Pesti Hírlap, 1890. szeptember (12. évfolyam, 241-269. szám)

1890-09-01 / 241. szám

2 Ezek azon elvek és teendők, melyeknek védelmére s kivitelére Magyarország függetlenségének zászlója alatt tömörültünk. A kolozsvári zászlóbontás. (Sajátt tudósítónk távirata.) Kolozsvár, aug. 31. A pártszervező gyűlés ma délelőtt fél tizenegy órakor kezdődött. A nemzeti lobogókkal feldíszített redout nagytermében. Körülbelül háromszázan voltak jelen, többnyire iparosok és földmívesek. A karzat egy részét nők foglalták el. Maros-Torda, Tordaaranyos, Csik, Háromszék, Udvarhely, Szolnok-Doboka és Kolozs megyék választói voltak képviselve, az országy képviselők közül pedig Bartha Miklós, Molnár József, Győrfy Gyula, Ugrón Ákos, Hoitsy Pál jelentek meg. A közönség nyugodt hangulatban várakozott a gyűlés megkezdésére. A teremben a bejárattal szemben állították fel az emelvényt a szónokok számára ; egy asztal mellett Bénes Ferenc ügyvéd, a kolozsvári függetlenségi párt elnöke foglalt helyet. A gyűlés általában igen nyugodtan s komolyan folyt le. Fél tizenegytől délutáni fél kettőig tartott, a teremben meglehetős forróság uralkodott, mindamellett a közönség mindvégig kitartott. A tárgyilagos szemlélőre jó benyomást tett a gyűlés méltóságteljes volta. Bénes pártelnök megnyitván a gyűlést, melyet állandóan „közgyűlésnek“ neveztek, rövid beszédben vázolta a célt. Kifejtette, hogy Ugront gyanúsításokkal illették és minthogy Kolozsvár lelke Ugron Gáborral függetlenségi érzelmeinél fogva egybe van forrva, „nekem“ — úgymond — „mint a kolozsvári függetlenségi párt elnökének kötelességem volt megkérni, hogy nyugtassa meg a kolozsvári párt híveinek kedélyét és ő szives volt eljönni, hogy bizonyságot tegyen a függetlenségi eszmék mellett.“ Ezután indítványozta, hogy küldöttségileg hívják meg Ugront. A küldöttség tagjai Ugrón György, Biró István, Szacsvai Géza, Hory Béla voltak. A gyűlés jegyzőivé Koleszár és Magyary választottak. Néhány perc múlva Ugron Gábor megjelent , viharos, percekig tartó éljenzés fogadta. A közönség felállott beléptekor és úgy fogadta, a helyt majd mindenki közönyösséggel nézte az ország ügyének mikénti intézését. Egy bizonyos fásultság fogta el az egész nemzetet, melynek fő oka az volt, hogy divattá lett a hivatalos gondolkozás. Csak egy volt üdvözítő tan, az, ami fölülről jött. A legtöbben nem is kérdezték, nem is törekedtek gondolkozni a felett, hogy miért volt szükséges a fölülről jött ezen vagy azon intézkedés. Előttük politikai hitvallásuknak indoka már azon tényben volt meg, hogy a kormány akarja ezt. Ilyen áramlatokkal szemben csak az erősek állhatták meg; nálunk a gyengéknek támogatása, a kétkedőknek felvilágosítása, a politikai élet küzdelmeiben ismeretlen eszköz volt. Oda kell tehát törekednünk, hogy folytonos és állandó legyen a politikai életnek lüktetése. (Éljenzés.) Midőn tehát Ugron Gábor épen ezen célból kecskeméti beszédében a párt országszerte való szervezésének zászlaját kitűzte s midőn e mozgalmat Kolozsvárit meg is kezdette, akkor ezen legújabb akciója a függetlenségi és negyvennyolcas párt elvének győzelemre jutása szempontjából sokkal több hasznot és gyümölcsöt fog hozni, mint a nagy hang, melyre sohasem lehet biztosan számítani s melyet tett sohasem követ. Jól tudja szónok, hogy a lelkiismeretes politikus tiszta öntudatból meríti a küzdelemhez erejét s mi itt mindannyian Ugrón Gábort lelkiismeretes és valódi államférfiúnak ismerjük és igy a lelkesítés talán fölösleges is. Egyről azonban mégis legyen tisztában Ugrón Gábor, hogy midőn a pártnak országos szervezését megkezdette, akkor minden egyes függetlenségi és 48-as párti igaz hazafiban szövetséges társra számíthat. Ezután szónok kiemeli, hogy a pártnak országos szervezése Ugrón kecskeméti programmjának csak egyik alkotó részét képezte; van abban egy másik kimagasló törekvés is : országgyűlési pártunk politikai működésének és eljárásának egységessé tétele. Majdnem eldönthetetlen, hogy a párt elveinek győzelmére nézve a két mozgalom közül melyik fontosabb. Az első, a pártnak szervezése, a párt eddigi tagjait fogja összetartani, mig a másik mozgalom uj tagokat fog szerezni s a kisebbséget nem kételkedik, hogy többségre fogja emelni. Idáig — úgymond szónok — pártunk fennen hirdette elveit s kimutatta a jelenlegi kormányzási rendszer hibáit. Arra a térre azonban még nem léptünk, hogy elveinknek mikénti megvalósitását s kormányzási törekvéseinknek határait és feltételeit megállapítottuk és azt az ország színe előtt feltártuk volna. Idáig erre talán nem is volt idő, de most, midőn nemsokára, pártunk egyedül fog a kormánynyal szemben állani mint ellenzéki párt, a politikai felelőség terhe erre kényszerít. (Éljenzés.) Erre a célra azonban nem elégséges csak azt hangoztatni, hogy önálló és független Magyarország kell s hogy a közös hadsereg s vele kapcsolatosan semmiféle közös intézmény nem kell. Nekünk ki kell mutatni, hogy az önálló és független magyar államot minő intézmények által akarjuk szervezni s a nemzeti erőt és tevékenységet fejleszteni; de egyúttal rá kell utalni azon átmeneti módra is, melylyel az állami gépezetet jelenlegi hatásköréből fennakadás nélkül akarjuk átalakítani olyanná, a milyennek pártunk ki-Eszi a filloxera mind s a gyalázatos féreg, ha meleg van, csak annál jobban eszi kínjában. — Oda a szőlő, a fele már lehullott! — morogja zalai útitársam. Becsületes birtokos ember , zömök gentry. Szelíd szemein meglátszik, hogy nem az aszfalton van a gazdasága, hanem még „odahaza.“ Csakhogy azok az erélyes szemek egy kissé nedvesek a kénytől. Nem csodálom. A Balaton nagy tükre broncba van foglalva. Innen is, túl is, kiaszott, kiégett, vörös hegyoldalak. A nagy urak, nagy papok csak kibírják, de mi lesz a kisbirtokossal és a néppel ? Megy kifelé, tovább Horvátországba szegény, vagy elzüllik csöndeskén. Siófokon adják be az újságot 10 krajcárért. A monopólium dupla árat szab neki, az utas tízszeresét is megadná. Én akár százszorosát. Hetek óta nem láttam magyar újságot, pedig a mesterségem. Faljuk ... ők meg egymást falják. Ugranék Polonyiékat s szegény Ábrányi Emilt mindenki. Még azok is, akik a vágóhidra cipelték . .. Pilátus mossa kezeit s a farizeusok kifizetik a 30, azaz hogy a 40 ezüstpénzt. . . . Igazán, nem lett volna-e jobb még egy hétig a kecskékkel versenyt ugrálni az Izonzó völgyében a Triglav szorosai közt, vagy lent a Karsztban, ahol nem terem már meg a mogyorópálca sem ! Ugronék még csak ne. A szélsőbal vértezett hőse csak hadd üssön szét a filiszteusok között valamelyiknek az állkapcával. Sámsonnak lenyithatják ugyan a haját (épen azon vannak!) • Sánta és fogja kívánni Magyarország függetlensége érdekében • Aki ezt át nem látja, az vagy teljesen járatlan a nemzetek történelmében, vagy nem tud, talán nem akar tanulni a történelemből. Én azt hiszem, hogy e tekintetben is az egész országban pártunknak legnagyobb része Ugron Gáborral tart. (Így van! Éljenzés.) Erre nézve elég garancia előttem a magyar nemzet józan felfogása s szívós kitartása az igaz érdem és ember elismeréséhez. (Éljenzés.) S ha valóban komolyan c latoljuk és igazságosan mérlegeljük, hogy pártunk tagjai közül ki buzgólkodott legkitartóbban, ki tett legnagyobb szolgálatokat, szellemi erejének súlyával ki vívott legjobban, az önzetlen hazafiságnak és lelkesedésnek legmelegebb sugaraival ki árasztott el azon elvek mellett, melyek pártunk elveit képezik, azt hiszem e tekintetben Ugrón Gáborral szemben igen kevesen, vagy talán senki sem állja ki a versenyt. (Úgy van! Hosszas éljenzés.) Ugrón Gábor ma is az, aki volt eddig, s mi Magyarország erdélyrészi polgárai, kik régebben és közelebbről ismerjük Ugrón gondolkozásmódját és egész lényét, a legnagyobb bizalommal viseltetünk irányában e tekintetben, hogy legújabb akciója is csakis a függetlenségi és 48-as párt érdekében történt s egyúttal ez bevezetés pártunk elveinek győzelemre jutásához. (Éljenzés.) Ezt kívánja ezen gyűlés is egyhangúlag kifejezni, midőn hangoztatja : Csak előre a munkában ! Éljen Ugrón Gábor! (Hosszas lelkes éljenzés. Taps.) A tetszészaj lecsillapodása után Ugron Gábor szólalt fel; beszéde egy óra hoszszat tartott; többször hivatkozott kecskeméti beszámolójára , mindvégig nyugodt volt s csak akkor beszélt izgatottan, midőn a függetlenségi pártban levő elleneiről szólt, szégyenletes ámításnak nevezve eljárásukat. A közönség viharos éljenzésétől gyakran félbeszakítva, a beszéd bevezetésében a függetlenségi párt programmját vázolta, kifejtve, hogy a mostani programra nem út, és hogy ő nem tett egyebet, mint lerántotta a rikító színeket és azt akarja megmutatni, hogy milyennek kell lennie a független magyar államnak. „Nem kell“ — úgymond — új programm, mert századokon át tartó szenvedéseink, könyekkel és vérrel kijelölt törekvéseink és vágyaink már rég megérlelték, hogy hazánk az legyen a mi volt a múltban, önálló, független, nagy és dicső. Egy nemzet, melynek akkora értelmisége, anyagi ereje és dicső múltja van, mint a magyar nemzetnek, lehetetlen, hogy szervezetében más érdekeket szolgáljon, mint saját érdekeit. Minden nemzet önálló létért küzd, összes érdekeit vivén harcba. Magyarországnak is különösen saját érdekeit kell szolgálnia, különben elnyomatik. (Igaz, úgy van!) Vázolta ezután a negyvennyolcadiki és hatvanhetediki politikai viszonyokat, a szélsőbal és a balközép alakulását. Lónyay idejében az de azért az oszlopokat ki fogja rángatni s rájuk szakadhat a ház. Nagy játék , nemes színdarab , csak a vége legyen jó, minden jó lesz ! Hanem ez a Bismarck-dolog, ez nem az ! Babérligetek alatt olvastuk ki egy német újságból, mit vágott oda Ábrányi Emil a vaskancellárnak és megdobbant bele a mi magyar szívünk. Ennek csakis igazsága lehet; szent, hogy a vaskancellár hazudik. E félelmes, démoni lény, a kiről az egész világ a múltjából s már régen tudja, hogy rossz, gonosz ember. E lelketlen mechanikai vaslogika, a kinek kezében minden eszköz jó, csak ülni lehessen vele . . . és a mi Emilünk, a gyöngéd lelkű, lángoló poéta, a kinek múltjában sem vér nincsen, sem puskaporszag, csak virág, mosoly és üdeség . . . igen ő a mienk és neki igazsága van! Ezzel jöttünk az Adriától Siófokig. S ott betette lábát hozzánk sáros csizmában a cynizmus. Odaült közibünk s tanított Budapestig, hogy micsoda az igazság? Jó, jó! De nem tudom, megéri-e az igazság mind ezt a gyilkolást és mind ezt az undokságot, amelyet már az ő szent nevében elkövettek! Azonban én már csakugyan itthon vagyok s véget is vetem e szóbeszédnek, úgy nézem, sok dolga van minden jó embernek ebben a mi országunkban. Ezt vettem észre legelőbb, hogy kipihent, tisztultabb szemekkel széttekintettem. Quintus. Molnár József képviselő, az erdélyrészi országos függetlenségi és 48-as párt megjelent tagjai nevében üdvözli Ugron Gábort, főleg azért, hogy a kecskeméti beszédében kilátásba helyezett akciót megkezdette. Ezután fejtegeti a politikai életnek az utolsó évtizedben való sivár folyását úgy, hogy a legtöbb ország üde hegyei között zakatol. A holdvilágban meglátszanak a Sann-völgy alpeseinek erdős falsorai, s a hegyi folyó tajtékozva zuhog lefelé. Nedves, hűvös levegő, élet, egészség . . . s egy mély álom. Mire fölérzek, a Mura mellékén már magyar földön kel föl a nap. Szomorú napkelet; kétszeresen szomorú annak, aki zöld erdőkből s alpesi rétekről érkezik. Az ablakon szárazan, melegen és kietlenül csapkod be a reggeli szél. Nem hűvös és nem üdítő. A hajnali napsugár nem törik meg millió harmatcsöppen. A szomszédom azt mondja, 4 hete nem volt náluk még csak harmat sem. A vonat is porfelhőt cipel magával. Bizony a vasút is porzik. Hogy egy-egy kis erdődarabon szaladunk át, látni, hogy abban sincsen nedvesség. Az erdő is porzik. A mesevén szürke poros akácok lógatják lombos fürtjeiket s a legelő sötétvörös. Ki van sülve minden. A kukorica is azon gondolkozik, hogy érdemes-e ilyen nagy melegben zöldelleni ? Szépen megsárgul, sanyarú csöveire a marhát ráeresztik, legalább hogy az jóllakjék egyszer vele. Délelőtt 9 órára már akkora a hőség, hogy a kocsiban az utas nem állja meg kabátban. A Balaton sima és szürke a tikkadt melegtől. Állatok és emberek hasalnak benne a somogyi parton. Itt már úgy behúzódott a mi jó Balatonunk a közepe felé, akár egy csiga. Ha így tart, kiapad. Tunnan terem a jó magyar bor, a mire imhol úgy megszomjuhoztam. Badacsony, Szent-György, Szigliget, Tátika, főkénén Somló... füsti hírlap 1890. szeptember 1.