyává tesszük a színházhoz való hely kiszemelését, ha összevetjük mindazon követelményeket, melyek egy színház építéséhez fűződnek, oly színház építéséhez, mely a Dunántúl egyik legnevezetesebb s hazánk egyik intelligens városában nem ideig-óráig, hanem a messze, beláthatatlan jövő számára kell, hogy készüljön ; s ha ugyanakkor városunk helyrajzi viszonyait szoros összefüggésbe hozzuk az előbb említett körülményekkel , akkor — ismételjük — komolyan véve a dolgot, lehetetlen oly terveket vennünk czélba, mint aminőket az új színház ügyének előmunkálataival megbízottak — bár meg nem állapítva is — fölvetettek. A megállapodás elvégre is abban történt, hogy az új színház lehetőleg a központon, a közlekedés élénk góczpontján, a város szépítési eszméjének megfelelőleg épüljön. S erre nézve egyedül a Majláth-tér a legalkalmasabb, eltekintve már most attól,hogy annak kellő közepére, avagy a tért körvonalazó négyszög egyik oldalára, mely homlokzatával a tér felé forduljon, építsük-e a város leendő szemefényét. Annyi tény már s a város kereskedelmi , és igy forgalmi előrehaladottságánál fogva természetes következmény is, hogy a Majjláth tér és annak lefelé ágazó utczái újabb időkben egy újabb központot alkotni vannak hivatva, mely eddig ugyan csak folytatását képezi a főtér alkotta központnak, de a kettőt összekötő Irgalmas utcza összeköttetésre alkalmas volta megszüntet minden elkülömttetést s a két czentrum minden tekintetben egynek vehető. Már most a mi dolgunk, hogy az eddig újabb központtá fejlődött városrészt egészen odacsatoljuk a régihez s ezáltal nagyobbá tegyük azt, nehogy az egyik a másik rovására túlfejlődjék. Ezért szükséges oda egy olyan gyúpontot alkalmazni, mely mintegy fölszentelje amazt s egyenlő niveaura emelje az előbbivel, különben csak mostoha testvére lenne a másiknak. Soha jobb gondolat, mint oda egy a kultúra szolgálatában álló épületet tervezni. Már most csak az a kérdés, mikép építsük oda a most ép időszerű eszme tárgyát, az új színházat? Ha az egyik terv szerint a tér kellő közepére állítjuk, a tanács előterjesztése s többek hasonló véleménye szerint először is elvesztjük a már meglevő teret, melyre pedig nekünk is, mint minden nagy forgalmú városnak szüksége van; másodsorban pedig a zsidó hitközség féltett kincsét takarjuk el az eddig ránézve nagyon is kedvező kizacskómmal egyetemben. Amit aztán másnap rendesen visszahozott, az igaz, hogy üresen. Hanem a télen-nyáron egyaránt szőrkucsmával takargatott koponyája annál inkább tele volt mindenféle újabb rémeszmékkel, amiknek duettben való tárgyalását az én ártatlan mivoltomon kívül leginkább sínylették meg az asztalomon heverő könyvek. Azokat ő sorra csapkodta a szoba minden zege-zugába. Szegény könyvek! Ha még ez önkénytelenül hozott áldozat árán megválthatták volna a veszendőt rögeszméjétől! De hát semmi mentség! El volt határozva, visszavonhatlanul, hogy a sokat meghányt-vetett gondolat megvalósittatik. Lapot fog kiadni. Igen is, lapot. Minden megvan már, csak a czim hiányzik. — Csak czim kell? — Mondom én. — Hiszen az hamar megvan. Egyszerűen a város nevét veszed föl. látás elől, így mondja a tanácsi előterjesztés. A másik terv, az irgalmasok telke most még szóba sem jöhet, mindaddig, míg az eziránt folytatott alkudozások bármily eredményre nem vezetnek. De ha a tanács kívánsága szerint megállapodás jönne létre a telek megvásárlása iránt, ahhoz is lenne és lesz szavunk. A Majláth-tér a színház reá építésével mindenesetre veszít eddigi szépségéből, de hogy forgalmából, kereskedelmi jelentőségéből veszítene, azt kétségbe merjük vonni. Szépségéből is csak a tér ritka négyszöge veszít, melyet talán a csupa megszokás engedne át nehezen a művészet templomának ; de alapjában mégis nyer, mert egy oly épület díszítené, melyre büszke lehet az az anyaföld, hogy terhét viselheti. Forgalmi jelentősége eddig mire terjed, vagy jobban mondva: mire szorítkozik? Arra, hogy a piacznak az Irgalmasutcza felőli részén odatelepszik néhány gyolcsos az ő széles sátoraival, szombati napon egy pár falusi atyafi, aki krumplit, hagymát, káposztát árul, csak a nagyobb vásárok alkalmával telik meg úgy , ahogy a mesteremberek állásaival, melyek olyankor különben is az illető városrész vásárterein volnának alkalmasabb helyen, a mennyiben a forgalom s a vevők kényelme tekintetéből is ott van azoknak a helye. Ha a színház tehát a térre építtetnék is, előtte is, háta mögött is mindig maradna annyi hely, amely az eddigi szokás alapján elegendő lenne az időleges apró vásárok megtartására, a mi pedig innét kiszo(— így vagyunk? — gondolom — akkor hát csak maradjunk ennél a thémánál.) — Igaz, ez nagyon közönséges. Na mit szólasz a „Tárogatódhoz? — No nem rósz. Hanem tudod ez esetleg sok élezelődésre adna okot a irigyelemek között. (Már ő csak így titulálta a jövendőbeli előfizetőit redaktori gőgjében.) — Miért? — Kérdem egész naivul. — Elferdítenék „Tárogató“-ra.Valami zengzetesebbet ! — Például „Hirbarang". — Tóditottam tovább a kuriózumot. — Megállj! ez nagyszerű! Odaszaladt az Íróasztalomhoz, fölkapott egy tollat, belevágta nyakig a kalamárisba s majdnem a tintás ujja hegyével pingálta le a zengzetes czimet A „Pécsi Hírlap“ tárczája. Egy szerkesztő álma. Szegény jóbaráton! Ő is beleharapott az újságírás Éva-almájába. Nem csoda. Sokat kaczérkodott vele a szerkesztői titulus asszonyördöge, aztán ő is csak Ádám apánk gyönge utóda, nem tudott ellenállni a csábításnak s egyszer azzal lepett meg engem, meg a nagy világot, hogy fölcsapott redaktornak. Pedig nagyon szerettem a jámbort, úgy mint em magamat, de hát mit tehettem róla, ha vesztének indult! Mielőtt ezt a kiharangozni való nagy eszméjét oda lökte volna megvalósítva a kislelkű nagyközönség elé, sokat — nagyon sokat tépelődött vele s e közben tépte az én tizenhárom rókás keresztényi türelmemet is; váltig mondattam neki, hogy menjen a gőzfürdőbe, az idegzuhany páratlan jó hatással van az emi szervezetre; hanem hát olyankor végig megetett a magas lenézés legkifejezőbb arcztárulatával s csak annyit szavalt a nemesudat pátboszával: — Kishitű! Nem tudod mi az ! S azzal ott hagyott a divánon. Még a vá,ott dohányomat is ott felejtette az ökölre szokott markában a szépen kihimezett dohány—■ Óh nem! Valami kifejezőbb kell oda, valami hangos, lármás! — Hm! lármás? Hát például „Trombita“. — Mondom félig tréfásan úgy bajusz alatt s a közben oldalt sandítottam, hogy mit fogok pajzsul tartani a fejem elé, ha a tintásflaskót hozzám találja vágni. Hanem ő komolyan vette, sokkal jobban el volt foglalva nagy eszméivel, semhogy észrevette volna a czélzást. — Nem — barátom — az nagyon közönséges. „Hirbarang“. — Te ez az alliteratio: Hirbarang! Fölséges! El volt ragadtatva. S elragadtatásában megint a marka között felejtette a dohányzacskómat s azzal elrohant. Egy hét múlva már ott ragyogott az antiquarium bolt kirakatában a „Hirbarang“ ökölnyi betűkkel kinyomtatva egy ujságlapon, amely hangzatos czim alatt aztán egymásután következtek az én szegény redaktor barátom világot rengető nagy eszméi az utczakövezésről, a mo-