Pesti Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 14-39. szám)

1990-05-02 / 14. szám

• ÍGY* LÁTJÁK* A KORMÁNYALAKÍTÁST NÉMETH ERIKA —*----------------------------------­É­lénk visszhangot vál­tott ki a Magyar De­mokrata Fórum alelnöké­­nek, Kulin Ferencnek az a múlt heti bejelentése, hogy a kormányt alakító párt az általa birtokolt tárcák egy részének élére nem MDF- tagokat, hanem pártonkí­­vüli, nemzetközileg is elis­mert szakembereket kíván állítani, akik korábban nem tevékenykedtek az ál­lampártban. Kulin Ferenc hangsúlyozta, hogy olyan emberek sem jöhetnek szó­ba, akik a közelmúltig kül­földi állampolgárságúak voltak. A Reggeli Pesti Hírlap két ellenzéki párt, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szö­vetsége képviselőjét arról kérdezte, miként ítélik meg a Fórum bejelentését. Hegedűs István, Fiatal Demokraták Szövetsége: — Pártom nevében nem kí­vánok beszélni, csak a saját véleményemet mondha­tom. Örülök, hogy a Ma­gyar Demokrata Fórum pártérdekeken felülemel­kedve talált olyan szakem­bereket, akik, reméljük, al­kalmasak lesznek minisz­teri tárcák betöltésére. Be­vallom, volt bennem némi félelem, hogy azok kerül­nek majd magas pozíciók­ba, akik a párton belül ko­rábban „elévülhetetlen" érdemeket szereztek. A Fi­desz, és természetesen én sem tudom még, kik lesz­nek azok a személyek, akikre a Demokrata Fó­rum gondolt, de a kezde­ményezést üdvözöljük. — Mi történik, ha olyan ember kap miniszteri tár­cát akit önök erre nem tar­tanak alkalmasnak? — Mi a kormány politi­káját várjuk mindeneke­lőtt. Önmagában csak ak­kor kifogásolunk egyéne­ket, ha múltbeli tevékeny­ségük teljesen összeegyez­tethetetlen jövendő pozí­cióikkal. Magyar Bálint, Szabad Demokraták Szövetsége: — Üdvözöljük és helyesel­jük a Magyar Demokrata Fórum bejelentését. Ha a miniszteri tárcák betölté­sére saját pártjukból nem tudnak megfelelő szakem­bereket állítani, akkor az egyetlen helyes utat vá­lasztották. — Önök kifogásolják-e majd, ha mégsem a megfe­lelő személy kerül egy-egy tárca élére? — Az országgyűlési bi­zottságok egyenként meg fogják hallgatni a minisz­terjelölteket, de termé­szetesen nem személyek­ről, hanem az egységes, alakuló kormányról fog­nak véleményt alkotni. Az ellenzéki pártoknak nem az a feladata, hogy minisz­terekre lebontva minősítse a kabinetet. Az MDF, és a leendő miniszterelnök fe­lelőssége, hogyan állítja ösz­­sze csapatát. Ha egy-egy miniszter majd­nem éppen dicsőségesen szerepel, az az egész kormányra nézve veszélyt jelenthet. Azt hi­szem, nem véletlen, hogy gróf Bethlen Istvántól olyan gyorsan megváltak a választások után. I. évfolyam 14. szám LÁSZLÓ JÁNOS ! • ------­gy tűnik, vasárnap estére az óhajtott egység megszületett, de ehhez a pillanathoz konfliktu­sokkal teli úton jutott el a Kisgaz­dapárt. A felszín alatt dúló ellen­tétek elfedésének szándékával a párt vezetése megkísérelte elha­lasztani a korábban összehívott nagyválasztmányi ülést, amivel éppen ellentétes hatást ért el, ugyanis a megyék elemi erővel kényszerítették ki annak megtar­tását. A MOM Művelődési Házában gyülekező küldöttekkel beszélget­ve körvonalazódtak a feszültséget kiváltó okok. A várakozásokon aluli választási szereplésért sokan a régi vezetést hibáztatták, és sze­rették volna, ha ennek a személyi következményeit levonják. Ehe­lyett csak a halogatás és a nyilvá­nosság előtti torzsalkodás folyta­tódott. Egyesek úgy vélték, mind­ez felveti a kérdést, hogy a kisgaz­dák érettek-e egyáltalán az ország vezetésére? Az MDF-től is érkez­tek jelzések, fogytán a koalíciós partner türelme. Különösen mél­tatlannak érezték a nagyrészt vi­déki bázisú párt vezetésének összetételét, amelyben vélemé­nyük szerint túlzott volt a főváro­siak képviselete, emellett többen generációs ellentéteket is emle­gettek. Már a vasárnap délelőtt beter­jesztett jelöltlista megnyugtatóan hatott a kedélyekre, úgy tűnt, a régi gárda belenyugodott, hogy át­adja a hatalmat az újaknak, hi­szen ők a parlamenti frakció tag­jaiként úgyis a tényleges hatalom birtokosai maradnak. Egyedüli kivétel Prepeliczay István főtitkár volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy a nagyválasztmány előtt beszá­molhasson végzett munkájáról. Ezt a vezetés egyöntetűen elutasí­totta, ebből alakult aztán ki az a kínos helyzet, hogy a főtitkár for­mai ,makacskodása — nem tűzte ki belépőcéduláját — nyújtotta le­hetőséggel élve, nem engedték be őt az ülésterembe. Ugyancsak összetűzés keletkezett a sajtó kép­viselői és a Kisgazdapárt között, mivel a nagyválasztmány úgy döntött, kizárja a nyilvánosságot — nehogy az esetleges botrányok tovább rombolják a párt tekinté­lyét­­, inkább vállalták az egész napos újságírói ostrom visszaszo­rítását, ami persze sok súrlódás­sal járt, és igencsak felértékelte a tanácskozáson kívüli történése­ket. A rögtönzött sajtótájékoztató­kon kapott információkból és a ki­szivárgó hírekből a következő kép állt össze: a délelőtti órákban Nagy Ferenc, a párt elnökhelyet­tese húszperces önkritikus hang­vételű beszámolót tartott több mint ötszáz résztvevő előtt. Ez­után ismertették a jelöltlistára felvett személyek névsorát, akik néhány percben bemutatkoztak, majd háromperces felszólalások következtek. A bonyolult szava­zólapok kitöltése és a küldöttek megyék szerinti szavazása órákig elhúzódott. Késő délután vitatták meg a koalíciós tárgyalások prob­lémáit. Elfogadták a felajánlott négy miniszteri tárcát (munka­ügyi és foglalkoztatási, mezőgaz­dasági­ és két tárca nélküli mi­niszter), valamint a szintén négy politikai államtitkári pozíciót (belügy, közlekedés, gazdaság, környezetvédelem). A további tárgyalásokat öttagú delegáció folytatja. (Hankó László, dr. Kiss Gyula, Nagy Ferenc, dr. Torgyán József és Vörös Vince), amelyben az egyetlen új név Hankó Lászlóé, aki Prepeliczay István helyére ke­rült. Este 9 órára fejeződött be a szavazatok összeszámlálása, amelynek eredménye a következő lett: elnök Nagy Ferenc, ügyveze­tő alelnökBakos István-, a négy al­­elnök: Hankó László, Cseh Sán­dor, Németh Béla, Rajkai Zsolt­, főtitkár dr. Kiss Gyula, a két főtit­kár-helyettes Gerbovics Jenő és Szabó László­­, pártigazgató dr. Po­­hánkovics István­, pártfő­ügyész dr. Torgyán József.­­ A NAGYVÁLASZTMÁNY UTÁN EGYSÉG A KISGAZDÁKNÁL A Kisgazdapárt életében a mai nappal egy új folyamat kezdődik el — mondta a nagyválasztmányi ülést lezáró beszédében Nagy Ferenc, újonnan megválasztott el­nök— és ez elsősorban a megjelentek nagyszerű, nyugodt, józan paraszti magatar­tásának köszönhető. Volt egy olyan ki nem mondott érzésem — folytatta —, hogy nem lesz itt ma semmilyen zavaró momentum. Hála Istennek, sejtésem beigazoló­dott. Az új vezetés első feladata lesz élővé tenni a kapcsolatot a megyei szerveze­tekkel, hogy ne fordulhasson elő többé olyan helyzet, amikor a vezetés fél a nagy­választmány szemébe nézni. ÍGY LÁTTA PREPELICZAY ISTVÁN M­unkatársunknak sikerült a MOM Művelődési Házból va­ló távozása előtt megkérdezni az akkor még főtitkár Prepeliczay Istvánt. — Úgy tűnik, nagyon felforró­sodott ön körül a levegő, hogy éli meg a történteket ? — Hibás döntésnek tartom, hogy Nagy Ferenc alelnököt bíz­ták meg a beszámoló megtartásá­val. Ő Kishartyánban él, a köz­pont munkájában nem vett részt, nem tudom miképpen lesz képes teljesíteni a megbízatást. A vidék felháborodását jogosnak érzem, tényleg nem működött megfelelő­en a vezetés, ám ezzel a vezetéssel a tagság érdekében én is folyama­tosan harcban álltam, ezért sért, hogy egy kalap alatt emlegetnek velük. Helytelennek tartom az egész vezetőség elsöprését, ele­gendő lett volna azt felfrissíteni, mert így veszélybe kerül a folya­matos ügyvitel. — Biztosra vehető megbukta­tása után képes lesz-e felülemel­kedni a sértéseken, nem kerül ve­szélybe a parlamenti frakció és a pártvezetés kapcsolata ? — Úgy érzem, a parlamenti csoport többé-kevésbé egységes, az új vezetőséggel kapcsolatban már jóval több aggályom van. Kis­gazdapárti érzelmű vagyok im­már negyven éve, ebből nem tu­dok kibújni, de ez nem jelenti, hogy most az új vezetés elkötele­zettje leszek. Én a párt eszméjé­nek elkötelezettje vagyok. Egy biztos, mindig a­­Kisgazdapárt irányvonalát fogom képviselni. PH. TUDÓSÍTÁS A KASTÉLYT AZ „ÁG IS HÚZTA” BALÁZS GUSZTÁV, GÖDÖLLŐ H­ogy mennyire sokoldalú fel­adat a gödöllői Grassalkovich­­kastély helyreállítása, azt jól pél­dázza: az országszerte nagy káro­kat okozó márciusi vihar egy fát az épületegyüttesnek éppen a ta­tarozott részére döntött. Nem elég tehát a falakat megóvni a romlástól, azzal egy időben a par­kot is ápolni, gyógyítani kell. Erről is szó esett azon a meg­beszélésen, amelyet a gödöllői pártok egyeztető fóruma rende­zett a városházán dr. Baráth Ete­le, a Környezetvédelmi és Vízgaz­dálkodási Minisztérium államtit­kára, s az Országos Műemléki Fel­ügyelőség szakemberei részvéte­lével. A várost és a kormányzatot képviselő felek némiképp egymás­ra is találtak. Mint nemrég megír­tuk, a gödöllői politikai szerveze­tek aláírásgyűjtő akciót kezdemé­nyeztek azért, hogy a település ne maradjon ki a műemlék hasznosí­tásából. Igaz, a kormány a kezelői jogot nem Gödöllő tanácsára ru­házta, hanem az Országos Műem­léki Felügyelőségre, de ezáltal si­került kijátszani a korábbi kezelő­ket, például a fővárost, az erdő­­gazdaságot. Mi több, a továbbiak­ban nekik nem lesz szerepük a hasznosításban! Annak program­ját a városi tanács — majd önkor­mányzat — dolgozhatja ki több tárca segítségével, 1991. június 30-ig. A Minisztertanács csak azt szabta meg, hogy a hasznosítási cél vegyes, idegenforgalmi és kul­turális legyen, valamint a végle­ges döntést is a kormány hozza meg. A Grassalkovich-kastély sokkal jobb állapotban van — így is — több hazai társánál, melyek közül egyikre-másikra semmi ál­lami pénz nem jut. Mindez termé­szetesen nem csökkenti a gödöllő­iek fájdalmát, akik most mégis ar­ra gondolnak: hogyan tovább? A nemrég beígért jelképes kastély­foglalás valószínűleg elmarad, de ki kérdőjelezi meg, hogy attól ne­hezebb feladat következik? Külön stábot kell felállítani a hasznosí­tási tervek kidolgozásához, a tár­gyalások megvalósításához, s mindezt fizetni... Addig is, a váro­si egyeztető fórumot alkotó pár­tok felkeresik országos vezetőiket támogató aláírásukért. Az SZDSZ közismert személyiségei már el­látták kézjegyükkel az ívet. Ahogy a gödöllőiek okoskodnak, ma gesztusértékű, később hasznos le­het a dolog. Változnak az idők. Százhúsz éve a Magyarország képekben cí­mű honismereti albumban (Nagy Miklós szerkesz­tésében) még ezt írták Gödöllő büszkeségéről: „Kívülről a kas­tély meglepőt nem nyújt, sőt je­­lentéktelen, mert homlokza­ta nagyon kes­keny, és hátra ki­nyúló két szár­nya nem is látha­tó. Az otromba, és sárgarézzel bevont kapidom, és a gömbökkel ellátott bádogos tornyok magas­ságát fölülmúl­ják a mindenütt kikandikáló, fe­hér kémények, s az egész épület esetlen tömörsé­ge, egykori alko­tójának ízlését valami kedvező oldalról éppen nem mutatja be.” Miért gon­dolnánk ma er­re? 1990. május 2., szerda MENETGYAKORLAT _____________________BENCSIK ANDRÁS_____________________ H­osszú gyaloglás volt. És rövid pihenő. Most itt az újabb gya­logmenet. A résztvevők azonosak. A pálya (lásd: országtér­kép) változatlan. A gyaloglás metódusa (bal láb a jobb elé, majd viszont) sem változott. Menetel a menet. Száll a por és a nóta. Új parlamentről száll az ének. Új kibontakozásról, új gazda­ságról, új politikáról. Csupa-csupa újdonság lett itt az élet. Pedig hát ugyanazok vagyunk. Talán szeretnénk, de ha akarnánk sem tudnánk mi megváltozni. Mi, a nép. Mind a tíz­­millióan. Magas és alacsony beosztásokban. (Alattvalók, főnö­kök.) Inkább nem is megváltozni kellene (ha egyszer úgysem megy) ez egyszer, csak folytatni. Kinek-kinek a magáét. Föld­művesnek a földművelést. Kovácsnak a kalapálást. Előbb per­sze rehabilitálni (értsd: visszaadni/venni) kéne a sarlót (kaszát, fűnyírót, kombájnt, motoros kaszát), meg a kalapácsot is. Azok­nak ugyanis van helyük a szerszámkamrában. A szerszámok nem bűnösek abban, hogy címer lett belőlük. A földműves meg a kovács sem tehet arról, hogy osztállyá ne­vezték ki egy sehol sincs iskolában. A kinevezők elmúltak közü­lünk. Ki meghalt, ki átalakult. Vagy csak visszatért a gyalogme­netbe. Nem ágál, nem szitkozódik senki. Úgy fest, senki sem fog senkit agyonlövetni. Ez több, mint biztató. Éljen hát az új parlament. Éljen jogával, és adja vissza em­bernek, szónak, szerszámnak a maga helyét, értelmét, a maga igazságát. Nem lesz az kis dolog, ha úgy jól belegondolunk. Aztán Isten neki, hadd folytatódjék tovább az évezredes (mert évezredes) gyalogmenet. Van út, van gyalogló láb, van ta­pasztalat is hozzá. Minden, de minden a régi lesz — és mégis minden más. LAKÁSVÁSÁR MEKIS JÁNOS, SZÉKESFEHÉRVÁR S­zékesfehérvárott mostan­ság a lakás a legjobb befek­tetés. Egy átlagos állagú, egy­millió forintra becsült lakásin­gatlan már 150 ezer forintért megszerezhető, ráadásul en­nek a szerény vételárnak is csupán egytized részét kell készpénzben letenni, a hátra­lékot pedig nagyvonalúan 25 évi részletfizetésben engedé­lyezi törleszteni a gavallér „háziúr". Igaz, a nagy olcsóságnak lé­teznek bizonyos megszorító feltételei, mint például az, hogy a kiárusításra szánt bér­ház legalább öt éve nem volt tatarozva, de hát ennek a kri­tériumnak az IKV kezelésé­ben álló épületek túlnyomó többsége megfelel. Kemé­nyebb megszorítás viszont, hogy a lakás csak annak eladó, aki benne lakik. Szabad a vásár tehát, az ér­deklődés pedig óriási. Az IKV jól számított, amikor azt felté­telezte, hogy a lakások privati­zálása révén egycsapásra meg­szabadul egy sereg bérlőjétől. Uralkodnak ugyan olyan vélemények is, amelyek az ál­lami lakásvagyon áron aluli kiárusítását emlegetik, ám az efféle hangokkal a tulajdonos­sá váló bérlők nemigen törőd­nek majd. Mármint azok, akik a szerény „beugrót” egyálta­lán ki tudják fizetni. Az árak ugyanis tényleg hallatlanul ocsónak tűnnek, kivált ebben a túlzsúfolt iparvárosban, ahol a piaci kereslet-kínálatot követő árviszonyok a buda­pesti árszintet közelítik. A kiárusítás még így is jó üzlet az IKV-nak, hiszen mindeddig az ingatlanok ke­zelése volt a leggazdaságtala­­nabb üzletága. Karbantartási szerződéseket viszont — mint hírlik — szívesen kötnek majd a társasházi kollektívákká át­alakuló bérlőközösségekkel. Hasonlóképp továbbra is biz­tosítják számukra fizető szol­gáltatásaikat, beleértve a táv­fűtést, a melegvízszolgálta­tást, illetve a kábeltévé hasz­nálatát. LEGYEN HÍRADÓ _______LÁSZLÓ JÁNOS A­z ünnepek alatt — szo­kás szerint — megint nem volt Híradó. Nem tu­dom, más­hogy van vele, nekem hiányzik. A világ iránti érdeklődésem nem ünnepel, legalábbis nem azzal, hogy ilyenkor nem kíván híreket. Ezeken a napokon az emberek épp­hogy jobban­­ráérnek, és nem alszanak el a fároltság­­tól a készülékek előtt. Né­ha arra gondolok, ezt a szo­kást a pártállam vezette be, ajándékként békés alattvalóinak, hogy leg­alább néha megkímélje őket az unalmas hazugsá­gok kényszerű fogyasztá­sától. Nos, ha ez volt az ok, és ezután remélhetőleg már nem hazugságokat kell néznünk, ideje lenne ezen a rossz hagyományon is változtatni. Legyen hát mindig Híradó.

Next