Pest Megyei Hírlap, 1991. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-14 / 138. szám
Falfirka napot rendezett minap az SZDSZ ifjúsági szervezete. A fiatalok meghökkentő ötlettel álltak elő: gyűjtést is rendeztek a kormány szakmai továbbképzésére. Többen helyeztek el adományt a perselyekbe — ezzel is bizonyítva, hogy egyetértenek a céllal (Varga Irén felvétele) A hétvégén Ballagások, évzárók Az általános iskolákban a hétvége a ballagás jegyében telik el, több helyen azonban összevonták már a bizonyítványosztással is az ünnepségeket. Az Arany János Általános Iskolában a ballagást szombaton, június 15-én 10 órakor rendezik, az évzáró ünnepélyt pedig hétfőn délután 5 órakor. A Kossuth Lajos Általános Iskolában a ballagás szombaton 9 órakor kezdődik, az évzárót 21-én, egy hét múlva pénteken, 17 órától tartják. A Petőfi Sándor Általános Iskolában szombaton, június 15-én 9 órakor előbb az évzáró lesz, majd ma 10 órakor kezdődik utáa ballagás. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a ballagásra szombaton délelőtt 9 órakor kerül sor, az évzárót 19-én, szerdán 17 órai kezdettel tartják. A Dalmady Győző utcai általános ünnepsége iskola összevont szombaton órakor kezdődik. Előbb 10 ballagást, utána az évzárót a tartják. sPORTHÍREK Bemutatkoztak Majdnem meglepetést okoztak az OB III-ban újonc kinizsis férfi teniszezők a csapatbajnoki bemutatkozásukon. Idegenben az egyéni mérkőzések 4:2-re vezettek, majd után több éve ebben az osztályaban szereplő vendégek páros játékkal tudták csak a megszerezni a győzelmet, minimális arányban. Szentesi Kinizsi TE—Mc. Konzervgyár Kinizsi 5:4. A körösiek eredményei: Petőfi 5:7, 7:0. Palai 6:4, 4:6, 7:6. Zsikla 3:6, 3:6, dr. Mocsai 2:6, 6:3, 6:2, Kustár 6:4, 6:4, Ruzsinszky 6:0, 6:0 (ellenfele nem volt ott). Palai—dr. Mocsai páros 3:6, 5:7. Zsikla—B. Tóth 3:6, 3:6. Kustár—Ruzsinszky 4:6, 4:6. Az országos bajnokságban szereplő körösi csapatban nyolc játékos itthon, négy-négy Kecskemétről és Ceglédről igazolt, többnyire a szomszéd városokban edzés készül a szereplésre. A Kinizsi szakosztálya június 16-tól tenisztanfolyamot indít kezdő leányok, fiúk, valamint nők és férfiak részére. Az alsó korhatár 6 év, felső nincs. Az érdeklődőket a Kinizsisporttelepi teniszpályánál Ruzsinszky Zoltán edző várja kedden csütörtökön 14—19.30 óra között. SZOMBAT Labdarúgás. Kinizsisporttelep, 15 óra: Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Tápiószentmártoni Tsz SK ifi. 17. Nk. Kgy. mártoni Kinizsi—Tápiószent- Tsz SK. kieséstbennmaradást eldöntő megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Kakucs: K. KSK serdülők—Nk. Toldi DSK serdülők, körzeti visszavágó mérkőzés.bajnoki Teke. Tiszakécske: meghívásos Vegyépszer Kupa egyéni és csapatverseny. Tenisz. Budakalász: B. Textiles—Nk. Kgy. Kinizsi: OB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. VASÁRNAP Autósport, Nagykőrös, 9—16 óráig: II. Kőrös Kupa országos meghívásos minősítő autós ügyességi túraverseny (szlalom) — Rákóczi út — Encsi utca — Szolnoki út — vásártér — Törteii út (gyorsasági, érdekesebb szakasz) — sóderes út — Keréktelep — Törteii út — Nyársapát — Nk. városközpont (háromszor teszik meg a résztvevők ezt az útvonalat), cél: a mozi előtt. Teke. Tiszakécske: Vegyépszer Kupa meghívásos verseny. Tenisz. Szolnok: Tiszaliget SE—Nk. Egy Kinizsi, OB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Tollaslabda. Kossuth-iskolai tornaterem. 8.30: városi férfi egyéni bajnokaság döntőjének 4. és egyben befejező, 13. a női egyéni bajnokság 3. és egyben befejező játéknapja. S. Z. Tárlat A Magyar Naiv Művészek Múzeumában — Kecskeméten — szombaton, június 15-én 11 órakor nyílik az a tárlat, amelyet Kadarkuti Richárd festő és Kovács Ferenc szoborfaragó alkotásaiból rendeznek. Augusztus 13-áig lehet műveket megtekinteni, héta fő kivételével naponta 10— 18 óra között. És a Mozi Június 14-15-16-án este 6 órakor a nagyteremben: Játékos végzet. Színes, szinkronizált amerikai krimi. A cifrakerti parkmoziban 14-15-16-án este 9 órakor: Három férfi és egy kis hölgy. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. A videotéka ajánlata: Köd. Színes amerikai horror. NAP KÖRÖSI XXXV. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1991. JÚNIUS 14., PÉNTEK Álláspontok pró és kontra Vitatkoztak, döntöttek A nagykőrösi önkormányzat legutóbbi ülésén majdnem minden napirendi ponttal végzett. A vállalkozásfejlesztési ad hoc bizottság most nem alakult meg, arról határoztak, hogy részletesebben kidolgozzák tevékenységi körüket. Az önkormányzat módosította saját tulajdonainak leltárát. Erre azért volt szükség, mert időközben pontosabb nyilvántartást készítettek. A szociális otthonban elvégzendő sürgős felújítási munkákról, illetve azok költségvetéséről hosszabb vita folyt. Többen megfogalmazták, hogy nem tartják megnyugtatónak az ott folyó gazdálkodási munkát, s például Czira Sándor képviselő a revizori jelentésből is idézett. Mások arra mutattak rá, hogy olyan körülmények vannak ott, amelyeken most és azonnal változtatni kellene. Dr. Bozsók Mihály elmondta azt is, hogy a gazdálkodással összefüggő észrevételeket helyesebb lett volna márciusban, tehát akkor elmondani, amikor a testület arról döntött, hogy városi működtetésű maradjon az intézmény. Végül olyan határozat született, amelyben a döntést elhalasztották, méghozzá oly módon, hogy a város teljes költségvetési tartalékalapjának elosztásakor döntenek az igényekről. Itt azonban arra is rá kell mutatni, hogy az előterjesztés szerint 2 millió 564 ezer forintos költségvetés egyetlen árajánlat alapján készült, s arra még a tanácsnak határozata volt,hogy a nagyobb munkákat versenytárgyaláson kell meghirdetni. Közel egy óra hosszát vitatkozott arról a testület, kik kaphatnak abból az alapból, amelyet a rászorulóknak adhat az önkormányzat a lakáshitelkamatok felemelése miatt. A listát egy más alkalommal ■ részletesen ismertetjük. A vitában több álláspont is kikristályosodott, és ennek az lett a következménye, hogy végeredményben egyértelműen elutasított támogatást kérő család sem maradt, hiszen az egész eljárás végeztével mindenkit újra tárgyalnak. Úgy tűnik, a vita alapján precízebb fogalmazást kellett volna alkalmazni az erről alkotott önkormányzati rendeletben, ugyanis néhány megfogalmazást máshogy értelmeznek a képviselők és máshogy az ezzel foglalkozó bizottság tagjai. Általánosságban valahogy úgy tehető fel a kérdés, hogy egy korábbi időszak anyagi javakban megmutatkozó, viszonylagos jólétét lehet-e ellenpólusként értékelni a napjainkra eső foglalkoztatási gondokkal. Kissé konkrétabban: kaphat-e kamatadó-támogatást az, akinek van mondjuk, színes tévéje, videója és egy 3-4 éves keleti autója, de jelenleg munkanélküli? Volt olyan képviselő, aki úgy fogalmazott, bűn takarékosnak lenni, ugyanakkor egy másik képviselő pedig a bizottság védelmében azt mondta el, hogy ha nincs szükség a nyek mérlegelésére, körülméakkor elegendő lenne számítógépbe táplálni a beszerzett adatokat. B. O. Vizsgázik a kitüntetett tanárnő Szeptembert várja Takács Judit a minap miniszteri dicséret kitüntetésben részesült. Kissé feszélyezve érzi magát, mint sokan a pedagógusok közül, akik úgy vélik — s talán nem is egészen alaptalanul —, hogy nem őszinte a társadalom részéről az „egynapos” odafigyelés. — Közhelynek hangzik, mégis az a valóság, hogy én már gyermekkoromban elhatároztam: pedagógus leszek. Szüleim voltak a példaképeim — mondja .a Kossuth Lajos Általános Iskola testnevelés—orosz szakos tanára. — Saját gyakorlatomból tudom, hogy tudással, szeretettel, őszinte segítő szándékkal lehet a diákság nagy részét megnyerni. Vallom, hogy a személyes példa nagyon fontos. Több tanárom útra való intelme is ez volt: „Ne felejtsétek, hogy a végzős diákok sohasem fél szavakat, igéket visznek el magukkal az iskolából, hanem példákat, tanáraik példáját. Ők is úgy élnek majd, ahogyan őket nevelték.” — Orosz szakos lévén, az átképzés miatt tanár és diák is egyben. — Kétévi intenzív angoltanulás után a napokban esedékes a középfokú nyelvvizsga. Most minden szabad percemet a tanulásra fordítom. — Mit vár a korszerű, új iskola nyújtotta lehetőségektől? — Mivel testnevelés szakos is vagyok, örömmel tölt el, hogy minden tanulót egészséges mozgásra tudunk nevelni. A tágas, esztétikus környezet nevelési és oktatási céjainkat jól szolgálja. A saját arculat kialakításához a tárgyi feltételek is fontosak, de úgy vélem, a pedagógusközösség szakmai igényessége a meghatározó. Én egy olyan közösség tagja vagyok, melyet a régi és az új falak között is lankadatlan hit, nagy munkabírás és gyermekközpontúság jellemez. — Meglepetés volt a kitüntetés? — Igen. A szó igazi értelmében. A miniszteri dicséret csak megerősít abban, hogy az eddigiekhez hasonlóan szívvel-lélekkel várjak minden új szeptembert. Változatlanul szorgalmasan, csendben eredményesen akarok dololgozni. Számomra örvendetes, hogy ma az oktatásügy irányítói partnernek tekintik a tanárt. Ez jó, mert nemcsak az önállóságát növelik így, hanem a felelősséget is. Sz. J. Épületek tervezése, kivitelezése, Utassy, Balassa u. 6. (45 108/ 4K) Családi kertes ház eladó Ady E. u. 2/B-ben, a piac mellett. Érdeklődni hétköznap: Bátori u. 6/A vagy szombat-vasárnap a helyszínen. (57 908/1K) Háromhetes Nagykőrös, (37 911/1K) üszőborjú eladó. Tetettem u. 200 kilométeres Skoda Favorit eladó kedvezményes áron. Érdeklődni mindennap 18 óra után: Nagykőrös, Salamon Ferenc u. 9. (57 910/1K) _________ Szuperakció! Ha gépkocsiköpenyét Nagykőrös, Kecskeméti út 11. alatti gumiboltban vásárolja, díjmentesen felszereljük, centrírozzuk. (58 094/1K) Kétszobás családi ház eladó: Temesvári u. 13. (54 789/3IC) MŰSORSTLAP UHF31 Vasárnaponként ismétlik meg a csütörtöki TV-TÉVÉ produkció négyórás műsorát. Június 16-án 8 órakor ezt láthatják, akik a kecskeméti tévé hullámhosszára hangolnak. Délután fél 3-kor a Magyarország című sorozatot állatvilága ják (2). A június folytat17-ei, hétfői adásban a Torpedó 19.15-kor kezdődik, a 20 órakor kezdődő Magazin műsorban többek között a hétvégi autósversenyről láthatnak tudósítást. (9). 21.15-kor kezdődik a Torpedó felnőtteknek, majd 21.30- kor A nyugat bikája című westernfilmet vetítik. (5). Kedden 10 és 15 órakor megismétlik a hétfői műsort. Szerdán rajzfilm lesz fél 8-kor, majd 8 órakor A nyugat bikája című filmet ismétlik. (5). Június 20- án, csütörtökön 18 órától 22 óráig tart a TVTÉVÉ, ismét sok érdekességgel, aktualitással, a máris megkedvelt Jolly Joker-sorozat újabb filmje 19 órakor kezdődik. (6). Természetesen a Torpedó műsor Nagykőrösről is hívható, ha e soraink alapján megfejtik a telefonszámot.., Nagykörös Város önkormányzatának Polgármesteri Hivatala a műszaki csoportra férfi közterületfelügyelőt keresi, szerződéssel, felvételre. Alkalmazási követelmény: középiskolai végzettség és büntetlen előélet. Jelentkezni írásban, a hirdetés megjelenésétől számított 15 napon belül lehet. (57 898/2K) Reklámáron személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul június 24-én a Barta és Szabó Autósiskolában. jelentkezés 14-én, 13-án, 21-én 17—18 óra között: Kiss Sándorné u. 3., zeneiskola mellett: 157 909/IK) NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykőrös, Hősök tere 5., II. emelet 30. • A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. • Munkatárs: Miklay Jenő. • Postacím: Nagykőrös, Pf. 23. 2750. Telefax és telefon: (20) 51-398. Telex: 22-5708. • Hirdetésfelvétel: kedd 10-től 12-ig, csütörtök 13-tól 15- ig a szerkesztőségben. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10-ig várunk. • Szerkesztői ügyelet: szerda 10-től 12 óráig.