Pécsi Napló, 1898. április (7. évfolyam, 75-99. szám)
1898-04-01 / 75. szám
1998. április 1. résük után következő napon viszaindulвак Pécsre. Az út különösen azért lesz fáradságos, mert útközben folytonosan harczászati feladatokat fognak megoldani. A harczászati feltevések jóváhagyás végett már fel is lettük terjesztve Klobucsár Győző honvéd lovassági felügyelőhöz. A másik ok, amiért a távlovaglás történik, az hogy az újonan feltalált tömlőket kipróbálják. Két eléggé nagy tömlő lesz a lovak oldalára csatolva, minek következtében azok a legnagyobb vizet is a legnagyobb könyvséggel úszszák át. Éppen e czélból választják a hoszadalmas, kerülő utat is Eszékig. Barcsnál kétszer is keresztül fogják úsztatni a Dráva piszkos, fagyos vizét. Az indulás április hó 20-án lesz ; kora reggel a Széchenyi-téren a Szent Háromság szobra előtt fognak gyülekezni a Pécsett állomásozó csapatok. Gyalogság, lovasság és a katonazenekar. Nyomban 9 órakor rázendít a zenekar, a parancsnokok „imához“ vezényelnek és megindul a katonazenekar hangjai mellett az összes csapat kifelé a városból. A zenekar és a gyalogcsapatok a város határán visszafordulnak, míg a m. kir. 8. honvédhuszár ezred Pécsett maradó tisztikara a távlovaglásra induló bajtársaikat elkísérik egészen Baranya Szt.-Lőrincz községig. Ott elbúcsúznak egymástól s az egyik rész vissza jön Pécsre, míg a többi neki vágtat a Szigetvár felé vezető országútnak. Az első állomás, ahol kissé pihenni fognak a távlovagló huszár tisztek Szigetvár lesz. Még ugyan aznap kevés pihenő után útnak indulnak Verőcze felé és Barcsnál keresztül úsztatják a Drávát. Éjnek idején érkeznek meg Verőczére, ahol megszállnak. Másnap kora hajnalban folytatni fogják az utat Szlatinára. Itt szintén pihenőt tartanak; Nasicz községbe április hó 24-én érkeznek meg. Megszállaki elvetemült rosszaságában, gonosz hajlamaival mi rokonszenvet sem, hanem csak utálatot kelthet. Mindezt ha belátja, sokáig pihenteti majd drámaírói vénáját és idők múltával újra hozzá lát valami új színmű megírásához, akkor sikerre számíthat, mert, mint bevezető sorainkban mondottuk, tehetség nyomait árulta el ezen népies színművével is, mely azonban távol áll a kivitelben egy élvezhető színpadi művel szemben táplált igényektől. A szereplők tőlök telhetőleg rajta voltak, hogy elősegítsék a szerző dicsérendő törekvését és ambíczióját. Bihari Ákos azért nem tudta rokonszenvesebbé tenni Várkonyit, Angyal Ilka ellenben igazi drámai alakot teremtett Juliskából, amint Hunyady Jóskánál is természetes, hogy drámai erő nyilatkozott meg az ő Bandijában, Hevesi Gábor a báró, Delli Lajos Aladár, Andorffy Péter a kántor, Bognár János Mihály gazda szerepeiben, de kiválóképen Réthy Lina, mint Iza gyújtó dalaival hálára kötelezték a szerzőt, kit buzdító tapsban részesített fölvonások után a nem nagy számú közönség, mely mindig érdeklődéssel kíséri a fiatalabb generáczió szárnypróbálgatását. Ha nem is repült ma Tiborcz Ákos magasan, elég fiatal még arra, hogy szárnyai erősbödjenek, de ha ez neki meg nem adatott volna, még mindig kitűnő jogász lehet belőle, jövőjére nézve tehát nem lehet kedvezőtlen hatással, ha nem is szerezhet magának írói babérokat. Buzdításul a jövőre mai sikerével minden esetre meg lehet elégedve. A közönség elég rokonszenvesen fogadta a fiatal szerzőt, nak és ott töltik az éjt s csak is 25-én lovagolnak be Eszékre. Az érkezőket Verőczén a 10. honvédhuszár tisztikara, Eszéken pedig az ott állomásozó csapatok tisztikara és a katona zenekar fogja várni. Hogy a meggyötrött, kifáradt, lovasokat kényelmes szállással várják e czélból április hó 10-én Jeszenszky József huszártiszthelyettes előre megy a nevezett állomáshelyekre és gondoskodik szállásokról. Különösen azért lesz fárasztó az út, mivel minden nap új és új harczászati feltevéseket kell megoldaniok a lovasoknak. Egy napi pihenő után huszárjaink Eszékről visszafordulnak, Villányon keresztül haza jönnek Pécsre. Útközben természetesen először újból keresztül úsztatják a Drávát. Erre már rövidebb lesz az út, ennek tulajdonítható, hogy az egész csapat április hó 27-én már itthon lesz Pécsett. A befejezett távlovaglás után a Hajó szállodában nagy lakoma lesz. A távlovaglás befejeztével együtt véget ér az ekvitáczió is. Április hó 28-án már az összes idegen ezredek kötelékébe tartozó huszártiszt bevonul ezredéhez. A távlovaglókat báró Nagy Gyula honvédhuszár kapitány az ekvitáczió parancsnoka vezeti. A távlovaglásban részt vesznek: Vörös István huszárhadnagy a lovagló tanfolyam segédtisztje, továbbá Somonyay Géza, Majtényi Sándor, Madarász Bódog, Antos Géza és Szluha Pál 7. huszárezredbeli hadnagyok, Berzsenyi István, Szánthó László, Georgievics Márk és Ohlmüller Károly 10. huszárezredbeli hadnagyok, továbbá a m. kir. 8. honvédhuszár ezredből Juhász Béla hadnagy és Jeszenszky József kadét. Pécs, márczius 31. — A legfelsőbb hadúr helyettese. Politikai körökben bizonyára a legmélyebb benyomást, fogja kelteni azon hir,hogy a király már legközelebb meg fogja osztani Ferencz Ferdinánd főherczeggel a legfelsőbb katonai parancsnokság gondjait. Illetékes helyen ez a terv már régebben fölmerült, most pedig már véglegesen befejezett dolog. A király legfelsőbb kézirata a napokban publikálni fogja, hogy Ferencz Ferdinánd főherczeg a katonai szervezetben létesítendő új állásban részt fog venni a legfőbb katonai parancsnokságban s a lgfesőbb hadúr maga mellé osztja be rendelkezésre. Albrecht főherczeg halála óta a király egymaga vitte a legfelsőbb parancsnokságot; ezentúl Ferencz Ferdinánd főherczeg megosztja az uralkodóval ezeket a teendőket és esetről-esetre teljesen helyettesíteni is fogja a királyt. Ebben az uj állásában Bécs lesz a főherczeg székhelye de gyakran lesz távol a császárvárostól a legfelsőbb katonai parancsnokság ügyeinek intézése közben. — Püspökünk a szegényeknek. Hetyey Sámuel püspökünk újabban ismét háromszáz forintot bocsájtott a helybeli Szent Vncze-egylet elnöksége rendelkezésére, hogy abból a húsvéti ünnepek alkalmából a nyomort és ínséget enyhítse. — A főispán hivatalos utón. Alig érkezett meg Fejérváry Imre báró főispán Pécsváradról, másnap már Dárdára utazott, hogy az ottani főszolgabíróságnál is megvizsgálja a katona ügyek kezelését. Dárdáról írják lapunknak, hogy a főispán a tapasztalt rend fölött teljes elismerését fejezte ki. A főispán az esteli vonattal visszatért Pécsre. Ma d. e. a fél tíz órai vonattal Siklósra rándult Fejérváry báró s a főszolgabírói hivatalban megejtett vizsgálat után az esti vonattal haza érkezett. Ezzel befejezte a főszolgabírói hivatalokban a katonaügyek vizsgálatát. — Személyi dir. Uilmann M. Károly kereskedelmi tanácsos, iparkamarai alelnök szerdán este megérkezett Nizzából, hol nejével együtt 6 hétig tartózkodott. Néhai Széchenyi Imre gróf volt berlini osztrák-magyar nagykövet hagyatéka következőleg oszlik meg a boldogult fiai között. A sopronmegyei uradalmakat: Horpácsot, Pereszteget, Kövesdet és Nemeskért Dénes gróf, a somogyi birtokokat István gróf, Rumot, az összes vasmegyei birtokokkal együtt Péter gróf, a zemplénmegyei Nagy-Mihályt László gróf kapja. A gróf végrendeletének végrehajtója : Bejczy Sándor nagybirtokos a család ügyvédje. — A pénzügyminiszter elismerése. Szigetvárról írja tudósítónk: Hegyessy N. János a szigetvári járás népszerű főszolgabírája a pénzügyminisztertől a közadók behajtása körül tanúsított példás és ritka energiájáért, hivatalos buzgalmáért és tapintatáért saját személyéhez intézett leiratban elismerésben részesült. — Az országos zenetanár vizsgáló bizottság. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter az orsz. m. kir. zeneakadémia igazgatójának elnöklete alat Káldy Gyula, Zimay László, Tomka István kültagokból s Chován Kálmán, dr. Harrach József, Ridl Frigyes, Szendy Árpád és Thomán István beltagokból álló országos zenetanár-vizsgáló bizottság működésének érvényét az. évi május hó 1-jétől számitó újabb három év tartamára meghosszabbította. — Adomány a vidéki hírlapírók országos szövetségének. Ha nem is bővelkedünk Pécsett a v. h. o. sz. oly nagymérvű pártolásában, mint más, Pécsnél jóval jelentéktelenebb hírlapirodalommal bíró városban, ahol százával jelentkeztek az évi 5 forint pártoló tagsági díjat fizető hírlapíró barátok, azért mi sem panaszkodhatunk, hogy a nagyközönség nem méltányolja az országos szövetség igazán nemes intenczióit. Ma ismét kedves helyről részesültünk ily jóleső figyelmben. Weiler Sarolta, az izr. nőegylet elnöknője átiratban értesítette lapunk főszerkesztőjét, hogy a közgyűlést előkészítő legutóbbi választmányi ülés hálásan emlékezett meg azon jóakaratú támogatásról, amelylyel a helyi sajtó ezen egyesület közhasznú működését kísérte. Ennek némi viszonzásául a vidéki hírlapírók nyugdíjintézete javára húsz forintot küldöttek át, melyet rendeltetése helyére a szegedi központi pénztárba fogunk eljuttatni. — Harczgyakorlat. Szombaton újból nagy harczgyakorlatot tartanak katonáék, amelyen az egész helyőrség részt vesz. A jövő hó első napjától már véget ér a téli foglalkozás és újból a szabadban fognak gyakorolni a katonák. Először a szakaszban, majd a században, később pedig zászlóalj, ezred, dandár hadosztály és hadtestben fognak gyakorolni. A gyakorlat tárgyát túlnyomólag a harcz fogja képezni. A szombati harczgyakorlat az utolsó lesz, amely menetgyakorlattal van összekötve. — Az önkéntes iskola vége» Hosszú, fáradságos négy hónap után végre tegnap befejezést nyert az önkéntes iskola. Meg volt a vizsga és azok, akik jó előmenetelt tanúsítottak az újoncz kiképzés és az iskolai idény alatt, azok ma vagy holnap megkapják a káplári csillagot. Egy-kettő kap egy csil--et. Hírrovatunk. Pécsi Napló 3