Nevelők Lapja, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1950-01-01 / 1-2. szám
Uf címmel és új formában jelenti meg ezentúl a Pedagógus Értesítő. Immár hatodik évfolyamába lépő lapunkat azzal a céllal indítottuk meg 1945-ben, hogy »szakszervezetünk harcos, mozgalmi orgánuma legyen, hogy hazánk nagy nemzeti érdekeiért, népünk felemelkedéséért, köznevekseink demokratikus fejlődéséért harcoljunk vele, hogy segítségével is erősítsük szakszervezetünket, a pedagógus egységet és kifejezésre juttassuk az öntudatos, szervezett magyar nevelők haladó szellemét, hallassuk szakszervezetünk hangját, a magyar nevelők igazi hangját«. 1945 óta a magyar kommunisták és Rákosi Mátyás vezetésével, a Szovjetunió támogatásával hatalmas utat tett meg népünk. A fasiszta Magyarországból az épülő szocialista Magyarországba ért el s a dolgozók soraiban ott menetelt a pedagógusok egyre növekvő tömege is. Kezdeti kultúrpolitikai célkitűzéseink sorra megvalósultak s a nevelők a nemzényei minden harc nélkül jöttek-e létre? Az öntudatosabb dolgozó feladata és kötelessége, hogy elmaradt társát fejlődésében segítse. A kiváló nevelők, a módszerújítók munkájának azonban szervezett tapasztalatátadás hiányában igen kicsiny a hatásfoka. ITT ELSŐSORBAN SZAKSZERVEZETÜNKET terheli a felelősség. A szakszervezet feladata a kitűnő tapasztalatok kicserélésének munkája. Nem használtuk eddig fel kellőképpen a szovjet nevelők tapasztalatait. A Szovjetunióban a pedagógus szakszervezet területi szervei gondoskodnak arról, hogy a kiváló nevelők munkáját ismertessék. Az Ucsitelszkaja Gazeta 1949 októberi számában olvastuk például, hogy a Tulszki területi szakszervezeti bizottság elnöksége a biológiaoktatás micsurini alapokra fektetésével kiváló eredményeket elért nevelők munkáját közös megbeszélések tárgyává tette, sőt a gazdasági középiskola tapasztalatait a kolhozbelieknek is átadta. A csernszki körzeti pedagógiai bizottság — olvastuk a továbbiakban — nagy sikerrel szervezte meg a körzet iskolai, történelmi és földrajzi szemléltető eszközeinek előállítását, s ezek iskolák közti cseréjét. S még számos hasonló példa a közös munka jó megszervezésére. A sztálini munkafelajánlási mozgalom nálunk is hasznos újításokat vetett felszínre; a szakszervezet területi szerveinek feladata, hogy a tapasztalatcsere és munkamódszerátadás szervezett formáit megteremtsék Gyökeresen meg kell változnia tehát közösségi életünknek, a harcos építő kritika s a kölcsönös segítés szellemében. Annak, hogy ez sikerülhessen, elsőrendű feltétele, hogy a nevelők főmunkaterülete az iskola legyen. Nem állhat elő olyan helyzet, mint egyik vidéki kartársunk esetében pl., aki heti 75 (!) óra elfoglaltságából 21 órát fordíthat iskolai munkára. Az ilyen lehetetlen helyzetek létrejötténél persze nem egyszer maga a mindent magára vállaló nevelő a hibás, s igen gyakran származik ez a hiba abból a tévedésből, hogy »érvényesülését« elsősorban iskolán kívül végzett munkája révén látja biztosítva. Az öntudatos nevelő, akinek ilyenfajta célszerűségi szempontjai nincsenek, aki a közösség érdekeit helyesen fet lenézett, kisemmizett napszámosaiból napról-napra megbecsültebb szakmunkásai lettek az új országnak. Ennek a változott helyzetnek megfelelően lapunk is magasabbra méri célját: minden sorával, minden mondatával a szocializmus építését akarja szolgálni, a nevelés, a művelődés frontján. Erre mozgósítja, buzdítja, lelkesíti a Pedagógus Szakszervezetbe tömörült nevelők tízezreit s rajtuk keresztül a magyar ifjúság és szülők sok százezres tömegét. Hogyan tehetjük ezt? Hogyan lehetünk valóban a »Nevelők Lapja«, az új, a szocialista nevelés orgánuma? Csak úgy és csak akkor, ha minden öntudatos, hazáját és népét szerető, a haladást és békét szolgáló pedagógus támogat bennünket, támogat leveleivel, kérdéseivel, bírálatával, tanácsával, támogató munkájával. Legyünk minél többen munkatársai, legyünk olvasói a Nevelők Lapjának, mérlegeli és küzdeni is tud érte, ki tudja választani a feladatok közül azokat, melyeket feltétlenül neki kell ellátnia, de el is tudja vetni azokat, amelyek munkája tervszerű elvégzésében gátolják. A súlypont tehát az iskolai munka, s ez szövődik a szociális összetétel további megjavításáért, a babonák és tévhitek, a reakciós klerikalizmus ellen a tudomány és a történelmi igazság fegyverével folytatott harcon keresztül, egyre átfogóbb munkaterületekkel. KOMOLY ÉS DÖNTŐ FONTOSSÁGÚ FELADATOK várnak tehát az ötéves tervben valamennyiünkre. Munkánkban irányít, vezet és tanít a Magyar Dolgozók Pártja. Ez az irányítás sem független azonban tőlünk, magunktól, nem független a nevelők tömegeitől. A Párt elsősorban a pedagógusokon keresztül kell, hogy értesüljön a pedagógusok időszerű kérdéseiről. Itt vár ismét komoly munka a nevelők szakszervezetére. Csak intenzív szakszervezeti élet biztosítja azt, hogy a nevelők szervezett tömegei a maguk területén, a Párt munkáját alátámaszszák, s a Párt útmutatásait sikerrel alkalmazzák. Mindehhez természetesen elengedhetetlenül szükséges, hogy minden nevelő, szakszervezetünk minden tagja, érezze: szakszervezeti tagsági könyve azt jelzi, hogy a fejlődést mozgató régi és új harcában ő az új oldalán áll, hogy kérlelhetetlen harcnak áll egyik táborában, s a teljes győzelemért minden erejével küzdenie kell. A szakszervezetnek fegyvert kell adni ehhez a harchoz minden egyes tagja kezébe: a tudás, a közös erő, a rendíthetetlen bizalom fegyverét, így lesz valóban a kommunizmus iskolája. A kommunizmus iskolája nélkül pedig egy nevelő sem felelhet, meg feladatának. Sokszor leírtuk már, feladatunk az új, a szocialista ember kitermelése, de megnéztük-e már önmagunkban valamennyien, hogy megvannak-e bennünk, az új ember nevelőiben mindazok a tulajdonságok, melyek az új ember jellemvonásai? Ebben áll közös munkánk döntő fontossága: a réginek minden maradványát, elsősorban önmagunkban kell legyőznünk, mert csak így leszünk alkalmasak arra, hogy az új élet új emberei számára élménnyé tegyük új életünk minden harcát, minden ünnepét 2 Nevelők Lapja Mit köszönhet a szovjet nevelés a sztálini ötéves terveknek? A Szovjetunió gazdasága az ötéves tervek folyamán addig elképzelhetetlen gyorsasággal fejlődött és fejlődik ma is. A Szovjetúnió példája megmutatja, hogy az új társadalom, a szocializmus és kommunizmus építésének útja a tervgazdaság. Természetes, hogy a Szovjetúnió nagy ötéves építési szakaszai a pedagógia fejlődésében, a szovjet iskola kialakulásában is korszakot jelentettek. Az 1928-ban meginduló első ötéves terv a szovjet ipar nagyarányú továbbfejlesztését és a parasztgazdaságok fokozatos kollektivizálását tűzte ki célul. Ezekben az években alakították ki a szocialista iskola formáját és belső tartalmát is. A XVI. pártkongresszuson, 1950-ban tűzte napirendre Sztálin az általános és kötelező alsófokú iskolázás megvalósításának végrehajtását az egész Szovjetúnió területén, tehát a legtávolabbi ázsiai köztársaságokban is. S hogy e hatalmas jelentőségű rendelet a legtávolabbi köztársaságokban, a cári uralom alatt legelhanyagoltabb nemzetiségi vidékeken bámulatosan rövid idő alatt megvalósult, az a sztálini ötéves terv lendületét hordozó pártszervek, állami és társadalmitényezők és a Komszomol munkájának volt köszönhető. Fogalmat alkothatunk a fejlődés rohamosságáról, ha összehasonlítjuk a tanulók számának néhány ada tárcált Oroszországban és a Szovjetunióban. Mindennél jobban bizonyítja az ötéves terv kulturális sikerét ennek az állandó, fokozatos emelkedésnek ugrásszerű meggyorsulása: 1930—31-ben a tanulók száma 17,366.000-re rúgott, vagyis a legutolsó felsorolt adatunk óta két év alatt 40%-kal nőtt. 1931—32-ben már összesen 20,900.000 gyermek tanult az iskolákban, míg az első ötéves terv befejezésére, 1933—34-re a tanulók száma már 23,814.000 volt. Összevetve ezt az ötéves terv első évének adatával, megállapíthatjuk, hogy az emelkedés közel jár a 100%-hoz.. Olyan eredmény ez öt év alatt, amilyenre a nevelés történetében példa még nem volt. Az iskola fejlődésének rendkívüli méretei szorosan összefüggenek az első ötéves tervnek az iparfejlesztés és a mezőgazdasági kollektivizálás terén elért eredményeivel. Az 1929-es év, amelyet Sztálin a »nagy fordulat évének« nevez, az az év, amikor a parasztok tömegesen lépnek be a kolhozokba, egész kerületek parasztsága egyszerre. A kisgazdaságokban foglalkoztatot gyermeki munkaerő a mezőgazdaság kollektivizálódása következtében az agrárvidékeken is felszabadult. Alapvetően fontos tényezője ez az iskolázás nagyarányú kifejlesztésének. Rámutat a szocializmust építő országunk pedagógiájának nagyszerű perspektíváira. A mennyiségi átalakuláson túl átalakul a Szovjetúnió iskolája az első sztálini ötéves terv folyamán minőségileg is. A nagy technikus-káder szükséglet már a első évek folyamán jelentkezett. Ez hívta fel a figyelmet az iskolák munkájára. Az 1931. szeptember 5-i korszakalkotó párthatározat, amelyet a SUKfbfP Központi Bizottsága hozott, az iskolát újjászervezte, szilárd ismereteket adó, biztos képzettséget nyújtó iskolává formálta, amely ki tudta elégíteni a hatalmasan fejlődő szovjet ipar és mezőgazdaság ötéves tervének képzett káderszükségletek Felszámolva azokat a törekvéseket, amelyek az iskolát a termelőmunkába akarták felszívatni, a tantárgyak kereteit elmosták és az iskola elhalásának antileninista elméletével kacérkodtak. A második ötéves terv első évében indult meg a Szovjetúnió mai iskolarendszerének kiépülése. Ez teremti meg a mindmáig fennálló, a világ legfejlettebb iskolarendszerének szervezeti alapjait. A gyermeket hétéves korukig az óvoda neveli, azután a négyéves elemi iskola, az erre épülő hároméves alsófokú középiskola, majd a hároméves középiskola (a hétéves, illetve tízéves iskola), valamint a hétéves iskolára épülő három-négyéves szakiskola (technikum) neveli. Az iskolalétrát a négy-ötéves főiskolák rendszere tetézi be. A további mennyiségi növekedés bemutatására álljon itt néhány adat: 1938—39-ben a tanulók száma 33.965.000 volt, 10 millióval több, mint öt évvel azelőtt Az 1933—38 között években, tehát a második sztálini 8 éves terv éveiben, 20.607 új iskola épült, ebből 16.353 falun. Az iskolák felszerelése legmodernebb, tanítói kiválóan képzettek Az iskola szocialista tartalmának kialakulására nézve ezekben az években a legdöntőbb jelentőségű a SzUK(b)P Központi bizottságának 1936. június 4-én hozott határozata volt, amely az antileninista pedológia uralmát számolta fel végleg a szovjet pedagógiában. A pedológia áltudománya az átöröklésnek és a gyermekkori környezet hatásának az ember nevelhetőségére nézve olyan döntő jelentőséget tulajdonított, hogy ezzel lényegében tagadta a marxizmusleninizmus nevelői optimizmusát. Tagadta, hogy az ember környezetének alakítása közben, önmagát, saját tudatát és egyéniségét meg képes változtani, tehát hogy a szocializmus új embert hoz létre. Az ált tudományos pedológia felszámolásával az utolsó akadály is elhárult a szocialista szovjet iskola fejlődésének útjából. Az iskola ilyen nagyarányú fejlődésével és tartalmának megtisztulásával váltak lehetővé Sztálin szavai. Az összes munkásokat és parasztokat műveltté és képzetté akarjuk tenni és ezt idővel el is fogjuk érni.« A harmadik ötéves terv kezdetén, 1938-ban Molotov a XVIII. Pártkongresszuson megállapítja, hogy a Sztálini Alkotmányban rögzített fejlődési fok után ez az ötéves terv már a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenetet szolgálja. A termelőmunka és műveltség összekapcsolása meg fogja semmisíteni az értelmi és testi munka közötti különbséget, hozzájárul a város és a falu ellentétének végleges felszámolásához. A harmadik ötéves terv a dolgozók műveltségi színvonalának mérnöki-technikusi színvonalra való emelésére törekszik. A Pártkongresszus kimondja, hogy a városokban tízéves kötelező oktatást, falun és a nemzetiségi területeken hétéves kötelező oktatást kell bevezetni. 1938—39-ben a Szovjetúnió iskolarendszerének első négy osztályában összesen, 21,2 millió gyermek tanult, az V—VII. osztályban összesen 878 millió. Az elemi és hétéves iskolák száma 152.900-ra nőtt a tanítóké pedig 730.700-ra. 1938—39-ben 15.800 tízéves iskola működött 377.300 tanárral és 10.800.000 növendékkel. Ebből a VIII—X. osztály tanulóinak száma 1.400.000. A nevelőket 1940-ben 398 pedagógiai főiskola és egyetem képezte 204.000 hallgatóval. Ennek ellenére még mindig tanárhiányról kellett beszélni. 1938—39-ben a szakközépiskolák száma a Szovjetunióban 3732 volt, közel egymillió növendékkel. Mindez már a második világháború éveiben történt, amikor a Szovjetúniónak is számítania kellett az ellenséges támadásra. A német fasiszták rablóháborúja a harmadik sztálini ötéves terv befejezését • megakadályozta Nem tudta azonban megakadályozni a hatalmas Szovjetúnió és a szovjet nevelésügy továbbfejlesztését. Abban az időben, amikor a Nagy Honvédő Háború még javában folyt, midőn az összes többi háborús országban a legkevésbbé sem gondoltak nevelésre, a Szovjetúnió Népbiztosi Tanácsa 1943 október 6-án kelt rendeletével, amelyet Sztálin írt alá, megalapította az Orosz Szovjetköztársaság Neveléstudományi Akadémiáját. Az Akadémiában sokoldalú neveléstudományi munka bontakozott ki a marxizmus-feninizmus alapján. Rövid idő alatt értékes kutatásokat végeztek a tantervelmélet, a didaktika terén. Kidolgozták az új tankönyvek irányvonalait. Az Akadémia munkájának a tanterv és a tankönyvek kérdése ma is központi problémája. Feldolgozza az erkölcsi nevelés fontos kérdéseit, behatóan tanulmányozza a szovjet iskola és pedagógia, valamint a Szovjetúnió nem orosz népeinek neveléstörténetét. A Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezése után közvetlenül a helyreállítás munkája várt a Szovjetúnióra a nevelésügy terén is. Iskolák ezreit építették újjá, a háború alatt elárvult kiskorúakat gyermekotthonokban helyezték el. 1046-ban csupán az Orosz Szovjetközársaságban csaknem 400 000 gyermeket gondoztak. A negyedik sztálini ötéves tervben a közoktatásügy terén a Szovjetúnió többek között betetőzte olyan méretű főiskolai hálózatának kifejlesztését, amilyennel semilyen más ország nem dicsekedhetik. 1947- ben a Szovjetúnió területén 105 önálló és 9 pedagógiai főiskolával kapcsolatban működő felsőfokú tanítóképző intézet állt fönn a hétéves iskola tanárainak képzésére. Ezenkívül 120 pedagógiai főiskola működött 134 300 hallgatóval. Itt képzik a tízosztályos iskolák tanárait. A rendes hallgatókat még 152.000 távhallgató egészítette ki. 1948- ban a Szovjetúniónak 802 főiskolája volt, 31 egyetemmel. A főiskolákon közel 700.000 hallgató tanult és közel 70.000 tanszemélyzet működött. A szovjet felsőoktatás rendezetében a szakképzés és a tudósképzés külön van választva. A felsőoktatási intézmények hallgatóikat meghatározott társadalmi funkcióra (szakmára) képezik ki, s a legkiválóbbakat oklevelük megszerzése után tudósokká nevelik. A tudományos fokozatokat (aspiráns, kandidátus, doktor) hosszú évek munkájával lehet elérni 1946—47-ben a különböző főiskolákon közel 10 000 aspiráns dolgozott. Eddig kb. 25.000-en végeztek a Szovjetunióban aspirantúrát és szereztek egészen magas tudományos fokozatot. Ezek a tudományos káderek biztosítják, hogy a szovjet tudomány a haladó tudományosság élén jár. A kommunizmust építő Szovjetunió tudományossága a marxizmus-leninizmus élen járó elmélete alapján világosan ki tudja jelölni a társadalom továbbfejlesztésének útját. Az ezen alapuló szovjet neveléstudomány olyan emberek nevelésének és oktatásának anyagát és módszereit dolgozta ki, akik képesek a termelésben mindig magasabbra és magasabbra emelkedni, nem férnek kezet emelni az elavult normákra, akik a legfejlettebb társadalmi formának, a kommunizmusnak tudatos építői. Ezeknek az új embereknek a nevelése az új társadalomban — ez a sztálini ötéves tervek legfontosabb, legnagyobb pedagógiai eredménye. Vajda György Mihály 1914 15-ben a tanulók száma: 7,896.249 1920—21-ben „ „ 9,787.900 1925—26-ban „ „ „ 10,219.528 1928—29-ben „ „ „ 12,068.203