Pedagógus Értesítő, 1948 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-01 / 1. szám

PEDAGÓGUS ÉRTESÍTŐ II. Országos Küldött­­közgyűlés December 21-én rendezte szakszervezetünk máso­dik országos küldött közgyűlését. A múlt év elején megtartott első közgyűlés után ismét igen fontos állo­mása volt ez az esemény szakszervezetünk alkotmá­nyos életének. A két közgyűlés között eltelt időben az alapszabály értelmében az országos választmány tar­tott üléseket és most ismét összegyűltek a magyar nevelő társadalom kiküldöttei, hogy komoly tanács­kozások után az elkövetkező esztendőre kijelöljék hatalmas érdekvédelmi szervezetük, a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete munkájának irányvonalait. Ez a közgyűlés kereteiben, a tanács­kozás színvonalában és munkateljesítményében méltónak bizonyult ahhoz a hatalmas fejlődéshez, amely az első közgyűlés óta szakszervezetünk életé­nek minden területén végbement. Hatalmas demon­stráció volt a közgyűlés a szakszervezet egysége és ereje mellett és ezen keresztül a magyar pedagógus­­társadalom bebizonyította, hogy rövid szakszervezeti múltja ellenére, összefogása olyan hatalmas erőt kép­visel, amellyel a magyar köznevelésügy irányításában minden vonatkozásban számolni kell. A komoly előkészítő munka is nagy mértékben hozzájárult a közgyűlés sikeréhez. A szervezési osztály hónapokkal ezelőtt hozzálátott az előkészületekhez. Az első közgyűlés óta alakult új helyi csoportjainkban, valamint azokon a helyeken, ahol a kiküldöttek sze­mélyében változás állott elő, gondoskodtak az új küldöttek megválasztásáról. Az ősz folyamán tartott taggyűléseken, 120 esetben az országos központ ki­küldötteinek részvételével megvitatták a helyi csopor­tok a pedagógustársadalom időszerű, megoldásra váró problémáit , így egészen természetes, hogy amikor a központ a közgyűlési javaslatok beküldésére felszólí­totta a szervezeteket, az előírt időpontig közel 600 javaslat érkezett be. E javaslatok túlnyomó többsége, amint ez a közgyűlés határozataiból is ki­tűnik, tárgyilagos megalapozottsággal és komoly határozottsággal megfogalmazott kívánságokat és követeléseket tartalmaz, méltóképen kifejezésre jut­tatva a magyar nevelők tisztánlátását és józan ítélő­képességét. Ugyancsak, nehéz feladatot rótt a közgyűlés megrendezése a szakszervezet gazdasági osztályára is. Az ország minden részéből Budapestre érkező küldöt­tek elszállásolása, élelmezése, a gyűlések lefolytatásá­hoz szükséges helyiségek berendezése, a zökkenőmen­tes munka külsőségeinek biztosítása komoly munkát és erőfeszítést jelentett. Ezt a nagy feladatot a gazdasági osztály jól oldotta meg és a rendezés mind a közgyűlés tagjai, mind a vendégek részéről a legteljesebb elismerést váltotta ki. előkészítő ülések A közgyűlést közvetlen megelőző napokban állandóan munkában volt a szakszervezet valamennyi szerve. December 19-én (pénteken) délelőtt a központi vezetőség tartott ülést. Letárgyalta és végérvényesen meghatározta a közgyűlés minden részletével kap­csolatos teendőket. Utasításokkal látta el a fogadó- és rendezőbizottságot, meghallgatta az előkészítéssel megbízott egyes szervek utolsó jelentéseit és elhatá­­rozta a még szükségesnek talált intézkedéseket. A beérkezett javaslatok ismeretében kidolgozta a vezetőség a választmányi ülés munkarendjét és ki­alakította a javaslatok feldolgozásához szükséges választmányi bizottságok felállítására vonatkozó elő­terjesztését. A szakszervezet valamennyi osztálya megtette a munkaterületéről már korábban benyúj­tott jelentéséhez az időközben felmerült események következtében szükségessé vált kiegészítéseket. . Ugyanezen a napon délután megyei titkári érte­kezlet volt. Ismertette a vezetőség az előkészületek állását, a közgyűlés lefolytatásának körülményeit, a beérkezett javaslatok tárgyköreit és megvitatás alá bocsátotta a közgyűlést megelőző választmányi ülés munkarendjére vonatkozó terveket. A megyei titká­rok beszámoltak működ­ési területükön a közgyűléssel kapcsolatban felmerült problémákról és megtették észrevételeiket, valamint javaslataikat. Ilyen elő­készületek után ült össze december 20-án (szombaton) reggel 9 órakor az országos választmány. VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS Az Országos Választmány III. ülése valóban a munka jegyében zajlott le. Kerék Péter társelnök, elnöki megnyitójában rámutatott arra, hogy éppen az a tény, hogy az Országos Választmány a közgyűlést megelőző napon tartja ülését, különös jelentőséget kölcsönöz ennek az eseménynek. A választmányra vár a feladat, hogy komoly," alapos munkával a köz­gyűlés tárgyalásait szakszerűen előkészítse és meg­könnyítse. Széki Ernő főtitkár ismertette a Vezetőség előter­jesztését, melynek értelmében a közgyűléshez beérke­zett javaslatok feldolgozására bizottságok alakítására szólította fel a Választmányt. Rámutatott a főtitkár arra, hogy csak így tehetjük munkaképessé a közgyű­lést, mert a 600 javaslat megtárgyalására a közgyűlés során semmiképpen sem állna elegendő idő rendelke­zésre. A javaslatok egyébként is témakörökbe csopor­tosíthatók és így egybefoglalva lehet ezeket a köz­gyűlés döntése alá bocsátani. A választmány magáévá 3 Muszác M X", ISKOLABÚTOR-, SPORTSZER- ÉS TORNASZERGYÁR BUDAPEST III., GÓBÉ UTCA 1012 Készítem az összes sport-, tornaszer és játszótéri be­rendezéseket a legjobb ki­vitelben a leg­olcsóbban. Zahn kemény fa pad Beszer­z­é­s előtt kérje az ajánlatomat

Next