Nevelők Lapja, 1954 (10. évfolyam, 1-23. szám)

1954-01-03 / 1. szám

35 ÉVES A BOLGÁR ISKOLA BUDAPESTEN A 35 ÉVVEL EZELŐTT Bu­dapesten megalakult bolgár is­kola célja: kielégíteni a Magyar­­országon élő bolgárok — több­ségükben kertészeik — kulturá­lis szükségleteit. Az iskola tör­­ténete érdekes fejlődési szaka­szokat foglal magéban. 1918 február 18-án nyílt meg. A bol­gár tanítók nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az iskolát megszilárdítsák, és mi­nt­ több diákot toborozzanak. A diákok létszáma 1918—1949/50 között igen változó: általában 18—52 között mozog, a tanító­ké pedig 1­— 5 között. Bulgária és Magyarország fel­szabadulás után hozzáfogtak az isibol­a új megszervezéséhez. A Budapesten működő bol­gár tanítók attól a mély öntu­dattól és kötel­ességér­zettől ve­zérelve, hogy a diákokat marxi­­leuiai szellembe­n kell nevelni — megfeszítették minden erejü­ket, hogy az iskolát és a tan­­ügyet új alapokra helyezzék. 1950 óta a fejlődés különösen­ érezhető. A népi hatalom nagy gondoskodásának, a bolgár kö­vetség és a magyar szervek közreműködésének köszönhető, hogy a bolgár iskola egyre job­ban fejlődik é© megérdemelten elfogl­all­ja helyét a többi buda­pesti iskola mellett. Jó hírnév­nek örvend, növekedett a tekin­télye a magyar közoktatásügyi szervek, a magyar társadalom és a bolgár kolónia előtt. A BOLGÁR ISKOLA FEJLŐ­DÉSE tevékenységének minden irányában megnyilvánul. A diá­kok száma 42-ről (1949/50-ben) az 1950/51 tanévben már 61-re, 1951/52-ben 80-ra, 1952/53-ban 105-re, míg 1953/54-ben 116-ra emelkedett. Meg kell­ jegyezni, hogy az iskola már szűknek bi­zonyul, ennyi diák befogadásá­ra. Az iskolában és a kollégium­ban mutatkozó helyhiány miatt több vidéki diák távolmaradt idén az oktatástól. Az iskola általában véve el van látva a megfelelő berende­zéssel, tanszerekkel és kabine­tekkel. A tanulmányi eredmény jó, noha a munkafeltételek ige­n nehezek — az osztályok össze­vontak és hiányzik a bolgár nyelv tudása. Az iskola egyik értékes vívmánya, hogy könyv­tárának könyvállománya egyre bővül. Sikerült felkeltetni az érdek­lődést a könyvek iránt: diákok,­­ szüleik, egyetemi hallgatók is szívesen olvasgatnak. Tekintettel arra, hogy a kul­­túrgárda az iskolában rendezi összejöveteleit, előadásait, az is­kola a kolónia kulturális köz­pontjává vált. Az elmúlt évben az iskolában előkészítő osztály nyílt azok számára, akik nem tudnak­­bol­gárul. E kezdeményezés ered­ményei igen jók. A tanévet 17 diák fejezte be. Ebben a tanév­ben az előkészítő osztályba 12 diák jár. A TANÍTÓK SZÜNTELENÜL FEJLESZTIK szakmai és poli­tikai képzettségüket. A könyv­tár el van látva a szükséges szovjet és bolgár irodalommal és folyóiratokkal. Az év folya­mán rendszeresen tartanak kon­ferenciákat, pedagógiai és po­litikai beszámolókat. Az elmúlt tanévben a pedagógiai tanács összesen 44 ülést tartott, ebből 18 vizsga ülésszak. A pedagógiai tanács egyik fontos kezdeményezése, hogy tapasztalatcserét hozott létre a bolgár és magyar tanítók kö­zött. Ez­t a kezdeményezést a­z el­múlt évben valósították meg elsőbben. Négy ízben rendeztek kölcsönös látogatást, melyen előadások hangzottak el az iskol­a kérdéseivel kapcso­latban. Ez a tapasztalatcsere igen hasznosnak mut­atkozott, éppen ezért ebben az évben még nagyobb mértékben ki akarjuk fejleszteni. Tervet dolgoztak ki tapasztalatcsere folytatására a pedagógiai intézet, valamint a szomszédos magyar iskola taná­raival. Igen érdekes segítséget nyújt az iskola mellett működő úttörőszervezet is. A DIÁKOK iskolánkiváló fog­lalkozását főleg a művészeti csoport irányítja, amely a leg­jobbak közé tartozik Budapes­ten. Az elmúlt évben ez a cso­port részt vett több mint 15 kü­lönféle elemi és középiskolai versenyben és 11 díjat nyert. Fellép minden évforduló meg­ünneplésén és különböző más alkalomkor. Gyakran volt része abban a megtiszteltetésben, hogy meghívták ünnepi gyűlések megnyitására a Magyar-Szovjet Társaság részéről. Műsorában 30 szovjet, magyar és bolgár dal, szovjet, magyar és bolgár tánco­k, bolgár színdarabok sze­repelnek. Az iskola nagyszerű vívmá­nyának tekinthető a mellette felállított intézet, mely főleg vi­déki diákok befogadására léte­sült illetékes magyar szervek­­közreműködésével és segítségé­vel. Ez a diákotthon a legjob­bak közé tartozik Budapesten­ , összegezve elmondhatjuk, hogy a bolgár iskola Budapes­ten 35 éves fennállása óta hoz­zásegíti a bolgárokat és gyer­mekeiket ahhoz, hogy saját nyelvükön ta­mulha­ssanak. A budapesti bolgár népi ele­mi iskolában jelen pillanatban az a fő törekvés, hogy a tan- SpV szilárd alapokra helyez­zük. Nem kevés erőfeszítést te­szünk azért, hogy az iskola új szervezésű jellegét kidomborít­suk. A MAGYAR OKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUMNAK a bolgár iskola iránt egyre jobban meg­nyilvánuló gondoskodása és anyagi segítsége, valamint a bolgár követség, és a többi ma­gyar szervek által nyújtot er­kölcsi támogatás, a siker zálo­gát képezik. Az a megtiszteltetés, melyben a budapesti bolgár iskola része­sült , viselheti miniszterta­ná­­csno­k szeretett elnökének, Vlko Cservenkov elvtársnak nevét — arra kötelezi a tanárokat, diá­kokat és a Budapesten élő va­lamennyi bolgár állampolgárt hogy fárad­hatad­­almal harcolja­nak a bolgár tanügy sikeréért és fejlődéséért. Mihail Fridmanov a budapesti bolgár iskola igazgatója. • ­V­agy várakozással és 17- i­­galommal indultunk a Szovjetunióba. Az előttünk járt pedagógus küldöttség beszá­molójából, írásaiból sok min­dent hallott­unk és olvastunk, ami még inkább fokozta ér­deklődésünket. Utunk végén azonban megállapítottuk, hogy mindaz, amit láttunk, átéltünk, messze felülmúlta várakozásun­kat, elképzelésünket. A közvetlen élmény, a személyes tapaszta­lat, a valóság több minden írott szónál és beszédnél Nehéz elmondani, hogy mit éreztünk, amikor Moszkvába értünk. Első találkozásunkat azokkal a boldog emberekkel, akik a világ legérdekesebb vá­rosában, Moszkvában laknak. N­ehéz beszélni arról, mit érez­­nk, amikor közvetlen közel­ről láthattuk a szovjet iskolát, a szovjet pedagógusokat, mun­kásságukat, ami minden eddigi­nél nagyobb tanítást jelentett számunkra. Járhattunk abban az iskolában, ahol Zója tanult, ne­velkedett, beszélhettünk taná­raival. Láthattuk azokat a mű­helyeket, iskolákat, továbbkép­ző intézeteket, egyetemeket, ahol a szovjet pedagógusok munkáját kiformálták. Beszél­hetünk a szovjet pedagógia ki­vá­n tudósaival, Kairov, Gon­­csarov elv­társaikkal. Moszkván kívül irtunk Leningrádball, a hős városban, a forradalom városában. Láttuk a Téli Palo­tát, az Aurórát, a Simo­­nijt, jártunk az októbristák terén, az Ut&Öro palmában. Minderről hosszú oldalakat lehetne írni. A több mint három évtizedes küzdelmeik eredményekép­pen a­ szovjet közoktatás csak­nem fölmérhetetlenül hatalma­sm fejlődött. Az 1956. évi költ­­ség­vetésből 62,1 milliárd rubel a közoktatás részesedése, 180.000 iskoa, 17.000 óvoda, 150 pedagógiai főiskola beszél erről a hatalmas fejlődésről. Csupán az Orosz-Szovjet Szo­cialista Köztársaságban több mint 800.000 nevelő dolgozik. A mennyiségi fejlesztés terén a XIX. kongresszus óriási fel­adatokat állított a közoktatás elé. A szovjet iskola a kongresz­­szusi határozatok után fejlődé­sének új szakaszába lépett. Két egybetartozó probléma megol­dását jelenti ez: az általánosan kötelező középiskoa elvégzését, a politechnizáció megvalósítá­sát. Delegációnk történelmi korszakban tartózkodott a Szovjetunióban. A közoktatás­ügyi minisztériumban e nagy feladatok megvalósításán dol­goztak. Dubrovina elvtársnő, aki igen nagy hatást tett ránk le­bilincselő emberi egyéniségével, népünk iránti őszinte szerete­­tével, elmondta, hogy a kötele­ző elemi iskola megvalósítása idején óriási erőfeszítéseket kellett tenni az iskoláztatás ér­dekében. Ma már ezerszámra kérik a diákok felvételüket a magasabb iskolákba. A kötele­ző középiskola megvalósításá­nak két korszaka lesz. A jelen­legi ötéves terv időszaka, és a hatodik ötéves terv időszaka. Az első időszakban a nagy ipar­városokban kell megvalósí­tani, a másodikban pedig a falvakban. Ott tartózkodásunk idején százhúsz város középis­koláinak problémáit vitatták meg. Ezekben a városokban már ez év őszén áttértek a kötele­ző középiskola megvalósítására. Olyan nagy volt az igény, és oly sokan jelentkeztek, hogy minden zökkenő nélkül át lehe­tett térni a megvalósításra, be­leértve a technikumokat is. A 120 város azonban még nem az ország. Óriási tempójú növekedés indult meg már ebben az évben. A ta­nulól­étszám csaknem az öt­szörösére emelkedett. A követ­kező ötéves tervben három-há­­rom­ezerötszáz középiskolát (10 osztályos iskolát) kell meg­nyitni. Óriási anyagi és szer­vezési problémát jelent ennek végrehajtási. Méreteiben is ha­talmas munkát jelent ez, hi­szen vannak területek, ahol 600—800 km­-re vannak egy­mástól az iskolák. Az óriási tervfeladat kidol­gozásánál gondolnak a minő­ség reális csökkenésének lehe­tőségeivel. Több intézkedést tet­tek már ennek meggátolására. A minisztérium őriz egy ok­mányt, amelyet Sztálin elvtárs írt alá. Ez előírja, hogy közép­iskolát milyen feltételek mellett lehet megnyitni. Csaknem ezer pontból áll a felsorolás. (Nyil­ván köztük van az iskolai ru­határ és büfé is, amelyet min­den iskolában találhatunk.) Minden iskola megnyitásához a minisztertanács hozzájárulása szükséges. A hatalmas iskolafejlesztési tervek tartalmi problémákkal járnak együtt. A kötelező hét­osztályos iskoákban t­anítás Programmája (tantemek) zárt ismeretanyagot adott. Ez ma már nem köteleső, érvényesülhet a linearitás elve. Eddig olyan tárgyakat is adniok kellett, amelyek nélkül nem lehetett a tanulókat kibocsátani az isko­lákból. Pl. alkotmánytan. A 14—15 éves gyerekeknek ezt a tárgyat igen nehéz megérteni. (Önként merül fel bennünk a mi alkotmánytan tantárgyunk­kal kapcsolatos probléma. Most ezt a tárgyat átviszik a 10. osz­tályba. Több idő szabadul fel így a Programm tökéletesítésé­re. A XIX. kongresszus irány­elvei alapján a tanulók szaba­don választhatnak hivatást. Pár évvel ezelőtt még a miniszté­riumnak komoly gondot okozott különösen Távol-Keleten az egyetemi és főiskolai keretek betöltése. Ma már más a hely­zet. Csaknem félmillió egye­temi, főiskolai hallgatót oktat­nak. Számunkra nagyon izgalmas és fontos kérdés volt be­pillantanunk az iskolai mun­ka műhelytit­kaiba. Reméltük, feleletet kapunk arra a kérdés­re, hogyan és milyen módsze­rekkel érték el eredményeiket a közoktatás irányítói és meg­valósítói, a szovjet pedagó­gusok. A szovjet pedagógusok meg tudták valósítani az eredmé­nyes oktató munka első és egyik legfontosabb előfeltételét, az öntudatos fegyelmet. Mi leg­szebb álmainkban sem álmodhat­tuk azt a fegyelmet, amivel a szovjet iskolákban találkoztunk. Szükséges ezzel azért is beha­tóbban foglalkozni, mert egyre többet hallunk városaink, na­gyobb községeink tanulóinak tűrhetetlenül f­egyel­mezetlen magatartásáról. A szovjet is­kolákban teljesen eltűnt a „botcsinálta fegyelem" — ná­lunk egyre több „makerenkói pofonról" lehet hallani. Az ön­­tudatos fegyelem kialakításá­hoz nagy segítséget adott a szovjet társadalom. Ennek rész­letezésére itt nincs helyünk. Azt vizsgáljuk inkább, mit tettek a pedagógusok. A szerviet peda­gógusok a fegyelmezést nem te­kintik külön tudománynak, kü­lön módszertani kérdésnek, ré­gen túljutottak azon a felfogá­son, hogy a fegyelmet erélyes fellépéssel, túl szigorú bünteté­sekkel, új tartalmú erkölcsi pré­dikációkkal, hazafiságra, a párt­ra való hivatkozással biztosít­sák. A szovjet fiatalság fegyelmé­nek alapja az eszmei egység. A szovjet pedagógusok nagy­szerűen egyeztették össze az ok­tatás eszmei, ideológiai és szak­mai tanalmát a fegyelmezés módszertanával. A szovjet is­kolákban tudják, miért tanulnak, miben áll tanulmányaik szép­sége és jelentősége. Látják — mert nevelőik megmutatják ne­kik — az egyes tantárgyaknak az egész tananyaggal, az is­meretek rendszerével és a gya­korlati élettel való összefüggé­sét. Sikerük titka az a képessé­gük, hogy fel tudják kelteni a tanulókban az oktatás iránti érdeklődést, képesek ezt, állan­dóan táplálni, magasabb síkra emelni. De önmagában nem elégséges a tudatos fegyelem megterem­téséhez az eszmeiség egységé­nek követelménye. Az ismere­tek elsajátításáért és megszi­lárdításáért komoly, rendszeres munkára van szükség. A szovjet pedagógus meg tudja értetni az ifjúsággal, hogy a szocializmus építésében és az új világ gigá­szi eredményeinek megvédésé­ben az ifjúság előtt álló felada­tok teljesítése elől nem térhet­nek ki. Ehhez kapcsolódik másik igen fontos észrevételünk. Az ifjúság iránti szeretetük nem a dédelgetésben mutatkozik meg. A szovjet pedagógusok megér­tették, hogy a büntetés és elis­merés csak eszköze a fegyelme­zésnek, a fegyelmezés lényege az amire irányul: az egyén, vagy csoport munkájának és magatartásának értékelése. A szovjet iskolákban a legnagyobb nevelő és fegyelmező eszköz a munka. A munka az életén, a legmagasabbrendű célkitűzés, a kommunista társadalom felépí­téséért. A szovjet iskolákban néhány szó is elég a fegyelem biztosítására, mert a diákokban él a munka jelentőségének a tudata. Mindez természetesen a pe­dagógusok lelkesedését, az ifjú­sághoz és a tárgyához való alapvetően új magatartáséit mu­tatja meg. A szovjet pedagógu­sok példájukkal, egész maga­tartásukkal nevelik az ifjúságot. Ez sikerüknek legfőbb forrása Arad belőlük a nép és az ifjú­ság szelleme. Ti­­rszanov elvtárs a népmű-­­v­­etési minisztérium vezető funkcionáriusa, nagyon kedves kísérőnk búcsúzásunk előtt fel­tette a kérdést: mi volt az, ami legnagyobb benyomást tette rám. Hiányos nyelvtudásom, a­­tolmácsolás körülményessége következtében csak akadozva sikerült kifejteni, hogy legna­gyobb­­ benyomást tette rám a pedagógusoknak a tanulók irán­ti szeretete, a munkához való viszonya, a tanulóknak a tu­dásért való páratlan lelkesedése, a szovjet ifjúság, a szovjet pe­dagógusok és az egész szovjet nép hazaszeretete. Bármerre jártunk mindenütt rendkívüli szeretettel vettek kö­rül bennünket. Nemcsak hiva­­tatos szervek képviselői, hanem az egyszerű emberek is, akikkel jártunkban, kertünkben találkoz­tunk. Meglepődtünk, milyen sokat tudnak rólunk. A Szovjet­­unióban tett tanul­mányutunk kitörölhetetlenül mélyre véste bennünk azt az érzést, hogy, ifjúságunk és népünk nevetésé■ nek helyes útját járjuk, hogy­­ Szovjetunióra minden körülmé­­nyek között számíthatunk. BENCE GYULA a Szovjetunióban járt pedagó­­gus küldöttség tagja. ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK, TANULSÁGOK 2 Nevelők Lapja Új módszertani könyvek Ft Golubkov: Az irodalom­­tanítás módszertana. Második, javított és bő­vített kiadás. 519 lap 35.— A mértan tanítása az ál­talános iskolában. 227 lap, 362 ábra 13 50 Nagy Sándor: A tanítási óra felépítése és elem­zése. 109 lap 5.00 Didaktikai kérdések az általános iskolai össze­vont osztályok munká­jában. 155 lap, 13 ábra 10.— Kaphatók az Állami Könyves­boltokban mindenütt az ország területén. A varsói egyetem magyar szakán A varsói egyetemen a magyar szak a legfiatalabb. Csak két éve működik, de máris sok ered­ményt ért el. Itt tanulok én is. Az első évfolyamon 15 — kö­zülük 11 leány és 4 fiú — a má­sodik évfolyamon 18 hallgató tanul. Legfontosabb feladatunk a nyelv gyors elsajátítása. Nem utolsósorban az is sarkal ben­nünket, hogy a jövő évben Bu­dapesten szeretnénk eltölteni a nyári szünidőt. Tanáraink fi­gyelmeztettek: csak a legjobb eredményeket elérő hallgatók vehetnek részt a magyarországi utazáson. Magyarországról már eddig is sok könyvet és folyóiratot olvas­tunk. Az egyetemi intézetben a magyar írók művei orosz, francia és lengyel nyelven is megtalálhatók, s megkapjuk a legújabb folyóiratokat is. Ez azonban nem elégít ki­ bennün­ket. Mindezt saját szemünkkel is szeretnénk látni. Meg aka­runk ismerni benneteket, kedves elvtársak, meg akarjuk ismerni életeteket... Nem egyszerű, fia­talos kíváncsiság vezet bennün­ket, hanem ezeket a napok­a­t sze­retnénk örökre szívünk mélyére zárni. Csoportunk gyakran megláto­gatja a Piac Trzech Krzyzym lévő Magyar Kulturális Intéze­tet, ahol elmélyítjük a magyar irodalom területéről, a szocialis­ta építésről szerzett ismeretein­ket. Nemrégiben hanglemez­­hangversenyt hallgattunk meg, néhány nappal később pedig Mu­nkácsyról, a nagy magyar festőről szóló vetítettképes elő­adáson vettünk részt. November 25-én az intézetben meghallgat­tuk a Magyarország—Anglia labdarúgómérkőzés közvetítését Az eredményt nagy izgalommal vártuk. Minden gólnak úgy örül­tünk, akárcsak ti. Kedves elvtársak, szíveivé.­ üdvözletünket küldjük nektek, a jövő évi személyes viszontlátás reményében. Jan Zimierski, a varsói egyetem magyar szaká­nak elsőéves hallgatója. (A Szabad Ifjúság 1953 de­cember 28. számából.) Választás a Román Népköztársaságban 1953 december 20-án tartot­ták meg a Román Népköztársa­ságban a tartományi, városi, ra­joni és községi néptanácsi kép­viselőválasztásokat. A választá­sokon a választók túlnyomó többsége részt vett. A választók majdnem egyhangúlag a Népi Demokrácia Frontjának jelölt­jeire szavaztak. A választás napja ünnepnap volt a Román Népköztársaságban. Szavaznak a főis­kolai hallga­tók. A választások előtti este a fő­városi politechnikai intézet el­ső számú diákot­thonának lakói elhatározták, hogy csoportosan mennek szavazni, s közülük el­­sőnek Pompiliu Popescu a me­chanikai és gépészeti fakultás elsőéves hallgatója adja le szavazatát, ő ugyanis ez alka­­­lommal járul első ízben az ur­nák elé. A „Gh. Gheorghiu-Dej” ra­­jonbeli 13. szavazókörzetben már reggel 6 órakor tömegesen érkeznek a választók. Pompiliu Popescu­­jóval 6 órai előtt felkelt és­ elsőnek jelent meg a szava­­zóhelyiségiben. A főiskolai hall­gatók sorra veszik kezükbe a piros és sárga sávos szavazó­lapokat. Büszkeség tölti el őket, hogy szavazatukkal kifejezésre juttathatják odaadásukat a párt és a kormány iránt. A Román Népköztársaság tanulmányi le­hetőségeket és megfelelő élet­­körülményeket biztosít szá­mukra­. A felsőoktatási intézmé­nyek száma 1934 óta megnégy­szereződött, a főiskolai hallga­tók száma 29.000-ről 62.000-re emelkedett. A főiskola hallgatói fiúk és lányok egymás után járulnak az urna elé. A fő­iskola büszke­ségei, a legjobb tanulók, a sza­vazásban is az elsők között vannak. „Hazánk ifjúságának boldog jövőjéért adom szavaza­tomat a Népi Demokrácia Frontja jelöltjeire" — mondotta Marian Muresanu, az ipari ve­gyészet III. éves hallgatója. A hallgatók jól ismerik jelöltjei­ket, akik főiskolai hallgatók, akár csak ők maguk. Évek óta együtt készülnek az életre, az alkotó munkára. Diáktársaik tudják róluk, hogy néptanács képviselőként is éppen olyan jól meg fogják állni helyüket, mint az iskolában. „Szüntessék be a harcot Vietnamban" A vietnami hét alkalmával szakszervezetünk táviratban üdvözölte a vietnami pedagógusokat: „Kedves Vietnami Kartársak! Drága Barátaink! A világ becsületes dolgozóival együtt az egész magyar nép — köztük mi, pedagógusok is — csodálattal kísérjük figyelem­mel azt a hősi harcot, melyet Vietnam népe szabadságáért és jobb életéért, nyolcadik éve folytat a betolakodó amerikai imperialisták és francia gyarmatosítók ellen. Tudjuk, hogy ebből a hősi harcból mi, pedagógusok is dere­kasan kiveszitek részeteket. Nincs szebb, megtisztelőbb feladat, mint a dolgozó nép igaz ügyét szolgálni, különösen akkor, ha az a szabadságért, jobb életért, a béke megteremtéséért vívja harcát. Legyetek továbbra is lelkesítői, buzdítói, segítői hős népeteknek, hogy a kitűzött célt minél előbb megvalósíthassá­tok. Ebben a nagy munkátokban ránk, magyar pedagógusokra bizton számíthattok. Veletek vagyunk úgy is, hogy a magunk területén munkánk legjavát adva, segítjük dolgozó népünket a szocializmus építésében, de úgy is, hogy veletek együtt min­den erőnkkel követeljük. Szüntessék be a harcot Vietnamban! Kovács József, a Magyar Pedagógusok Szakszervezete elnöke.“

Next