Pedagógusok Lapja, 1985 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1985-01-18 / 1-2. szám
.Hogyan valósítható meg? Kevesebb körmölés, jobb tanítás Egy miniszteri utasítás margójára Szeptemberben, mikor még a Művelődési Közlönyben meg sem jelent a miniszteri utasítás a nevelési-oktatási intézmények pedagógusai adminisztratív terheinek csökkentéséről, a nagy sajtó- és tv-propaganda miatt több ismerős szülő is megjegyezte: jó most a pedagógusoknak, mert béremelést is kapnak, és lám még dolgozniok is kevesebbet kell. Később viszont gyakorló pedagógusok írták, mondták, hogy ez a fajta tehercsökkentés az alapvető gondokat nem oldja meg. Sok vagy kevés tehát ez az intézkedés? Úgy érzem, hogy jelentős lépés az utasítás, de mint minden jogszabálynál, a végrehajtóktól, jelen esetben a pedagógusoktól, az intézményi vezetőktől, a szakigazgatási szervekben dolgozóktól függ, hogy mekkora tehertől mentesülnek a pedagógusok, és mennyi idő szabadul fel az érdemes pedagógiai tevékenységre, és enyhül-e a lelkiismeretes pedagógus mindenapos aggodalma, hogy nem teljesítette hiánytalanul feladatát Szakszervezetünk régi törekvése volt csökkenteni a pedagógusok adminisztratív terhein, ezért is született meg jó pár éve az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat végrehajtási intézkedései közt a Művelődési Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete állásfoglalása a munkaköri kötelességekről. Mégis, kritikusan meg kellett állapítanunk, szándékaink ellenére az állásfoglalás jogi ereje kevésnek bizonyult a külső nyomással, a megszokott gyakorlattal szemben. A nyolcvanas évek pedagógusait is sújtotta a külső szervek megrendelésére, illetve a pedagógiai-igazgatási bürokrácia hatására elburjánzott adminisztráció. Éppen ezért — különös tekintettel arra, hogy az MSZMP KB 1982. áprilisi állásfoglalása kötelezte az állami és társadalmi szerveket a pedagógusok helyzetének javítására — a Művelődési Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete időszerűnek látta a központi bérintézkedés mellett — a további lépések egyikeként — az adminisztratív terhek csökkentését. A jogszabály lehetőségein belül intézkedni csak abban lehetett, ami a művelődési miniszter saját hatáskörébe tartozik. Ezért is most valóban csak a pedagógusok adminisztratív terheinek csökkentésére került sor, bár az intézményvezetők terhei ezzel az intézkedéssel nemhogy csökkentek, hanem némiképp növekedtek is. Az volt a közös célunk, hogy az utasítás jogi ereje garantálja a pedagógusok szakmai munkájában elengedhetetlenül szükséges önállóságot a módszerek megválasztásában; hogy az adminisztratív ellenőrzés eszközeit ne lehessen használni a tényleges pedagógiai munka érdemi, tartalmi megítélésénél; hogy egyértelműen kiderüljön: mely feladatok tartoznak szorosan a pedagógusi munkához és melyek a hozzá nem feltétlenül kapcsolódó, de hasznos melléktevékenységek, hogy a terhek csökkentésével a pedagógusok minden energiájukat a nevelőoktató munka színvonalának emelésére fordíthassák. Az utasítás egyszerre két oldalról jövő adminisztrációs teendő ellen védi a gyakorló pedagógusokat védi a helyi döntések túlzásaitól, ugyanakkor a külső szervek sem háríthatják rá az iskolákra saját feladataikat a megszokott módon. Ez a védelem azonban nem az iskola zártságát erősíti, nem az iskola külső kapcsolatrendszerét akarja gyengíteni. Az utasítás nem fegyver az iskola kezében a társadalom kívánta feladatok kirekesztésére, hanem szabályozó, amely utat mutat abban, hogy a valós igényeket milyen módon tudja az iskola, az intézmény kielégíteni. E szempontból nézve az adminisztratív terhek csökkentésére hivatott miniszteri utasítás egyben a pedagógusok, iskolai dolgozók jövedelmének a növelését is elősegítheti. A dokumentum minden mondata, megállapítása szakszervezetünk egyetértésével született. Úgy véltük, hogy a jogszabály kiadásával nem gátoljuk a minőségi munkát, mint ma azt egyes ellenzői állítják, hanem annak jobb feltételeit hozzuk létre. A jogszabály 8. pontja a művelődési szakigazgatási szervek kötelezettségévé teszi, hogy rendszeresen ellenőrizzék az intézményvezetőket és a pedagógusokat a munkaköri kötelezettségeik körébe nem sorolható adminisztrációs feladatok el nem végzéséért ne érje hátrány. A művelődési osztályoknak ezen túlmenően segíteniük is kell az intézmények helyzetén; gondoskodniuk kell például az ügyvitel, az intézményektől kért jelentések, adatok egyszerűsítéséről, s a lehetőségekhez mérten adminisztratívügyviteli munkakörök szervezéséről. Az utasítás megjelenése az iskolai belső munkamegosztás újraátgondolását, átszervezését követeli meg kötelezően az intézményvezetéstől. Ennek az adminisztratív-technikai és a vezetői munkakörökben dolgozók nem mindig örülnek, most bizony pl. az ösztöndíj kifizetéséhez szükséges tanulmányi átlageredményt nekik kell kiszámítani az osztályfőnökök helyett, a térítési díjakat nekik kell beszedni a nevelők helyett, és a gyermekvédelemmel összefüggő írásos tevékenységet is az e célból pótlékkal elismert nevelőnek kell végezni, a többi pedagógus helyett is. Az utasítás végrehajtása során nagyon fontos, hogy szakszervezeti szerveink azonosulni tudjanak a jogszabály szellemével, érezzék a benne rejlő lehetőséget, bátorítsanak a következetes végrehajtásra, éljenek jelző szerepükkel ott, ahol a jogszabály csorbát szenved. Nem szabad hagyni a „jobb a békesség” hamis igazságának érvényesülését a személyi igazolványok, tankönyvárusítás, hulladékgyűjtés, biztosítási ügyek, fényképek, stb. kezelésénél. A munkahelyi demokrácia eszközrendszerével élve joguk — és kötelességük is — véleményt mondani az intzményevezetők és szakigazgatási szervek vezetőinek ilyen irányú tevékenységéről. Elmondhatják javaslataikat is a megoldás mikéntjére, a költségvetési munkálatoknál pedig segíthetik a korábban már jelzett új munkakörök kialakítását. Ösztönözhetik az igazgatókat, tanácsi vezetőket a jelenlegi helyzet felülvizsgálatára, kérhetik segítségüket — szükség esetén — a külső szervek szemléletének formálásához. Mindannyiunknak törekednünk kell az egységes értelmezésre és a megközelítően azonos gyakorlat kialakítására, s e téren — tudjuk — az intézményeken belül is sok még a tennivaló. Ha mindazokat a feladatokat ismernék a szülők, amit ma egy pedagógusnak végezni kell, nem hiszem, hogy elhangzanának a bevezetőben idézett mondatok. Mégis a szülő, a társadalom csak akkor fogja egyöntetűen elismerni az intézkedés jogosságát, ha érzi, hogy gyermekével jobban foglalkoznak, nagyobb a tudása, a műveltsége, kulturáltabb a magatartása. Az adminisztratív terheket ennek érdekében igyekeztünk most is csökkenteni, és erre törekszünk a jövőben is. Dr. Horváth Péter Mohácsi Regős Ferenc: Téli séta Újabb lépés a törvény-előkészítésben Ülést tartott szakszervezetünk elnöksége Újabb fontos állomásához érkezett az új oktatási törvény előkészítésének a folyamata. A magas szintű jogszabályt előkészítő és megformáló szakemberek öszszegezték az elmúlt hetekben lezajlott társadalmi vitasorozat észrevételeit és javaslatait. Az ily módon átdolgozott és gazdagított törvénytervezetet, valamint a végrehajtásról rendelkező minisztertanácsi rendelettervezetet Gazsó Ferenc művelődési miniszterhelyettes terjesztette január 10-én szakszervezetünk központi vezetőségének elnöksége elé. Az elnökség élénk vitában ele■mezte a dokumentumot és megállapította, hogy abban nagy mértékben tükröződik a központi vezetőség korábbi, e témával foglalkozó állásfoglalása is. A testület úgy ítélte meg, hogy a törvény- és rendelettervezet további kiegészítésekkel és módosításokkal megfelel feladatának, és alkalmas arra, hogy a szokásos államigazgatási egyeztetések után a törvényalkotók elé kerüljön. Az elnökség tagjainak véleményét Kósáné dr. Kovács Magda, szakszervezetünk titkára összegezte. Folyamatos mérlegelés alapján Akik rászolgáltak a kitüntetésre — Több tisztségviselő szóvá tette már, hogy míg ő munkatársai érdekeiért, nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsüléséért harcol, róla bizony rendre elfeledkeznek a jutalmazások, kitüntetések alkalmával. S mivel — ha már vállalták — számon is kérhetik s kérik is tőlük a mozgalmi munkát, nemegyszer elmegy a kedvük tőle a „visszajelzés” hiánya miatt. Mi a véleménye minderről Zacher Lászlónak, szakszervezetünk szervezési és káderosztálya vezetőjének ? — Több mint negyedmilliós tagságunk egytizede választott tisztségviselő, és közülük csakugyan nagyon kevesen részesülhetnek a jó munkájukért rangos kitüntetésben —– válaszolja. — Tisztában vagyunk azzal, hogy sokkal többen dolgoznak kiemelkedően. Különösen a munkahelyi tisztségviselők szorulnak háttérbe az alacsony kitüntetési keretszám miatt, évente átlagosan csak 2,6 százalékuk veheti át a nyilvános elismerés jelét. Persze, előfordul a másik véglet is, amikor valakit a már rövid ideje végzett mozgalmi munkájáért is mindjárt magas kitüntetésre javasolnak. Ez bizony fáj a régi, jól dolgozó tisztségviselőinknek. Elnökségünk éppen ezek miatt az ellentmondások miatt — amelyekre a központi vezetőségünk tavaly, a kádermunkával foglalkozó májusi ülésén is rámutatott — tűzte napirendre ezt a témát a közelmúltban, és adott ki a továbblépés érdekében irányelveket. Bízunk benne, hogy ezek segíteni fogják testületeinket a kitüntetések arányosabb elosztásában, abban, hogy mindenütt egységesebbé váljék a gyakorlat. Reméljük, a szemlélet is kedvező irányban fejlődik. Mindez elérhető, ha a testületek ezentúl a jelenleginél szervezettebben, egységesebb értékelési szempontok szerint javasolják a kitüntetéseket. — A gond régi. Mégis, miért csak most adta ki az irányelveket az elnökség? — Egyik oka az, hogy csak tavaly, a központi vezetőség már említett tanácskozására készülve szereztünk be — minden alapszervezetre kiterjedő vizsgálattal — annyi információt a kitüntetésekről is, melyekre már bátran lehetett támaszkodni az irányelvek kimunkálásakor. Előtte nem volt birtokunkban megbízható ismeretanyag. A másik ok viszont az, hogy tavaly jelent meg az Elnöki Tanács 18. számú törvényerejű rendelete, amely módosította a kitüntetések, elismerések adományozásának korábbi rendjét. Emiatt is kedvező lehetőségünk adódott arra, hogy — a SZOT elnökségének és titkárságának idevágó határozataival összhangban — átfogóan és hosszabb távra szólóan jelöljük meg a kitüntetésekkel kapcsolatos feladatainkat. — De lehet-e a kevésből többet adni, jobban gazdálkodni? — Arra kell törekedni: a szakszervezetünk rendelkezésére álló kitüntetési lehetőségek száma a jövőben úgy alakuljon, hogy a lelkiismeretesen és eredményesen dolgozó tisztségviselők belátható időn belül mozgalmi múltjuknak és munkájuknak megfelelő szintű elismeréshez juthassanak. Ez csak akkor lehetséges, ha a 2,6 százalékos keretet 4—4,6 százalékosra (Folytatása a 3. oldalon) Szegedi példa Már jóval korábban, mint ahogy a távlati fejlesztés programja tételesen meghirdette volna, hogy a helyikezdeményezésekre hatalmas szerep vár a magyar iskolaügyben, megindult Dél-Magyarországon — csöndben, de hatékonyan —, egy koncentrált iskolai kísérleti, egyben kutatási program. Elindítói, szervezői — motorjai — a szegedi felsőoktatási intézmények pedagógiai és pszichológiai tanszékei voltak. E szerteágazó „programcsomagból” én azt a területet ismertem meg, amelyet dr. Riesz Béla főiskolai tanszékvezető tanár dolgozott ki munkatársaival. Mint más szegedi elméleti szakembereknél is megszokhattuk, és becsülni is megtanulhattuk, e programot ugyancsak a valóságközenség, az elmés megközelítések, az elmélet kitartó gyakorlati ellenőrzése jellemzi. E kutatói együttes is az iskolarendszer, közelebbről az általános iskola belső igényeiből indult ki, s jutott ki szép eredményekhez. A szakemberek sikeresen elkerülték a gigantomániát, az utópizmust, az életre ráerőszakolt elméleteket, de legalább annyira azt az elméleti terméketlenséget is, amely nem tud már választ adni a hetvenes-nyolcvanas évek magyar iskoláinak újkeletű problémáira. A kutatás összefoglaló gondolata az volt, hogy ha az általános iskola napi tevékenységét egy tagolt s megtervezett értékelés köré rendezzük, el tudjuk kerülni az oktatás és a nevelés merev szétválasztását. A közelmúltban dr. Riesz Béla sikeresen megvédte kandidátusi értekezését, amely a program főbb elméleti tanulságait összegzi. Felfogásának végső következtetését, amely mint minden „végső” következtetés, összefüggéseiből kiemelve talált banálisnak tűnik, saját szavaival szeretném visszaadni. „Az általános iskola nevelési és oktatási tervében foglaltakat nem lehet úgy megvalósítani, hogy »általában■* személyiséget nevelünk. A pedagógusokat is fel kellett készíteni a vizsgálat során, hogy tűinél egyértelműbb értékszemlélettel, kis lépésekben történő, de értéket megvalósító munkával vigyék keresztül célkitűzéseiket.” Mi új van ebben? — kérdezhetik. Semmi egyéb, mint egy értékes módszer, amely e gondolatokat, e szemléletet lehozza a deklarációk egéből a kipróbált eljárások szilárd talajára. Ez a „szegedi pedagógiai iskola” érdemes tevékenységének igazi értelme. (k. *•)