Pesti Hírlap, 1879. június (1. évfolyam, 150-178. szám)
1879-06-01 / 150. szám
2 PESTI HÍRLAP, 1879. junius 1. tiszta családi élet alapja, tesznek egy nemzetet igazán nagggyá. A társadalom legyen ép és nemes, az karolja fel a szellemi tényezőket s a politika s politikusok sem süllyedhetnek alá oly niveaura, milyenre, sajnos, jelenleg leszálltak. Kiktől várjuk tehát, hogy felemeljék a magyar nemzetet? Kikre van szüksége a magyar népnek, hogy a nyugati műveltséget elérje ? Kik legyenek jelenben a vezérek ? A tanítók és a tanárok, az írók és költők, a szobrászok, festők és zeneszerzők, az építőmesterek, a papok, mert mindezek a nemzet műveltségét fokozzák, ízlését nevelik, erkölcseit s humanitását fejlesztik; a gépészek, gyárosok és mesteremberek, mert ők gyakorolják az ipart s teremtik a jólétet, hogy a magyar nép a régi gazdálkodásból kiemelkedjék s anyagilag is gyarapodjék. Ha a szellem más, jobb, magasztosb, mivel több s a jólét nem hiányzik, akkor hiába nyűgözi a kormány a népet s a parlament nem leszen alázatos szolgája. A műveltséget s az anyagi jólétet kell fokozni, hogy a nemzet megérjen a szabadságra. Hisszük, hogy ezen feladatokra is lesznek a nemzetnek nagy férfiai, mint ahogy voltak a politikában. Hisszük, hogy nincs távol a szellemi ébredés korszaka. Hisszük, hogy mely köztünk csodákat mivelt ahányszor a nemzetben szétáradt, megjön ez ivadékra is a magyar szentlélek, a hazaszeretet. Főkapitány úr, egy szóra! A sajtó kötelessége, hogy a közönség érdekeit képviselje és szót emeljen mindanynyiszor, midőn ez érdekek bármely oldalról megtámadtatnak. Ez utóbbi kötelesség nem ritkán kellemetlen, mert oly rangos és nem rangos, tisztes és nem tisztes egyénekkel hozza a hírlapírót hivatalos érintkezésbe, kikkel különben vagy nem érintkezhetnék, vagy érintkezni nem óhajtana. De utóvégre mégis kötelesség s igy meg kell tenni. Ily kellemetlen tiszt áll most előttünk, midőn egy botrányos ügyben ismételve önhöz kell fordulnunk, főkapitány úr. Önnek is vannak kötelességei a közönség irányában s ön ezeket nem teljesiti. Meggondolatlanságból vagy szándékosan ? — nem tudjuk, hacsak ön fel nem világosit. A rendőrség, melynek ön a főnöke Budapesten, s melynek tzelmeiért elsősorban ön a felelős, a magyar fővárosban mindnyájunk szégyenére és megbotránkozására a kendőzött aljasságot, a cifra köntöst viselő feslett életet s a vele járó bűnt, gyalázatot nemcsak eltűri, de gyámolítja. Nyilvános titok, mit mindenki tud, hogy a rosszul fizetett rendőrközegek csekély kivétellel ott sápoztatják s vesztegettetik meg magukat, ahol szerit ejthetik. És hol ejthetnék biztosabban, mint a fajtalanság tivornyatanyáin, hol a rendőrnek hatalmában áll a bűngazdáknak, keritőknek és a szerencsétlen áldozatoknak ocsmány keresetét megsemmisitni s hol a rendőrnek beavatkozását kész örömmel és készpénzzel vásárolják meg mindenkor. Így van főkapitány úr, az ön közegeinek hallgatását fővárosszerte az ötszázat meghaladó nyilvános bordélyházak s az ezret meghaladó „magánintézetek,“ privát kéjleányok fizetik meg. Sőt a polgárok körében az a kósza hír járja — mi igaz belőle, nem tudjuk — hogy e nyomorult bűnbérből az ön számára is tekintélyes összeg kerül ki, főkapitány úr, nehogy az „üzletet“ esetleg az ön rosszkedve napján valami váratlan veszély fenyegesse. Hogy mindez nem puszta gyanú, azt tények bizonyítják. Tény, hogy a fővárosi hatóságnak a prostitúció rendezése dolgában évek előtt hozott határozata a rendőrség s az ön hanyagsága miatt ma sincs végrehajtva. Sőt ellenkezőleg, mióta a tanács a határozatot meghozta, a bűntanyák, bordélyok száma Budapesten megkétszereződött a rendőrség s az ön pártfogolása, az önök védszárnyai alatt. Tény, hogy a főváros utcáin, mégpedig a legélénkebb, legnépesebb utcákon a rendőrség s az ön pártfogoltjai, a prostituált személyek, nyilvánosan vetik ki a hálót prédáikra, botránkoztatva minden tisztességes embert, a leghitványabb szenvedélyeket gerjesztve a könnyelműségre hajló fiatalságban. Serdülő leányokat alig merünk nyilvános helyre vezetni, mert semmi se biztosít, hogy a rendőrség s az ön megfizetett pártfogásának örvendő fajtalanság nem fogja-e mételyes alakját vagy egy félig pőre örömleány képében odacsempészni. Borzasztó azon erkölcsi pusztulás, mit ez üzelmek a társadalom testében rothasztva, ernyesztve előidéznek. Az iskolák mellett ott van majd mindenütt a bordély, a mellékutcákban minden második kávémérés vagy bolt bordély, a fürdők körül minden ház bordély, a külvárosok szélső házsorai mind csupa bordély. A keritőnék légiója kalandozza be az alsó néposztály rétegeit s 50°okát a szegény leányoknak megejti a bűn számára. Sőt egy idő óta már a középosztályból is tűnnek el félig serdült, szép és életerős leányok. Hova tűnnének? Az ön bordély házaiba. Nem fejtegetjük önnek ez állapot rémítő következményeit a családi életre, a lakosság egy jelentékeny részének jövőjére, boldogságára, egészségére, erkölcseire. Hasztalan tennék. Eddigi ily irányú sikertelen felszólalásaink bebizonyíták, hogy ennek az erkölcsi szempontokhoz semmi érzéke nincs. De, ha nem fejtegetjük is a következményeket, értük önt tesszük felelőssé Isten és emberek előtt. És felszólítjuk önt a legkomolyabban, hogy orvosolja e rothadt állapotot és tisztázza az ön s a rendőrségnek tőle megmételyezett becsületét. — Ha már nem késő! Ő felsége a király ma fogadta Edhem pasa török követet, külön kihallgatáson a szokásos szertartás szerint. A követ átnyújtotta megbízó levelét. Később Ő felsége bemutattatá magának a követségi személyzetet. Az országgyűlés jelenleg folyamatban levő I. ülésszaka, mihelyt a még tárgyalás alatt álló, nevezetesen a katonai beszállásolásról, a kisbirtokos földhitelszövetkezetnek felállításáról s az erdőkről szóló törvényjavaslatok letárgyaltattak, minden ujjánalkotott törvény kihirdetése után, királyi leirattal körülbelől június 12-én, legkésőbb 15-én be fog záratni. A II. ülésszaknak a bizottságok újjáválasztása céljából való azonnali megnyitásáról, eddig még szó sem volt. A tegnap este megtartott minisztertanácsban a magyar kormány jóváhagyta a Szerbiával megkezdendő szerződési tárgyalásokra vonatkozó s az osztrák-magyar vámkonferencia által megállapított utasításokat. A szerb vasúti csatlakozást illetőleg a magyar és az osztrák kormányok közt semmiféle nézeteltérés sem merült volt fel; teljes egyetértéssel Zimony-Belgrád állapíttatott meg csatlakozási pontul s a lapok azon közleménye, hogy e tárgyban az egyik vagy másik kormány az uralkodóhoz apellált, tökéletesen alaptalan. Miután az említett utasításokat már az osztrák volna a fővárosnak. De a világosi katasztrófa Házmánnak iskatasztrófa volt: menekülnie kellett az országból messze, ki a külföldre, számkivetésbe s az emigráció megpróbáltatásai kiszábták a reményteljes Ferkót tökéletes és bevégzett Házmán Ferenccé. Utolsó tette amaz időkben, mely ifjú korát teljes világításban jellemzi s mely nevének a történelem lapjain egy kis felemlittetést biztosít, az volt, hogy Szemere Bertalan társaságában indult át Törökországba s a magyar határon, Orsova közelében segített Szemerének a föld alá rejteni az ország szent koronáját az osztrák invázió elől. Az abszolút korszakot odakinn az Unió szabad államában élte át, csendes visszavonultságban prózai, mindennapi munka közt. Volt ügynök, borszállító, panoráma tulajdonos, gyapjú alkusz, kalapos, de minden válalatába belebukott. Mikor ügynökösködött, akkor kevés volt az ügy. Borszállítmányainál a palackokból a tengeri után rendszerint kiforrott és kifutott a bor. Panorámáit hétköznap senki se nézte, vasárnap meg nem nézhette, mert a hatóság e szent napon minden hasonló mulató bódét bezárat az Unio-államban. Gyapjúüzleteinek az szegte nyakát, hogy nem győzte a konkurenciát. Kalapgyárának pedig a déli államokkal vívott háború csinált krach-ot. Képzelhetni, hogy ez a sok megpróbáltatás a szegény magyar emigránsnak minden anyagi és szellemi erejét megrázkódtatta. Elvette illuszióit, megfosztó idealizmusától, miattuk kedélyében komor, zárkózott, kevés beszédű jön s a mily arányban sorvadt el benne a talentum, oly arányban kérgesedet meg lelkében a jó ember. A jó ember, ki senkit se bánt s mindent jó néven vesz, ki senkitől nem kér és senkinek nem ad, ki a szót meghallgatja, de tovább nem adja, ki nem remél semmit s azért nem is tesz semmit, ki csak a nyugalmat óhajtja és ezért mindent nyugodni hagy. Így lett belőle a fenn említett statisztikai adatok 47%-os csoportjának egyik díszpéldánya. S ha ez új hajlama, változott lélekállapota, ellanyhult vérmérséklete sugallatát követve megmaradt volna a maga viszszavonultságában, nem lépett volna ki a történtek dacára a nyilvános pályára s ezzel nem hívta volna ki magára a nyilvánosság bírálatát, talán e cikkben azt a szerencsétlen sakkfigurát gyászolnám benne, mely a játszmaterv szerint szép szerepet tölthetett volna be a sakktáblán, ha a mostoha helyzetek meddőségre nem kárhoztatják. Azonban máskép esett. Mikor az alkotmányos éra kezdetén Házmán Ferenc visszatért és Buda várába, a jó budaiak a régi Ferkót ünnepelték ismét , szentül meg voltak győződve, hogy aki Ferkó korában megnyerte bizalmukat s felgerjeszté legszebb reményeiket, az húsz év múlva, Ferenc korában szeme-fényévé lesz a fővárosnak. Egyszerű polgárt, a milyennek Házmán haza jött, nagyobb kitüntetés polgártársai részéről nem érhet, mintha a községi életben megteszik fejükké, az államéletben pedig megteszik képük viselőjévé. Házmán Ferenc rövid időkor alatt egymásután kapta meg a budai polgármesteri s a II.kerületben (víziváros s országút) az orsz. képviselői állást. Elismerem, hogy nem maga jószántából akadt ily nagy szerepe a közpályán hirtelen. Régi barátai, kik valamennyien jó kortesek, rántották őt bele e nem neki való foglalkozásba. De hát addig beszéltek a szerény, egyszerű, okos, de nem tett erős polgárnak, szóval a jó embernek, mig ez engedett a sürgetésnek s utoljára maga is elhitte, hogy törik-szakadt hires emberré kell lennie. Tehát a sakkjátszma élülről kezdődött és Házmán Ferencz figura állást foglalt el benne. Azonban csakhamar csalódva vették észre választói, hogy a régi Ferkó ősz szakállú alakja helyett egészen más figura került az ő karos székükbe. Ez a Házmán Ferenc nekik nagyon is rideg, kimért, kedélytelen, elvénült jancke volt, ki az Unióállamból nem hozott magával egyebet haza, mint csalódásait és néhány nálunk szokatlan amerikai külsőséget. Lassan kint hire ment, hogy Házmán különc, hozzáférhetlen, a községi ügyeket kétségbeejtő lassúsággal vezeti, reformoktól s újításoktól irtózik, a tisztviselőket nem tartja elég kordában, a hátralékok száma rémíre nagyra nőtt, az állapot irtóztató stb. Ennek aztán az volt a következése, hogy midőn Budából és Pestből nagy Budapest jön s Hármán a főpolgármesteri méltóságra szintén kandidáltatott ő Felsége által, a választóinak jó része félre tette a község