Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
2 Hétfő - Okinawán A SZEMÉRMESEN „önvédelmi erőknek” nevezett japán hadsereg létszáma öt fővel megcsappant. Pesze, semmiféle leszerelésről nincs szó. Az öt katonát elbocsátották. Petícióval tiltakoztak ugyanis az ellen, hogy az amerikaiak által kiürítendő okinawai támaszpontokra a japán hadsereg egységeit vezénylik. „Bűnlajstromuk” ezzel még nem teljes. Április 28-án részt vettek az Okinawa napján rendezett háborúellenes tüntetésen. Ám a sok tízezer emberrel együtt nem az ellen tiltakoztak, hogy most hétfőn az Egyesült Államok visszaadja Okinawát és a környező szigeteket Japánnak. Ezt a távol-keleti ország békeerői lassan negyedszázada követelik. A bökkenő az, hogy az amerikaiak, akik időközben a szigetcsoportot az egyik legfontosabb katonai arzenáljukká építették ki, csak úgy csinálnak, mintha mennének. Közben maradnak. A szigeteken levő 180 amerikai katonai objektumból mindössze 33-at ürítenek ki és adnak át a japánoknak. A megmaradó nem kevés bázis pedig változatlanul otthont ad a különleges amerikai alakulatoknak. Nem tisztázott továbbá, hogy mi lesz az atomfegyverekkel. Washingtonban évekig makacsul tagadták, hogy ezeket raktároznának a bázisokon. Aztán egyszer csak fény derült rá. Most arra tettek ígéretet, hogy május 15-ig, tehát hétfőig, elszállítják a nukleáris fegyvereket. OKINAWA „visszatéréséből” a kormányzó Liberális Demokrata Párt politikai tőkét igyekezett kovácsolni. Sikertelenül. Az amerikai—japán egyezmény, amelynek mint kiderült, titkos záradéka is létezik, nem elégíthette ki a szigetország haladó erőit. A Japan Times című konzervatív lap is kénytelen volt elismerni, hogy „Az Okinawa visszaadásáról szóló egyezmény, úgy tűnik, nem a végét, hanem a kezdetét jelentette a szigetekkel kapcsolatos újabb problémáknak.” SOK ÉVEN ÁT Okinawa ügye a japán belpolitika egyik legneuralgikusabb pontja volt, s valószínűleg még sokáig az is marad. Ez viszont nyilvánvalóan kellemetlenül érinti a már belső politikai és gazdasági gondoktól amúgy is meggyötört Liberális Demokrata Pártot. A hírek szerint május 15-e után Szato miniszterelnök lelép a japán politikai élet porondjáról. Utódjának kell majd felkészítenie a frakcióharcoktól szabdalt kormánypártot az idén esedékes parlamenti választásokra. A Szato kormányfő helyéért „örökösödési háborút” vívott élénk figyelemmel kísérik Washingtonban is. Tavaly a két ország sokáig „napfényes” viszonyát sötét felhők árnyékolták be: a többi között a gazdasági párharc, Nixon látványos fordulata a Kína-politikában. A japán sajtó véleménye szerint az elmúlt időszak kétoldalú politikai és gazdasági tárgyalásai során az amerikai és japán politikusok különböző hullámhosszokon játszottak. WASHINGTONBAN növekvő érdeklődéssel figyelik Szovjetunió és Japán közötti a barátság erősödését az utóbbi hónapokban. A gyors javulást Moszkva és Tokió kapcsolataiban úgy értelmezik, mint Japán válaszát a kínai—amerikai közeledésre. Ha figyelembe vesszük, hogy Japán az elmúlt egy-két évben sok területen, így a külpolitikában is válaszút elé került, akkor nem tekinthetjük pusztán taktikai lépésnek azt a törekvését, hogy rendezze a Szovjetunióval való kapcsolatait. Ez ugyanis elkerülhetetlen ahhoz, hogy világ harmadik számú gazdasági hatalma, ez a „gazdasági óriás” az egyoldalú amerikai orientáció eredményeként ne maradjon „politikai törpe”. i r f. 7 » vAjirscuuP Xuan Thuy, a párizsi konferencián részt vevő VDK-delegáció vezetője (baloldalt) Hanoiba utazott. Elutazása előtt Le Due Thoval, a Vietnami Dolgozók Pártja PB-tagjával, valamint Binh asszonnyal. Andrej Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Szíriában, fogadta Hafez Asszad szíriai köztársasági elnök (jobbra). Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkára (baloldalt) Bukarestben, a repülőtéren Nicolae Ceausescuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, az Államtanács elnökével. Walter Scheel külügyminiszter és V. Falin, a Szovjetunió nagykövete a ratifikálási vita kezdetének küszöbén távozik Brandt kancellár otthonából. 144 óra Hétfő: Rogers amerikai külügyminiszter európai körútját félbeszakítva meglepetésszerűen hazarepült Washingtonba — Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter az USA-ba utazott. Kedd: Nixon bejelentette a vietnami kikötők elaknásítását . Közzétették az olasz választások eredményét. Szerda: A bonni Bundestag hozzákezdett a ratifikálciós vitához, majd egy hétre felfüggesztette — Hanoit és Haiphongot bombázta az amerikai légierő. Csütörtök: Szovjet kormánynyilatkozat az amerikai agresszióról — Grecsko szovjet honvédelmi miniszter Szíriába látogatott. Péntek: Bonnban parafálták a két német állam közlekedési szerződését — Bukarestben aláírták az NDK és Románia barátsági, együtműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. Szombat:on Loc térségében heves harcok dúlnak — Agnew amerikai alelnök Tokióban tárgyal. 1972. MÁJUS 14., VASÁRNAP Az év legizgalmasabb hete volt... Camp David — aknákkal SALT-küszöb — Bartelék tánca - NM-NSZK lépés: előre Hihetetlen izgalmak jegyében telt el ez a hét. Előrejelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonáinak esélyeit latolgathattuk meg, hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntéren elért sikerei miatt. Azt azonban kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni ... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgatva, elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőinek aknazárral való elzárását. Ugyanakkor kilátásba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen az „aknapolitika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat, s így közvetve kihasson a Dél-Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szakértő leszögezi: a dél-vietnami nagy offenzíva megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmiszer-mennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek ... (Az amerikai hadvezetés számításaira csattanós választ adtak a vietnamiak An Loc elfoglalásával.) Az Egyesült Államokon belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonákkal, akik megpróbálták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvéleménykutatási adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra tévedt az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze, egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat: Edward Kennedytől tudósokig, McGovern írókig, lelkészekig,szenátortól Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt elnöknek arra, hogy döntsön : a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt. A moszkvai tervezett utazástól azonban már szinte csak napok választják el Nixont. A hét végén el is vonult Camp Davidbe, az Eisenhower— Hruscsov-találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A héten minden szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ. A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet álláspontot A hangsúly csak az amerikai lépések nemelítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklődés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmegegyezés. Ugyancsak ráirányult a figyelem a szovjet—amerikai külkereskedelmi tárgyalásokra. Patolicsev szovjet külkereskedelmi minisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett A sorozatos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt ... Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat. Ezt a kockázatot a Brandtkormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. Barzelék azonban — szinte óráról órára változtatva álláspontjukat — a végén visszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Barzel vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni. A Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti összejátszás lehetőségére. A bonni belpolitikai huzavonát jó irányba befolyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi szerződéses jellegű Bonnban már parafálták közúti, vasúti és vízi úti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légi forgalom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet.) Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is. Pálfy József A VARSÓI SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI BIZTONSÁG A nemzetközi jog történetében soha nem létezett olyan ténylegesen védelmi jellegű politikai-katonai szövetség, mint amilyet 1955. május 14-én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenyegető helyzet parancsolóan írta elő a szocialista országok erőfeszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem megszervezését. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekintetben igazolták e lépés megtételének helyességét. A Varsói Szerződés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkcióját: megbízhatóan garantálta valamennyi szerződő fél — köztük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuverenitását, függetlenségét és szabadságát. A koalíciónkban testet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világpolitikában is egyre határozottabban jelentkező katonai erőfölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agresszív köröket a kockázatos kalandoktól, biztosította a szocializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Töb mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szocialista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően igazolták, hogy földrészünknek ebben a században élvezett viszonylag leghosszabb békés időszaka elsősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának köszönhető! Ebből logikusan következik a kérdés: miért ne lehetne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító okmányban kimondták: „Ha létrejön az európai kollektív biztonsági rendszer, és e célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — ’amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak —, a jelen szerződés az általános európai szerződés érvénybe lépésének napján érvényét veszti.” _____ A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig célnak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerült elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO-ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A Politikai Tanácskozó Testület 1966-os bukaresti, az 1969-es budapesti, az 1970-es berlini és az 1972-es prágai ülésein mindvégig az általános biztonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi, prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes, békés egymás mellett élést szabályozhatnák. Minden további előrelépéshez azonban az szükséges, hogy a két szembenálló koalícióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind vonzóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, következetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépésére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Ebben az összefüggésben — számolván azzal, hogy a NATO-t egyelőre nem akarják megszüntetni, sőt, növelik katonai erejét — a Varsói Szerződés tagállamai sem engedhetik meg maguknak közös védelmi potenciáljuk gyengítését. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban — a jövőben is teljesítenie kell az európai és a világbékét védelmező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt néphadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív részvételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai biztonságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy megfelelő súllyal támasszuk alá szocialista államunk békepolitikáját, s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a testvérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes Hét végi jelentések AZ EGYIPTOMI KORMÁNY bejelentette, hogy támogatja a Bangla Desh felvételét az Egészségügyi Világszervezetbe. Ez a döntés az első hivatalos egyiptomi lépés az új délkelet-ázsiai állam irányában. PHILIBERT TSIRANANA, a Malgas Köztársaság elnöke szükségállapotot rendelt el az ország egész területén, miután a sztrájkoló diákok és a rendőrség között szombaton súlyos összecsapás történt, ennek 12 személy esett áldozatul. WILLY BRANDT nyugatnémet kancellár szombaton délelőtt a dán—nyugatnémet határ mentén fekvő Flensburgban találkozott Jens Otto Krag dán miniszterelnökkel.