Pesti Hírlap, 1885. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-22 / 110. szám
Budapest, 1885. I1. évf. 110. (2268) szám. Szerda, április 22 Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Mattesz, nádor utca 7. sí, feMstírt bolt az előfizetések és a lap nélküüldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz„ Lemne!«, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Az elveszett paradicsom. Rubinstein Antal oratóriuma. A budapesti zenekedvelők egylete azon nagyobbszabású oratorikus művek számát, amelyeket az utóbbi három évben Belovics Imre karnagy buzgó vezérlete alatt a fővárosi közönségnek bemutatott, ismét egy érdekes művet szaporította. Előadta ugyanis tegnap este a Vigadó nagytermében Rubinstein Antalnak „Az elveszett paradicsom“ című nagy oratóriumát, mely Európának jóformán minden nagyobb zenei emporiumát több-kevesebb sikerrel bejárta már, míg végre most mihozzánk is eljutott. A mű régibb keletű, Opus-száma 54. Szövege Milton költeménye nyomán, de ennek egészen szabad feldolgozásával készült és a világ teremtését, az első emberpár bűnbe esését és a paradicsomból történt kiűzetését tárgyazza, tehát Haydn „Teremtés“-ével és Massenet „Éva“-jával részben azonos tárgyú. Az egész oratórium három részből és 28 számból áll, e szerint egyike a legterjedelmesebb e fajta műveknek. Szerepelnek benne: „Egy hang“, továbbá a Sátán, Ádám és Éva, a három arkangyal és egy angyal, végre az égiek kara és a lázadó szellemek kara. (Egyik laptársunk a „Chor der Empörten“ elnevezést így fordította le: „Az izgatottak kara.“) A fősúly ebben a műben a karokra van fektetve; ezekkel szemben a magánszólamoknak igen alárendelt szerep jutott. Csak az „Egy hang“ képez e tekintetben kivételt. Ezen elnevezés alatt isten személye rejlik, aki más oratóriumokban, sőt most már operában is (Boic ,,Mefistofeles“-ében) szerepel ugyan, de nem ismerünk művet, melyben a szerző olyan sűrűen és olyan bőbeszédűséggel szólaltatná meg az istent, mint ebben az oratóriumban. Olyan hosszadalmas és kenetteljes szónoklatokat ad az isten ajkára, amelyek az istenség magasztos fogalmával alig férnek meg. Az is nagyon idegenszerűleg hat, hogy isten, a teremtő őserő, tenor-hangon szólal meg, míg Ádám, a gyönge teremtmény, mély bassusban beszél. Ez visszás dolog. A Sátán jellemzése gyönge, színtelen. A rombolás ezen szelleme inkább unalmas, mint félelmes. Eleinte lármáz ugyan egy kicsit, dhromatikus menetekben, megfelelő dobszó kíséretével, de utóbb igen kedélyesen énekelget, és szinte érzelegni kezd, mikor harcra, pusztításra, hívja fel alárendeltjeit (az „izgatottak“-at) az első rész utolsó számában. Ádám és Éva alig jutnak szóhoz. Két kis duettjük Van: egy a második részben, midőn egymást megpillantják, egy pedig a harmadik részben, midőn bűnök felett bánkódnak. De mind a két szám nagyon rövid lélekzetű és jelentéktelen. Sem a szerelemnek és boldogságnak, sem a lelkifurdalásnak és bánatnak nem tud ez az Ádám és Éva elég meghatóan kifejezést adni. Pedig épen ők lettek volna leginkább hivatva, föllépésükkel egy kis változatosságot belehozni az egyhangú műbe. De a változatosságra a szerző kevés gondot fordított. Még a férfi és a női kart sem szerepelteti soha külön-külön, hanem mindig csak vegyes kart alkalmaz. Ehez azután még hozzájárulnak a folytonos lassú tempók és páros ütemfajok. A 28 szám között alig találunk egy pár gyorsabb menetűt többnyire Andante, Grave, Maestoso van előírva. Ép oly ritka a 3A-es ütem, a 2/a, 4A stb. majdnem kizárólagosan dominál. Mindez épen nem szolgál a mű élénkítésére. De a jelzett hibák dacára tagadhatatlan, hogy az „Elveszett paradicsom“ sok szép és megkapó részlettel bír. A karok legnagyobb része, ha nem bővelkedik is eredeti gondolatokban, de művészi kidolgozású, s a zenekari rész mesteri kézre vall. Csakhogy épen az utóbbinak szépségeit az egyleti zenekar nem tudta előadásával kellőleg érvényre emelni. Másfelől pedig az énekkarok mintaszerű közreműködése sem volt képes a mű hosszadalmasságait és sivárságait elfelejtetni. Leghosszabb az első szakasz, mely tizenegy számot tartalmaz. Ezek azonban nem mind egyforma értékűek. Mindössze három szám van benne, mely különös említést érdemel: az 5. sz. kettős kar, mely az égieknek a lázadó szellemek elleni harcát festi igen hatásosan ; még sikerültebb a 7-ik szám: a legyőzött lázadók kara (G-moll); végre az utolsó szám: az angyalok dicséneke (B-dúr), a vonós hangszerek pizzicato kíséretével. Legkiválóbb része a műnek a második szakasz, mely a teremtés történetét tartalmazza. A rendkívül érdes zenekari bevezetés után, mely a khaoszt festi, megszólal az úr, hogy „legyen világosság“, s az égiek kara ezután elmondja, hogyan lesz világosság, így váltakozik mindig az isten teremtő szava, az égi kar el- Uplink ma! masa 14 oldalt iartainaz. ■---- --------- -ti Üj korszak. Hibásak vagyunk valamennyien, helyesen jegyezte meg tegnap Horvát Boldizsár. Hibásak tehát a kormány pártján kívül azon nagyhangú ellenzéki vezérszónokok is, akik most a liberalizmus és a demokrácia jelszavait hangoztatják s évek óta egyebet sem tettek, mint aláásták a liberalizmust és demokráciát. Hibás különösen ugyanazon Apponyi Albert, aki tegnap nem vonakodott kijelenteni, hogy egyetért Horvát Boldizsárral, a magyar liberalizmus és demokrácia ékesszavú apostolával, ő, Apponyi Albert, akinél végzetesebb szerepet senki sem játszott a liberalizmusra nézve, ő, aki agrárizmusával, szocializmusával s főleg azáltal, hogy a liberalizmus zászlaja alatt, közénk csempészte a retrográd irány dugáruját, jól kiegyengette az arisztokratikus reakció útját. De hibás, bűnös a magyar értelmiség, a magyar középosztály is. Hibás, bűnös, mert vak szenvedélyével, vagy apathiájával, meghunyászkodása vagy az arisztokratikus áramlathoz való nyílt csatlakozása által megmutatta, hogy vele és általa nem lehet kormányozni; hogy keze gyenge a hatalom gyeplőinek tartására; hogy csak az ariszokráciában van erő, bátorság, sőt vakmerőség, mely imponál. S a magyar értelmiség, a középosztály lesz, a mely bűnéért leginkább lakolni fog. A holnapi szavazással uj korszak következik. Nem egy jobb, szebb korszak; ellenkezőleg komoran, sötét felhőkbe burkolózva kel az uj aera napja. A reakció eddig csak a társadalomban, a sajtóban, s az egyes politikai pártokban volt; innét túl fellép az nyíltan. Eddig a kaszinóban lakott, innét túl átköltözik a Sándor utcai palotába, sőt a közélet minden terére. Mert bebizonyodott, hogy csak egy hatalmas tényező van Magyarországon : az oligarchia. Egy úr, aki parancsolni tud: az oligarchia. — Nincs nemzet, hanem csak egy osztály: az oligarchia. És aki a győzelmet kivívta, az ki is szokta azt zsákmányolni. Naivság feltenni, hogy az oligarchia, miután megmutatta, hogy erősebb, mint a nemzet, nem fogja túlsúlyát használni. Használni fogja. Meg fog gátolni minden liberális reformot, minden haladást. Ketté fogja szakítani a magyar liberalizmus jogfolytonosságát. Megkísérli hatalmi súlyával agyonnyomni az alsóházat. Félre löki az egész középosztályt a gentryvel, az értelmi kereset embereivel, s a most keletkező polgári elemmel egyetemben. Az uralkodó családok forma szerint való oligarchiát fognak képezni. Szerepe a közéletben csak annak lesz, akit emelni fog a a kottera. A közvéleménynek nem lesz egy ideig hatalma , nem fog senkit felkaphatni és lesújthatni. Mindenható tényezők lesznek a familiák. De hát ez még nem lenne nagy szerencsétlenség. A középosztály méltán lakolna, hogy nem vette eleve észre, miszerint róla és érdekeiről van szó, s nem tette lehetővé erélyes támogatása által, hogy a liberális kormányzat fennállhasson az arisztokrácia ellenére is. A fájdalmas tanulság, keserű tapasztalat, a lenézetés és mellőztetés keserves iskolája még hasznos is lenne. A magyar társadalom demokratikus elemei okulnának. De komolyabb dolgokról van szó. A most kezdődő új korszakban meg fog állani a liberális haladással, a nagy nemzeti munka, a beolvasztás. Asszimilálni csak a demokrácia tud, mely terjeszkedik, s nem az arisztokrácia, mely elzárkózik. A demokrácia, mely mozgékony és érintkezik, s nem az arisztokrácia, mely mozdulatlan és elzárkózik. A nyíltan inaugurált arisztokratikus korszak állandósítani fogja az antiszemitizmust, tágítani fogja az űrt a magyar faj és a nemzetiségek közt. Az európai béke korszakát, melynél előnyösebbel a sors jó kedvében sem ajándékozott meg bennünket Mátyás óta, elfecséreljük ahelyett, hogy a nemzeti munka befejezésére használnak. Sőt a belvillongások egész sorozatával fogjuk azt betölteni. Eddig csak a faji és vallási türelmetlenség termelte átkos gyümölcseit. Most készül az osztályharc is. Dübörögni fognak a társadalomban forrongó feszelők. Zakatolva fog dolgozni a műhely, hol a fegyvereket gyártják az osztályok torzsalkodásához. Mert a középosztályt az arisztokratikus visszahatás fel fogja ébreszteni. Tömörülni, szervezkedni és fekezni fog. Ezelőtt elég leendett, ha a középosztály csak ujját emeli Vala fel. Az oligarchiai adó piszszenni sem mert volna. De innét túl rendszeres ostromra, hosszú küzdelemre lesz szükség, hogy a középosztály, a nemzet intelligenciája visszaszerezze a közöny, tétlenség, vakság, szenvedély, harag és árulással eljátszott főhatalmat. És ebben van a baj. Ez a szerencsétlenség. Könnyebb és a nemzeti érdekek veszélyeztetése nélkül lehetett volna a középosztály uralmát, melyet nyolc század tradíciói szentesítettek, megtartani, mint azt visszaszerezni. A nemzeti munka befejezéséhez minden társadalmi osztály közreműködésére leendett szükség. Szükség leendett az arisztokrácia összhangra