Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-16 / 267. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK Lesz kórháza Nagykőrösnek­ ­ Mostantól érvényes az a szerződés, ame­lyet Nagykőrös ön­­kormányzata kötött a Középületépítő Részvénytársa­sággal a nagykőrösi kórház re­konstrukciójáról. Az új épület­­szárnnyal bővülő és majdan közel másfél száz betegággyal rendelkező egészségügyi léte­sítmény a remények szerint legkésőbb 1996 elejére készül el, csaknem 1,5 milliárd forint költséggel. A kórházától a ’80-as évek elején megfosz­tott város legfontosabb célkitű­zése indult el a megvalósulás útján a kivitelezési okmány aláírásával, amelyet az önkor­mányzat részéről képünkön Kiss János polgármester lát el kézjegyével. Varga Irén felvétele Nagymarosi javaslat Levél a polgármesterekhez Október 19—20-i számunk olvasói már megismerhették azt a nagymarosi törekvést, amely más formában, de is­mét a felszínre került. Az ön­­kormányzat továbbra sem tar­taná jó megoldásnak, ha a Kincstári Vagyonkezelő­ Szer­vezet kezelésében lévő, lakat­lan, készenléti épületeket ál­lami gondozott gyermekek kollégiumaként használnák. A megyei önkormányzat e tö­rekvésével szemben, konst­ruktív javaslatnak szánták a környék harminc polgármes­teréhez küldött javaslatukat. Ehhez a vácdukai nevelőott­hon révén, Liketáncz Ferenc, vácdukai polgármester is csatlakozott. Ő, és dr. Gyara­­ki F. Frigyes, Nagymaros al­polgármestere jegyezte nyolc pontba foglalt felhí­­­vást. A Népjóléti Minisztérium ez ideig több megyében be­vált koncepcióját követve­­ kérik kollégáikat, hogy fogja­nak össze egy hivatásos neve­lőszülői hálózat kiépítésére. Érveik szerint ez a nevelőott­honoknál sokkal inkább társa­­dalomközelbe hozza a gyer­mekeket, akik a saját falujuk­ban nőhetnek fel, természetes családi környezetben, annak normáit elfogadva. Dr. Gyaraki F. Frigyes, aki egyébként az esztergomi­ Vi­téz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tudo­mányos főigazgató-helyette­se, bízik abban, hogy meglé­vő nemzetközi kapcsolatain keresztül külföldi alapítvá­nyok, központok támogatását is elnyerheti a hivatásos neve­lőszülői szolgálat kifejleszté­séhez. K. T. I. 1993. NOVEMBER 16., KEDD A mélyben a Duna hömpölyög Folyók fölött harminchat évig A két part közt sötétség tátong, a hídkorlátra szerelt lámpák fényét megszűri a köd. A mélyben a Duna hömpölyög. Egy vékony pal­lón állok tíz méter magas­ban. Próbálom elképzelni, milyen érzés lehet itt dolgoz­­ni-hegeszteni, szegecselni, rozsdát vakarni vagy feste­ni. Igaz, az itt folyó munkát szigorú előírások szabályoz­zák, kötelező­ a biztonsági öv. De elég egy rossz moz­dulat, egy villanásnyi kiha­gyás, s az ember úgy zuhan a folyóba, mint egy darab kő. Kartik Tamásnak volt ide­je ezt az érzést megszokni, 36 éve él a folyók felett. A hajósok a folyón élnek, a hí­dépítők felette. A hajós, ha beköszönt a tél, búcsút vesz a folyótól. A hídépítő mí­nusz 20 fokig kitart, végzi a dolgát. Leszámítva az időjárás okozta viszontagságokat, amúgy szép ez a mester­ség. A folyó két partján ki­bontakozó táj, a felette fe­szülő égbolt és a villanó si­rályok a szabadság érzetét keltik. Az ember könnyeb­ben elviseli a napi 12 órás munkát, nem érzi olyan be­­zártnak magát, mint egy üzemcsarnokban. Kartik Tamás 1957-ben került a hídépítőkhöz, előtte egy gépállomáson traktoro­kat javított havi 800 forin­tért. — Ennyiből akkor sem le­hetett negyedmagamat eltar­tani, így aztán hagytam ma­gam átcsábítani a hídépítők­höz. Már az első hónapban 1200 forintot kerestem, igaz távol a családtól. Csak két­hetente, hétvégeken utaztam haza, s bizony a két lányom úgy nőtt fel, hogy alig lát­tam őket. Elsőként a Margit híd fel­újításában vett részt lakatos­ként, innen pedig átkerült Tiszaugra szegecseidnek. A Tisza fölött lógva több mint egy évig viaskodott a kézika­lapáccsal, a légkalapács csak később jött divatba. — Ott nálunk legalábbis nem volt, kézzel püföltük a szegecsfejeket. Kéz egy munka!Betyár ne­Valamikor, a ’70-es évek elején Ausztriában lesza­kadt egy híd. — Nagy visszhangja volt a szakmában, ennek követ­kezményeként indult be a pesti hidak rekonstrukciós programja. A Lánchíddal kezdtük, de itt már hegesztő­ként dolgoztam. Menet köz­ben letettem a szakvizsgát. Dunaföldvári Tisza-híd. Kartik Tamást kinevezik cso­portvezetőnek, ő irányítja a traverzszerelő brigád mun­káját. — Leszámítva Tiszaugot és Dunaföldvárt, a 36 év nagy részét Pesten és Pest megyében töltöttem, innen is megyek nyugdíjba. Ahogy elkészülünk ezzel a munká­val, végleg búcsút veszek a vándorélettől. Az utolsó munka a rácke­vei Duna-híd, itt beszélge­tünk Kartik Tamással egy novemberi estén. A határ­idő szorít, az építők éjjel­nappal, hétvégén is dolgoz­nak. Az idén még egyikük sem volt szabadságon, vala­mennyien fáradtak. — Nem fog hiányozni a vándorlás meg a folyó közel­sége? — Mindenbe bele lehet unni, abba meg végképp, hogy nyáron 40 fokos hőség­ben, télen hidegben, hóban kell dolgozni. El se hinné, de az ember többet kibír, mint a vas. A friss hegesztés mínusz 20 fokon megpattan, ilyenkor le kell vonulni. Per­sze mi sem ússzuk meg szá­razon. Nincs az a hídépítő, aki ne szedne fel egy kis csúzt, reumát. Különben nyugdíjasként sem fogok tét­lenkedni, Tiszaörs mellett van egy kis földem. Két hek­tár szántó, az idén kaptam vissza a szülői jussból. Azon szeretnék gazdálkod­ni, és ha lesz egy kis ráérő időm, harmonikázgatok majd a nyugdíjasklubban. (matula) Mindenki ismeri Budapest Bankkártya az Eurocard Budapest Bankkártya Igényelhető a Budapest Bank Bármelyik Fiókjában. Információ: Budapest Bank, Bankkártya Főosztály, Telefon: 269-6286 A bankkártyát, mely több, mint készpénz. Egyet jelent a biztonsággal, hisz pénze csak az Ön számára hozzáférhető; a kényelemmel, mert bármikor készpénzre van szüksége, vagy fizetnie kell, teljes bankszámlája rendelkezésére áll. Budapest Cirrus Forint alapú bankkártya, melynek segítségével Ön bármikor készpénzt vehet fel bankszámlájáról függetlenül attól, hogy merre jár az országban. Ehhez az EC/MC/Cirrus bankjegykiadó automaták a nap 24 órájában rendelkezésére állnak­ a gyarapodással, ugyanis kártyaszámlán elhelyezett pénze eközben folyamatosan kamatozik és nem utolsósorban tekintéllyel, melyet az előző előnyökkel együtt csak az Eurocard Budapest bankkártyával tud felmutatni. Válasszon a Budapest Bank bankkártyái közül. Budapest Classic A Budapest Cirrus szolgáltatásán túl Ön az ország több, mint 4000 Eurocard/Mastercard emblémával jelölt kártyaelfogadó pontján (üzletekben, vendéglátóhelyeken, benzinkutaknál) fizethet vele, ezenkívül készpénzhez juthat a Budapest Bank fiókjaiban.

Next