Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-31 / 25. szám
Intézkedési terv a közvetlen feladatokra ÜLÉSEZETT A PEST MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnap délután ülésezett. Napirendjén a Minisztertanács határozata alapján elkészült intézkedési tervjavaslat szerepelt. A végrehajtó bizottság a továbbiakban megtárgyalta a tanácsi iparra, a kivitelező építőipari vállalatokra vonatkozó bérpolitikai irányelveket, amelyeket a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnökségével közösen állított össze. Gazdasági tennivalók, az államigazgatási munka továbbfejlesztése . A megyei intézkedési tervnek, amelyről tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottsága tárgyalt, az a célja, hogy biztosítsa a párt- és kormányhatározatok szervezett, következetes megvalósítását, a lakosság életkörülményeinek folyamatos javítását. Elsősorban az MSZMP Központi Bizottsága 1972. november 14—15-i ülésének állásfoglalása alapján, amelynek szellemében a Minisztertanács határozatot hozott az állami feladatok végrehajtására. Az ülésen elsősorban a gazdasági tennivalókat határozták meg. Első helyen a termelés gazdaságosságának javítása, valamint a munka- és üzemszervezés magasabb szintre emelése szerepelt. Ez év derekáig valamennyi vállalatnak javaslatot kell kidolgoznia a korszerűbb, gazdaságosabb gyártmányszerkezetre, az eddiginél hatékonyabb, a sajátos feladatokhoz alkalmazkodó üzemszervezési megoldásokra. Mindehhez a tanács elvi javaslataival nyújt segítséget, majd mint felügyeleti szerv, a vállalatok ilyen irányú ténykedését rendszeresen ellenőrzi. Fontos része a tanács munkájának az is, hogy rendezze a tanácsi vállalatok körét, felügyeletét. A jobb munka érdekében továbbá megkeresik a módját, hogyan változtassanak a vállalatok fizikai dolgozóinak arányán az adminisztráció rovására. A megyére is nagy feladat hárul a lakásépítési program megvalósításában. Elsősorban a munkáscsaládok, a kis fizetésűek számára nyújtanak támogatást. Az új hitelkedvezmény módot ad majd arra, hogy mindenekelőtt a munkáslakta településeket bővítsék. Arra törekednek, hogy minél kisebb költséggel oldják meg a szükséges építkezéseket, a rendelkezésre álló anyagi javakkal ésszerűen gazdálkodjanak. Mellőzni kívánják a túlzott igényű, költséges, dekoratív célokat szolgáló városközpontok létesítését. A tervben külön figyelmet szentelnek a víz- és csatornaépítésre. Mind a fejlesztési, mind a rekonstrukciós programot úgy kívánják végrehajtani, hogy a következő ötéves tervidőszakra is zavartalanul térhessenek át. Az egész megyében visszaszorítják az indokolatlan beruházási törekvéseket. Elsődleges feladatnak tekintik a gazdaságossági követelmények érvényesítését. Igyekeznek meggyorsítani a folyamatban levő — különösen a termelő jellegű — beruházások üzembe állítását. Felülvizsgálják az ösztönzési rendszert, hogy a beruházások átfutási idejét ezáltal is csökkenthessék. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a határozatnak megfelelő alapossággal tárgyalt a szarvasmarhaprogram megvalósításáról is. Mind a szarvasmarhaprogram, mind a zöldségtermelés fokozására a megyei párt-végrehajtó bizottság már megfelelő határozatot hozott. E két határozat megszabja a tanács tennivalóit is. Ennek alapján még az első negyedév végéig megtárgyalják a termelőszövetkezetek, gazdaságok vezetőivel a részletes programot. Szorgalmazzák, hogy a szarvasmarha- és a sertéstenyésztéshez szükséges takarmányt gazdaságosan termeljék meg, elsősorban a kukoricát, de más növényeket is, ahol erre mód van, iparszerűen műveljék meg. Növelni kívánják a zöldségtermelést is mindenekelőtt a felvásárlási és a kereskedelmi szervezetekkel való egyeztetés, megállapodás alapján. Az intézkedési tervben ismét rögzítették, hogy még az év első felében valamennyi üzemben ellenőrzik a nőkről szóló határozat végrehajtását. Ezzel összefüggésben felülvizsgálják a gyermekintézmények fejlesztési programját is. Különösen a bölcsődék fejlesztésére fordítanak nagy gondot, de emellett eddig jól bevált üzemi, vállalati társadalmi összefogással tovább bővítik az óvoda- és az iskolahálózatot. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy tovább szigorítja a tanács, a tanácsi irányítású vállalatok, intézmények, költségvetési üzemek gazdálkodásának ellenőrzését. Hadat üzennek a ma még meglevő pazarlásnak, nagy gondot fordítanak a társadalmi tulajdon védelmére. Már a vállalatok, az üzemek ellenőrzése közben ügyelnek az árak stabilizálására, arra, nehogy indokolatlan áremelkedést idézzenek elő. Ugyanígy ellenőrzik a kereskedelemben a fogyasztók érdekeit. A továbbiakban jelentős helyet szentelt a végrehajtó bizottság a tanácstagok, az apparátusi dolgozók képzettségének növelésére. Mint mondották, a nagyobb feladatok mind szakmailag, mind politikailag képzett végrehajtókat igényelnek. Valamennyi vezető tisztségviselő számára megállapították azt a képzettségi fokot, amit a következő években munkatársaiktól megkövetelnek. Több határozatot hoztak az A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa irányelveket dolgozott ki azért, hogy a tanácsi vállalatok a kormányhatározatnak megfelelően osszák ki a béremelésre szánt összeget. Az irányelvek előírják, hogy a vállalati gazdasági vezetők a szakszervezeti bizottságokkal együttesen dolgozzanak ki külön intézkedést a bérpolitikai, és a saját forrásból tervezett keret elosztásának vállalaton belüli elveire, módszereire, a differenciálás indokaira. A tanács vb javasolta a gazdasági vezetőknek, hogy a saját forrásból tervezett béremeléseket is a központi kerettel együtt osszák fel, így is biztosítva a fizikai dolgozók életszínvonalának nagyobb arányú növelését. Az irányelvek között szerepel az is, hogy mindenütt ismertessék a munkáskollektívákkal a bérpolitika elveit és gyakorlati megvalósításának módját. Külön foglalkoztak a sütőipari vállalatoknál az egyébként kisegítő állományba tartozó szállító- és rakodómunkások helyzetével és megállapították, hogy indokolt számukra is a béremelés. Más vállalatok azonban a határozatban foglaltaktól nem térhetnek el. Felhívta a végrehajtó bizottság és az SZMT a gazdasági vezetők és a szakszervezetek figyelmét arra, hogy a bérpolitikai intézkedés mérsékli a vállalati nyereséget. A hiányzó összeget az üzem- és munkaszervezés javításával, a kapacitások jobb kihasználásával, a termelékenység növelésével, a vállalati eszközök jobb hasznosításával ellensúlyozzák. Óvta a vezetőket attól, hogy a béremeléseket általános, normát rendező intézkedésre szűkítsék. A Minisztertanács határozata Pest megyében 17 tanácsi ipari és 4 kivitelező építőipari vállalatra terjed ki, s csupán a tanácsi iparban csaknem tízezer munkást és államigazgatási munka továbbfejlesztésére. A többi között például az első negyedév végéig megvizsgálják, hol lehetséges tovább decentralizálni a hatósági ügyintézést. A februári tanácsülésen beszámolnak a tanácstörvény végrehajtásának kétéves tapasztalatairól. A NEB tapasztalatainak felhasználásával elemzik a lakosság panaszainak, közérdekű bejelentéseinek intézését. Ahol még nem működik, még ebben az évben létrehozzák a városi tanácsok ügyfélfogadási irodáit. A járási hivatalok vezetőit, a városi tanácselnököket beszámoltatják az ifjúsági törvény végrehajtásáról. Ebben az esztendőben csaknem négymillió forintot fordítanak a hátrányos helyzetben levő tanulók ösztöndíjára. Elsősorban azok a diákok részesednek a fenti összegből, akik tovább óhajtanak tanulni. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács segítségével másfél ezer diák számára adnak üdülőjegyet, sok ezren részesülnek étkezési utalványban, s sok más intézkedéssel is hozzájárulnak a diákok olcsó, de kellemes nyári pihenéséhez. Az intézkedési tervben nem feledkeztek meg a tanácsi dolgozók munkakörülményeinek javításáról sem. A többi között tárgyaltak az államigazgatásban 1973. június 1-ével megvalósítandó munkaidő-csökkentésről is. A 44 órás munkahét bevezetésének feltételeit még ezután dolgozzák ki. Az azonban meghatározó elv, hogy a kedvezmény ne érintse a lakosság ügyeinek folyamatos, gondos intézését, s a csökkentett munkaidő ne jelentse az apparátus létszámának, bérigényének növelését, közvetlen termelésirányító dolgozót érint. A rendelkezésre álló összeg húsz százalékát a megyei tanács — a munkásnők arányát, a műszakok számát és a munka nehézségi fokát figyelembe véve — differenciáltan osztja szét a huszonegy vállalat között. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a félév végéig megvizsgálja a bérintézkedések hatását. A jövőben évenként tájékozódik a megyében dolgozó fizikai munkások bérének, sáról, jövedelmének alakulófelügyeleti munkájának fontos része lesz ezután is, hogy megfelelő bésekkel, ellenőrzéssel intézvebiztosítsa — a tanácsi vállalatok vezetőivel együtt — a fizikai dolgozók életszínvonalának emelését. S. A. Irányelvek a béremeléseknél PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA,ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁMÁRA 8. FILLÉR 1973. JANUÁR 31., SZERDA MA 17 ÓRAKOR, BECSBEN Nyitány a Hofburgban Magyar küldöttség utazott a fegyverzetcsökkentési előzetes konzultációba Nagy a forgalom most schwechati repülőtéren. Sorra a érkeznek a küldöttségek az európai kölcsönös fegyvercsökkentési csapat- és tárgyalásokat előkészítő konzultációra, amely ma, a délutáni órákban megkezdődhet. Azért nem előbb, mert a szovjet küldöttség érkezését ma délelőttre várják. csi Mint dr. Ernst Stock, a beHofburg kongresszusi központjának igazgatója nyilatkozta: az osztrák kormány megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a tanácskozások a tervezett időpontban, január 31-én megkezdődhessenek. Ausztria, mint dr. Stock hozzáfűzte, csupán a házigazda, s „a semleges barát” szerepét játssza. Státusa legfeljebb akkor változik majd, ha az előkészítő konzultációkba esetleg a semleges országok is bekapcsolódnak. Itt kell említést tennünk arról, még mindig nem tisztázódott teljesen a konzultáció résztvevőinek névsora. Azok a szocialista országok ugyanis, amelyek már bizonyosan ott lesznek a konzultációs asztal mellett — a Szovjetunió, Csehszlovákia, a Lengyel Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és hazánk delegátusai — azt javasolták, hogy legyen résztvevője a tanácskozásnak Bulgária és Románia is. Egyelőre azonban még nem dőlt el, hogy e két szocialista ország megbízottai teljes jogú képviselettel, vagy megfigyelői minőségben lesznek-e ott Bécsben. Lényeges azonban az előzetes konzultáció létrejöttének ténye. Emlékeztetni kell olvasóinkat arra, hogy a NATO-országok — indokolt a párhuzam, csakúgy, mint a Helsinkiben zajló konzultációval, az európai biztonsági és együttműködési értekezlettel s annak sokoldalú előkészítésével kapcsolatban — kezdetben korántsem mutatkoztak készségesnek. Később Genfet javasolták az európai fegyvez:et csökkentésére irányuló előzetes konzultáció színhelyének, majd elfogadták mégis a szocialista országok javaslatát, amely Bécset indítványozta helyszínként. Ugyancsak a szocialista országok javasolták, hogy az egyenjogúság alapján helyet kell kapnia a konzultáción valamennyi európai államnak, amely ez iránt érdekeltséget tanúsít, továbbá az Európában csapatokat állomásoztató két tengerentúli országnak, Kanadának s az USA-nak is. Azaz, miként az európai biztonsági konferencia esetében, ebben a kérdésben is sok akadályt kellett átugrani, nehézséget legyőzni, amíg a probléma eljutott odáig, hogy a bécsi Hofburgban minden készen áll az előkészítő konzultációra. Az európai közvélemény reméli: Bécs az európai enyhülési folyamat újabb állomása lesz.★ Dr. Ustor Endre nagykövet vezetésével küldöttség utazott Bécsbe, hogy részt vegyen az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésével kapcsolatos előzetes konzultációkon. A Hofburgban berendezett sajtóközpont közlése szerint az osztrák kormány ma rövid megnyitó ülés keretében üdvözli az európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat előkészítő konzultáción részt vevő küldöttségeket. Rudolf Kirchschläger külügyminiszter a Hofburgban 17 órakor köszönti a résztvevőket és adja át a tárgyalótermeket. Az utolsó simítások. Dolgozik a takarítóbrigád a bécsi Hofburgban, amelynek kongresszusi termében minden készen áll az európai kölcsönös csapatcsökkentési tárgyalások előkészítő konzultációjára. Pest megyében tegnap Vért Vietnamnak Kollektíven érkeznek az MSZMP Pest megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának hallgatói Gödöllőre, a vietnami véradásra. (Beszámolónk a 3. oldalon.) Ékes János felvételei ■It Brezsnyev-Le Dac Tho találkozó Moszkvában A saigoni hatóságok késleltető provokációi t tűzszünet harmadik napján sem szűntek meg a harci cselekmények Huszonegy órás veszteglés után, Bunker amerikai nagykövet közbenjárására hagyhatták csak el a VDK-nak és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormánynak a négyoldalú katonai vegyesbizottságba delegált tagjai a Tan Son Nhut-i légitámaszponton lőnik dőlő repülőgépeiket. A hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a saigoni hatóságok már másodízben próbálták önmaguk teljes elismerésének kelepcéjébe csalogatni a VDK és a DIFK képviselőit, s ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a négyoldalú katonai vegyesbizottság érdemi munkája elkezdődhessék. így a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság, valamint a négyoldalú katonai vegyesbizottság 60 órával a tűzszünet beállta — tehát kedden reggelig után — nem foglalhatta el helyét a kijelölt ellenőrző pontokon, nem teljesíthette a békemegállapodás idevonatkozó rendelkezését. Három órán át ülésezett kedden a Kanada, Magyarország, Lengyelország és Indonézia képviselőiből álló nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság Saigonban. A vietnami tűzszünet ellenőrzésével megbízott testület ideiglenes elnöke, Michel Gauvin kanadai küldött az ülés után nem csinált titkot abból, hogy saigoni hatóságok provokációi a megnehezítik, hogy a nemzetközi ellenőrző és felügyelői(Folytatás a 2. oldalon) Dél-Vietnamban a tűzszünet harmadik napján sem szűntek meg a harci cselekmények, s az elmúlt nap folyamán is gazdát cserélt számos falu. T* KÖZÉLET Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság államtanácsának elnöke és Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök Kádár Jánoshoz, Losonczi Pálhoz és Fock Jenőhöz intézett táviratukban mondtak köszönete a Román Népköztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából küldött üdvözletekért. Nora Frometa kubai könnyűipari miniszter meghívására, a kubai miniszterasszony magyarországi látogatásának viszonzására, kedden Havannába utazott Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Tárgyalásokat folytat majd a két ország könnyűiparának együttműködéséről, a minisztériumok, intézetek és üzemek közötti közvetlen munkakapcsolatok kiépítéséről. i