Százhalombattai Hírtükör, 2015 (28. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-15 / 1. szám

2. oldal V­e­t­t ! Sikeres, de nehéz év volt a tavalyi. Soha korábban nem kellett három választást le­bonyolítanunk, ami óriási energiákat emésztett fel a Polgármesteri Hivatalban, de büszke vagyok rá, hogy minden alka­lommal jelesre vizsgáztunk. Számtalanszor megtettem korábban, de nem lehet elégszer hálát mondani, hogy 2014 őszén nemcsak engem támo­gattak a százhalombattaiak polgármester­ként és képviselőként, hanem az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület tagja­it is, így a tizenegy fős testületben öten képviselhetjük az önök érdekeit. Hátra persze nem dőlhetünk, hisz mindez azt­ jelenti, hogy továbbra is kompromisszu­mok mentén kell folytatni a képviselő­­testületi munkát, értelmes, építő jellegű párbeszéddel,­ ügyek mentén politizálva. A sikerek mellett meg kell említeni, hogy a mögöttünk hagyott esztendőt is végig kísérte a világgazdasági válság, amely 2008 ősze óta szinte ellehetetleníti a gazdasági növekedést, munkanélkülisé­get és a pénzügyi, gazdasági források be­szűkülését hozta. Százhalombatta önkor­mányzata sem függetleníthette magát tel­jes mértékben ezektől, a hazánkat is sújtó negatív körülményektől. Mindezek figye­lembe vételével hatalmas fegyvertény, hogy Százhalombatta a legtöbb területen megtartotta növekedési pályáját, más te­rületeken pedig megvédte korábban elért eredményeit. Messzemenő anyagi támogatásunk és az illetékes kormányzati szervekkel való együttműködésünk eredményeként nem kell más településre utazniuk a battaiaknak hivatalos ügyeiket intézni, az év első felé­ben megnyitott a százhalombattai kor­mányablak. Tavaly is több százmillió forint érték­ben újultak meg az utak és járdák. Önhibánkon kívül hosszú ideig készült, de maximálisan beváltotta a hozzáfűzött reményeket az új körforgalom az Erőmű úton. A beruházás részeként átépítettük a járdát és a kerékpárutat is. Összesen 2200 négyzetméter új burkolatot építet­tünk, 900 négyzetméter térkőburkolatot raktunk le és 250 folyóméteren oldottuk meg a csapadékvíz elvezetését. Elkészült az Egészségügyi Központ előtti park is, mely talán kijelenthető, hogy váro­sunk legszebb új közösségi terévé vált. A környéken lakók és a szakorvosi rendelő­be, valamint az óvodába érkezők parkolá­si gondjai is megoldódtak az új várakozó­­hely megépítésével, amelyet szeptember végén adtunk át a korábbi áruház helyén, a Gesztenyés úton. Az év legnagyobb sikere a korszerűsí­tett szennyvíztelep átadása. A beruházás­nak köszönhetően a létesítményből csak­nem ivóvíz tisztaságú víz kerül a Dunába, a visszamaradó ártalommentes iszap pe­dig mezőgazdasági hasznosításra is alkal­massá vált. Nem volt egyszerű feladat az új üzem megépítése, hiszen párhuzamo­san a meglévő épületeket és berendezése­ket is át kellett alakítani, miközben folya­matosan és zavartalanul biztosítani kellett a telep működését. Százhalombatta ipar­város jellege miatt a városvezetés kiemelt feladatának tekintette a környezetterhelés folyamatos csökkentését, amihez ez a be­ruházás jelentősen hozzájárult. Külön eredmény, hogy nem saját erőforrásból, hanem szinte teljes egészében pályázati támogatásból valósult meg a hatalmas fej­lesztés. Szeptemberben Százhalombatta adott otthont az Európai Virágos Városok Ver­seny díjátadó gálájának, ami annyira jól sikerült, hogy decemberben Miniszter­elnöki Elismerésben is részesült a város a kiváló rendezés miatt. Konstruktívan működő képviselő-tes­tület, újabb európai szintű virágos elisme­rés, újabb hírességek a halhatatlan úszók csarnokában, kiemelkedő szerep a hazai úszósport fellendítésében, korszerű szennyvíztisztítás, több száz milliós felújí­tás az utakon, járdákon, közintézménye­ken és lakóépületekben. A teljesség igé­nye nélkül ezt tudjuk felmutatni 2014- ből. Nem ígérem, hogy 2015-ben felléle­gezhetünk, de összefogással, türelemmel és egymás iránti tisztelettel az idei évben is folytathatjuk a közös építkezést. Klimsa Arthur ifjúságpolitikai tanácsnok Mikor az ember képviselő akar lenni, felméri a településrész állapotát, helyze­tét, igényeit. Talán ez a legfontosabb ese­mény, ami közéleti munkám kapcsán az elmúlt évre meghatározó volt. Már voltak tapasztalataim, felelősen mégis másként tekintek az Óvárosra, ahol élek. Vitathatatlan, sok olyan változás történt, ami az Óváros számára kedvező vagy előny, de az is tény, hogy ezek többsége a város egészére vonatkozó programokból adódott. Ugyanakkor fontos megjegyez­ni, hogy az egyedi, csak az Óvárost érintő fejlesztések, különösen az itt élők kom­fortját, kényelmét, igényeit illetően, rend­re elmaradoztak. Gondoljunk a kereske­delemre, a szolgáltatásokra, kulturális vagy kommunikációs ellátottságra. Számtalan hiányt fedezhetünk fel. Vállalt képviselői munkámnak ez adja az egyik súlyát. Közös a gondolatunk abban is a pol­gármester úrral, hogy a gyarapodó Óvárost, minden tekintetben közelebb kell hozni a város centrumához. Ez akár újévi fogadalom is lehetne, bár sem ma­gánemberként, sem közszereplőként nem szoktam fogadalmat tenni, tisztában va­gyok azzal, hogy csak kellő felkészültség­gel, a képviselő-testülettel és az óváro­siakkal együttműködve tudok a mun­kámnak megfelelni. Útravalóként talán még annyi, hogy „az igazság akkor is igazság, ha csak egyet­len ember képviseli... ” Kiss László alpolgármester Százhalombatta a gazdasági válság és az ország valamennyi települését érintő ne­hézségek ellenére is minden évben lehető­ségeit maximálisan kihasználva épül és szépül. Kiemelném a városi rendezvények közül a Summerfestet, a tavalyi progra­mok közül a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának második beiktatási ünnep­ségét, valamint az Európai Virágos Városok Verseny díjátadó gáláját. Az ese­ményekre érkező látogatók városunk jó hírét viszik a világban, amelyre mi, battaiak igazán büszkék lehetünk. Az önkormányzatnak és a város sport­vezetőinek köszönhetően városunk sport­élete is szépen fejlődik évről évre. Százhalombatta Nemzeti Sportváros cím­mel büszkélkedhet, 2014-ben elérte eddi­gi legfényesebb eredményét: Grátz Benji, a VVK SE ifjú tehetsége aranyérmes lett 200 méter vegyesen a Nanjing-i Ifjúsági Olimpián. Meggyőződésem, hogy Buda­pest közelsége nagy lehetőséggel bír vá­rosunk számára is. Ha Magyarország si­kerrel pályázik a 2024-es nyári olimpia rendezésére, a lebonyolításba valószínűleg Százhalombatta is bekapcsolódik majd. Sátortető került a VSZK 50 méteres me­dencéjére, a beruházásnak köszönhetően az úszók, a vízilabdázók, a kajak-kenusok és a triatlonosok a téli időszakban is zök­kenőmentesen készülhetnek fel az idei megmérettetéseikre. Szeretném a városla­kók figyelmébe ajánlani a Szalai János Uszoda kínálta sportolási és egészségmeg­őrző lehetőségeket is. Az uszodai szolgál­tatásokat országos viszonylatban is ki­emelkedő színvonalon és kedvező áron vehetik igénybe. Ezúton kívánok a város lakóinak na­gyon boldog, sportban, egészségben és si­kerekben gazdag új évet! Kovács Lajos a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke Nehéz, fáradságos, de nagyon eredmé­nyes év volt a tavalyi. Sikerült megőrizni a városban a különféle közszolgáltatások színvonalát, az utcák, járdák, parkok, közterek rendezettségét, tisztaságát. Jelentős előrelépéseket is tettünk, hi­szen két gyönyörű új parkot avathattunk, amelyek közül az egyik, a volt CBA he­lyén éppen az én képviselői körzetemben található. Az itt felállított Rubik-kocka nagyon hamar a városlakók kedvence lett, szimbóluma lehet a százhalombattaiak, különösen a fiatalok tehetségének és al­kotókedvének. Több éves előkészítő és beruházó mun­ka eredményeként teljesen átépült, meg­szépült, kényelmesebbé és funkcionáli­­sabbá vált a városközpont. Ennek a részeként teljesen megújult az Arany János utca. A reggeli tumultust­ korszerű, úgynevezett „kiss and drive” sávval szüntettük meg, 19 új parkolóhely­­lyel és új gyalogátkelőhellyel bővült az ut­ca. Mindezt az ott élők igényeinek messze­menő figyelembe vételével hajtottuk vég­re. Külön öröm volt számomra, hogy az egységes városkép érdekében annak elle­nére döntött a képviselő-testület a temp­lomkert felújítása mellett, hogy a terület nem az önkormányzat, hanem az egyház tulajdona. A hatalmas beruházás mintegy utolsó simításaként felújításra került az Erkel körút Damjanich út és Móricz Zsigmond közötti szakasza. Köszönet illeti a környéken élőket, amiért türelemmel, megértéssel viselték az évekig tartó munkálatokat, de elisme­rés jár a Műszaki Iroda munkatársainak és a kivitelezőknek is, mert az odafigyelésük nélkül biztosan több lett volna a panasz. Bizottsági elnökként fontosnak tar­tom, hogy tavaly volt az eddigi legna­gyobb érdeklődés a családi házak energia­­takarékos pályázata iránt. Közel százan je­lentkeztek, nyolcvan érvényes pályázatot bíráltunk el, a képviselő-testület pedig tá­mogatta a javaslatunkat, hogy erre való tekintettel 6 millió forinttal egészítsük ki a rendelkezésre álló,20 milliós keretet, így minden érvényesen pályázó ingatlantulaj­donos megkapta az önkormányzati támo­gatást. A házhoz menő lomtalanítás és szelek­tív gyűjtés elindításával sikerült előrelép­nünk a hulladékgazdálkodás területén is. Képviselőként azt emelném ki, hogy a testületben politikamentes szakmai viták és konszenzus jellemezte a munkát. Az es­künkhöz méltón, a város érdekeit szem előtt tartva dolgoztunk. Mint a 4. számú választókörzet képvi­selője természetesen az év legnagyobb si­kerének azt a nagyarányú támogatást él­tem meg, amelyet a körzetemben élőktől az önkormányzati választás során kap­tam. Ötödik alkalommal is bizalmat sza­vaztak nekem, amely rendkívül jól esett, nagyon sok erővel töltött el, de további helytállásra és felelősségvállalásra is ösztö­nöz. A körzetemben az eddig említetteken túl is több út-, járdarekonstrukciós, illet­ve csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos feladatot sikerült megoldani. Nagy előre­lépés, hogy új bejáratot tudtunk nyitni a Százszorszép Óvodára, amely megszünte­ti a korábbi reggeli és délutáni parkolási gondokat. Mind a képviselői, mind a szakbizott­sági munkámat az eddigi intenzitással, odaadással, tisztességgel szeretném foly­tatni az idei évben is. A körzetemben élők és a városlakók továbbra is bizalommal fordulhatnak hozzám, és azt is tudniuk kell, hogy nélkülük a legnagyobb igyeke­zettel sem lehet sikeres egy képviselő vagy egy önkormányzat. Továbbra is keressenek meg javaslata­ikkal, gondjaikkal, örömeikkel, mert csak együtt lehetünk eredményesek! Nagy Balázs a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság elnöke Közéleti szereplőként és a politika iránt élénken érdeklődő polgárként a 2014-es év számomra elsősorban a három válasz­tásról szólt, amely egyaránt megterhelő volt a jelölteknek, a választóknak, de a kampányokban résztvevőknek és a válasz­tásokat lebonyolító önkormányzati dol­gozóknak is, melyért köszönettel tarto­zunk mindenkinek. 2014. több tanulsággal is szolgált, me­lyek iránymutatóak lehetnek a jövőre nézve. Az őszi önkormányzati kampány során bebizonyosodott, hogy politikai sárdobálással, családtagok, politikai ellen­felek lejáratásával, aljas és nemtelen esz­közökkel többé nem lehet a választók tö­megeit becsapni. Az a politikai erő, mely ilyen eszközhöz nyúlt a városban, súlyos, történelmi vereséget szenvedett, és kide­rült, a választók az ilyen viselkedést nem tolerálják, leadott szavazatukkal egyértel­műen üzentek ezeknek az embereknek: eddig és ne tovább, nem kérünk a lejára­tásból. Az egymás iránt érzett kölcsönös tisztelet, a másik véleményének meghall­gatása, elfogadása, tiszteletben tartása felül írt mindent, és bár illúzióim nincse­nek, jó lenne azt hinni, pozitív példával szolgálhatunk az egész országnak. Építkezni, fejlődni, közös célokat ki­tűzni csak úgy lehet, ha alapvető egyetér­tés van, ha mindannyian előre szeretnénk menni, ha senki nem abban érdekelt, hogy a jót rossznak, a sikert kudarcnak tüntesse fel. Ha a párbeszédet keressük, és nem a konfliktust, ha azt nézzük, mi az, ami összeköt minket, és nem azt, mi az, ami szétválaszt. Egy nemzet, egy ország, egy város sike­re mindig az egyéneken múlik. Rajtunk múlik. Ha felismerjük, hogy a sorsunk össze van kötve, akkor megtettük az első helyes lépést a közösség felvirágoztatása érdekében. Ahogy Winston Churchill mondta: „A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek, és egyetlen szóval ki lehet fe­jezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény.” Százhalombatta üde színfoltja az or­szágnak, nemzetközi szintű rendezvénye­inkre a világ minden tájáról érkeznek lá­togatók, az ilyen ünnepeken olyan élmé­nyeket szerezhetünk, ami kitart a nehe­zebb időszakokban is. Messziről jött barátainknak, rokonainknak büszkén mutatjuk a várost, akik rendre elcsodál­koznak, milyen harmonikusan megfér egymás mellett az ipar és a kisvárosi kör­nyezet. Azt kívánom, hogy 2015-ben se legyen ez másként, képviselő­társaimmal - politikai hovatartozástól függetlenül - ezért fogok dolgozni továbbra is. Boldog, békés új esztendőt kívánok Mindenkinek! Pap Miklós munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai tanácsnok Százhalombatta felnőtt, alkalmasint politikával is foglalkozó lakói számára azt hiszem, nem árulok el titkot, ha azt állí­tom, hogy a 2014-es év fő témája a vá­lasztások voltak. Különleges magyar adottságokból adódóan szinte minden egyszerre történik. Áprilistól júniusig az országos politikai szféra, októberben a helyi önkormányzati hatalmi szerkezet kialakulása volt a feladat, így önkormányzati képviselőként és a Fidesz helyi szervezetének elnökeként kettős szerepben kellett feladatot felvál­lalni és elvégezni. Az eredmények közis­mertek. Vannak nyertesek és vannak vesz­tesek. Ami Százhalombattát illeti, több éve kialakult helyi politikai szerkezetnek kö­szönhetően az országos politika és annak a kölcsönhatása az önkormányzat kiala­kulásánál nem kapott mindent eldöntő szerepet. A város nem szakadt politikai táborokra, nem voltak éles kampány­megnyilvánulások. Az új képviselő-testület úgy jött létre, hogy a korábbi civil többség megtartása mellett továbbra is a Fidesz helyi szerveze­te adja a legnagyobb pártpolitikai frakci­ót. Időközben a kompromisszumon ala­puló munkamegosztás kellő súlyán kezel­te képviselőink tapasztalatát és felkészült­ségét. Ami a korábbi években tett személyes vállalásomat illeti, a munkanélküliség helyzete, a foglalkoztatáspolitika, az elhe­lyezkedést elősegítő képzés és továbbkép­zés volt és egyben maradt is a legfonto­sabb egyéni közfeladatom. Az egyén szá­mára a munkanélküliség nem statisztika, nem átlag, és nem általában kezelendő közügy, ami nemcsak súlyos anyagi követ­kezményekkel, hanem romboló lelki, er­kölcsi sérülésekkel is jár. 2014-ben a város egészét illetően a ko­rábbi években ijesztő méretű leépítés megszűnt, sőt a Dunamenti Erőmű az utolsó pillanatban új jövőt kínáló (növek­vő foglalkoztatást ígérő) tulajdonosra ta­lált. Stabilizálódni látszik az Ipari Park helyzete, még akkor is jó hír ez, ha a fog­lalkoztatási szerkezete jelentős fejlesztésre szorul. A városi kis- és középvállalkozók­nak az a része, amely „túlélte” az elnyúló pénzügyi-gazdasági válságperiódust, eb­ben az évben talán optimistábban készít­het terveket. Ami a már korábban említett képzést, átképzést illeti, talán ez az első számú te­rület, ahol a munkahelyhez jutáshoz a vá­ros az itt élők számára a legtöbbet tudja nyújtani. Az elmúlt év tapasztalata alap­ján különösen a női munkaerő-foglalkoz­tatás kérdése vált égetővé. Minden lehe­tőségemmel és alkalommal élni fogok, hogy a munkahely-telepítés városi prog­ramja mellett olyan általánosan és szak­irányú képzett munkaerő várja a gazdasá­gi társaságokat, ami a város számára is si­kert hozhat. Képviselői évértékelők Idén is arra kértük a képviselő-testület tagjait, értékeljék a tavalyi évet, milyennek látták az önkormányzat munkáját, milyen jelentős eseményeket, eredményeket, esetleg kudarcokat emelnének ki a város, illetve saját körzetük életéből. Vezér Mihály PHD. polgármester SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Next