Pedagógusok Lapja, 1984 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-15 / 1-2. szám
Tanyai Iskoláik - a §20T@pSi@H Csongrád megye még ma is a legnagyobb tanyás megyéink közé számít, noha itt a népesség vándorlása, nagyobb helységbe költözése talán erőteljesebb, mint másutt. Aligha van még egy ilyen szélsőséges településszerkezetű megyénk. A lakosság túlnyomó többsége — jó hatvan százaléka — az öt városban él, de jelentős — csaknem húsz százaléknyi — a külterületen lakók száma is. (A többiek túlnyomórészt az Alföldre oly jellemző óriásfalvakat mondhatják szűkebb pátriájuknak.) A megyében még egy-másfél évtizede is tanya tanyát ért. Fokozatos elhalásukat az iskolák számának, változása mutatja a leghívebben. Éppen tíz évvel ezelőtt például a 279 önálló intézmény közül szinte minden második volt külterületen, ma viszont a körzetesítés utáni 143 iskola közül mindössze tizenkettő a tanyai. A volt szegedi járásban — az utóbbi tíz évben 102-ről 29-re fogyott az általános iskolák száma, s ebből csupán kettő a kis létszámú. * A járás 25 községe közül talánÁsotthalom — az ország egyik legnagyobb kiterjedésű faluja — mondhatja magáénak a legtöbb tanyát, de tíz év alatt az utolsó kilenc kinti iskolája is megszűnt. Vagy elfogytak belőlük a gyerekek, vagy „bekörzetesítették” őket. A nagyközség mai kétemeletes általános iskolájával bármely település elégedett lehetne. A gyermekek évében, 1979-ben vehették birtokukba a felső tagozatosok; az alsósok a régi épületben maradtak. Így minden a helyére került: csökkent a zsúfoltság, kialakíthatták a szakrendszerű oktatást, és végre elérték, hogy a 435 gyerek számára csak délelőtt folyjék tanítás. Az igazgatói irodában Sági János tanácselnökkel és dr. Lajkó Lajos igazgatóval az egykori tanyai iskolákról beszélgetünk. Ők ketten a legilletékesebbek ebben a témában, hiszen egyikük is, másikuk is tanított tanyán, sőt egyenesen onnan kerültek mai pozíciójukba. Sági János harminc évvel ezelőtt, dr. Lajkó Lajos pedig két esztendeje. — Még a hetvenes évek elején a rókabögyösi iskola megszüntetésével kezdtük fölszámolni a kinti osztályokat — mondja a tanácselnök. — Azután következtek a többiek. Egy sincs, amelyet ne hasznosítottunk volna valamiképpen. Mindenekelőtt a község érdekeit, igényeit tartottuk szem előtt. Így az egyik ma varroda, a másikat a helyi szakszövetkezet használja, a harmadik KISZ-klub, a negyedik óvoda, az ötödik honvédségi üdülő, de van szociális otthon is közöttük, vagy éppen gabonaszárító. Mivel a kinti iskolák megszűnéséről jó előre tudomást szerzett a község, nem kellett félni attól, hogy netán sokáig üresek maradnak. Volt, amelyik még működött, de már lefoglalták. — Gondolom, visszatekintve azért egyszerűbbnek látszik minden. — Valóban. Az ember egy idő után szívesebben emlékszik a szépre, a jóra, mintsem a gondokra — helyesel Sági János. — Persze, hogy nem volt könnyű mindent elrendezni. De hát az ilyen munka mindenütt gonddal jár. Óriási a fejlődés. Amikor még én tanítottam, 1950-ben 1200 tanulója volt ennek a településnek, s közülük mintegy száz gyerek kivételével mind tanyán járt iskolába. Most viszont minden kint lakó diák itt tanul, a központban. Néhány tanyán nem volt könnyű meggyőzni a szülőket ennek előnyéről. Annyira más ott az életforma, a gyerek munkájárais szükség van a háztáji gazdaságban. — Megoldották-e a gyerekek szállítását? — Igen,, bár lehetne sűríteni a járatokat — válaszolja az elnök. — Korábban kisvasútja volt a községnek, ez kanyargott a tanyák között is. Erre ma már csak az iskola bejáratát díszítő állomásépület és a kerítés emlékeztet. A busz több helyre eljut. Ehhez persze utat kellett építeni. A VOLÁN-nal sikerült egyezségre jutnunk. Hatalmas területet futnak be, a két legtávolabbi tanya 15-20 kilométerre is lehet egymástól. — A pedagógusok is bejárók? — A harminchat nevelő közül mindössze négyen laknak tanyán — veszi át a szót dr. Lajkó Lajos. — Tizenöt szolgálati lakásunk van, ezekben él a tantestület kétharmada. Nyolcan saját házban laknak, illetve pedagóguskölcsönnel építkeztek. Azt szeretnénk, ha minden kollégánk itt telepedne le, a tanyaiak éppúgy, mint a Szegedről kijáró egy-két pedagógus. A tanács minden segítséget megad ehhez. Az elmúlt néhány évben heten kaptak letelepedési segélyt, ugyancsak ennyien vásárolhattak kedvezményesen autót. A pályakezdők fizetése sem mondható rossznak, aterületi pótlékkal együtt mintegy 3500 forint. Azt már a volt tanyai iskolák felé menet tudom meg, hogy erkölcsi elismerésben sincs hiány, az utóbbi tíz évben itt minden harmadik nevelő részesült már valamilyen kitüntetésben. És nem csupán kiemelkedően jó munkájukért, hanem például alkotó-újító tevékenységükért is. A nevelőtestület „trófeái” között szerepel többek között az országos pedagógiai pályázaton néhány éve nyert első díj, az alsó tagozatos osztályfőnöki munka újszerű kidolgozásáért. * ‘A falutól néhány száz méterre határőrök állítják meg a kocsinkat, ellenőrző munkájukat végzik, és máris mehetünk tovább. A tanácselnök hangjában nem titkolt büszkeséggel jegyzi meg, hogy nagyon jó az együttműködés a lakosság és a határőrség között, nem véletlenül nyerték el a Kiváló Határőrközség címet. Ligetes-erdős, szép vidéken haladunk át, itt is, ott is felbukkan a fák közül egy-egy fehér falú, takaros házikó, ritkán látok csak pusztulásra ítélt épületet. Nyugalmat áraszt a táj, és jóleső érzés látni a rendezett s tertákat, szinte semmi nyoma a tanyavilág haldoklásának. — Ezek többnyire hobbitanyák — tájékoztatnak kísérőim. — Olcsón lehetett hozzájuk jutni, vették is őket. Sokak számára jó mellékjövedelem, hogy az idegenforgalmin keresztül bérbe adják a pihenni vágyóknak. Felvirágzott a tanyai turizmus. Közben megérkeztünk utunk egyik állomására, Halastelekre, öreg, ám tisztességgel " rendben tartott házba lépünk. Bent derű és gyermekzsivaj fogad. Itt hét évvel ezelőtt szűnt meg az iskola, némi átalakítással azóta óvodaként működik. — A községben korábban csak egy óvoda volt, nagyon kellett egy újabb, hogy legalább azokat a gyerekeket fel tudjuk venni, akiknek mindkét szülője dolgozik — mondja Darázs Endréné óvónő. — Sajnos, valójában ez is kicsi. Most az ötven férőhelyen ötvenöt gyerek van, de csak azért, mert nem fér el több. Minden reggel busszal hozzuk ki a kicsiket ide, a faluból, és délután busszal viszszük őket vissza. Szép a környék, nyugalmas, de ingerszegény. Ez ma már kevés a nevelőmunkához. Jó lenne bent, a központban egy nagy óvoda. A tanácselnök csendesen jegyzi meg, ha minden jól megy, meglesz az, ezt a tanyait a szükség hozta létre. A kényszermegoldás viszont sehol sem látszik, barátságos, otthonias az épület és a légkör is. Ez elsősorban a három óvónő — egyikük képesítés nélküli —, valamint egy gyermekgondozó munkáját dicséri és természetesen a két dajkáét és a három konyhai dolgozóét is. Utunk következő állomása a jó néhány kilométerrel távolabb lévő bogárzószéli iskola, ahol immár második éve varroda üzemel. Ez az iskola szűnt meg utoljára — és a tanácselnök szívének is ez a legkedvesebb, hiszen hajdan itt tanított. Látszik, frissen tatarozott az épület, szép és tágas.. Legutoljára mindössze hét-nyolc gyerek tanult a falai között, most csaknem harminc asszony dolgozik benne. — Tavaly nyáron indult meg itt a munka — tájékoztat Kondorosi Szabolcsné üzemvezető. — Az ásotthalmi Felszabadulás tsz létesítette a helybéli asszonyok számára. Sokan ugyanis nem tudták vállalni az ingázást, a munkába járást, örömmel fogadták az itteni kereseti lehetőséget. Régi igény vált ezzel valóra. A szegedi ruhagyár számára végzünk bérmunkát, munkaköpenyt varrunk. Autóbusz hozza-viszi a dolgozókat. Sok a fiatal, kisgyermekes asszony, ezért a munkakezdésben és befejezésben az óvoda nyitásához és zárásához alkalmazkodunk. Halkan zümmögnek a varrógépek, naponta 250 munkaköpenyt készítenek el a szorgos asszonykezek. . Újabb kilométerek után az 1976-ban megszűnt irodasori iskolához érkezünk. Dr. Lajkó Lajos szerint, aki tizennégy évig tanított itt, rá se lehet ismerni: most a Megyei Módszertani Szociális Otthon ásotthalmi részlege működik benne. Különböző fokú szellemi fogyatékos fiatalok a lakói, akik tizennyolc éves kortól kerülhetnek ide. Többségük gyógypedagógiai vagy kisegítő iskolába járt. Olyan az egész épület — illetve az épületegyüttes, mert időközben bővítették is —, mint egy üdülő. Tiszta, ízlésesen berendezett, kétágyas szobák, korszerű fürdőszobák, hangulatosan kialakított társalgók. — Ez az otthon jelenleg 26 tintásnak ad munkát és nyújt teljes ellátást — mondja Zszrivecz Kálmán gyógypedagógus. — Hamarosan azonban újabb 24 helyivel bővül. Önellátók vagyunk, elsősorban mezőgazdasági hulladékokat dolgozunk fel. Hat nővér, négy takarító, három kertész és egy éjjeliőr segíti a munkát. Ők is meg a fiatalok is jól jártak, a többségnek ugyanis a közelben van az igazi otthona. Íme, a tények igazolják, hogy az ásotthalmiak jól gazdálkodnak a nemzeti vagyonnal! Gyarmati Szabó Éva Lengyel Péter: Pajta A látogatási napló kedvem volna a fenti címet nagybetűkkel írni, mert az említett tárgy sejtelmes és rejtelmes, minden titkok tudója. Külseje elegáns, kecses, ruházata szép piros. Gazdája íróasztalának a zárható részében tartja. Egyszer felejtette csak pár percre a tanáriban, de a legbátrabb kolléga, a testnevelő is kellő áhítattal, három lépésről figyelte. Pedig a rossz nyelvek szerint abba még egy sort se írt senki. Mégis nagyhatalom, nagy fegyver. Mint volt a nyíl, a dárda, a szurony, a puska, a gránát. Csak ott volt esély a menekülésre. Itt nincs. Ha gazdája a hóna alá szorítva vagy kezében lóbálva megjelenik vele a tanáriban, a gyengébb idegzetűeken a hideg fut végig. Kit szólít meg a gazda? Van aki idegesen matatni kezd vázlatai között, van aki közömbösen ásítást mímel. A levegőben feszültség, ki követett el valami vétséget? Mint írtam, a napló nagyhatalom. Fegyver, amellyel büntetni is lehet. Tegnap például a gazdájával Gizikét látogatta meg, aki bizonyos vezetési módszereket mert szőrmentén kritizálni. Természetesen semmi összefüggés nincs a kettő között, hiszen látogatási terv is van, és segítséget is kell nyújtani, különösen a pályakezdőknek. Ugyebár? Csak hárman tudjuk, kihez megy most gazdájával a napló. El kell ismerni, a megszólítás is udvarias, finom lesz. Pannika, ha megengedi! Jól nevelt úriember így szokta ugyanis. Természetesen, mondja majd alig érezhető gúnnyal, halkan Pannika. Tegnap este az albérleti szobámban nem voltál ilyen finom — gondolja közben, és magában letegezi a bársonyos kötésű napló gazdáját. A többiek megkönnyebbülve sietnek majd órára. Minden megy a maga megszokott útján, rendben, mindaddig, míg a szép napló új gazdára nem talál. Oláh Gábor Elmélet és gyakorlat Elhárítható akadályok A KORSZERŰSÍTÉS tekintetében jelentős eredményt értünk el a munkáltató tankönyvek, a feladatlapok, a munkafüzetek és még sok más olyan segédlet feladásával, amelyeket közös néven tankönyvcsaládnak nevezünk. A jó törekvések azonban nem mindig hozták meg a várt eredményt. A tankönyvcsalád gyakorlati kipróbálása alkalmával ugyanis olyan nem várt akadályok léptek fel, amelyek — mint látni fogjuk — könnyen elháríthatók. Miért voltak a munkáltatói tankönyvek, a feladatlapok, a munkafüzetek mind a pedagógusok, mind a tanulók körében népszerűek? Miért követelik a pedagógusok egyre erőteljesebben ezek megjelentetését szinte kivétel nélkül valamennyi tantárgyból? Mi az oka annak, hogy a tankönyvcsalád tagjait a korszerű oktatás-nevelés nélkülözhetetlen eszközeinek tartják? A válasz nagyon egyszerű. A munkáltató tankönyvek és segédleteik lehetővé teszik, hogy a tanulócsoport valamennyi tagja egyidejűleg oldhasson meg feladatokat, vagyis egyidejűleg végezhessen olyan tevékenységeket, amelyek a képességfejlesztéshez elengedhetetlenek. Előnye továbbá ezeknek a segédleteknek az is, hogy tálcán nyújtják a pedagógusoknak a jól kiválasztott feladatokat, és ezzel felmentik a 150 ezer pedagógust az alól, hogy egyenként dolgozzon ki olyan kérdéseket, feladatokat, problémákat, amelyekkel lekötheti a tanulók figyelmét. A tanulók számára is előnyösek ezek az előregyártott feladatok, mert nem kell nekik a tanítási órákat passzívan végigülni, hanem mindenki dolgozhat. A pedagógusok és a tanulók számára egyaránt előnyös az is, hogy e segédletekkel pontos információt lehet szerezni a tanulók tudásáról, felkészültségéről, és közben nincs szükség a máskor oly nélkülözhetetlen fegyelmezésre. Fel kell azonban figyelnünk a tankönyvcsaládban közölt feladatok kidolgozásával kapcsolatban egy-két olyan problémára, amely akadályozza az eredményes munkavégzést. KEZDJÜK AZZAL, hogy a munkáltató tankönyvek, feladatlapok, munkafüzetek papirosa sok esetben nem alkalmas írásra. Nem viselik el a tollat az olcsóbb papirosra nyomtatott feladatok, sem a drágább, fényes papiroson közölt szövegek. Itt elérkeztünk egy fontos kérdéshez. A tankönyvcsaládnak az a feladata, hogy ismereteket és ezekkel kapcsolatban feladatokat közöljön a tanulókkal. Ez az információközlés a tanulók részéről pusztán olvasást igényel, tehát ennek az igénynek a kielégítésére a megfelelő tipográfiájú szöveg bármilyen papirosra nyomva eleget tud tenni. A problémát az okozza, hogy az itt közölt feladatokat a tanulók nem a füzetükben oldják meg, hanem gyakran olyan papiroson, amely egyszerűen nem alkalmas írásra. Elhárítható akadályokat szeretnék bemutatni. A most említett problémát is egyszerűen megoldhatjuk. Adjunk sorszámokat a feladatoknak, és a tanulók a füzetükben dolgozzák ki a feladatot, utalva természetesen a megfelelő sorszámra. Elképzelhető, hogy a segédletek újranyomásában a sorszámozást már nyomdai úton fogják elvégezni. Ha a feladatokat a tanulók a füzeteikben oldják meg, akkor ezzel jelentős megtakarítást érhetünk el. A füzetek előállítása ugyanis olcsóbb, mint a nyomtatott könyveké. PROBLÉMÁT OKOZ az az ismert eljárás is, hogy a munkáltató tankönyvekben a feladatlapokon és munkafüzetekben a tanulók beírására kipontozott vonalakkal jelölt részek szolgálnak. A kipontozás szükségszerűen korlátok közé szorítja a tanulók válaszát. Ha valamelyik tanuló többet akarna írni, arra már nincs hely. Ha pedig kevesebbet ír, akkor bizonytalanná válik, hogy a feladatát vajon jól oldotta-e meg, hiszen nem használta ki a „megszabott” lehetőségeket, egy sor vagy egész sorok üresen maradtak. Nem is beszélve arról, hogy milyen nagy különbségek vannak az apróbb, illetve a nagyobb betűkkel író tanuló helyigénye közt. Ha a tanulók az írás céljára szolgáló füzetekbe írnák be a megoldásokat, akkor ezek a nehézségek nem merülnének fel. További gondot okozhat az, ha a tankönyv és a mellé rendelt munkafüzet vagy feladatlap kapcsolata nem világos. Nem általános az a gyakorlat ugyanis, hogy a kettő összefüggéseit nyomtatásban is feltüntessék. Ehhez nem kell nyomdailag előállított átdolgozás. Elegendő, ha az utalásokat a tanulókkal a megfelelő helyre beíratjuk. UTOLJÁRA HAGYTUNK egy nagyon egyszerűen megoldható problémát. Általános tapasztalat, hogy a tanulók, különösen az alsó tagozatosak zsúfolt, nehéz iskolatáskát cipelnek naponta az iskolába. A nyomtatott segédeszközök súlyát a füzethasználattal jelentős mértékben lehetne csökkenteni abban az esetben, ha olyan — vékonyabb — segédleteket adnánk ki, amelyekbe nem kell írni a tanulóknak. Addig is míg ez valóra nem válik, jelentős könnyítést jelentene, ha a tankönyvek két részben jelennének meg. Némelyik tankönyvnél ez már meg is valósult. Az ilyen megjelentetésnek további haszna lenne még az is, hogy a pedagógusok az első részt már a nyári szünet elején megkapnák. Ezzel a megjelentetési késéseket meg lehetne szüntetni. Lénárd Ferenc Pedagógusok Lapja 3