Nevelők Lapja, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1950-01-01 / 1-2. szám
Dialektikus materialista módszert a természettudományok tanításába n természettudományok oktatása az iskolák központi kérdése lett. Nagyobb teret, több időt kell biztosítani a természettudományi tárgyaknak és minőségileg kell változtatni a tanításukon. Meg kell szabadítani az anyagot a misztikus, tudománytalan sallangoktól, a burzsoá-kozmopolita ideológiai behatásoktól, az úgynevezett »tiszta tudományos« jellegétől, s e helyett a tudományos módon megismert valóságot kell bemutatni, az ismereteket össze kell kapcsolni és át kell ültetni a gyakorlatba, a valóságos életbe, ahol hatalmat merít belőlük az ember a természet meghódításáért és megváltoztatásáért való küzdelmében. A dialektikus materializmus módszereit kell alkalmazni a tanításban. E röviden vázolt követelmény igen sokféle és változatos visszhangot és próbálkozást váltott ki a pedagógusok köréből. Egyesek a dialektikus materializmus tételeinek felsorolásával vezették be az anyagot, egyébként változatlanul tanították ugyanazt, mint eddig. Mások lépten-nyomon kimutatták a tárgyalt jelenségek dialektikus voltát, igen gyakran rossz, hibás példákon. Voltak, akik az úgynevezett munkáltató tanítás módszerében látták teljesítve a követelményt és olyanok is, akik kijelentették, hogy ők eddig is csak az »igazat« tanították, a dialektikus materializmust »ösztönösen« alkalmazták. Nélkülözhetetlen feltételek Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a természettudományos oktatás növekvő feladatainak csak az lesz képes megfelelni, aki 1. őszinte, becsületes dolgozója népi demokráciánknak, tehát lépést tart az ország politikai, gazdasági fejlődésével és tanítását a napi valóság talajába tudja ágyazni; 2. szaktárgyaiban jól képzett, rendszeresen tovább képezi magát, s így a misztikus, tudománytalan elhajlásoktól mentesen, a haladó tudomány legújabb eredményeit tudja átadni tanítványainak; 3. elsajátította a marknzmusleninizmus alapjait, s elmélyedt a dialektikus materializmus és a természetfilozófia tanulmányozásában, tehát a legmagasabbrendű tudomány eszközeivel, a dolgok lényegét képes megragadni, s ilyen szemléletre tudja tanítványait is nevelni Hogyan tanítsunk dialektikusan ? És most térjünk át a gyakorlati kérdésekre. A marxizmus-leninizmus klasszikusai természettudományi példákkal is demonstrálták a dialektika egyes tételeit. Azóta számtalan ilyen példát gyűjtöttek össze a dialektikusizmus magyarázói és fejlesztői. Kém kétséges tehát, hogy a dialektika törvényei megvannak az anyagban, a természeti jelenségekben, így tehát nem az a feladatunk, hogy kimutassuk a dialektikát, hanem hogy megkeressük a jelenségekben, más szóval felfedjük a jelenségek lényegét. Dialektikusan tanítani annyit jelent, mint a valóságnak megfelelően taníti, és megragadni, a dolgok lényegét. Az egyik iskola vegyi an tarára a Mendelejeff-féle periódusos rendszer tanításakor egész előadást t ártott arról, hogy a periódusos rendszer miként igazolja a dialektika összes tételeit.Ez helytelen volt. Helyesen akkor járt volna el, ha tudományos ismereteink alapján elmondja az elemek tulajdonságaiban tapasztalható változásokat, periódusokat és a változások okait Ezzel egyben dialektikus ismereteket nyújt, dialektikus szemléletre neveli a gyermeket és megmutatja, hogyan kell a jelenségek mögött megtalálni a lényeget. A természettudományos világkép kialakításánál, a természettudományos gondolkodásmódra nevelésben lépésről-lépére kell haladnunk, fokozatokat kell megkülönböztetni, a tanuló kora és ismeretei alapján. Az első fokozatban a tudomány konkrét tényeinek és megállapításainak az ismertetése a feladat. Ezeknek az ismereteknek alapján tanulnak meg a gyermekek dialektikusan gondolkodni, megismerik a természet dialektikáját A második fokozatban konkrét ismeretekre építve végezzük el az ideológiai általánosítást, a dialektikus materializmus tételeinek tudatosítását. Végül az utolsó, a harmadik fokozat a dialektikus materializmus módszerének tudatos alkalmazását jelenti a természet és társadalmi jelenségek vizsgálatánál. Tudomány az életért Az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolatát kell érvényesíteni a természettudományok tanításánál.. Ezt a módszert kell mindenekelőtt alkalmazni a problémák felvetésénél. Régen és még ma is, a matematikában és fizikában feltevésekből, avtenákból, elvont okoskodásokból indult ki a tárgyalt anyag levezetése; a kémiában érthetetlen adatok, képletek és kémiai egyenletek, a természetrajzban és biológiában a gyakorlattól elvonatkoztatott leírások halmaza alkotta a tananyagot. A tanuló az ilyen ismereteket céltalannak látja és kedvetlenül fogadja. És valóban: ez értelmetlen, idealista szemléletből származó eljárás. A problémákat, a tananyagot úgy kell felvetnünk, ahogy azok a valóságban jelentkeznek, amiért éppen azokat a tanulóknak meg kell oldaniuk és el kel sajátítaniuk. Így például a valószínűségszámítást a tervgazdálkodással, a differenciálszámítást a sebesség fogalmával kell kapcsolatba hozni: a katalizátorok tanításánál a végtelenül lassan lezajló reakciók gyorsításának, illetve a reakció-sebesség szabályozásának a problémájából kell kiindulni, a csírázás jelenségeit a vetés módjainak és időpontjának kérdéséhez kell kapcsolni, stb. Az így felvetett problémákat kell elvi síkon megoldani, absztrahálni és az általános törvényszerűségeket megállapítani. Majd az általánosítás után ismét vissza kell térnünk a gyakorlathoz, meg kell mutatnunk a felismert törvényszerűség alkalmazását az elmélet gyakorlatba való átültetésének hatalmas termékenyítő erejét. A szovjet példa A természettudományos oktatás szoros kapcsolatát a gyakorlattal, az élettel példamutatóan alkalmazza a szovjet iskola. A biológiai oktatást például az iskolakertekben folyó termelési, honosítási és nemesítési kísérletek, a kolhozok munkájának tanulmányozása és a munkájukban való aktív részvétel, kirándulásokon és táborozásokon vértett természeti megfigyelések (alkalmazkodás, természetes kiválasztás, kövületek) stb. alapozzák meg és tetőzik be. A természettudományok ilyen oktatása a tudományos megismerés és fejlődés végtelen lehetőségeit tárja a tanuló elé. Kifejleszti benne a természet megismerhetőségének és megváltoztathatóságának tudatát. Optimizmusra és tettvágyra nevel: érzi, hogy még sok a tennivaló, de tudja, hogy hogyan és hol kell megragadni a munka, a továbbfejlődés fonalát. Páy Péter Lenin és Sztálin nyelvét tanuljuk A sztálini munkaverseny folyamán nagyon sok kortárs az orosz nyelv tanulását is felajánlotta. Mi ennek a magyarázata? Lelkesen, szívesen vállaltuk, mert szükségét érezzük az orosz nyelv ismeretének! Igen! Szükségét érezzük, mert minden, ami a szocializmus és béke nagy ügyét szolgálja,ezen a nyelven szólal meg először. Óriási területen beszélt, rendkívül gazdag és igen fontos világnyelv az orosz. A Szovjetunió életének, kultúrájának, lelkűidének igazi megismeréséhez ennek a nyelvnek az elsajátítása a kulcs. -Igen! Tanulunk és tanítunk oroszul! Beszéljenek most már a példák. Nagyon sok helyen tömegesen vesznek részt a kartársak az orosz nyelv elsajátításában Kisújszálláson, a Kossuth úti általános iskolában, 22 tanerőből 20, Bujon 14- ből 10 tanul oroszul. Hajdúdorogon 23 kartárs, Szolnok, Jászkisér, Hajdúnánás, Karcag, Tiszabercel és Tarpa pedagógusai, majdnem teljes számmal kapcsolódtak be a tanulásba.Nagyon kifutnánk azonban a helyből, ha mindegyiket elsorolnánk. Jászberényben Redler László kartárs felajánlásából egy részlet: A orosz nyelvi tanfolyamra járok, hogy megtanuljam a nagy baráti nép nyelvét és azt tanítani is tudjam*. Valahogy így vagyunk vele mindnyájan! Boldogan adjuk tovább, amit már elsajátítottunk. Tanulva tanítunk. Földesen Kánya kartárs az MDP helyi vezetőségét tanítja heti egy órában, oroszra. Az MDP Politikai Bizottságának 1949 november 20-i határozata nagy fontosságot tulajdonít e nyelv elsajátításának és funkcionáriusainak figyelmét felhívja erre. Ha elsajátított tudásunkkal mi is segítséget nyújtunk, akkor lehetővé tesszük, hogy nemcsak a Párt felsőbb káderei sajátítják el az orosz nyelvet, hanem az alapszervek vezetői is. Thury Anna kartársnő Jászberényben, az Ogonyok című szovjet képes folyóiratot ismertette növendékeivel. Valószínűleg a kartársak közül még kevesen ismerik a csodálatosan szép kivitelű, gyermekek számára és általuk készített folyóiratokat: a »Murzilka«-t és »Pionírok«-at. Ezeket a folyóiratokat nagyon szívesen nézegetnék oroszul tanuló gyermekeink. Könynyen olvasható és hozzájuk közelálló szövegen keresztül jutnának közelebb a szovjet kultúrához. Tanulásunk meghozza gyümölcsét. Nem kell megriadnunk a kezdeti nehézségektől! Életté változnak számunkra a szovjet folyóiratok és filmek, a pedagógiai tanulmányok. Azok a levelek pedig, amelyek a vissi és más iskolák úttörőitől indultak a Szovjetunióba, csírái az úttörők, pedagógusok és iskolák levelezésének a szovjet pajtásokkal, kartársakkal és iskolákkal. Mindnyájan elmondhatjuk Révai elvtárssal: »Iskolába járni, tanulni egy országtól, mely 32 évvel ezelőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat hajtotta végre, mely felépítette az új szocialista társadalmat, mely megszabadította az emberiséget a fasiszta lidércnyomástól, mely vezeti a harcot a béke megvédéséért, mely Lenint és Sztálint adta az emberiségnek: dicsőség és megtiszteltetés. Mint dolgozó nép és mint nemzet, egyaránt büszkén lehetünk rá, hogy tanulhatunk a Szovjetuniótól és beletartozhatunk az emberi haladásnak a 70 éves Sztálin vezette hatalmas táborába. Büszkék vagyunk rá, hogy okulusainkkal mi is hozzájárulhatunk az új világ kiformálásához, cselekvő részesei lehetünk annak a kornak, amelyet a jelen és a jövő sztálini korszaknak nevez és fog neveznie. Arosi Lászlóné »Emlékezzetek reá, szeressetek, tanulmányozzátok lljloset, tanítómesterünket, vezérünket! Harcoljatok és győzzétek le az ellenséget, a belsőt és a külsőt, mint lljios, építsétek az új életet, az élet új formáit, az új kultúrát — mint Nilos. Sohse tagadjátok meg a munka apraját, mert apróból lesz a nagy — ez ultos egyik legfontosabb hagyatéka.« L Sztálin A hősi munka napjait éljük. Dolgozóink hatalmas hadserege harcol a jobb, a több produktumért, a munka magasabb termelékenységéért és szinte óráról-órára új, meg új győzelmet arat. Ebben a dicsőséges küzdelemben, Pártunk lobogó, lelkesítő zászlaját követve, munkásosztályunk legjobbjai járnak az élen és szorosan felzárkóznak hozzájuk dolgozó parasztságunk és értelmiségünk legöntudatosabb, legkiválóbban dolgozó tagjai. Ők, az élmunkások és kiváló munkások, korunk hősei, a sztálini korszak új, példamutatóan nagyszerű emberei. A sztálini felajánlási mozgalom és az azt követő, egyre magasabbra lendülő, az ötéves terv megvalósításáért folyó munkaverseny kiváló példákkal, az egyéni és tömeges jó munka lenyűgöző eredményeivel mutatta meg, hogy milyen nagyszerű tettekre képes az egyszerű ember, ha a szabadság, a nép és haza szeretete, az egyre szebb jelen élménye és a boldog jövő hite ihleti munkám, ha olyan párt vezeti harcra, mint a Magyar Dolgozók Pártja és olyan példaképekre tekint, mint Lenin, Sztálin és ha tanítványuk, Rákosi Mátyás. S a hősök serege egyre nagyobb, az élenjárók példája ezreket vonz, tanít, lelkesít, napról-napra jobb, lelkesebb, felelősségteljesebb szocialista munkára. Az elmúlt napokban is több mint 4000 harcossal nőtt az élenjáró dolgozók hadserege. Több min 4000 dolgozó mellén ragyogott fel a becsület, a dicsőség, az érdem és a hősiesség ötágú csillaga. És büszke örömmel tölt el bennünket, nevelőket, hogy köztük 65 pedagógus is ott menetel az élen és korábban kitüntetett nevelőinkkel együtt vezet bennünket a szocializmus győzelme felé. Azt a 65 nevelőt, aki most kapja meg a »kiváló munkás«, illetve »élmunkás« kitüntetést, azok választották ki, azok javasolták erre a kitüntetésre, akik legjobban ismerik őket: munkatársaik, azok, akiknek példát adnak munkájukkal, akiknek elvtársi segítséget nyújtanak, akikkel együtt dolgoznak. S azok előtt bizonyítják be kitüntetett kartársaink, hogy valóban méltók voltak a népi demokrácia dicsőséget jelentő elismerésére, mégpedig következetesen jó munkával, lankadatlan példaadással és segítőkészséggel. Hosszú oldalakat tele lehetne írni ha el akarnék mondani: miet érdemelték meg a kitüntetést szakszervezetünk legjobbjai. Eldugott falvak tanítói és nagyvárosok pedagógusai, apró gyermekek nevelői és főiskolák professzorai, iskolai altisztek és múzeumok tudósai, férfiak és nők, egyaránt akadnak közöttük. Egyikük tantárgyának marxista-leninista szellemű tanításában, másikuk a közösségi szellem kialakításában, harmadik a nevelés anyagi körülményeinek javításában tűnt ki és mutatott jó példát a nevelőknek, az ifjúságnak. Mindegyikük méltó arra, hogy ismerjük meg nevüket és elismerő szeretettel köszöntsük őket. Íme: legújabb kiváló- és élmunkásaink névsora: Ambró Hona (Nyíregyháza), Andor Lóránd (Bp.), Ari Sándor (Kisújszállás), Balassa Iván (Bp.), Balka József (Pápa), Bedó Albert (Salgótarján), Borbély Ferenc (Kecskemét), Csentes Józsefné (Bp.), Debra János (Pécs), Fábián Andrásné (Felnémet), Farkas Domonkos (Ajka), Farkas Béla (Csenger), Fekete Győző (Bp.), Forgách Tibor (Bp.), Göcsej Imre (Győr), Halász Margit (Esztergom), Hanák Péter (Bp.), Hetényi János (Újpest), Horváth Jenő (Bp ), Horváth Károly (Bp.), Inczédy Katalin (Szeged), Kalas Zoltán (Sátoraljaújhely), Kalovszky István (Újpest), Knsith György (Bp ), Kató György (Bp.), Kiss Erzsébet (Makó), Kiss Hana (Balatonfüred), Kiss Vilmos (Zalaszentgrót), Kocsis László (Marcali), Kovács Jánosné (Csorna), Kovács Magdolna (Tyúkod), Kövesdy László (Debrecen), Kresz József (Beremend), Lakatos István (Nyíregyháza), Lédeczi Béla (Cegléd), Lengyel István (Bp), Ludmann Lidia (Nádudvar), Lusztig Aranka (Bp.), Makoldi Mihályné (Bp.), Málnás Miklós (Hédervár), Molnár Lajos (Salgótarján), Amcsi Imre (Hódmezővásárhely), Nagy Sándor (Ebes), Nemeskéri Lajosné (Szerencs), Niklai Ferenc (Szeged), Orbán István (Sopron), Palkó József (Bonyhád), Pósa József (Kisnyulaspuszta), Rácz Margit (Komács), Ravasz Dezső (Salgótarján), Rózsa György (Bp.), Solymosi Sándor (Rákospalota), Soós István (Békés- Tarhos), Svéda Pál (Bp.), Szabó Antal (Mezőberény), Szalai György (Battonya), Szeder Mihály (Ejt), Szentirmai László (Tatabánya), Szilvássy Sándor (Bp), Takács Jenő (Bp.), Tihanyi Ferenc (Kaposvár), Török Lehel (Jászberény), Varga Béla (Bp ), Verebes János (Dorog), Vorosilov Konstantinna (Bp). Nevelők Lapja . „Számomra is becsület dolga — 1937 óta dolgozom a Közgazdasági Egyetemen. — mondja Vorosilov Konstantinna, a Közgazdasági Egyetem takarítónője, aki jól végzett munkájáért most kapta meg az élmunkás jelvényt — Régi emlékeim? Nincs sok mondanivalóm róluk. A Hondykorszak egyetemi tanárai, úri hallgatói emberszámba sem vetek. Az intézet egy része voltam, de senki sem vett rólam tudomást A felszabadulás változtatta meg a helyzetemet gyökeresen. Azóta figyeltek fel munkámra, azóta érzem, hogy érdemes dolgozni. Való tett a munkám ban becsület dolga tett a munka számomra is, amelyet azelőtt robotnak éreztem. Majd a sztálini versenymozgalom alatt végzett munkájáról beszél. Egyszerűen, őszinte szavakkal. — Úgy érzem, hogy munkámmal hozzájárultam ahhoz, hogy a hallgatók jó tanulmányi eredményeket érjek el. Tóth elvtárs, Vorosilov elvtársnő egyik munkatársa jön szembe velünk, s büszkén mosolyog Vorosilovnéra. — Jobban nem is választhattunk volna. Vorosilovné megmutatta, hogyan kell dolgozni. A legnehezebb munkát vállalta: öt tanterem takarítását s a legnagyobb, a kémiai tanszék hat helyiségből álló tantermének rendbentartását Nagyon örülünk, hogy megkapta az élmunkás kitüntetést. — Öröm most itt dolgozni — mondja Vorosilovné. — Látja, itt börtönözték be Andics elvtársnőt a Horthy-terror idején ebben az épületben. S most itt tanít. Szeretettel nézi élmunkás jelvényét, úgy mondja: — Nagyon boldog vagyok és igyekszem ezután is minden erőmmel elvégezni a rámbízott munkát. L. L.