Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

2 Hétfő - Okinawán A SZEMÉRMESEN „önvé­delmi erőknek” nevezett ja­pán hadsereg létszáma öt fő­vel megcsappant. Pesze, sem­miféle leszerelésről nincs szó. Az öt katonát elbocsátották. Petícióval tiltakoztak ugyanis az ellen, hogy az amerikaiak által kiürítendő okinawai tá­maszpontokra a japán hadse­reg egységeit vezénylik. „Bűn­lajstromuk” ezzel még nem teljes. Április 28-án részt vet­tek az Okinawa napján rende­zett háborúellenes tüntetésen. Ám a sok tízezer emberrel együtt nem az ellen tiltakoztak, hogy most hétfőn az Egyesült Államok visszaadja Okinawát és a környező szigeteket Ja­pánnak. Ezt a távol-keleti or­szág békeerői lassan negyed­­százada követelik. A bökkenő az, hogy az amerikaiak, akik időközben a szigetcsoportot az egyik legfontosabb katonai ar­zenáljukká építették ki, csak úgy csinálnak, mintha menné­nek. Közben maradnak. A szigeteken levő 180 amerikai katonai objektumból mindös­­­sze 33-at ürítenek ki és adnak át a japánoknak. A megmara­dó nem kevés bázis pedig vál­tozatlanul otthont ad a külön­leges amerikai alakulatoknak. Nem tisztázott továbbá, hogy mi lesz az atomfegyverekkel. Washingtonban évekig maka­csul tagadták, hogy ezeket rak­tároznának a bázisokon. Az­tán egyszer csak fény derült rá. Most arra tettek ígéretet, hogy május 15-ig, tehát hét­főig, elszállítják a nukleáris fegyvereket. OKINAWA „visszatérésé­ből” a kormányzó Liberális Demokrata Párt politikai tő­két igyekezett kovácsolni. Si­kertelenül. Az amerikai—ja­pán egyezmény, amelynek mint kiderült, titkos záradéka is létezik, nem elégíthette ki a szigetország haladó erőit. A Japan Times című konzerva­tív lap is kénytelen volt elis­merni, hogy „Az Okinawa visszaadásáról szóló egyez­mény, úgy tűnik, nem a végét, hanem a kezdetét jelentette a szigetekkel kapcsolatos újabb problémáknak.” SOK ÉVEN ÁT Okinawa ügye a japán belpolitika egyik legneuralgikusabb pontja volt, s valószínűleg még sokáig az is marad. Ez viszont nyilván­valóan kellemetlenül érinti a már belső politikai és gazda­sági gondoktól amúgy is meg­gyötört Liberális Demokrata Pártot. A hírek szerint május 15-e után Szato miniszterelnök lelép a japán politikai élet porondjáról. Utódjának kell majd felkészítenie a frakció­harcoktól szabdalt kormány­pártot az idén esedékes parla­menti választásokra. A Szato kormányfő helyéért „örökösödési háborút” vívott élénk figyelemmel kísérik Washing­tonban is. Tavaly a két ország sokáig „napfényes” viszonyát sötét felhők árnyékolták be: a többi között a gazdasági pár­harc, Nixon látványos fordu­lata a Kína-politikában. A ja­pán sajtó véleménye szerint az elmúlt időszak kétoldalú poli­tikai és gazdasági tárgyalásai során az amerikai és japán po­litikusok különböző hullám­hosszokon játszottak. WASHINGTONBAN növek­vő érdeklődéssel figyelik Szovjetunió és Japán közötti a barátság erősödését az utóbbi hónapokban. A gyors javulást Moszkva és Tokió kapcsolatai­ban úgy értelmezik, mint Ja­pán válaszát a kínai—ameri­kai közeledésre. Ha figyelem­be vesszük, hogy Japán az el­múlt egy-két évben sok terü­leten, így a külpolitikában is válaszút elé került, akkor nem tekinthetjük pusztán taktikai lépésnek azt a törekvését, hogy rendezze a Szovjetunióval va­ló kapcsolatait. Ez ugyanis el­kerülhetetlen ahhoz, hogy világ harmadik számú gazd­­a­sági hatalma, ez a „gazdasági óriás” az egyoldalú amerikai orientáció eredményeként ne maradjon „politikai törpe”. i r­ f. 7 » vAjirscuuP Xuan Thuy, a párizsi konferencián részt vevő VDK-dele­­gáció vezetője (baloldalt) Hanoiba utazott. Elutazása előtt Le Due Thoval, a Vietnami Dolgozók Pártja PB-tagjával, vala­mint Binh asszonnyal. Andrej Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterét, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Szíriá­ban, fogadta Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök (jobbra). Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkára (baloldalt) Bukarestben, a repülőtéren Nicolae Ceauses­­cuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, az Államtanács elnökével. Walter Scheel külügyminiszter és V. Falin, a Szovjetunió nagykövete a ratifikálási vita kezdetének küszöbén távo­zik Brandt kancellár otthonából. 144 óra Hétfő: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meg­lepetésszerűen hazarepült Washingtonba — Patoli­­csev szovjet külkereskedel­mi miniszter az USA-ba utazott. Kedd: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elakná­­sítását . Közzétették az olasz választások eredmé­nyét. Szerda: A bonni Bundes­tag hozzákezdett a ratifikál­ciós vitához, majd egy hét­re felfüggesztette — Hanoit és Haiphongot bombázta az amerikai légierő. Csütörtök: Szovjet kor­mánynyilatkozat az ameri­kai agresszióról — Grecsko szovjet honvédelmi minisz­ter Szíriába látogatott. Péntek: Bonnban para­­fálták a két német állam közlekedési szerződését — Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együtműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerző­dését. Szombat:­on Loc térsé­gében heves harcok dúlnak — Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal. 1972. MÁJUS 14., VASÁRNAP Az év legizgalmasabb hete volt... Camp David — aknákkal SALT-küszöb — Bartelék tánca - NM-NSZK lépés: előre Hihetetlen izgalmak jegyé­ben telt el ez a hét. Előrejel­zéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonáinak esélyeit latolgathattuk meg, hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvény­hozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan el­szórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami ha­zafiaknak a déli hadszíntéren elért sikerei miatt. Azt azon­ban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb ve­szélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni ... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgat­va, elrendelte a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kikö­tőinek aknazárral való elzárá­sát. Ugyanakkor kilátásba he­lyezte a légi háborúnak min­den eddiginél szélesebb terü­letre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen az „aknapolitika” volt az, amely a világban is, Amerika hatá­rain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás sza­badságáról szóló nemzet­közi szerződéseket és jog­­gyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat, s így közvetve kihasson a Dél-Viet­­namban harcoló szabadság­­harcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szakértő leszögezi: a dél-viet­nami nagy offenzíva megindí­tásakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maxi­mális fegyver-, lőszer- és élel­miszer-mennyiséget halmoz­tak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelent­kezhetnek ... (Az amerikai hadvezetés számításaira csat­­tanós választ adtak a vietna­miak An Loc elfoglalásával.) Az Egyesült Államokon be­lül ismét megélénkült a hábo­rúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főis­kolai diákja közül sok százez­ren verekedtek meg rendőrök­kel, katonákkal, akik megpró­bálták elfojtani az ifjúság el­lenzéki hangját. Hogyan véle­kedik az amerikai közvéle­mény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvélemény­kutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg po­litikusok által befolyásolt kis­polgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra té­vedt az elnök. A „hangos ki­sebbség”, Nixon ellenzéke per­sze, egész sor tekintélyes sze­mélyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudóso­kig, McGovern írókig, lelkészekig,szenátortól Az amerikai elnökválasz­tás kimenetelét befolyá­solhatja-e a mostani nixo­­ni döntés? Ma még nehéz erre válaszol­ni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt elnöknek arra, hogy döntsön : a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazás­tól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp Davidbe, az Eisenhower— Hruscsov-találkozó idején hí­ressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet ál­láspontot A hangsúly csak az amerikai lépések nem­el­ítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szov­jet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térje­nek vissza a párizsi tárgyaló­­asztalhoz. (Pénteken Párizs­ban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklő­dés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegy­verek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmeg­egyezés. Ugyancsak ráirányult a figyelem a szovjet—ameri­kai külkereskedelmi tárgyalá­sokra. Patolicsev szovjet kül­kereskedelmi minisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansá­gi indítvány fölötti szavazás­ban egyszer már vereséget szenvedett A sorozatos párt­közi tárgyalásokon kompro­misszum született ugyan, en­nek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet—nyugatnémet és­­ a lengyel—nyugatnémet szerző­dések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, több­séget kap-e a ratifikációs javaslat. Ezt a kockázatot a Brandt­­kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva állás­pontjukat — a végén vissza­táncoltak. S az emberben fel­merül a kérdés: vajon Barzel vagy Strauss olyan nagy em­ber-e, hogy a saját szakálluk­ra mernének-e egy ilyen vi­lágpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni. A Német Kommunista Párt elnökségé­nek nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló esz­kalációba kezdő amerikai ve­zetés közötti összejátszás lehe­tőségére. A bonni belpolitikai huza­vonát jó irányba befolyásol­hatja viszont a hét másik ese­ménye: egy lépéssel közelebb ke­rült a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi szerződéses jellegű Bonnban már parafálták közúti, vasúti és vízi úti for­­­galmat szabályozó megállapo­dást. (A légi forgalom szabá­lyozásáról még nem döntöt­tek, ez későbbi tárgyalási té­ma lehet.) Nem lehet elég nyo­matékkal hangsúlyozni, mi­lyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzet­közi jogi szerződés a két né­met állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetkö­zi jogalany voltának elismeré­se is. Pálfy József A VARSÓI SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI BIZTONSÁG A nemzetközi jog történetében soha nem létezett olyan ténylegesen védelmi jellegű politikai-katonai szövetség, mint amilyet 1955. május 14-én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenye­gető helyzet parancsolóan írta elő a szocialista országok erő­feszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem megszervezé­sét. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekintetben igazolták e lépés megtételének helyességét. A Varsói Szerző­dés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkció­ját: megbízhatóan garantálta valamennyi szerződő fél — köz­tük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuvereni­tását, függetlenségét és szabadságát. A koalíciónkban testet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világpolitiká­ban is egyre határozottabban jelentkező katonai erőfölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agresszív köröket a kockázatos kalandoktól, biztosította a szocializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Tö­­b mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szocia­lista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően igazolták, hogy földrészünknek ebben a században élvezett viszonylag leghosszabb békés időszaka el­sősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának kö­szönhető! Ebből logikusan következik a kérdés: miért ne lehet­ne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító okmányban ki­mondták: „Ha létrejön az európai kollektív biztonsági rend­szer, és e célból általános európai kollektív biztonsági szerző­dést kötnek — ’amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fog­nak —, a jelen szerződés az általános európai szerződés ér­vénybe lépésének napján érvényét veszti.” _____ A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig cél­nak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerült elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO-ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A Politikai Tanácskozó Testület 1966-os bukaresti, az 1969-es budapesti, az 1970-es berlini és az 1972-es prágai ülésein mindvégig az általános biztonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi, prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes, békés egy­más mellett élést szabályozhatnák. Minden további előrelé­péshez azonban az szükséges, hogy a két szembenálló koalí­cióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind von­zóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, követke­zetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépésére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Ebben az összefüggésben — számolván azzal, hogy a NATO-t egyelőre nem akarják megszüntetni, sőt, növelik katonai erejét — a Varsói Szerződés tagállamai sem engedhetik meg maguknak közös védelmi potenciáljuk gyengítését. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban — a jövőben is teljesítenie kell az európai és a világbékét védel­mező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt nép­hadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív rész­vételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai biztonságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy meg­felelő súllyal támasszuk alá szocialista államunk békepolitiká­ját, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a test­vérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes Hét végi jelentések AZ EGYIPTOMI KOR­MÁNY bejelentette, hogy tá­mogatja a Bangla Desh fel­vételét az Egészségügyi Vi­lágszervezetbe. Ez a döntés az első hivatalos egyiptomi lé­pés az új délkelet-ázsiai ál­lam irányában. PHILIBERT TSIRANANA, a Malgas Köztársaság elnö­ke szükségállapotot rendelt el az ország egész területén, mi­után a sztrájkoló diákok és a rendőrség között szombaton súlyos összecsapás történt, ennek 12 személy esett áldo­­­zatul. WILLY BRANDT nyugat­német kancellár szombaton délelőtt a dán—nyugatnémet határ mentén fekvő Flens­­burgban találkozott Jens Otto Krag dán miniszterelnökkel.

Next