Pesti Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 14-39. szám)
1990-05-02 / 14. szám
• ÍGY* LÁTJÁK* A KORMÁNYALAKÍTÁST NÉMETH ERIKA —*----------------------------------Élénk visszhangot váltott ki a Magyar Demokrata Fórum alelnökének, Kulin Ferencnek az a múlt heti bejelentése, hogy a kormányt alakító párt az általa birtokolt tárcák egy részének élére nem MDF- tagokat, hanem pártonkívüli, nemzetközileg is elismert szakembereket kíván állítani, akik korábban nem tevékenykedtek az állampártban. Kulin Ferenc hangsúlyozta, hogy olyan emberek sem jöhetnek szóba, akik a közelmúltig külföldi állampolgárságúak voltak. A Reggeli Pesti Hírlap két ellenzéki párt, a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjét arról kérdezte, miként ítélik meg a Fórum bejelentését. Hegedűs István, Fiatal Demokraták Szövetsége: — Pártom nevében nem kívánok beszélni, csak a saját véleményemet mondhatom. Örülök, hogy a Magyar Demokrata Fórum pártérdekeken felülemelkedve talált olyan szakembereket, akik, reméljük, alkalmasak lesznek miniszteri tárcák betöltésére. Bevallom, volt bennem némi félelem, hogy azok kerülnek majd magas pozíciókba, akik a párton belül korábban „elévülhetetlen" érdemeket szereztek. A Fidesz, és természetesen én sem tudom még, kik lesznek azok a személyek, akikre a Demokrata Fórum gondolt, de a kezdeményezést üdvözöljük. — Mi történik, ha olyan ember kap miniszteri tárcát akit önök erre nem tartanak alkalmasnak? — Mi a kormány politikáját várjuk mindenekelőtt. Önmagában csak akkor kifogásolunk egyéneket, ha múltbeli tevékenységük teljesen összeegyeztethetetlen jövendő pozícióikkal. Magyar Bálint, Szabad Demokraták Szövetsége: — Üdvözöljük és helyeseljük a Magyar Demokrata Fórum bejelentését. Ha a miniszteri tárcák betöltésére saját pártjukból nem tudnak megfelelő szakembereket állítani, akkor az egyetlen helyes utat választották. — Önök kifogásolják-e majd, ha mégsem a megfelelő személy kerül egy-egy tárca élére? — Az országgyűlési bizottságok egyenként meg fogják hallgatni a miniszterjelölteket, de természetesen nem személyekről, hanem az egységes, alakuló kormányról fognak véleményt alkotni. Az ellenzéki pártoknak nem az a feladata, hogy miniszterekre lebontva minősítse a kabinetet. Az MDF, és a leendő miniszterelnök felelőssége, hogyan állítja öszsze csapatát. Ha egy-egy miniszter majdnem éppen dicsőségesen szerepel, az az egész kormányra nézve veszélyt jelenthet. Azt hiszem, nem véletlen, hogy gróf Bethlen Istvántól olyan gyorsan megváltak a választások után. I. évfolyam 14. szám LÁSZLÓ JÁNOS ! • ------gy tűnik, vasárnap estére az óhajtott egység megszületett, de ehhez a pillanathoz konfliktusokkal teli úton jutott el a Kisgazdapárt. A felszín alatt dúló ellentétek elfedésének szándékával a párt vezetése megkísérelte elhalasztani a korábban összehívott nagyválasztmányi ülést, amivel éppen ellentétes hatást ért el, ugyanis a megyék elemi erővel kényszerítették ki annak megtartását. A MOM Művelődési Házában gyülekező küldöttekkel beszélgetve körvonalazódtak a feszültséget kiváltó okok. A várakozásokon aluli választási szereplésért sokan a régi vezetést hibáztatták, és szerették volna, ha ennek a személyi következményeit levonják. Ehelyett csak a halogatás és a nyilvánosság előtti torzsalkodás folytatódott. Egyesek úgy vélték, mindez felveti a kérdést, hogy a kisgazdák érettek-e egyáltalán az ország vezetésére? Az MDF-től is érkeztek jelzések, fogytán a koalíciós partner türelme. Különösen méltatlannak érezték a nagyrészt vidéki bázisú párt vezetésének összetételét, amelyben véleményük szerint túlzott volt a fővárosiak képviselete, emellett többen generációs ellentéteket is emlegettek. Már a vasárnap délelőtt beterjesztett jelöltlista megnyugtatóan hatott a kedélyekre, úgy tűnt, a régi gárda belenyugodott, hogy átadja a hatalmat az újaknak, hiszen ők a parlamenti frakció tagjaiként úgyis a tényleges hatalom birtokosai maradnak. Egyedüli kivétel Prepeliczay István főtitkár volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy a nagyválasztmány előtt beszámolhasson végzett munkájáról. Ezt a vezetés egyöntetűen elutasította, ebből alakult aztán ki az a kínos helyzet, hogy a főtitkár formai ,makacskodása — nem tűzte ki belépőcéduláját — nyújtotta lehetőséggel élve, nem engedték be őt az ülésterembe. Ugyancsak összetűzés keletkezett a sajtó képviselői és a Kisgazdapárt között, mivel a nagyválasztmány úgy döntött, kizárja a nyilvánosságot — nehogy az esetleges botrányok tovább rombolják a párt tekintélyét, inkább vállalták az egész napos újságírói ostrom visszaszorítását, ami persze sok súrlódással járt, és igencsak felértékelte a tanácskozáson kívüli történéseket. A rögtönzött sajtótájékoztatókon kapott információkból és a kiszivárgó hírekből a következő kép állt össze: a délelőtti órákban Nagy Ferenc, a párt elnökhelyettese húszperces önkritikus hangvételű beszámolót tartott több mint ötszáz résztvevő előtt. Ezután ismertették a jelöltlistára felvett személyek névsorát, akik néhány percben bemutatkoztak, majd háromperces felszólalások következtek. A bonyolult szavazólapok kitöltése és a küldöttek megyék szerinti szavazása órákig elhúzódott. Késő délután vitatták meg a koalíciós tárgyalások problémáit. Elfogadták a felajánlott négy miniszteri tárcát (munkaügyi és foglalkoztatási, mezőgazdasági és két tárca nélküli miniszter), valamint a szintén négy politikai államtitkári pozíciót (belügy, közlekedés, gazdaság, környezetvédelem). A további tárgyalásokat öttagú delegáció folytatja. (Hankó László, dr. Kiss Gyula, Nagy Ferenc, dr. Torgyán József és Vörös Vince), amelyben az egyetlen új név Hankó Lászlóé, aki Prepeliczay István helyére került. Este 9 órára fejeződött be a szavazatok összeszámlálása, amelynek eredménye a következő lett: elnök Nagy Ferenc, ügyvezető alelnökBakos István-, a négy alelnök: Hankó László, Cseh Sándor, Németh Béla, Rajkai Zsolt, főtitkár dr. Kiss Gyula, a két főtitkár-helyettes Gerbovics Jenő és Szabó László, pártigazgató dr. Pohánkovics István, pártfőügyész dr. Torgyán József. A NAGYVÁLASZTMÁNY UTÁN EGYSÉG A KISGAZDÁKNÁL A Kisgazdapárt életében a mai nappal egy új folyamat kezdődik el — mondta a nagyválasztmányi ülést lezáró beszédében Nagy Ferenc, újonnan megválasztott elnök— és ez elsősorban a megjelentek nagyszerű, nyugodt, józan paraszti magatartásának köszönhető. Volt egy olyan ki nem mondott érzésem — folytatta —, hogy nem lesz itt ma semmilyen zavaró momentum. Hála Istennek, sejtésem beigazolódott. Az új vezetés első feladata lesz élővé tenni a kapcsolatot a megyei szervezetekkel, hogy ne fordulhasson elő többé olyan helyzet, amikor a vezetés fél a nagyválasztmány szemébe nézni. ÍGY LÁTTA PREPELICZAY ISTVÁN Munkatársunknak sikerült a MOM Művelődési Házból való távozása előtt megkérdezni az akkor még főtitkár Prepeliczay Istvánt. — Úgy tűnik, nagyon felforrósodott ön körül a levegő, hogy éli meg a történteket ? — Hibás döntésnek tartom, hogy Nagy Ferenc alelnököt bízták meg a beszámoló megtartásával. Ő Kishartyánban él, a központ munkájában nem vett részt, nem tudom miképpen lesz képes teljesíteni a megbízatást. A vidék felháborodását jogosnak érzem, tényleg nem működött megfelelően a vezetés, ám ezzel a vezetéssel a tagság érdekében én is folyamatosan harcban álltam, ezért sért, hogy egy kalap alatt emlegetnek velük. Helytelennek tartom az egész vezetőség elsöprését, elegendő lett volna azt felfrissíteni, mert így veszélybe kerül a folyamatos ügyvitel. — Biztosra vehető megbuktatása után képes lesz-e felülemelkedni a sértéseken, nem kerül veszélybe a parlamenti frakció és a pártvezetés kapcsolata ? — Úgy érzem, a parlamenti csoport többé-kevésbé egységes, az új vezetőséggel kapcsolatban már jóval több aggályom van. Kisgazdapárti érzelmű vagyok immár negyven éve, ebből nem tudok kibújni, de ez nem jelenti, hogy most az új vezetés elkötelezettje leszek. Én a párt eszméjének elkötelezettje vagyok. Egy biztos, mindig aKisgazdapárt irányvonalát fogom képviselni. PH. TUDÓSÍTÁS A KASTÉLYT AZ „ÁG IS HÚZTA” BALÁZS GUSZTÁV, GÖDÖLLŐ Hogy mennyire sokoldalú feladat a gödöllői Grassalkovichkastély helyreállítása, azt jól példázza: az országszerte nagy károkat okozó márciusi vihar egy fát az épületegyüttesnek éppen a tatarozott részére döntött. Nem elég tehát a falakat megóvni a romlástól, azzal egy időben a parkot is ápolni, gyógyítani kell. Erről is szó esett azon a megbeszélésen, amelyet a gödöllői pártok egyeztető fóruma rendezett a városházán dr. Baráth Etele, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára, s az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei részvételével. A várost és a kormányzatot képviselő felek némiképp egymásra is találtak. Mint nemrég megírtuk, a gödöllői politikai szervezetek aláírásgyűjtő akciót kezdeményeztek azért, hogy a település ne maradjon ki a műemlék hasznosításából. Igaz, a kormány a kezelői jogot nem Gödöllő tanácsára ruházta, hanem az Országos Műemléki Felügyelőségre, de ezáltal sikerült kijátszani a korábbi kezelőket, például a fővárost, az erdőgazdaságot. Mi több, a továbbiakban nekik nem lesz szerepük a hasznosításban! Annak programját a városi tanács — majd önkormányzat — dolgozhatja ki több tárca segítségével, 1991. június 30-ig. A Minisztertanács csak azt szabta meg, hogy a hasznosítási cél vegyes, idegenforgalmi és kulturális legyen, valamint a végleges döntést is a kormány hozza meg. A Grassalkovich-kastély sokkal jobb állapotban van — így is — több hazai társánál, melyek közül egyikre-másikra semmi állami pénz nem jut. Mindez természetesen nem csökkenti a gödöllőiek fájdalmát, akik most mégis arra gondolnak: hogyan tovább? A nemrég beígért jelképes kastélyfoglalás valószínűleg elmarad, de ki kérdőjelezi meg, hogy attól nehezebb feladat következik? Külön stábot kell felállítani a hasznosítási tervek kidolgozásához, a tárgyalások megvalósításához, s mindezt fizetni... Addig is, a városi egyeztető fórumot alkotó pártok felkeresik országos vezetőiket támogató aláírásukért. Az SZDSZ közismert személyiségei már ellátták kézjegyükkel az ívet. Ahogy a gödöllőiek okoskodnak, ma gesztusértékű, később hasznos lehet a dolog. Változnak az idők. Százhúsz éve a Magyarország képekben című honismereti albumban (Nagy Miklós szerkesztésében) még ezt írták Gödöllő büszkeségéről: „Kívülről a kastély meglepőt nem nyújt, sőt jelentéktelen, mert homlokzata nagyon keskeny, és hátra kinyúló két szárnya nem is látható. Az otromba, és sárgarézzel bevont kapidom, és a gömbökkel ellátott bádogos tornyok magasságát fölülmúlják a mindenütt kikandikáló, fehér kémények, s az egész épület esetlen tömörsége, egykori alkotójának ízlését valami kedvező oldalról éppen nem mutatja be.” Miért gondolnánk ma erre? 1990. május 2., szerda MENETGYAKORLAT _____________________BENCSIK ANDRÁS_____________________ Hosszú gyaloglás volt. És rövid pihenő. Most itt az újabb gyalogmenet. A résztvevők azonosak. A pálya (lásd: országtérkép) változatlan. A gyaloglás metódusa (bal láb a jobb elé, majd viszont) sem változott. Menetel a menet. Száll a por és a nóta. Új parlamentről száll az ének. Új kibontakozásról, új gazdaságról, új politikáról. Csupa-csupa újdonság lett itt az élet. Pedig hát ugyanazok vagyunk. Talán szeretnénk, de ha akarnánk sem tudnánk mi megváltozni. Mi, a nép. Mind a tízmillióan. Magas és alacsony beosztásokban. (Alattvalók, főnökök.) Inkább nem is megváltozni kellene (ha egyszer úgysem megy) ez egyszer, csak folytatni. Kinek-kinek a magáét. Földművesnek a földművelést. Kovácsnak a kalapálást. Előbb persze rehabilitálni (értsd: visszaadni/venni) kéne a sarlót (kaszát, fűnyírót, kombájnt, motoros kaszát), meg a kalapácsot is. Azoknak ugyanis van helyük a szerszámkamrában. A szerszámok nem bűnösek abban, hogy címer lett belőlük. A földműves meg a kovács sem tehet arról, hogy osztállyá nevezték ki egy sehol sincs iskolában. A kinevezők elmúltak közülünk. Ki meghalt, ki átalakult. Vagy csak visszatért a gyalogmenetbe. Nem ágál, nem szitkozódik senki. Úgy fest, senki sem fog senkit agyonlövetni. Ez több, mint biztató. Éljen hát az új parlament. Éljen jogával, és adja vissza embernek, szónak, szerszámnak a maga helyét, értelmét, a maga igazságát. Nem lesz az kis dolog, ha úgy jól belegondolunk. Aztán Isten neki, hadd folytatódjék tovább az évezredes (mert évezredes) gyalogmenet. Van út, van gyalogló láb, van tapasztalat is hozzá. Minden, de minden a régi lesz — és mégis minden más. LAKÁSVÁSÁR MEKIS JÁNOS, SZÉKESFEHÉRVÁR Székesfehérvárott mostanság a lakás a legjobb befektetés. Egy átlagos állagú, egymillió forintra becsült lakásingatlan már 150 ezer forintért megszerezhető, ráadásul ennek a szerény vételárnak is csupán egytized részét kell készpénzben letenni, a hátralékot pedig nagyvonalúan 25 évi részletfizetésben engedélyezi törleszteni a gavallér „háziúr". Igaz, a nagy olcsóságnak léteznek bizonyos megszorító feltételei, mint például az, hogy a kiárusításra szánt bérház legalább öt éve nem volt tatarozva, de hát ennek a kritériumnak az IKV kezelésében álló épületek túlnyomó többsége megfelel. Keményebb megszorítás viszont, hogy a lakás csak annak eladó, aki benne lakik. Szabad a vásár tehát, az érdeklődés pedig óriási. Az IKV jól számított, amikor azt feltételezte, hogy a lakások privatizálása révén egycsapásra megszabadul egy sereg bérlőjétől. Uralkodnak ugyan olyan vélemények is, amelyek az állami lakásvagyon áron aluli kiárusítását emlegetik, ám az efféle hangokkal a tulajdonossá váló bérlők nemigen törődnek majd. Mármint azok, akik a szerény „beugrót” egyáltalán ki tudják fizetni. Az árak ugyanis tényleg hallatlanul ocsónak tűnnek, kivált ebben a túlzsúfolt iparvárosban, ahol a piaci kereslet-kínálatot követő árviszonyok a budapesti árszintet közelítik. A kiárusítás még így is jó üzlet az IKV-nak, hiszen mindeddig az ingatlanok kezelése volt a leggazdaságtalanabb üzletága. Karbantartási szerződéseket viszont — mint hírlik — szívesen kötnek majd a társasházi kollektívákká átalakuló bérlőközösségekkel. Hasonlóképp továbbra is biztosítják számukra fizető szolgáltatásaikat, beleértve a távfűtést, a melegvízszolgáltatást, illetve a kábeltévé használatát. LEGYEN HÍRADÓ _______LÁSZLÓ JÁNOS Az ünnepek alatt — szokás szerint — megint nem volt Híradó. Nem tudom, máshogy van vele, nekem hiányzik. A világ iránti érdeklődésem nem ünnepel, legalábbis nem azzal, hogy ilyenkor nem kíván híreket. Ezeken a napokon az emberek épphogy jobbanráérnek, és nem alszanak el a fároltságtól a készülékek előtt. Néha arra gondolok, ezt a szokást a pártállam vezette be, ajándékként békés alattvalóinak, hogy legalább néha megkímélje őket az unalmas hazugságok kényszerű fogyasztásától. Nos, ha ez volt az ok, és ezután remélhetőleg már nem hazugságokat kell néznünk, ideje lenne ezen a rossz hagyományon is változtatni. Legyen hát mindig Híradó.