Pesti Hírlap, 1845. január-június (418-494. szám)

1845-05-16 / 469. szám

aztán minden más érdekét, legyen az­ alkotmányos jog, a m­elly a’ képviselet’ természetéből foly ki, legyen az ön­állási érzet, eme bálványa minden legkisebb népnek, — csak ne kívánnátok , hogy legyen hitelbank , de a’ korlátlan ke­zelést felelősség nélküli igazgatóság vigye, legyen vasút, de ne ollyan, m­elly a’magyar kereskedést önállásra emelje, ne Fiume felé , ne a’ Duna’ balpartján. Mi aztán termé­­szetesb, mint , hogy igy okoskodnak számtalanok,— szép tárgy ez is, szép tárgy amaz is; de van e miért sajnálnunk az osztályt, melly a’ közel két százados béke alatt eladósodott, elkorcsosult, ’s most hitelintézetek’ késő álmai közt ringatja magát. Nem természetes e, hogy ismét mások igy szólanak: ez is, amaz is szép tárgy, szép a’ nem­zetet gazdagodásnak elébevezetni; de le fogunk­­ mondani az alkotmányos biztosítékokról, habár tudjuk, hogy az al­­kotmánytalan nemzet szaporábban lehet gazdag? egyik pesti gyűlésen , öt éve már, Széchényi elbeszélé a’ mesét a’ ka­róhoz kötött hízott eb, ’s a’ szabadban rohanó farkas kö­zött, Kik küzdelmeinket nem értik, olvasmányul ajánljuk nekik e’ mesét, ’s ha ekkor sem értenek, mondjuk meg, hogy nem létez a’ süket’ számára a’ hang, nem a’ szín a’ vakéra. Szóljunk a’ birtok- és hivatalképességröl, ki fogná el­tagadni örömét felettök, de ismét nem természetes e, ha sokan igy okoskodnak, mi nem választunk nemtelent, min­ket nem választanak a’ nemesek , mások meg azt mondják : nekünk már van birtokunk, nekünk nincs módunk azt sze­rezni , ha volna, urunktól váltanák meg terheit a’ földnek, mellyen apáink laktanak, mellyen mi születőnk. És most mi kérdjük, milly tárgy az, mellynek hatalmas vibraliója ama földbirtokos herczegtől, le egész a’ nehány szilvafák’ tulajdonosáig, a’ nemzetnek minden tagját meg­illeti ? Melly eszme az, melly annyi nemes buzgalmat, annyi elszántságot olly tiszta jellemeket gyűjtött volna maga körül, mint a’ közteherviselés? És most a’ hongyülés után ki fogja kétségbe vonni, hogy a’ Bezerédjek, Kossuthok, Rostiak ’s a’ két száz zalaiak'tette az adózás mellett nem olly nagy­­szerüleg hazafi, mint erkölcsileg emberi test? Igen, a’ két­kedőt könnyű volna keresztül a’ történet’ lapjain azon ered­ményhez vezetni, hogy a’ közönséges történet kevés, a’ magyar még kevésb illy nemes tettet mutat fel.—Igen uraim, a’közteherviselés a’magyar ég alatt ugy jelenik meg a’12 mil­lió közt, mint igazságos biró, ki szent szavával a’ százados visszavonásnak vet véget, ki elfojtja a’ szeretetlenség’ for­rását , egymás’ kebelére vezeti a’ gyűlölőket, munkára ösz­tönzi a’ tanyát, takarékosságra a’ pazart, megjelenik úgy, mint mellynek a’ közeljövőben rejlő életénél örömre gyűl a’ nemzet’ egyik része, mert tud nemcsak szabad, de igazságos is lenni: örömre gyűl másik része, mert vállai megkönnyebbedtek, ’s homlokáról letörölheti az izzadást, ’s állhat, mint emberhez illik, egyenesen, derülten, ’s ez a’ 11 milliónyi adózó nép; és ha most vizsgáljuk, kik ma­radtak ki a’ nemzetből? kimaradt a’ becsületes , de sze­gény nemesség, melly csábításoknak, rászedésnek jön szá­nandó áldozatja, kimaradtak a’­­Herostratusok, magoknak az igazság’ romjain befolyást vadászók. Tekintsük most már a’ dolgokat közelebbről a’ jövő számban. 6. KIS UTAZÁS SZEPESBEN Otthon ülő ember vagyok, ’s mint mondják, egészségem’ állapota miatt látok mindent gyász színben. Azonban helytelenül nem látok soha, leg­alább arról még nem győzött meg senki, mit tehetek hát róla, hogy tapasztalásán után ez hitvallásom: „mi ma­gyarországiak nem megyünk semmiről“ Azért kis városkámban, hol boldogult serény apám kis vagyon­kát szerzett, elvonultan élek, de nem untatva másokat panaszimmal, nem is egészen munkátlanul; ki mint én, az országnak nem él, élhet helységének : bár miilyen legyen is az ember’ nézete, a’ tevességtől mégse tartóztassa ma­gát vissza. Otthon ülő vagyok, de a’ világ nem hajt rám, ’s úgy kizavar néha városkámból. Most is Kassára kelle mennem, pedig h­usvét’ táján utazni hegyek közt és sehol másutt nem kedvtelés. Dolgom előbb Késmárkra vitt. Csorbán majd szerencsétlenség ért hósuvatagban, mégis hat óra előtt este Késmárkon valék, hol az nap — virágvasárnap fagy­nap volt ez idén Szepesben — a’ derék Okolicsányi Gejzá­­né a’ szepesmegyei szegények’ javára hangversenyt állí­tott össze, mellyre a’gyűjtő ivek nálunk is köröztettek vala. Utast Késmárkon kedvezőbb este soha nem köszönthet: hol alig van pihenési alkalom a’fogadóban, ott hangverseny, kivált illy czélu, vajmi áldott valami. Mindjárt is bementem a* csinosan elrendelt terembe, hová épen az elsők gyülé­­nek. Mig megtelék a’ hely — mi tán félórába került — a’ mellettem ülő úrral, eleven vállas kis emberrel, szóbe­szédbe eredtem; sokat kérdezem a’ város és iskoláiról, hol én is húsz év elött „musarum limina calcavi,“ ’s hol volt tanítóim közül csak egyet találhatni még. Szomszédom szives volt engem a’ jelenlétről felvilágosítani. Az evang. lyceum feletti szemléjét befejezvén, mellynek ügyeihez nem eléggé közel áll, mint mondta, hogy sem hibáiról alaposan értekezhetnék — látnom kelle hamar, hogy em­berem a’ gáncsolást szíveli, azon osztályhoz tartozván, melly a’ dolgok’ hiányait inkább keresi, mint jóvoltit, melly azonban nem az én ezédemhez való , mert én desperálok, magamat is azokhoz számítván, kik miatt nem lehet semmi belőlünk; amaz osztály ellenben magát angyal­tisztának tartja, ’s a’ levő hibákat csak másokban találja — a’ lyceum után az ev. városi iskolákat vette elő, melly té­ren biztosabban áll, ’s ki is vettem beszédéből, hogy az egyház körül tisztséget visel. Uj rendezetet hoztunk be, úgymond, a’ polgári iskola áll most öt osztályból. A’ leg­kisebb gyermekek mind két nemből összejárnak, azután van még két leányosztály és két fiúosztály külön-külön ta­nító alatt. Hanem az egyik tanítóval roszul jártunk, uj tisz­­teletes urunkat megsértette, általában nem akart enge­delmeskedni, azért is egyházi gyűlést tartottunk ma ’s ki­tettük. — Lehetetlen, válaszolók, nagyot vétett hát a’ tanító? — Nagyot ám ! Voltak, de kivált lyceumbeli pro­­fessorok, kik szinte restellik a’ felügyelést, na, egyik varjú a’ másiknak szemét nem vájja ki, voltak, kik őt megtartani akarták, de én azt mondom: ha sokat kéri az ember a’ parasztot, feldagad a’ cs­izma t­a­lpa. De elbeszélem a’ dolgot, mellyet jól tudok. (Itt előbb megemlítette, hogyan jutott az evang. község azon erőhöz, melly a’ polgári iskolának illy széles­ítésére megkivántató, melly magában csekély, de szom­szédom’ véleményében nagy, ki a’ tanítók* igazán nyomo­rult fizetését sem keveselli, ámbár az előadása szerint min­denestül csak 700 váltó forintra, vagy is 280 ezüst forintra megyen! — Mondom, és újra ismétlem, belőlünk nem lesz semmi! mig városi tanító , ki ha igazán tanító akar lenni, semmiből a’ világon nem teremthet pénzt, csak 280 ezüst forintig áll olly helyen is, hol az ölfa már 4 ezüst for. t. i. lágy fa, ’s hol a’ tél majdnem 6 hónapig tart, hol, hol ’stb. addig ne iparról ne semmiről se beszéljünk , hanem börtönükről és szegényi házakról. Igaz, hangver­seny lesz a’ szegényekért, ’s majd én beszélek, nem a’ kis ember . Meghittünk többi közt egy tanulót, igy beszéle szomszédom, kinek már felelete sem tetszett. Ugyanis a’ meghívó levélben azt mondtuk neki, hogy’ iskolai ta­nács’ felügyelése alatt álland­ Ő feleletében a' meghívást elfogadta , ezen észrevétellel mindazonáltal, hogy majd itt Késmárkon reméli kaphatni a’ felvilágosítást, hogy mi tenni valója lesz az iskolai tanácsnak, mert a’ tanító áldással nem halhat, ha igy meg igy, meg igy volna szerkezve a’ tanács. Ebbéli oktatását a’ feleletből elhagy­hatta volna , mert a’ mint a’ mi nagyon érdemes felügyelő urunk nyilvános ülésben mondta , nincs már arca­num, az avatotton kívül más is bele szólhat a’ tanításba. Hiszi e azt az ur is, kérdő felem. — Én, kérem, van e az urnák mestersége? Ó. Van, a’ — mesterség. — Én. Ahhoz nem tudok én , elöttem van hát még arcanum. — Mintha feleszmélt volna ezen , de folytatta beszédét. Az iskola-megny­itás ünnepélyes vala a’ templomban, de az uj tanító beszédében ollyakat is mondott, mik nem tetszettek. Azt mondta benne , hogy a’ tanító dolgozni, nem élvezni való — ’s ezt helyesen mondta , — hogy türelmét, nagy türelmét igényli a’ világ, melly sokszor nem tudja mit vár­jon, mit ne az iskolától, igénylik a’ szülők , a’ gyerme­kek, a’felügyelők, önmaga is , mert a’tanító önmagának sem tehet eleget. Már ebben sok sértő volt, ’s az csak a’ professoroknak tetszett, azért is azt hiszem, hogy ők azt neki megsúgták. Kis idő múlva egyik tiszteletesünk meg­nézte az iskolákat, egyszer is másszor is. Az említett ta­nító azonban elmegyen házához, ’s mondja neki, hogy mi­után iskolai tanács’ felügyelése alatt áll meghívó levele szerint, azért, mig az össze nem szerkeztetett és rend­­szereztetett, addig kímélje meg látogatásival, mellyeket csak bitorlásnak nézhet.Az méltán beszantana a’ tisztelete­s', méltán minket is. Az iskolai­ tanácsot szerkesztő ülésben annyira ment a’ tanító’ merészsége, hogy mondaná: „illy iskolai látogatások veszedelmesek , mert compromittalják a’tanítót a’gyermekek előtt, kikre nem hathat, mihelyt tekintélye bántatik ; hogy a’ látogatónak is nehéz magát úgy viselni, mint kellene, lám a’ tisztelendő úr is ildomat­­lanul viselte magát, azt mondván a’ fiuknak, hogy én őket a’ tiszteletes előtt dicsértem­. Hátha énen a’ látogatónak be­lépte előtt őket dorgáltam volna , hovt ez lett volna a’ követ­kezetesség?“ Tovább azonban nem is hagytuk beszélni, ledörögtük , hogy meri az ildomatlan szót a’ tiszteletes el­len használni! Mink azt hisszük, ha van nálunk ke­nyér, megtaláljuk hozzá a’ kést! Valóban egyi­künk mindjárt is azt kiáltotta neki, hogy jobb itt hagynia az iskolát, mintsem igy viselje magát!— Itt félbeszakitám: hát, uram, tanítása ellen van e kifogás? — 0. Nem hal­lottam , hogy volna, de mindegy. Azután , igy folytatta , mind roszabbul ment a’ dolog, ’s midőn a’ tanító’ otthon nem létében egy iskolai tanácstag a’ fiúkat dorgálta volna, ’s a’ tanító megtudta , hogy arról is vádolják , miszerint félórá­val is később jár be mint kellene, (a’ mi talán nem igaz , mert erről gyűlésünkben nem volt szó) nyilván azt mondta az iskolában: „mit szólt hozzátok X. ur , mikor itt volt? — Hogy ne lármázzunk, mert az iskola nem korcsma! — ’S hogy jött be? — Kalap a’ fején. — Én azt nem teszem, X. ur maga nézte korcsmának az iskolát. Másszor ha va­laki jő itt nem létemben, fújjatok meg, mert itt én paran­csolok! Most menjetek haza.“ A’ mint azt megtudtuk, úgy felzúdultunk, mintha félreverték volna a’ harangokat. Az­­után az iskolai tanács összeült, a’ tanítót sorra lehordták , mire ő leköszönt. A’ mai gyűlésben az iskolai tanács’ el­járását helybehagytuk , ’s a’ leköszönést elfogadtuk ! — Pszt! Pszt ! Megnyílt a’ hangverseny , mit én beszédközt észre sem vettem. A’ telided teli terem élénk , ’s mint ne­kem látszott, igen szives tapsolással fogadta az indító asszonyságot, ki engem , otthon ülőt, ’s váratlanul igen jól mulatót majd megigézett. A’ szegények’ hálájára érdemesséj tette magát a’hangverseny által,melly a’hallgató­ság után ítélve nem maradhat siker nélkül; *) képzelhetem *) Mint később hallém­ , a’ virágvásárnál­on adatott késmárki hang­verseny tiszta jövedelműi fió, ezüst sort hozott be. A' sze­gény árvaiak és szepesiek’ számára folynak m­ásutt­ is az adakozások. Az illető hitv­ánok, mellyek az adakozásokat a’ szegényeknek eljuttatják, bizonyosan értesitendik ’ közön­séget a’ hevert és hovárendelt öszvérükről­ mennyi bajába került, míg az elszórt tehetségeket össze­gyűjtötte. Az iglói tehetségek kitűntek mellette is. Jobb kedvvel mint régen aludtam el az elővárosi fogadóban. Reggel tovább megyek, gondoltam este, de megválto­zott szándékom. Régóta nem láttam a’ városkát, mellynek az alatt vastag tornyú kapuja is elhordatott. Tágult a’ be­járás , erősebben hullámzanak be bizonyosan a’ szükséges újítások, mellyek úgy is többnyire csak m­ás i­­­ások. Valami csak mindig volt valahogyan, idővel elavul ez’s alkalmat­lanná lesz amaz, ekkor mást kell belehelyezni saját modo­rával. De az esti szomszédom beszélte történetecske nagyon tetszett azon kornak, mikor a’ tanító „covensionatus“ vala. Teszek látogatást, ’s megtudom a’ valót, ezt gondolva ki­mentem. A’ dolog uj, a’ város kicsi, az érdekek egymás’ tőszomszédságában h­elyezvék, csak csuda lehetne róla, hogy idegen, három emberrel ha beszélt, az egészet min­den árnyéklattal meg ne tudja. Én hamar ezt hoztam ki A’ tiszteletes nem tudta, mi a’ tanító; jelen esetben különö­sen falusi mestert látott, hol tanító volt; de ezen praem­is­­sát neki elengedve, joga szerint cselekedett, azt gondolta. A’ tanító, ki nem maga irta volt a’ meghívót, tehát nem agyában kelt az iskolai tanács, ki továbbá észrevételeit erre nézve is mindjárt megtette, joga szerint cselekedett, midőn a’ tiszteletest az elmaradásra felszólította. Az egyházi vá­lasztmányon és gyűlésen állt a’ két igényt összebékiteni; rajta állt — ’s arra volt tehetsége , minthogy elnöke való­ban derék ember, ki nemcsak sokat olvaso­t, han­m gon­dolkodóit és lelt is, ’s tagjai között sem hiányzik a’belá­tás — az iskolai (belső) felügyelést világosan meghatározni ’s kimondani, hogy iskolának sarka a’tani­tó, nem fel­ügyelő , hogy a’ jó tanító felessé teszi a’ belső felügye­ltet, a’jó felügyelő pedig soha nem teszi felessé a’ tanítást; e’ helyett azonban pletykák ’s betüdök által vezérellten párttá lett. — Bizalmatlanság szerkesztette össze az iskolai tanácsot ’s szabta ki feladatát, melly előtt a’ tanító béressé válik, ha kitűzött feladatához képest viseli magát a’ tanács , vagy — ha ezt nem teszi, nem leheli, csak önmagát czáfolja meg. Hol gyanakodás fülel és felszegség kémlel, olt a’meg­nyugvás, mint Noel­ galambja, hiába keres pihenő helyt; olt egyik is, másik is kíméletlen túlságos lesz. Történt az itt is azon esetnél, melly a’ drámának peripeliája lett (mert emberem a’ történetet híven adta elő). Az iskolai tanács, melly törvényszéket ült a’ tanító felett, úgy viselte magát ez iránt, mint minden ember, vagy hatóság teszi, ki a’ do­­log’természetével ellenkező állásba esett: a’ tanitó ellen, kinek jó akaratjában és tehetségeiben senki nem kételkedik, a’ legnagyobb erkölcsi igazságtalanság követtetett el. -----------Oda volt a' tegnapi kiny­omás, szokott gyá­sziságom terül el rajtam, midőn fogadóba tériemben ala­­cson bevont szekereket látok hosszú vonalban elmenni, asz­­sz­onyok, férfiak mellette gyalogolva, gyermekek lehetően betakarva — elkö­löző maguraiak, kiket az éhség a’sátor alatt hegyeik közül elkerget az ország’ túlsó részeibe, hol munká­jokra, mint reméllik, boldogabb nap fog sülni. (Foly­tatása köveik.) Törvényh­atósság 5 dalfok. SZATMÁRBÓL. (Május’ elején.) A’ nagy virágozásban e’ megye is uj él­tét látszik kezdeni. Legalább küszöbén van már uj időszakának , mellynek eljöveteléről rég zeng a’ levegő; ’s a’remény maga, hogy ez idő’ teljessége nin­csen messze már , enyhet vont hét évnek küzdelmére. El­vártuk a’ közgyűlés’ véget; és a’ régi tusák — hinni lehet — be vágynak végezve , legalább e’ napokban tökéletes fegyverszünet volt, annyira, hogy az ember elfelejthette volna , hogy Szatmárban van , h­a a’ tanácskozási folyam’ hullámzása , mellynek fölverésére a’ leggy­engébb szél ná­lunk elégséges, épen mert erősebb kezet, melly a zárt medrébe utasítaná, nem bírunk , nem emlékeztet vala néha bennünket, hogy itthon vagyunk mégis, a’régi padokon. Az általános elnyugvást eszközzé kivált K— Gy— gróf megjelenése a’ gyűlés’ első napjaiban. Egy illy jelenet , főleg midőn az mindenki által háztűznézésnek tekintetett , még csak nem régiben is , hatalmas ösztönt adott volna a’ pártoknak , hogy mutassák meg színeik’ uralkodását; de most mindenik párt a’ jövendőről gondolkozik , és hallgat tökéletességeivel, mig azt sem tudja még: keletről, vagy nyugotról fog e’ megérkezni az Ígéret’ embere ; és azt sem tudja még: a’ győző ügyet fogja e, vagy a’ gyözöktet szeretni. Egy pár tárgyat, mikkel a’közgyűlés foglalkozék— úgy harag és párt nélkül — helyén lesz emlitnem. Tekinte­tes nemes Szatmár vármegye 1831­-ban uj megyevár’ épí­téséhez fogott , mellynek költségére kiveh­etett húsz ezer p.forint; valósággal pedig reá köttetett harminczhat ezer, és az építés félbenmaradt, később rendeink egy parányi öszveget ismét az első alispán’ rendelkezése alá adtak,hogy azzal folytassa az építést, ’s most jelentést tett eljárásáról, miszerint a’ várnak Bécsben készített tervében a’ felső emelet kályha és fűtés nélkül hagyatván, ezt és a’ tervnek többi kisebb hi­ányait is Ybl pesti építész által helyrehozatta, ’s most már csak pénz kellene , hogy felépüljön a’ vár. Bezzeg ezzel nem bírunk régóta; pedig még húsz ezer p. forint kivántatnék. Ez öszveget a’ jelentő alispán és feles aláírás’ útján , az ellenzék pedig a’ nemességre leendő aránylagos kivetés által — azonban Pest­ példájára, tör­vényes köteleztetés nélkül — kivánta beszereztetni, és a’ többség ezt fogadá el, melyhez gróf K. Gy. is járult azon ajánlattal, ho­gy a’ reá esendő mennyiséget , az építés’ folytathatása’ tekintetéből, előlegezni is fogja. Közben hal­­latszanak szavak a’ Szatmárra viendő megyevárról. De hall­gattak ők, mikor az egek beszéltek. — Majd Szabolcs’ 322

Next