Pedagógusok Lapja, 1975 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1975-01-15 / 1-2. szám

Szakszer­vezetünk életéből Országos feladatok, egyéni gondok Beszélgetés Hámori Sándorral Nem kell emeletet másznia annak, aki valamilyen munkaügyi problémájával vagy szociális gondjával bekopogtat a szakszer­vezet székházába: a bejárattól balra fordulva a földszint végén, valamelyik szobában biztosan rálel arra a munkatársra, aki vá­laszt, segítséget ad neki. Itt találni a központi apparátusnak azt a részlegét, amelynek a munkáját a tagság talán leginkább ér­dekvédelemnek tekinti: a munkaügyi és szociális osztályt. Há­mori Sándort ,aki immár 1958 óta vezeti az osztályt és munka­társait. dr. Juhász Károlyt, Kőszeghy Dánielnét, Nyulász Istvánt, Pethő Gézát és dr. Simon Zsuzsát aligha kell hosszas szavakkal bemutatnunk; bizonyára országszerte jól ismerik őket, hisz an­­kétokon, személyes megbeszélések során és írásaik révén gya­korta találkozhattak velük a pedagógusok. — Osztályunknak minden egyes tagja — mondja Há­mori Sándor — régi dolgozó­­­ja a központi apparátusnak, alaposan ismeri saját szűkebb munkaterületét, amelynek­­ gondozására vállalkozott. De mindegyük arra is törekszik, hogy az osztály egész tevé­kenységéről legyen áttekinté­se. Erre a kis közösségre va­llóban ráillik a „törzsgárda” megjelölés. Úgy vélem, joggal fordulhatnak hozzájuk felvi­lágosításért, támogatásért az oktatásügyi dolgozók, és fel­készült partnerként képvisel­hetik a szakszervezetet a kü­lönböző szintű tanácskozáso­kon. — Kérjük, ismertesse azt a munkaterületet, melyet az osztálya gondoz. — Elnevezésünk szükség­képpen tömörít. Bővebb meg­határozásként a központi ap­parátus 1968-ban kiadott szakszervezeti szabályzatá­nak első pontját idézhetem: „Az osztály valamennyi okta­­­­tási intézmény minden dolgo­zójára kiterjedően foglalkozik , az élet- és munkakörülmé­­nyekkel, a munkafelételek­­kel, így a bérezéssel, a mun­kaüggyel, az ellátással, a munkaerő-gazdálkodással, a­­ társadalombiztosítással és a munkavédelemmel kapcsola­tos szakszervezeti feladatok­kal.” Ezt a korántsem teljes , felsorolást a szervezeti sza­bályzat oldalakon át rész­letezi, rendre megjelölve az egyes munkatársai hatáskö­rét és teendőit. A feladatok megnevezése érthetően egy­hangú, akár szürkének is mi­nősíthető, de mindegyikük a rendkívül összetett pedagó­­gusélet számtalan vonatkozá­sát öleli föl. Amikor osztá­lyunk munkájáról gondolko­zom, mindig ott van előttem a mintegy kétszázezernyi szakszervezeti tagság, amely­be a hivatalsegédek éppúgy ■beletartoznak, mint az egye­temi tanárok, a tanyasi pe­dagógusok csakúgy, mint a fő­város oktatásügyi dolgozói. Mindegyikük egyszerre jelent országos feladatot és egyéni gondot. S hadd vegyem az ak­tív dolgozók hatalmas táborá­hoz a nyugdíjasok egyre nö­vekedő seregét. Osztályunk jellegéből következik, hogy nemcsak az oktatásügyi dol­­­­gozók bérezésével, anyagi el­látottságának gondozásával kell foglalkoznunk, hanem­­ mindazokkal a körülmények­kel is, amelyek életüket, mun­kájukat egyre jobbá, egyre szebbé teszik. Gondolok itt , például az iskolák felszerelé­sére, a munkavédelemre, a kulturális és szociális juttatá­sokra. Szemléletünkben köz­ponti helyen maga az okta­tásügyi dolgozó áll, de vele együtt mindig ott kell lát­nunk a gyermeket is. Ami­­­­kor például korszerű, kultu­rán, egészséges és biztonsá­­gos munkakörülmények meg­teremtésén fáradozunk vagy a közlekedés biztonságáért har­colunk, a gyermek, a tanít­vány érdekéért is küzdünk.­­ Gyakorlati tapasztalat, hogy a tagság többnyire csak az, elért, a kész eredményre figyel, anélkül, hogy abban meglátná, érzékelné a szak­­szervezet hosszabb-rövidebb kezdeményező és előkészítő munkáját. Szeretnénk néhány példát hallani, amely szemlé­letesen mutatja a „felfutást". — Bizonyos, hogy korábban kevesebb alkalma nyílt a tag­ságnak arra, hogy a szakszer­vezet szerepét, erőfeszítését egy-egy eredmény, egy-egy országos érvényű döntés, ren­delet kimunkálásában lépés­ről lépésre nyomon kövesse. Bár ekkor is a tagság igé­nyeit időben érzékelve végez­tük érdekvédelmi munkánkat. Az utóbbi esztendőkben azon­ban már egyre növekvő nyil­vánossággal mutatkozik meg a szakszervezet kezdeményező tevékenysége, önálló koncep­ciója. Ami a konkrét példá­kat illeti, íme néhány belő­lük! Elnökségünk már a 60- as évek közepe táján szor­galmazta a bérgazdálkodás korszerűsítését az oktatásügy­ben, és ez a több éves küz­delem 1968-ra eredménnyel járt. Ennek a többi között ab­ban is megmutatkozik a hasz­na, hogy azóta pontosan meg­állapítható a pedagógusok bérszínvonalának az alakulá­sa. Vagy nézzük az 1971-ben megvalósított bérrendezést! Ennek alapelveit, nevezetesen a végzett munka mennyisé­ge és minősége szerinti dif­ferenciálást már ugyancsak a 60-as évek közepén kidol­goztuk. De hozhatnám bizo­nyítékul az oktatásügyi dol­gozók erkölcsi elismerésének a kérdését és annak alakulá­sát. Kongresszusainkon, köz­ponti vezetőségi üléseinken ugyancsak szívósan küzdöt­tünk a pedagógusok számára különösen fontos erkölcsi el­ismerés fokozásáért, az ered­mény nem is maradt el. Az utóbbi esztendőkben örvende­tesen megnőtt a jutalmazá­sok anyagi alapja, új kitün­tetést alapítottak, fölemelték a régiek éves számát és az azokkal járó összeget. A leg­újabb eredmény pedig: 1975- től kezdve valamennyi, a pá­lyán huszonöt évet becsület­tel dolgozó pedagógus meg­kapja a szolgálati emlékér­met. Egy más területről véve bizonyítékot: odaadóan támo­gattuk a tanácsi demokrácia fejlesztését; amikor az új ta­nácsrendszer létrejött, a vál­tozott körülményeknek meg­felelően kidolgoztuk a szak­­szervezeti jogköröket, attól a meggyőződéstől hajtva, hogy minél lejjebb döntenek egy­­egy ügyben, annál érdemibbé válik a szakszervezeti munka is. Végül, ugyancsak alkalmi példaként, hadd szóljak arról a növekvő gondoskodásról, amellyel szakszervezetünk a nyugdíjasokkal törődik. Nem az a legfőbb célunk, hogy se­gélyekkel könnyítsünk sorsu­kon,­­ hanem elsősorban azt igyekszünk elérni, hogy to­vábbra is bent maradjanak az őket éltető társadalmi környe­zetben, és ne legyenek a ma­gam­, az elhagyatottság áldo­zatai. Azt is sikerült elérnünk, hogy mind több nyugdíjas ta­níthat az iskolában nyugdí­jártak korlátozása, illetőleg szüneteltetése nélkül. Írtunk,a­­ero-proolemamion is segít ez az eredmény. — Az érdekvédelem folya­matos tevékenység. Az elért sikerek gyakorta csak rész­­eredmények, így ezek szinte­­len tovaobfejlesztésére van szükség, nem szólva a mind­­máig megoldatlan nehézségek­ről. Szeretnénk hallani valamit a közeli és a távlati felada­tokról. — Szakszervezetünknek, az osztály előkészítő munkálatai nyomán, megvan a kidolgo­zott központi koncepciója, íme, ebből néhlány pont. Foly­tatni kell az ebben az esz­tendőben megkezdett óra­szám-, illetőleg munkaidő­­csökkentést. El kell érnünk, hogy az alsó- és középfokú oktatási intézmények pedagó­gusainak munkaideje egysé­gesen heti 44 óra legyen. A bérdinamizmus nagyobb mér­­­vű növelése érdekében ki kell vívnunk, hogy az éves bér­­fejlesztést három százaléknál magasabb összegben állapít­sák meg. Ugyancsak célunk, hogy a költségvetésből gaz­dálkodó oktatásügyi szervek dolgozói részére, a vállalatok­hoz hasonlóan, szociális és kulturális alapot képezzenek. Az ötéves terv során a bér­­színvonal további következe­tes emelése, a több és szín­vonalasabb munka differen­ciáltabb elismerése érdekében minden oktatásügyi dolgozó munkabérét fel kell emelni. Azt is el akarjuk érni, hogy a nyugdíjasok is megkap­hassák a félárú utazásra jogosító MÁV-igazolványt. Koncepciónkban ott van ter­mészetesen a többi között a lakáskérdés, a pedagógu­sok üdültetésének megnyug­tató megoldása, valamint újabb nyugdíjas otthonok épí­tése és az otthonok színvona­lának javítása.­­ Milyen az osztálynak a kapcsolata az állami szervek­kel és milyen a tagsággal? —­ Hadd válaszoljak erre a kettős kérdésre röviden. Mind az úgynevezett funkcionális főhatóságokkal — ilyen a Pénzügyminisztérium, a Terv­hivatal, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatala —, amelyek a többi dolgozó rétegekkel együtt szemlélik a pedagógu­sok élet- és munkakörülmé­nyeit és így döntenek, mind az Oktatási Minisztériummal és a többi állami szervvel jó munkakapcsolatunk van Mindez természetesen nem je­­­­lenti azt, hogy nincsenek vi­­­­táink és hogy minden törek­­­­vésünk sikerrel jár. Ami a tagságot illeti, esztendőről esztendőre szorosabbá válik vele a kapcsolatunk. Ebben jelentős szerepe van a sze­­­­mélyes találkozások mellett az osztály „kiadói" tevékeny­ségének. A rendszeresen meg­jelent útmutatók, valamint a Munkaügyi Kiskönyvtár köte­tei és a különféle munkavé­delmi kiadványok nagy segít­­séget nyújtanak a szakszerve­­­­zeti tisztségviselőknek és s tagoknak a különféle kérdé­sek intézésében. Az elever kapcsolatnak bizonyítéka az az évi 3—4 ezer levél is, mely osztályunkra érkezik, és va­­­lamilyen kérdésben támogatá­­­­sunkat igényli. — Befejezésül: mit tart kü­lönösen fontosnak ahhoz, hogy­­ a szakszervezet érdekvédelm tevékenysége eredményes le­gyen, és a tagság megelége-­ désével találkozzék? — Egyik legfontosabb felté­­t­telnek azt tekintem, hogy ak­i állandó információcsere alany­­­ján a szakszervezet mindig kezdeményezően lépjen föl , legyen az igényeket és le­­hetőségeket, a körülményeke­t gondosan mérlegelő, határo­­zott elgondolása, és annak­­ megvalósításáért következe­tesen küzdjön, együtt lélegez-­­ ve a tagsággal és az ország­­­gal. Fényi András Az elnökspor ülése A szakszervezet elnöksége január 9-én ülést tartott. A­­ szerkesztőség jelentése alap­­­­ján megvitatta a Pedagógusok­­ Lapja elmúlt évi tevékenysé- i gét. A napirend második pont­­­­jaként a szakszervezet 1975. évi költségvetését tárgyalta meg, amelyet dr. Szigetvári Dénes főkönyvelő ismertetett. Az elnökség úgy döntött, hogy a költségvetést jóváhagyásra a központi vezetőség elé ter­jeszti. Köszönet a figyelmességért A fényképen: egy nagycsaládos pedagógus leányai és fiai. A fotó hátlapján pedig ez a néhány szó: ,,A jóleső megemlékezést hálásan köszöni Lukin László és családja. Budapest, 1974, Ka­rácsony”. Mint lapunk legutóbbi számában hírt adtunk róla, szakszer­vezetünk elnöksége külön jókívánságokkal köszöntötte az öt vagy több gyermeket nevelő kollégákat, s karácsonyi ajándék­ként egy-egy pénzesutalványt mellékelt a levélhez. Az elnökség figyelmességét természetesen nemcsak Lukin László, a magyar ének- és zenekultúra országosan ismert kép­viselője, a budapesti Fazekas Mihály gyakorló iskola tanára kö­szönte meg — mondandóját ötletesen és kedvesen kiegészítve a családi fényképpel —, hanem sok más nagycsaládos pedagógus is. A nyíregyházi Szokol András például ezeket írja a többi kö­zött: „Eddig nagyon bosszantott, amikor arról olvastam az újsá­gokban, hogy miként segítik a szakszervezetek a sokgyermekes családokat egyes üzemekben. Egy időben nálunk is minden pe­dagóguscsalád kapott gyermekeinek száma szerint egy-egy Mi­kulás-csomagot. De azóta ez elmaradt. Gyermekeim fájdalom­mal beszéltek arról, hogy osztálytársaik milyen szép csomago­kat kaptak szüleik munkahelyén. Elnézést kérek az őszinte­ségért, ez nagyon elszomorító volt. A mai nap ezért jelentett különös meglepetést és örömet nemcsak nekem, hanem egész családomnak is. Az ezer forint nagyon jó időben érkezett. Ilyen nagy családban bizony nagy szükség van ilyenkor az efféle együttérzésre.” S hasonló érzésekről tanúskodik a többi hosszabb-rövidebb köszönő levél és üdvözlő kártya is. A jókívánságokat és a fi­gyelmességet így viszonozza jókívánságokkal és köszönettel töb­bek között Sámson Lászlóné Nagygörbőről, Ivanezics Imre és Boglári Ferencné Pécsről, Brányi Györgyné Sopronból, Némedi V. Jánosné Kiskunfélegyházáról, Veres István Budapestről, Szá­­moly Sándorné és Sólyom Ferencné Miskolcról, Németh István­ná Érdről, Meskó József Kecskemétről, Latinovits Olivérné Hajdúböszörményből. A köszönő levelek olvastán az emberben megerősödik a meg­győződés: a szakszervezet elnöksége jó célra szánt a tagdíjak­ból mintegy kétszázezer forintot, s bizonyára a tagság is egyetért azzal, hogy ami most elkezdődött, azt érdemes lesz — a helyi szakszervezeti szerveket is hasonló figyelmességre bátorítva — a jövőben is tovább folytatni. Harminc éve történt... „ a Somogyi iskolák a háborúban ” A megye határát 1944. de­cember 1-én lépték át a szov­jet csapatok, s győzelmes har­caik nyomán a megye egy ré­szén már megindulhatott az élet, a munka, másutt viszont 1945. március 31-ig dühöngött a halálra ítélt fasiszta rém­uralom. Ezekben a hetekben, hóna­pokban az iskolák sorra be­zárták kapuikat. A megyében november végétől már sehol sem folyt tanítás. Amint azonban elvonult a front, a szovjet katonai parancsnok­ság tanácsára és segítségével gyors ütemben indult meg az iskolák helyreállítása. Pedig az oktatási intézmények há­borús kárai tetemesek voltak. Egy későbbi jelentés szerint 136 iskola rongálódott meg, s a felszabadított terü­leteken a 63 legnagyobb létszámmal rendelkező iskolában csaknem 309 tantermet kellett rendbe­hozni rövid idő alatt. A közigazgatás újjászerve­­zése nyomán már 1945. janu­ár 19-én megalakult a So­mogy megyei Nemzeti Bizott­ság, amely szükségesnek látta ,­mindazon intézkedéseket­­el­határozni, illetve elrendelni, amelyek az ország újáépítése és demokratikus szellemű át­alakítása érdekében szüksé­gesnek mutatkoznak”. Ennek megfelelően a bizottság elren­­delte, hogy mindazon helye­ken, ahol az iskolaépület nem rongálódott m°g, azonnal, má­sutt a rendbehozatal után nyomban induljon meg a ta­nítás. Ám hogy milyen is volt va­lóban a tanítás Somogy me­gyében 1944 végén és 1945 elején, arra hadd áll­jon itt Szász Imre visszaemlékezése, aki ebben a tanévben a ka­posvári gimnázium utolsó éves diákja volt, s akinek Tantermek című írása a Tán­csics Mihály gimnázium ju­bileumi évkönyvében jelent meg 1962-ben. „1944 volt, hetedikbe far­­tünk, ősszel kezdődött az utol­só év, a nyolcadik. De már nem az iskolában, ott német kaszárnya volt egy ideig, az­tán hadikórház sebesültekkel. Mi két utcasarokkal odébb, egy lakásban folytattuk ta­nulmányainkat, egy modern bérház egyik kis szobájában. A lakásban valamikor volt osztálytársunk családja la­kott. Még most is emlékszem Lajkóra tizenkét éves korá­ból, fekete szemű, szép fiú volt, kedves, jó, örökké azt igyekezett bizonyítani, hogy ő nem is félénk, és nem is olyan jó tanuló... Sem ő, sem a családja nem jött vissza Auschwitzból. A szobában vasvázas zöld kerti padokon ültünk, a tanár egy széken, s már senki sem­mire nem figyelt, mindenki érezte a csukott ablakon, az őszi esőben a közeledő világ­véget, az oszlásnak induló vi­lág hullaszagát. Az utcán kinn menekülők szekerei zörögtek, fegyvertelen katonák mene­teltek mocskosan... A csa­patoknak savanyú rettegés­­szaguk volt. De némelyik órára bejöttek azok is, heten, akik nyilasnak álltak. Fekete egyenruhájuk­ban jöttek, az acélkék gép­pisztolyt leállították a sarok­ba, és leültek a zöld kerti padokra ... A harmadik terembe ... 1945 áprilisában léptem be. A gimnázium most is kórház volt, de másképp, a sebesül­tek a közeledő békére gyó­gyultak, kinn nem zörögtek menekülő szekerek, és tavasz volt, nem az a lucskos, félel­metes ősz. Tanulni kellett, mert a világ, amely ősszel felbomló és hullaszagú volt, most egyszerre egészségesnek és rendeződőnek, bárha kissé bénának és sérültnek látszott. Az érettségire kellett készül­ni... A világ mibennünk gyorsabban felgyógyult, mint azok a súlyosan sebesült szovjet katonák a gimnázium­ban”. Nagy­szentpéteri Géza Közös értekezlet December 10-én­ az Oktatá­si Minisztériumban közös ta­nácskozáson vettek részt szak­­szervezetünk megyei titkárai, valamint a megyei tanácsok művelődési osztályvezetői és munkatársai. A tanácskozáson megjelent és felszólalt dr. Voksán József főtitkár és dr. Gosztonyi János államtitkár. Első napirendi pontként a szakszervezet és az állami ve­zetés közös feladatait vitatták meg annak a levélnek az alapján, melyet a szakszerve­zet főtitkára írt dr. Goszto­nyi Jánosnak. Ezt követően a tanévkezdés tapasztalatait összegező minisztériumi je­lentést beszélték meg. Felejthetetlen napok Nagy izgalommal és vára­kozással utaztunk el december 19-én Budapestre, a SZOT ró­zsadombi gyógyüdülőjébe, ahová szakszervezeti beutalót kaptunk. Az impozánsan korszerű üdülőben udvariasak a portán szolgálatot teljesítők, előzéke­nyek és figyelmesek a takarí­tónők, gyorsak és pontosak az éttermi felszolgálók. Nem is tudok jobb kifejezést használ­ni, mint azt, hogy valameny­­nyien hivatásnak tekintik munkájukat! A gazdag prog­ram, a csodálatos környezet mind-mind felejthetetlenné tette az eltöltött tíz napot. Mivel üdülésünk egybeesett a karácsonyi ünnepekkel is, erről sem feledkeztek meg há­zigazdáink. Karácsony esté­jén színes kis gyertyácskák világítottak az ebédlő asztala­in, s zöld fenyőágak varázsol­tak igazi ünnepet a mintegy félezer vendégnek. Köszönet érte mindazoknak, akiket ez megillet. Szilárd Ádám Négy megye egy Ulf A szakszervezet Békés me­gyei bizottságának kezdemé­­nyezésére szoros együttműkö­dés alakult k­i a Bács-Kiskun, a Szolnok, a Csongrád és a Békés megyei bizottság kö­zött. A szoros munkakapcso­lat területei: a szervezés, a közoktatáspolitikai tevékeny­ség, a kulturális és a sport­­munka, valamint az üdültetés. A legutóbbi megállapodás értelmében a négy megyei bi­zottság április elején közös hangversenyt rendez Szolno­kon. Sor kerül közös képzőmű­vészeti vándorkiállításra is: a négy megyében élő rajzpe­dagógusok munkái közül mu­tatják be azokat, amelyek a rajzpedagógusok országos kiállításán szerepeltek. Az első állomás Szolnok lesz. Az együttműködés jegyében kö­zös művésztelep létesül a négy megye pedagógus képző­művészei számára Balatonfü­­reden. Közelebb hozza egymáshoz a megállapodás a pedagógus sportolókat is, köztük a sak­kozókat és az asztaliteniszező­ket. Az összesített versenyben legjobb eredményt elérő me­gye csapata elnyeri a Felsza­badulási Kupát. A kapcsolatokat a megyei bizottságok a jövőben igye­keznek még szorosabbra fűz­ni. A következő láncszem: az üdültetési együttműködés fej­lesztése. Papp Aliz­ ­­z A tisztelet és szeletet ünnepe A székesfehérvári Kossuth Lajos általános iskola nevelő­testülete, tanulói, szülői mun­kaközössége, a szakszervezet városi bizottsága december 18- án mintegy száz nyugdíjas pe­dagógusnak szerzett emléke­zetes perceket. Az iskola szépen feldíszített tornatermében megrendezett fenyőfaünnepély gazdag mű­sora. Pető Istvánné igazgató­nak, a városi szakszervezeti bi­zottság titkárának szíves kö­szöntője után a dúsan terített aszalok mellett idézték fel a résztvevők életük, munkájuk kedves emlékeit. Solymosi Sándor nyugalmazott tanár

Next