Nevelők Lapja, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1950-01-01 / 1-2. szám

Uf címmel és új formában jelenti meg ezentúl a Pedagógus Értesítő. Immár hatodik évfolya­mába lépő lapunkat azzal a céllal indítottuk meg 1945-ben, hogy »szakszervezetünk harcos, mozgalmi orgánuma legyen, hogy hazánk nagy nemzeti érdekeiért, népünk felemelkedéséért, köznevek­­seink de­mokratikus fejlődéséért harcoljunk vele, hogy segítségével is erősít­sük szakszervezetünket, a pedagó­gus egységet és kifejezésre jut­tassuk az öntudatos, szervezett magyar nevelők­­ haladó szellemét, hallassuk szakszervezetünk hangját, a magyar nevelők igazi hangját«. 1945 óta a magyar kommunis­ták és Rákosi Mátyás vezetésé­vel, a Szovjetunió támogatásával hatalmas utat tett meg népünk. A fasiszta Magyarországból az épülő szocialista Magyarországba ért el s a dolgozók soraiban ott menetelt a pedagógusok egyre növekvő tömege is. Kezdeti kul­túrpolitikai célkitűzéseink sorra megvalósultak s a nevelők a nem­zényei minden harc nélkül jöt­tek-e létre? Az öntudatosabb dolgozó feladata és köteles­sége, hogy elmaradt társát fej­lődésében segítse. A kiváló neve­lők, a módszerújítók munkájának azonban szervezett tapasztalat­­átadás hiányában igen kicsiny a hatásfoka. ITT ELSŐSORBAN SZAK­­SZERVEZETÜNKET terheli a felelősség. A szakszervezet fel­adata a kitűnő tapasztalatok ki­cserélésének munkája. Nem hasz­náltuk eddig fel kellőképpen a szovjet nevelők tapasztalatait. A Szovjetunióban a pedagógus szakszervezet területi szervei gondoskodnak arról, hogy a ki­váló nevelők munkáját ismer­tessék. Az Ucsitelszkaja Gazeta 1949 októberi számában olvas­tuk például, hogy a Tulszki területi szakszervezeti bizottság elnöksége a biológiaoktatás mi­­csurini alapokra fektetésével ki­váló eredményeket elért nevelők munkáját közös megbeszélések tárgyává tette, sőt a gazdasági középiskola tapasztalatait a kol­hozbelieknek is átadta. A csern­­szki körzeti pedagógiai bizottság —­ olvastuk a továbbiakban — nagy sikerrel szervezte meg a körzet iskolai, történelmi és föld­rajzi szemléltető eszközeinek előállítását, s ezek iskolák közti cseréjét. S még számos hasonló példa a közös munka jó meg­szervezésére. A sztálini munka­felajánlási mozgalom nálunk is hasznos újításokat vetett fel­színre; a szakszervezet területi szerveinek feladata, hogy a ta­pasztalatcsere és munkamódszer­­átadás szervezett formáit meg­teremtsék Gyökeresen meg kell változnia tehát közösségi életünknek, a harcos építő kritika s a kölcsö­nös segítés szellemében. Annak, hogy ez sikerülhessen, elsőrendű feltétele, hogy a nevelők főmun­katerülete az iskola legyen. Nem állhat elő olyan helyzet, mint egyik vidéki kartársunk esetében pl., aki heti 75 (!) óra elfoglalt­­ságából 21 órát fordíthat iskolai munkára. Az ilyen lehetetlen helyzetek létrejötténél persze nem egyszer maga a mindent magára vállaló nevelő a hibás, s igen gyakran származik ez a hiba abból a tévedésből, hogy »érvé­nyesülését« elsősorban iskolán kívül végzett munkája révén látja­ biztosítva. Az öntudatos nevelő, akinek ilyenfajta célsze­rűségi szempontjai nincsenek, aki a közösség érdekeit helyesen fet lenézett, kisemmizett napszá­mosaiból napról-napra megbecsül­tebb szakmunkásai lettek az új országnak. Ennek a változott helyzetnek megfelelően lapunk is magasabbra méri célját: minden sorával, min­den mondatával a szocializmus épí­tését akarja szolgálni, a nevelés, a művelődés frontján. Erre moz­gósítja, buzdítja, lelkesíti a Peda­gógus Szakszervezetbe tömörült nevelők tízezreit s rajtuk keresz­tül a magyar ifjúság és szülők sok százezres tömegét. Hogyan tehetjük ezt? Hogyan lehetünk valóban a »Nevelők Lapja«, az új, a szocialista neve­lés orgánuma? Csak úgy és csak akkor, ha minden öntudatos, hazá­ját és népét szerető, a haladást és­­ békét szolgáló pedagógus támogat bennünket, támogat leveleivel, kér­déseivel, bírálatával, tanácsával, tá­mogat­­ó munkájával. Legyünk minél többen munkatársai, legyünk olvasói a Nevelők Lapjának, mérlegeli és küzdeni is tud érte, ki tudja választani a feladatok közül azokat, melyeket feltétle­nül neki kell ellátnia, de el is tudja vetni azokat, amelyek munkája tervszerű elvégzésében gátolják. A súlypont tehát az iskolai munka, s ez szövődik a szociá­lis összetétel további megjavítá­sáért, a babonák és tévhitek, a reakciós klerikalizmus ellen a tudomány és a történelmi igaz­ság fegyverével folytatott harcon keresztül, egyre átfogóbb mun­katerületekkel. KOMOLY ÉS DÖNTŐ FON­TOSSÁGÚ FELADATOK vár­nak tehát az ötéves tervben va­lamennyiünkre. Munkánkban irányít, vezet és tanít a Magyar Dolgozók Pártja. Ez az irányí­tás sem független azonban tő­lünk, magunktól, nem független a nevelők tömegeitől. A Párt elsősorban a pedagógusokon ke­resztül kell, hogy értesüljön a pedagógusok időszerű kérdései­ről. Itt vár ismét komoly munka a nevelők szakszervezetére. Csak intenzív szakszervezeti élet biz­tosítja azt, hogy a nevelők szer­vezett tömegei a maguk terüle­tén, a Párt munkáját alátámasz­­szák, s a Párt útmutatásait si­kerrel alkalmazzák. Mindehhez természetesen elengedhetetlenül szükséges, hogy minden nevelő, szakszervezetünk minden tagja, érezze: szakszervezeti tagsági könyve azt jelzi, hogy a fejlő­dést mozgató régi és új harcá­ban ő az új oldalán áll, hogy kérlelhetetlen harcnak áll egyik táborában, s a teljes győzele­mért minden erejével küzdenie kell. A szakszervezetnek fegy­vert kell adni ehhez a harchoz minden egyes tagja kezébe: a tudás, a közös erő, a rendíthe­tetlen bizalom fegyverét, így lesz valóban a kommunizmus iskolája. A kommunizmus isko­lája nélkül pedig egy nevelő sem felelhet, meg feladatának. Sokszor leírtuk már, felada­tunk az új, a szocialista ember kitermelése, de megnéztük-e már önmagunkban valamennyien, hogy megvannak-e bennünk, az új ember nevelőiben mindazok a tulajdonságok, melyek az új ember jellemvonásai? Ebben áll közös munkánk döntő fontossága: a réginek minden maradványát, elsősorban önmagunkban kell legyőznünk, mert csak így leszünk alkalma­sak arra, hogy az új élet új emberei számára élménnyé te­gyük új életünk minden harcát, minden ünnepét 2 Nevelők Lapja Mit köszönhet a szovjet nevelés a sztálini ötéves terveknek? A Szovjetunió gazdasága az ötéves tervek fo­lyamán addig elképzelhetetlen gyorsasággal fejlő­dött és fejlődik ma is. A Szovjetúnió példája meg­mutatja,­ hogy az új társadalom, a szocializmus és kommunizmus építésének útja a tervgazdaság. Ter­mészetes, hogy­ a Szovjetúnió nagy ötéves építési szakaszai a pedagógia fejlődésében, a szovjet iskola kialakulásában is korszakot jelentettek. Az 1928-ban meginduló első ötéves terv a szov­jet ipar nagyarányú továbbfejlesztését és a paraszt­­gazdaságok fokozatos kollektivizálását tűzte ki célul. Ezekben az években alakították ki a szocialista is­kola formáját és belső tartalmát is. A XVI. pártkongresszuson, 1950-ban tűzte napirend­re Sztálin az általá­nos és kötelező alsófokú iskolázás megvalósí­tásának végrehajtását az egész Szovjetúnió területén, tehát a legtávolabbi ázsiai köztár­saságokban is. S hogy e hatalmas jelentőségű rendelet a leg­távolabbi köztársaságokban, a cári uralom alatt leg­­elhanyagoltabb nemzetiségi vidékeken bámulatosan rövid idő alatt megvalósult, az a sztálini ötéves terv lendületét hordozó pártszervek, állami és társadalmi­­tényezők és a Komszomol munkájának volt köszön­hető. Fogalmat alkothatunk a fejlődés rohamosságáról, ha összehasonlítjuk a tanulók számának néhány ada tá­r­cált Oroszországban és a Szovjetunióban. Mindennél jobban bizonyítja az ötéves terv kul­turális sikerét ennek az állandó, fokozatos emelkedés­nek ugrásszerű meggyorsulása: 1930—31-ben a tanulók száma 17,366.000-re rú­gott, vagyis a legutolsó felsorolt adatunk óta két év alatt 40%-kal nőtt. 1931—32-ben már összesen 20,900.000 gyermek tanult az iskolákban, míg az első ötéves terv befejezésére, 1933—34-re a tanulók száma már 23,814.000 volt. Összevetve ezt az ötéves terv első évének adatával,­ megállapíthatjuk, hogy az emelkedés közel jár a 100%-hoz.. Olyan eredmény ez öt év alatt, amilyenre a nevelés történetében példa még nem volt. Az iskola fejlődésének rendkívüli méretei szorosan összefüggenek az első ötéves terv­nek az iparfejlesztés és a mezőgazdasági kollektivizálás terén elért eredményeivel. Az 1929-es év, amelyet Sztálin a »nagy fordu­lat évének« nevez, az az év, amikor a parasztok tö­megesen lépnek be a kolhozokba, egész kerületek parasztsága egyszerre. A kisgazdaságokban foglal­koztatot gyermeki munkaerő a mezőgazdaság kol­lek­­tivizálódása következtében az agrárvidékeken is fel­szabadult. Alapvetően fontos tényezője ez az isko­lázás nagyarányú kifejlesztésének. Rámutat a szo­cializmust építő országunk pedagógiájának nagy­szerű perspektíváira. A mennyiségi átalakuláson túl átalakul a Szov­jetúnió iskolája az első sztálini ötéves terv folyamán minőségileg is. A nagy technikus-káder szükséglet már a első évek folyamán jelentkezett. Ez hívta fel a figyelmet az iskolák munkájára. Az 1931. szeptember 5-i korszakalkotó párt­­határozat, amelyet a S­UKfbfP Központi Bi­zottsága hozott, az iskolát újjászervezte, szilárd ismereteket adó, biztos képzettséget nyújtó iskolává formálta, amely ki tudta elégíteni a hatalmasan fejlődő szov­jet ipar és mezőgazdaság ötéves tervének képzett káderszü­kségletek­ Felszámolva azokat a törekvé­seket, amelyek az iskolát a termelőmunkába akarták felszívatni, a tantárgyak kereteit elmosták és az iskola elhalásának­ antileninista elméletével kacér­kodtak. A második ötéves terv első évében indult meg a Szovjetúnió mai iskolarendszerének ki­épülése. Ez teremti meg a mindmáig fennálló, a világ leg­fejlettebb iskolarendszerének szervezeti alapjait. A gyermeket hétéves korukig az óvoda neveli, azután a négyéves elemi iskola, az erre épülő hároméves alsófokú középiskola, majd a hároméves középiskola (a hétéves, illetve t­ízé­ves iskola), valamint a hét­éves iskolára épülő három-négyéves szakiskola (technikum) neveli. Az iskolalétrát a négy-ötéves főiskolák rendszere tetézi be. A további mennyiségi növekedés bemutatására álljon itt néhány adat: 1938—39-ben a tanulók száma 33.965.000 volt, 10 millióval több, mint öt évvel azelőtt Az 1933—38 között években, tehát a második sztálini 8­ éves terv éveiben, 20.607 új is­kola épült, ebből 16.353 falun. Az iskolák felszere­lése legmodernebb, tanítói kiválóan képzettek­ Az iskola szocialista tartalmának kialakulására nézve ezekben az években a legdöntőbb jelentőségű a SzUK(b)P Köz­ponti bizottságának 1936. június 4-én hozott határozata volt, amely az antileninista pedo­­lógia uralmát számolta fel végleg a szovjet pedagógiában. A pedológia áltudománya az átöröklésnek és a gyermekkori környezet hatásának az ember nevel­hetőségére nézve olyan döntő jelentőséget tulajdoní­tott, hogy ezzel lényegében tagadta a marxizmus­­leninizmus nevelői optimizmusát. Tagadta, hogy az ember környezetének alakítása közben, önmagát, sa­ját tudatát és egyéniségét meg képes változtani, te­­hát hogy a szocializmus új embert hoz létre. Az ált tudományos pedológia felszámolásával az utolsó akadály is elhárult a szocialista szovjet iskola fejlő­­désének útjából. Az iskola ilyen nagyarányú fejlődésével és tar­­talm­ának megtisztulásával váltak lehetővé Sztálin szavai. Az összes munkásokat és parasztokat mű­veltté és képzetté akarjuk tenni és ezt idővel el is fogjuk érni.« A harmadik ötéves terv kezdetén, 1938-ban Mo­lotov a XVIII. Pártkongresszuson megállapítja, hogy a Sztálini Alkotmányban rögzített fejlődési fok után ez az ötéves terv már a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenetet szol­gálja. A termelőmunka és műveltség összekapcso­lása meg fogja semmisíteni az értelmi és testi­ munka közötti különbséget, hozzájárul a város és a falu ellentétének végleges felszámolásához. A harmadik ötéves terv a dolgozók művelt­ségi színvonalának mérnöki-technikusi szín­vonalra való emelésére törekszik. A Pártkongresszus kimondja, hogy a városokban tízéves kötelező oktatást, falun és a nemzetiségi te­rületeken hétéves kötelező oktatást kell bevezetni. 1938—39-ben a Szovjetúnió iskolarendszerének első négy osztályában összesen, 21,2 millió gyermek tanult, az V—VII. osztályban összesen 878 millió. Az elemi és hétéves iskolák száma 152.900-ra nőtt a tanítóké pedig 730.700-ra. 1938—39-ben 15.800 tíz­éves iskola működött 377.300 tanárral és 10.800.000 növendékkel. Ebből a VIII—X. osztály tanulóinak száma 1.400.000. A nevelőket 1940-ben 398 pedagó­giai főiskola és egyetem képezte 204.000 hallgató­val. Ennek ellenére még mindig tanárhiányról kel­lett beszélni. 1938—39-ben a szakközépiskolák száma a Szovjetunióba­n 3732 volt, közel egymillió növendékkel. Mindez már a második világháború éveiben történt, amikor a Szovjetúniónak is számí­tania kellett az ellenséges támadásra. A német fasiszták rablóháborúja a harmadik sztálini ötéves terv befejezését • megakadályozta Nem tudta azonban megakadályozni a hatalmas Szovjetúnió és a szovjet nevelésügy továbbfejlesz­tését. Abban az időben, amikor a Nagy Honvédő Háború még javában folyt, midőn az összes többi háborús országban a legkevésbbé sem gondoltak nevelésre, a Szovjetúnió Népbiztosi Tanácsa 1943 október 6-án kelt rendeletével, amelyet Sztálin írt alá, megalapította az Orosz Szovjetköztársaság Ne­veléstudományi Akadémiáját. Az Akadémiában sokoldalú neveléstudományi munka bontakozott ki a marxizmus-feninizmus alapján. Rövid idő alatt értékes kutatásokat végez­tek a tantervelmélet, a didaktika terén. Kidolgozták az új tankönyvek irányvonalait. Az Akadémia mun­kájának a tanterv és a tankönyvek kérdése m­a is központi problémája. Feldolgozza az erkölcsi neve­lés fontos kérdéseit, behatóan tanulmányozza a szovjet iskola és pedagógia, valamint a Szovjet­únió nem orosz népeinek neveléstörténetét. A Nagy­ Honvédő Háború győzelmes befejezése után közvetlenül a helyreállítás munkája várt a Szovjetúnióra a nevelésügy terén is. Iskolák ezreit építették újjá, a háború alatt elárvult kiskorúakat gyermekotthonokban helyezték el. 1046-ban csupán az Orosz Szovjetközársaságban­ csaknem 400 000 gyermeket gondoztak. A negyedik sztálini ötéves tervben a közokta­tásügy terén a Szovjetúnió többek között betetőzte olyan méretű főiskolai hálózatának kifejlesztését, amilyennel semilyen más ország nem dicse­kedhetik. 1947- ben a Szovjetúnió területén 105 önálló és 9­ pedagógiai főiskolával kapcsolatban működő felső­fokú tanítóképző intézet állt fönn a hétéves iskola tanárainak képzésére. Ezenkívül 120 pedagógiai fő­iskola működött 134 300 hallgatóval. Itt képzik a tíz­­osztályos iskolák tanárait. A rendes hallgatókat még 152.000 távhallgató egészítette ki. 1948- ban a Szovjetúniónak 802 főiskolája volt, 31 egyetemmel. A főiskolákon közel 700.000 hallgató tanult és közel 70.000 tanszemélyzet működött. A szovjet felsőoktatás rendezetében a szakkép­z­és és a tudósképzés külön van választva. A felső­oktatási intézmények hallgatóikat meghatározott tár­sadalmi funkcióra (szakmára) képezik ki, s a leg­­kiválóbbakat oklevelük megszerzése után tudósokká nevelik. A tudományos fokozatokat (aspiráns, kandi­dátus, doktor) hosszú évek munkájával lehet elérni 1946—47-ben a különböző főiskolákon közel 10 000 aspiráns dolgozott. Eddig kb. 25.000-en végeztek a Szovjetunióban aspirantúrát és szereztek egészen magas tudományos fokozatot. Ezek a tudományos káderek biztosítják, hogy a szovjet tudomány a haladó tudományosság élén jár. A kommunizmust építő Szovjetunió tudományos­sága a­ marxizmus-leninizmus élen járó elmélete alap­ján világosan ki tudja jelölni a társadalom továbbfej­lesztésének útját. Az ezen alapuló szovjet nevelés­­tudomány olyan emberek nevelésének és oktatásának anyagát és módszereit dolgozta ki, akik képesek a termelésben mindig magasabbra és magasabbra emel­kedni, nem férnek kezet emelni az elavult normákra, akik a legfejlettebb társadalmi formának, a kommu­nizmusnak tudatos építői. Ezeknek az új embereknek a nevelése az új tár­sadalomban — ez a sztálini ötéves tervek legfonto­sabb, legnagyobb pedagógiai eredménye. Vajda György Mihály 1914 15-ben a tanulók száma: 7,896.249 1920—21-ben „ „­­ 9,787.900 1925—26-ban „ „ „ 10,219.528 1928—29-ben „ „ „ 12,068.203

Next