Pécsi Napló, 1900. július (9. évfolyam, 147-172. szám)
1900-07-01 / 147. szám
Szerkesztőség: Nepomuk utcza 28. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Boltivkaz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő : LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Fél évre 12 kor. Negyed évre 6 kor. Egy hóra 2 kor. — Egyes szám ára 10 fillér. a Nyilt-térben 1 sor 60 fillér. Minden elfogadható árban adatnak el mhakelmék, üzletemben legközelebb bekövetkező nagymérvű változás folyán, bis Zsigmond 6698 Pécs, Széchenyi-tér Takarékpénztári új palota. Okvetlen igaz az, hogy igen olcsón vásárolhatunk nyakkendőket, melyek óriási választékban vannak raktáron, továbbá férfi inget, nap- és esőernyőt és nyári turista ingeket is a legjobb minőségben t KeménySVZórnái Pécs, városház-épület. 7664 N ó ra. — APécsi Napló* eredeti zárszója. — Irta: Zoltán Vilmosné. Hogy ez is megtörténhetett... A lapok hasábos híreket írtak róla. .Egy csodaszép asszony öngyilkossága.. .Virág halál.. .A legszebb asszony temetése.“ Aztán találgatták az okot, de senkinek nem sikerült megtudni, mi vine a a szép úrinőt végzetes tettére. Férjével — úgy mondják, a legszebb egyetértésben élt. Jólét, ünnepeltetés vette körül. Ez mégis . . . Szegény szép Nóra ! Te édes bájos, örökké vig, daloló csodaság, hogy néked is meg kellett válnod életedtől s ilyen korán! Pedig, hogy szerették valamenynyien, kik ismerték őt! Üde, szép leányos arcza, délczeg termete, elbájoló tartása, mozdulatai, járása, mind, mind a szerelemről beszéltek. A szemeivel ölelt, csőkölt, kérdezett, felelt, kaczagott, annélkül, hogy ajkét nevetésre vonná. Csodás, égő, szép fekete szemeinek varázsa de sok ember nyugalmát rabolták el. Soha rokonszenvesebb házaspárt nem láttam, mint Nórát férjével. Dülczeg, magas, elegáns alak mindkettő. Ha végigsétáltak az utcán, utánuk fordultak az emberek. Köszöntötték őket mindenfelé s ők mosolyogva integettek vissza boldogan. Azután csak nem törődött senkivel, csak még jobban egymáshoz simultak, szerelmesen összefonódott a tekintetük, s akkor láttam: ez az asszony tud csókolni a szemeivel is. Egyetlenegyszer találkoztam vele, mikor egyedül volt. Fekete fátyolos kalapja mélyen az arczába húzva — alig ismertem reá. Köszöntöttem őt — nem vett észre. Vagy talán nem akart látni. Kimondhatatlan sejtelemről késztetve, követtem a magános, néptelen sétahelyen. Míg ilyennek nem láttam soha. Mivé lett ez az asszony rövid idő alatt ? Fénytelen bágyadt szemei körül sötét karikák, az ajka összeszorítva, mintha vissza akarná fojtani bánatos sírását. És olyan lassan ment, olyan öregesen — és egyedül. Hűvös őszi szél keletkezett s heves ostromlással, durván támadta Nóra fátyolét, úgy lobogtatta, mint valami vészjelt. Da ő nem vette figyelembe az idő változását, csak járkált tovább, tovább. Féltem hozzá közeledni, pedig barátjának tekinthettem magam. De ezt az asszonyt nem láttam még soha. Mikor visszafordult, ismét elment mellettem, anélkül, hogy feltekintett volna. Akkor indult hazafelé. És én nem láttam többé ez új Nórát sem, csak három nappal utóbb — a ravatalon. * A lipok a mai kor modern betegségét, idegbajt emlegettek, mint okot, mely halálba űzte a szép, fiatal, gazdag urinőt. S hasábokat írtak temetésére, a virágok sokaságáról, mely elbobtá koporsóját s a halottat teljesen. A közönség pedig, mely tömegesen jelent meg a temetésen, lázas kíváncsisággal olvasta a hírt, mely a férj kétségbeeső nagy bánatáról szólott, beszéltek róla két-három napig, aztán új esemény jött közbe és Nórát elfelejtették. Én csak egy levelet olvastam tőle, minden sora emlékezetemben maradt s történjenek bármily világraszóló hires események, én ezt feledni nem tudom sohasem . „Szeretném eltalálni: szeszély-e, vagy asszonyi gyöngeség, rémlátás csupán, hogy úgy érzem , meghalok nemsokára. Majd egy szép napon én nem leszek már és minden egyéb marad mégis a régiben. Derűs napfény lesz a levegőben, égető sugár nyílásra készti a fakadó bimbókat. Szín, illat mindenfelé. S az emberek mosolyogva jönnek mennek, közöttük azok is, kik szerettek engem. Pedig én akkor elmúltam már. Mintha érezném a viharfelhők közeledtét életem egén, látom is már, félem azt. S úgy teszek, miként a szruetmadár, beletemetkezem boldogságom homoktengerébe. Emlékembe idézem a régi kedves napokat. Míg elvonul az, megvédem ez s ha nem lesz erőm megküzdeni vele, ha pusztulnom kell, ne vesszek el nyomtalanul Boldogság . . . Tehát létezik az is? Igazi, nagy, tiszta boldogság ? Oh nem egyéb az sem, mint fu a homok, mely ha Szivek királynéja. Pécs, junius 30. (K. sz.) Holnap, vasárnap, esküvő lesz a históriai nevezetességű reichstadti kastély kápolnájában. Esküvő, amelyen valósággá szövődik olyan történet, aminől a mai kor gyermekének már csak bűbájos tündérmesék regélnek. Szól pedig ez a történet a királyfiról, kit egykor betegség, nagy és nehéz betegség ejtett meg; a királyi udvar bölcsei, tudós orvosai csak tanácsot tudtak osztani, de megmenteni a királyfit nem tudták volna, ha a jóságos ég oda nem küld melléje valakit, kinek szive gondja és szeretete száműzte a királyfi életét megrontó kórt. Egy leány volt, aki sem születésére, sem állására a királyfival nem egyenrangú, de a kinek nemes, fenkölt, a királyi korona aranyánál aranyabb szive szerelemre lobbantotta a királyfi szivét. És fogadalmat tett, hogy az ő szive királynőjét hitvesévé emeli és legyőzött ezernyi akadályt, hogy fogadalmát valóra váltsa. Ki ne ismerné ma már ennek a bájos meséid történetnek minden megkapó részletét? Elküldik a királyfit messze, tengerentúli országokba, de a feledés helyett a szerelmes emlékek láncza fűzi őt mind erősebben az ő kiválasztottjához; ajánlanak neki gazdag és szép királyleányokat, de ez csak megerősíti a szíve hűségét; legyőzi a szülei ház és az öröklendő országok törvényeiben tornyosuló akadályokat szilárd lélekkel, szent esküvéssel, csak hogy végre hitvesévé tehesse a leányt, kinek remegő szive verése kisérte őt erős bizodalommal a boldogsághoz vezető kálváriáján keresztül. Oh, mennyi bűbájosság van e tündérmesében és mennyi öröm a holnapi reichstadti csöndes esküvőben, ahol a pap áldó keze ráboritja a szerelmes párra e tündérmese teljes megvalósulásának glóriáját! Magyarország népe szive érzésével ott lesz azon az esküvőn, melynek nem királyi pompa, nem a nép nagyjainak tanúsága adja meg díszét és fényességét, hanem megadja a szivek beszéde. Két szív dudalünnepét országok szivének akkordjai kisérik — vájjon volt-e esküvőnek valaha magasztosabb áldása, mint az, amit milliók szivének verése mint reája! A ki ott megesküszik, az az ő szivének királynője. Keressük a históriában, keressük a fantázia világában a módját annak, hogy egy trón leendő örököse miként mutatkozhatnék be méltóbban, hóditók- Mai számunk fő oldalra terjed