Pedagógusok Lapja, 1975 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-15 / 1-2. szám
Szakszervezetünk életéből Országos feladatok, egyéni gondok Beszélgetés Hámori Sándorral Nem kell emeletet másznia annak, aki valamilyen munkaügyi problémájával vagy szociális gondjával bekopogtat a szakszervezet székházába: a bejárattól balra fordulva a földszint végén, valamelyik szobában biztosan rálel arra a munkatársra, aki választ, segítséget ad neki. Itt találni a központi apparátusnak azt a részlegét, amelynek a munkáját a tagság talán leginkább érdekvédelemnek tekinti: a munkaügyi és szociális osztályt. Hámori Sándort ,aki immár 1958 óta vezeti az osztályt és munkatársait. dr. Juhász Károlyt, Kőszeghy Dánielnét, Nyulász Istvánt, Pethő Gézát és dr. Simon Zsuzsát aligha kell hosszas szavakkal bemutatnunk; bizonyára országszerte jól ismerik őket, hisz ankétokon, személyes megbeszélések során és írásaik révén gyakorta találkozhattak velük a pedagógusok. — Osztályunknak minden egyes tagja — mondja Hámori Sándor — régi dolgozója a központi apparátusnak, alaposan ismeri saját szűkebb munkaterületét, amelynek gondozására vállalkozott. De mindegyük arra is törekszik, hogy az osztály egész tevékenységéről legyen áttekintése. Erre a kis közösségre vallóban ráillik a „törzsgárda” megjelölés. Úgy vélem, joggal fordulhatnak hozzájuk felvilágosításért, támogatásért az oktatásügyi dolgozók, és felkészült partnerként képviselhetik a szakszervezetet a különböző szintű tanácskozásokon. — Kérjük, ismertesse azt a munkaterületet, melyet az osztálya gondoz. — Elnevezésünk szükségképpen tömörít. Bővebb meghatározásként a központi apparátus 1968-ban kiadott szakszervezeti szabályzatának első pontját idézhetem: „Az osztály valamennyi oktatási intézmény minden dolgozójára kiterjedően foglalkozik , az élet- és munkakörülményekkel, a munkafelételekkel, így a bérezéssel, a munkaüggyel, az ellátással, a munkaerő-gazdálkodással, a társadalombiztosítással és a munkavédelemmel kapcsolatos szakszervezeti feladatokkal.” Ezt a korántsem teljes , felsorolást a szervezeti szabályzat oldalakon át részletezi, rendre megjelölve az egyes munkatársai hatáskörét és teendőit. A feladatok megnevezése érthetően egyhangú, akár szürkének is minősíthető, de mindegyikük a rendkívül összetett pedagógusélet számtalan vonatkozását öleli föl. Amikor osztályunk munkájáról gondolkozom, mindig ott van előttem a mintegy kétszázezernyi szakszervezeti tagság, amelybe a hivatalsegédek éppúgy ■beletartoznak, mint az egyetemi tanárok, a tanyasi pedagógusok csakúgy, mint a főváros oktatásügyi dolgozói. Mindegyikük egyszerre jelent országos feladatot és egyéni gondot. S hadd vegyem az aktív dolgozók hatalmas táborához a nyugdíjasok egyre növekedő seregét. Osztályunk jellegéből következik, hogy nemcsak az oktatásügyi dolgozók bérezésével, anyagi ellátottságának gondozásával kell foglalkoznunk, hanem mindazokkal a körülményekkel is, amelyek életüket, munkájukat egyre jobbá, egyre szebbé teszik. Gondolok itt , például az iskolák felszerelésére, a munkavédelemre, a kulturális és szociális juttatásokra. Szemléletünkben központi helyen maga az oktatásügyi dolgozó áll, de vele együtt mindig ott kell látnunk a gyermeket is. Amikor például korszerű, kulturán, egészséges és biztonságos munkakörülmények megteremtésén fáradozunk vagy a közlekedés biztonságáért harcolunk, a gyermek, a tanítvány érdekéért is küzdünk. Gyakorlati tapasztalat, hogy a tagság többnyire csak az, elért, a kész eredményre figyel, anélkül, hogy abban meglátná, érzékelné a szakszervezet hosszabb-rövidebb kezdeményező és előkészítő munkáját. Szeretnénk néhány példát hallani, amely szemléletesen mutatja a „felfutást". — Bizonyos, hogy korábban kevesebb alkalma nyílt a tagságnak arra, hogy a szakszervezet szerepét, erőfeszítését egy-egy eredmény, egy-egy országos érvényű döntés, rendelet kimunkálásában lépésről lépésre nyomon kövesse. Bár ekkor is a tagság igényeit időben érzékelve végeztük érdekvédelmi munkánkat. Az utóbbi esztendőkben azonban már egyre növekvő nyilvánossággal mutatkozik meg a szakszervezet kezdeményező tevékenysége, önálló koncepciója. Ami a konkrét példákat illeti, íme néhány belőlük! Elnökségünk már a 60- as évek közepe táján szorgalmazta a bérgazdálkodás korszerűsítését az oktatásügyben, és ez a több éves küzdelem 1968-ra eredménnyel járt. Ennek a többi között abban is megmutatkozik a haszna, hogy azóta pontosan megállapítható a pedagógusok bérszínvonalának az alakulása. Vagy nézzük az 1971-ben megvalósított bérrendezést! Ennek alapelveit, nevezetesen a végzett munka mennyisége és minősége szerinti differenciálást már ugyancsak a 60-as évek közepén kidolgoztuk. De hozhatnám bizonyítékul az oktatásügyi dolgozók erkölcsi elismerésének a kérdését és annak alakulását. Kongresszusainkon, központi vezetőségi üléseinken ugyancsak szívósan küzdöttünk a pedagógusok számára különösen fontos erkölcsi elismerés fokozásáért, az eredmény nem is maradt el. Az utóbbi esztendőkben örvendetesen megnőtt a jutalmazások anyagi alapja, új kitüntetést alapítottak, fölemelték a régiek éves számát és az azokkal járó összeget. A legújabb eredmény pedig: 1975- től kezdve valamennyi, a pályán huszonöt évet becsülettel dolgozó pedagógus megkapja a szolgálati emlékérmet. Egy más területről véve bizonyítékot: odaadóan támogattuk a tanácsi demokrácia fejlesztését; amikor az új tanácsrendszer létrejött, a változott körülményeknek megfelelően kidolgoztuk a szakszervezeti jogköröket, attól a meggyőződéstől hajtva, hogy minél lejjebb döntenek egyegy ügyben, annál érdemibbé válik a szakszervezeti munka is. Végül, ugyancsak alkalmi példaként, hadd szóljak arról a növekvő gondoskodásról, amellyel szakszervezetünk a nyugdíjasokkal törődik. Nem az a legfőbb célunk, hogy segélyekkel könnyítsünk sorsukon, hanem elsősorban azt igyekszünk elérni, hogy továbbra is bent maradjanak az őket éltető társadalmi környezetben, és ne legyenek a magam, az elhagyatottság áldozatai. Azt is sikerült elérnünk, hogy mind több nyugdíjas taníthat az iskolában nyugdíjártak korlátozása, illetőleg szüneteltetése nélkül. Írtunk,aero-proolemamion is segít ez az eredmény. — Az érdekvédelem folyamatos tevékenység. Az elért sikerek gyakorta csak részeredmények, így ezek szintelen tovaobfejlesztésére van szükség, nem szólva a mindmáig megoldatlan nehézségekről. Szeretnénk hallani valamit a közeli és a távlati feladatokról. — Szakszervezetünknek, az osztály előkészítő munkálatai nyomán, megvan a kidolgozott központi koncepciója, íme, ebből néhlány pont. Folytatni kell az ebben az esztendőben megkezdett óraszám-, illetőleg munkaidőcsökkentést. El kell érnünk, hogy az alsó- és középfokú oktatási intézmények pedagógusainak munkaideje egységesen heti 44 óra legyen. A bérdinamizmus nagyobb mérvű növelése érdekében ki kell vívnunk, hogy az éves bérfejlesztést három százaléknál magasabb összegben állapítsák meg. Ugyancsak célunk, hogy a költségvetésből gazdálkodó oktatásügyi szervek dolgozói részére, a vállalatokhoz hasonlóan, szociális és kulturális alapot képezzenek. Az ötéves terv során a bérszínvonal további következetes emelése, a több és színvonalasabb munka differenciáltabb elismerése érdekében minden oktatásügyi dolgozó munkabérét fel kell emelni. Azt is el akarjuk érni, hogy a nyugdíjasok is megkaphassák a félárú utazásra jogosító MÁV-igazolványt. Koncepciónkban ott van természetesen a többi között a lakáskérdés, a pedagógusok üdültetésének megnyugtató megoldása, valamint újabb nyugdíjas otthonok építése és az otthonok színvonalának javítása. Milyen az osztálynak a kapcsolata az állami szervekkel és milyen a tagsággal? — Hadd válaszoljak erre a kettős kérdésre röviden. Mind az úgynevezett funkcionális főhatóságokkal — ilyen a Pénzügyminisztérium, a Tervhivatal, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala —, amelyek a többi dolgozó rétegekkel együtt szemlélik a pedagógusok élet- és munkakörülményeit és így döntenek, mind az Oktatási Minisztériummal és a többi állami szervvel jó munkakapcsolatunk van Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek vitáink és hogy minden törekvésünk sikerrel jár. Ami a tagságot illeti, esztendőről esztendőre szorosabbá válik vele a kapcsolatunk. Ebben jelentős szerepe van a személyes találkozások mellett az osztály „kiadói" tevékenységének. A rendszeresen megjelent útmutatók, valamint a Munkaügyi Kiskönyvtár kötetei és a különféle munkavédelmi kiadványok nagy segítséget nyújtanak a szakszervezeti tisztségviselőknek és s tagoknak a különféle kérdések intézésében. Az elever kapcsolatnak bizonyítéka az az évi 3—4 ezer levél is, mely osztályunkra érkezik, és valamilyen kérdésben támogatásunkat igényli. — Befejezésül: mit tart különösen fontosnak ahhoz, hogy a szakszervezet érdekvédelm tevékenysége eredményes legyen, és a tagság megelége- désével találkozzék? — Egyik legfontosabb feltéttelnek azt tekintem, hogy aki állandó információcsere alanyján a szakszervezet mindig kezdeményezően lépjen föl , legyen az igényeket és lehetőségeket, a körülményeket gondosan mérlegelő, határozott elgondolása, és annak megvalósításáért következetesen küzdjön, együtt lélegez- ve a tagsággal és az országgal. Fényi András Az elnökspor ülése A szakszervezet elnöksége január 9-én ülést tartott. A szerkesztőség jelentése alapján megvitatta a Pedagógusok Lapja elmúlt évi tevékenysé- i gét. A napirend második pontjaként a szakszervezet 1975. évi költségvetését tárgyalta meg, amelyet dr. Szigetvári Dénes főkönyvelő ismertetett. Az elnökség úgy döntött, hogy a költségvetést jóváhagyásra a központi vezetőség elé terjeszti. Köszönet a figyelmességért A fényképen: egy nagycsaládos pedagógus leányai és fiai. A fotó hátlapján pedig ez a néhány szó: ,,A jóleső megemlékezést hálásan köszöni Lukin László és családja. Budapest, 1974, Karácsony”. Mint lapunk legutóbbi számában hírt adtunk róla, szakszervezetünk elnöksége külön jókívánságokkal köszöntötte az öt vagy több gyermeket nevelő kollégákat, s karácsonyi ajándékként egy-egy pénzesutalványt mellékelt a levélhez. Az elnökség figyelmességét természetesen nemcsak Lukin László, a magyar ének- és zenekultúra országosan ismert képviselője, a budapesti Fazekas Mihály gyakorló iskola tanára köszönte meg — mondandóját ötletesen és kedvesen kiegészítve a családi fényképpel —, hanem sok más nagycsaládos pedagógus is. A nyíregyházi Szokol András például ezeket írja a többi között: „Eddig nagyon bosszantott, amikor arról olvastam az újságokban, hogy miként segítik a szakszervezetek a sokgyermekes családokat egyes üzemekben. Egy időben nálunk is minden pedagóguscsalád kapott gyermekeinek száma szerint egy-egy Mikulás-csomagot. De azóta ez elmaradt. Gyermekeim fájdalommal beszéltek arról, hogy osztálytársaik milyen szép csomagokat kaptak szüleik munkahelyén. Elnézést kérek az őszinteségért, ez nagyon elszomorító volt. A mai nap ezért jelentett különös meglepetést és örömet nemcsak nekem, hanem egész családomnak is. Az ezer forint nagyon jó időben érkezett. Ilyen nagy családban bizony nagy szükség van ilyenkor az efféle együttérzésre.” S hasonló érzésekről tanúskodik a többi hosszabb-rövidebb köszönő levél és üdvözlő kártya is. A jókívánságokat és a figyelmességet így viszonozza jókívánságokkal és köszönettel többek között Sámson Lászlóné Nagygörbőről, Ivanezics Imre és Boglári Ferencné Pécsről, Brányi Györgyné Sopronból, Némedi V. Jánosné Kiskunfélegyházáról, Veres István Budapestről, Számoly Sándorné és Sólyom Ferencné Miskolcról, Németh Istvánná Érdről, Meskó József Kecskemétről, Latinovits Olivérné Hajdúböszörményből. A köszönő levelek olvastán az emberben megerősödik a meggyőződés: a szakszervezet elnöksége jó célra szánt a tagdíjakból mintegy kétszázezer forintot, s bizonyára a tagság is egyetért azzal, hogy ami most elkezdődött, azt érdemes lesz — a helyi szakszervezeti szerveket is hasonló figyelmességre bátorítva — a jövőben is tovább folytatni. Harminc éve történt... „ a Somogyi iskolák a háborúban ” A megye határát 1944. december 1-én lépték át a szovjet csapatok, s győzelmes harcaik nyomán a megye egy részén már megindulhatott az élet, a munka, másutt viszont 1945. március 31-ig dühöngött a halálra ítélt fasiszta rémuralom. Ezekben a hetekben, hónapokban az iskolák sorra bezárták kapuikat. A megyében november végétől már sehol sem folyt tanítás. Amint azonban elvonult a front, a szovjet katonai parancsnokság tanácsára és segítségével gyors ütemben indult meg az iskolák helyreállítása. Pedig az oktatási intézmények háborús kárai tetemesek voltak. Egy későbbi jelentés szerint 136 iskola rongálódott meg, s a felszabadított területeken a 63 legnagyobb létszámmal rendelkező iskolában csaknem 309 tantermet kellett rendbehozni rövid idő alatt. A közigazgatás újjászervezése nyomán már 1945. január 19-én megalakult a Somogy megyei Nemzeti Bizottság, amely szükségesnek látta ,mindazon intézkedéseketelhatározni, illetve elrendelni, amelyek az ország újáépítése és demokratikus szellemű átalakítása érdekében szükségesnek mutatkoznak”. Ennek megfelelően a bizottság elrendelte, hogy mindazon helyeken, ahol az iskolaépület nem rongálódott m°g, azonnal, másutt a rendbehozatal után nyomban induljon meg a tanítás. Ám hogy milyen is volt valóban a tanítás Somogy megyében 1944 végén és 1945 elején, arra hadd álljon itt Szász Imre visszaemlékezése, aki ebben a tanévben a kaposvári gimnázium utolsó éves diákja volt, s akinek Tantermek című írása a Táncsics Mihály gimnázium jubileumi évkönyvében jelent meg 1962-ben. „1944 volt, hetedikbe fartünk, ősszel kezdődött az utolsó év, a nyolcadik. De már nem az iskolában, ott német kaszárnya volt egy ideig, aztán hadikórház sebesültekkel. Mi két utcasarokkal odébb, egy lakásban folytattuk tanulmányainkat, egy modern bérház egyik kis szobájában. A lakásban valamikor volt osztálytársunk családja lakott. Még most is emlékszem Lajkóra tizenkét éves korából, fekete szemű, szép fiú volt, kedves, jó, örökké azt igyekezett bizonyítani, hogy ő nem is félénk, és nem is olyan jó tanuló... Sem ő, sem a családja nem jött vissza Auschwitzból. A szobában vasvázas zöld kerti padokon ültünk, a tanár egy széken, s már senki semmire nem figyelt, mindenki érezte a csukott ablakon, az őszi esőben a közeledő világvéget, az oszlásnak induló világ hullaszagát. Az utcán kinn menekülők szekerei zörögtek, fegyvertelen katonák meneteltek mocskosan... A csapatoknak savanyú rettegésszaguk volt. De némelyik órára bejöttek azok is, heten, akik nyilasnak álltak. Fekete egyenruhájukban jöttek, az acélkék géppisztolyt leállították a sarokba, és leültek a zöld kerti padokra ... A harmadik terembe ... 1945 áprilisában léptem be. A gimnázium most is kórház volt, de másképp, a sebesültek a közeledő békére gyógyultak, kinn nem zörögtek menekülő szekerek, és tavasz volt, nem az a lucskos, félelmetes ősz. Tanulni kellett, mert a világ, amely ősszel felbomló és hullaszagú volt, most egyszerre egészségesnek és rendeződőnek, bárha kissé bénának és sérültnek látszott. Az érettségire kellett készülni... A világ mibennünk gyorsabban felgyógyult, mint azok a súlyosan sebesült szovjet katonák a gimnáziumban”. Nagyszentpéteri Géza Közös értekezlet December 10-én az Oktatási Minisztériumban közös tanácskozáson vettek részt szakszervezetünk megyei titkárai, valamint a megyei tanácsok művelődési osztályvezetői és munkatársai. A tanácskozáson megjelent és felszólalt dr. Voksán József főtitkár és dr. Gosztonyi János államtitkár. Első napirendi pontként a szakszervezet és az állami vezetés közös feladatait vitatták meg annak a levélnek az alapján, melyet a szakszervezet főtitkára írt dr. Gosztonyi Jánosnak. Ezt követően a tanévkezdés tapasztalatait összegező minisztériumi jelentést beszélték meg. Felejthetetlen napok Nagy izgalommal és várakozással utaztunk el december 19-én Budapestre, a SZOT rózsadombi gyógyüdülőjébe, ahová szakszervezeti beutalót kaptunk. Az impozánsan korszerű üdülőben udvariasak a portán szolgálatot teljesítők, előzékenyek és figyelmesek a takarítónők, gyorsak és pontosak az éttermi felszolgálók. Nem is tudok jobb kifejezést használni, mint azt, hogy valamenynyien hivatásnak tekintik munkájukat! A gazdag program, a csodálatos környezet mind-mind felejthetetlenné tette az eltöltött tíz napot. Mivel üdülésünk egybeesett a karácsonyi ünnepekkel is, erről sem feledkeztek meg házigazdáink. Karácsony estéjén színes kis gyertyácskák világítottak az ebédlő asztalain, s zöld fenyőágak varázsoltak igazi ünnepet a mintegy félezer vendégnek. Köszönet érte mindazoknak, akiket ez megillet. Szilárd Ádám Négy megye egy Ulf A szakszervezet Békés megyei bizottságának kezdeményezésére szoros együttműködés alakult ki a Bács-Kiskun, a Szolnok, a Csongrád és a Békés megyei bizottság között. A szoros munkakapcsolat területei: a szervezés, a közoktatáspolitikai tevékenység, a kulturális és a sportmunka, valamint az üdültetés. A legutóbbi megállapodás értelmében a négy megyei bizottság április elején közös hangversenyt rendez Szolnokon. Sor kerül közös képzőművészeti vándorkiállításra is: a négy megyében élő rajzpedagógusok munkái közül mutatják be azokat, amelyek a rajzpedagógusok országos kiállításán szerepeltek. Az első állomás Szolnok lesz. Az együttműködés jegyében közös művésztelep létesül a négy megye pedagógus képzőművészei számára Balatonfüreden. Közelebb hozza egymáshoz a megállapodás a pedagógus sportolókat is, köztük a sakkozókat és az asztaliteniszezőket. Az összesített versenyben legjobb eredményt elérő megye csapata elnyeri a Felszabadulási Kupát. A kapcsolatokat a megyei bizottságok a jövőben igyekeznek még szorosabbra fűzni. A következő láncszem: az üdültetési együttműködés fejlesztése. Papp Aliz z A tisztelet és szeletet ünnepe A székesfehérvári Kossuth Lajos általános iskola nevelőtestülete, tanulói, szülői munkaközössége, a szakszervezet városi bizottsága december 18- án mintegy száz nyugdíjas pedagógusnak szerzett emlékezetes perceket. Az iskola szépen feldíszített tornatermében megrendezett fenyőfaünnepély gazdag műsora. Pető Istvánné igazgatónak, a városi szakszervezeti bizottság titkárának szíves köszöntője után a dúsan terített aszalok mellett idézték fel a résztvevők életük, munkájuk kedves emlékeit. Solymosi Sándor nyugalmazott tanár