Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-15 / 73. szám
4 PESTI HÍRLAP 1891. március 15. poéta számos költeményét felhasználva, operalibrettót készített, melyet Burger Lajos megzenésített. Még nem bizonyos, hogy hol fogják először előadni. * (Kedélyességek egy udvari operában.) Lehmann Lilli, ki, mint említettük, összeveszett Sommer énekessel, John igazgató közbenjárására kibékült partnerjával és a Borgia Lukrécia előadása ma minden baj nélkül végbemehett. Vióra, Szabados Károly balletje. Március 14-re emlékezetes nap lesz a m. kir. opera történetében. Nemcsak a magyar zeneművészetnek, hanem a magyar szellemnek is diadalünnepe volt ma. Mintha annak a hagyományos márciusi szellőnek üde, éltető fuvallata söpört volna végig az Andrássy úti múzsacsarnokon: olyan lelkes hangulat uralkodott a nézőtéren és a színpadon egyaránt. S a magyar genius, amelyet már-már idegen betolakodónak kezdtek tekinteni a magyar király színházában, ma újból otthon érezhette ott magát. „Viora“, mint ezt előre megjósoltuk, határozottan fényes sikert aratott. A rendkívül díszes és előkelő közönség, mely a nézőtéren minden helyet elfoglalt, ki nem fogyott a tapsolásból és felvonás után nem hívhatván ki a beteg szerzőt, annál élénkebben hívta nejét, Sz. Perenczy Paulát és vele együtt a címszerep virtuóz személyesítőjét , Müller Katicát, továbbá Mazzantini balletmestert, és a többi főszereplőket: Maruzzit meg Zsuzsanitsot. És Szabados Károly műve ezt a sikert teljes mértékben megérdemelte. Egy kezdőnek a munkája az, tagadhatatlan, de aki így kezdte, ugyan mire vihette volna, ha a sors kegyetlen „Megállját nem kiált neki mindjárt pályája elején! Mint minden kezdőnél, Szabadosnál is reá ismerünk azokra a mesterekre, akiket mintaképül választott. Ezek az érzékileg hangszerelt szerelmi jelenetek, a gordonka és klarinét epedő párbeszéde, az obosok és fagottok mókái, a selyemtrikóban és kurta szoknyában kecsesen tovasurranó hegedűpassageok, szóval az egész bájos, ragyogó zenekar már nem ismeretlen előttünk. Meg is mondhatjuk, hogy például a tündérkeringőben Delibes, a második felvonás élőzenéjében Bizet, ismét másutt Massenet szelleme szólal meg. Hozzátehetjük azt is: „Sylvia-keringő“, „Carmen II. felv.“, „Lahore királya“. De azért idegen eszmék eltulajdonításával nem lehet Szabadost vádolni és ezekkel az inkább a hangulat azonossága által előidézett reminiscenciákkal szemben áll az ő egész izmos, nagy eredeti tehetsége, mely ugyan még nem forrt ki teljesen, de máris határozott körvonalakban domborodik ki az önmaga választotta alapon, a modern francia iskola alapján. Szabados zenéjének meg van az a kettős érdeme, hogy kiapadhatatlan benne a dallam forrása és a mellett minden részében drámailag jellemző. És a partitúrának legbecsesebb számai nem a tulajdonképeni táncok, hanem épen a mimikai jeleneteket kísérő zenerészek. Ezekben a zenekar mindig híven és érthetően, néha hatalmas drámai erővel magyarázza a színpadi cselekményt, így egyik legsikerültebb száma a partitúrának a Vióra és Gergő szerelmi jelenetéhez írt zene a második felvonásban, mely csupa tűz és szenvedély. Hasonlóképen jellemző a tündérek ujjongását kifejező zene, mikor a pásztor az első képben fölmegy a toronyba a harangért. A zene mindig lépésről-lépésre követi a szereplők mozdulatait és akcióját és a mellett híven megőrzi a motívumok zenei egységét. Ha néhal jelentéktelenebb dallam fordul elő, azt a szerző szellemes hangszereléssel tudja érdekessé tenni. Néha, — mint mestere Delibes, — szereti a rikító akkordmeneteket, a meglepő modulációkat és pikáns harmóniai kombinációkat. De ebben kellő mértéket tud tartani és nem esik túlzásba, mint a nagy mesterek apró epigonjai rendesen. Soha sem enged meg magának zenei durvaságokat sem a dallamfüzésben, sem a hangszerelésben, hanem alapos tudás mellett mindenütt nemes ízlés nyilvánul zenéjében. Az egyes zeneszámok közül különösen kiemelendők még az első képben a gnómok tánca, a hangulatteljes közzene a második kép előtt, a Defines szellemében itt igazán bájos tündérkeringő, továbbá az eszményi szépségű hármas (melyet Müller K., Maruzzi F. és Ferenczy P. mint a vizikirály leányai gyönyörűen táncoltak) s az utána következő csábtánc a második képben. A második felvonásban ismét a cselekményt magyarázó zene értékesebb a táncoknál. A harmadik felvonás bevezető zenéjében újból fölzendülnek a tündérkeringő gyönyörű dallamai, melyet a közönség zajosan megtapsolt. Ebben a felvonásban előfordul továbbá egy erőteljesen hangszerelt, eredeti belén, továbbá Viórának szép eszményi tánca és végül egy pikáns polka. Az apotheozis zenéje méltóan fejezi be a művet. A közönség minden számot zajos tetszéssel fogadott és a székely Borka-táncot meg is ismételtette. Ez a Borica-tánc tulajdonképen nem egyéb, mint a mi csárdásunknak egyik válfaja (vagy talán ősapja?). Rothmusa ugyanaz és szintén lassúból meg frissből áll, csak hogy a tánclejtés mind a két részben egyforma és jellemző sajátságát a lábakkal véghez vitt cifrábbnál is cifrább, mondhatni kacskaringós figurák képezik. Időnkint a táncoló nagyot ugrik, miközben a sarkával megüti a hátulját, majd a tenyerével a láb.......... .............................- ■——-% szárait verdesi és igy tovább. Az eredeti táncot Péter Mózes és Tóth György székely gazdák a hallettiskola négy finövendékével mutatták be, eredeti székely öltönyben, a fejükön magas székely süveggel, amelyről köröskörül színes szalagok csüngnek alá. Szabados műve nagy gonddal van betanulva és egy tündéri halléthez illő fénnyel kiállítva. Az előadás sikerének kivívásában minden tényező közreműködött és a hadvezértől kezdve az utolsó közemberig (illetőleg a békákat ábrázoló gyermekekig) mindenki híven teljesítette kötelességét. Zichy Géza gr. intendáns helyes művészi érzékének adta tanújelét, amikor hivatalba léptekor azonnal elővette a sokáig mellőzött magyar szerző művét és azt a m. kir. operához méltó alakban mutatta be a közönségnek. A mű betanítása és kiállítása az ő felügyelek és direkt útmutatása szerint történt és igy a sikerből az övé a hadvezér érdeme. Mazzantini Lajos balletmester a mű horeografikus részét geniálisan oldotta meg és a csoportozatokban meg táncokban sok ízlést és leleményt fejtett ki. Feladatának kivitelében a vezetése alatt álló táncszemélyzet s ezek közt elsősorban Müller Katica, Maruzzi és Ferenczy Paula (a vizikirály három leánya), valamint Zsuzsanits (Gergő) pompásan segédkeztek neki. A zenekar Erkel Sándor karnagy vezénylete alatt Szabados zenéjének minden szépségét teljesen érvényre juttatta. A sikerült díszleteket Spanraft és Hirsch operaházi díszletfestők készítették. A festői jelmezek Molnár Árpád jelmezképei után Caffy operaházi jelmezszabó felügyelete alatt készültek. A dekoratív rendezés Christófán főgépésznek, a sikerült hatásvilágítás Jietsche világosítónak érdeme. Végül megemlítjük még, hogy a „Viora“ mai bemutatója alkalmából ő felsége a király Szabados Károly nyugdíjához 200 forint kegydíjat engedélyezett Szabadosnak a hazai művészet terén szerzett érdemei elismeréséül. I0T lovon ülő gyalog tiszt fejér kendőt lobogtatva felénk. Nem tudtuk, mire vélni. Ivánka vállalkozott rá, hogy hozzá lovagol és megkérdezi szándékát. Megtette, szólt vele pár percig, aztán együtt az ellenség tábora felé ellovagoltak. Ivánka csak másnap tért vissza a mi táborunkba, meghozta Jellasich kérését a három napi fegyverszünetre. Beszélt valamit, hogy őt a szerezsánok akarata ellenére kísérték Jellasich elé, ő tudja legjobban, mi igaz ebben. Annyi bizonyos, hogy mikor a tiszttel ellovagolt, ezen kívül más ott nem volt, és ő mindenesetre saját akaratából indult Jellasich tábora felé. De még ezentúl katonailag is büntetendő hibát követett el, midőn a kétségtelenül parlamentirozás végett küldött tiszttel értekezett a helyett, hogy azt az egyedül illetékes főparancsnokhoz kisérje. Míg ezek történtek, a hegy élén felállva vártuk a további parancsot. Én ez időben negyednapos hideglelésben szenvedtem, épen ez lévén rendes napja, rám is jött. Leszálltam a lóról és egy pokrócon fekve dideregtem csapatom előtt." Egyszerre jelentik, hogy Móga jó táborkarával feltápászkodtam lovamra, rövid jelentést tettem Mógának, ki már értesülvén a győzelemről, igen megdicsért embereimmel együtt és e szavakat monda: „Meine Herrn, ich ziehe meinen Hut vor der ungarischen Tapferkeit!“ Nyomban elküldötte gr. Andrássy Gyulát, ki galopperje volt, Perczel Mórhoz, a ki Dinnyésen állván, nem vett részt az ütközetben, trónnal irt cédulával, melyben némely intézkedések mellett e szavak állottak : Hen' Oberst, wir haben gesiegt, die Ehre des Tages gebührt ihreniferm Brüdern, und dem tolnaer Bataillion. Ilyen értelemben tett jelentést Pestre a honvédelmi bizottságnak, nevemet tette elsőnek. A honv. bizottsághoz és az országgyűléshez tett jelentésében azonban már csak másodsorban lettem megnevezve , és a többiekkel vegyesen osztoztam a nemzet elismerésében. Pedig tagadhatatlan tény, hogy csakis én nekem volt alkalmam szuronyt szegezve támadni; tagadhatlan az is, hogy az ellenség jobb szárnyának visszaverése döntötte el a csata sorsát. Beismerem, hogy e hadi tett nem sorolható a nagyobb hőstettek kategóriájába, de tekintettel arra, hogy embereim akkor álltak először tűzben, hogy tisztjeim nagy része szintén újonc volt, hogy oly kevés időnk volt a gyakorlatra, hogy a tisztek még egyik-másik ügyetlenebb legénynek még a fegyvertöltésnél is segíteni voltak kénytelenek: már az is elég leendett, ha helyüket megállják, a szuronynyal támadás pedig mindenesetre váratlan és rendkívüli harci tettnek nevezhető. De mind ennek, mind pedig az ozt megelőző haditanácsnak politikai és hadászati jelentősége véghetetlenül nagyobb volt, mint azt sokan hiszik és hirdetik. Tagadhatlan tény, hogy ha Perczel Mór és én a sukorói hadi tanácsban tántoríthatlan bátorsággal szembe nem szállunk a kétkedő főparancsnokkal és a régi tisztekkel, ha engedünk Ludwigh és Repeczky úgy Csányi és a többi jelen volt képviselők tétovázásának; ha már-már csaknem kardra kerülvén a dühös vita, ki nem erőszakoljuk azt, hogy akkor állásunkban bevárjuk Jellasich támadását és elfogadjuk az ütközetet, a visszavonulás elrendeltetik, talán meg sem állunk többé és hazánk nyomorultan elvész; nagy garral megindult küzdelmünk már akkor szégyenletes véget érhet. Szerencsére Perczel Mór már teljhatalmú kormánybiztos is lévén, oly tekintélylyel birt, melynek a többség kénytelen volt engedni. Ez volt az első fordulópont. A második volt, a jobb szárnyon kivívott minden tekintetben döntő diadal. A haditanács vitája közben Móga hozzám fordulva kérdé? — Jót, mer-e őrnagy úr állni, hogy rögtönözött zászlóalja az első lövésre meg nem szalad? Én csak reményként mondhattam : — Azt hiszem, meg fogja állni a tüzet. Arról azonban biztosítom, hogy én és tisztjeim meg fogjuk állni. De miután folyton fölhányta seregének gyengeségét mind számban, mind szervezés dolgában, azt kérdeztem tőle: Van-e kilátása,hogy ha visszavonulunk, különb értékű csapatokkal szaporíthatja seregét ? Mire ő tagadólag válaszolván, mondom: „No hát verekednie kell oly csapatokkal, minőkkel rendelkezhetik. A canceok pedig a folytonos hátrálás által máris lehangolt sereggel nem fognak egy újabb visszavonulás által emelkedni, hanem leszállni.“ Az események nekem adtak igazat. A tolnaiak megállták helyüket, visszaverték a támadó ellenséget; ha megfutnak, Jellasich egész hadállásunkat oldalba veheti. Seregünket könnyen megsemmisítheti, diadalmasan bevonul Pestre és finis Hungáriáé. Ily tények mellett nem kérkedés, hanem öntudatos állítás, hogy ezen kiszámíthatlan fordulatnak fő, mondhatnám egyedüli tényezői Perczel Mór, Perczel Miklós, a tolnai zászlóalj és annak derék tisztjei voltak. Troppo . . . — Törvénykezés és szerelem. — Persze, hogy most már hiába beszélünk a kir. táblák szétosztása ellen, mikor osztják őket. Hanem azért még se jó az a decentralizáció, sehogy se jó! Egy nem csúnya, de nem is idős fővárosi özvegy asszony ezúttal a hősnő, akinek művészi szereplése két alkalommal okozott nagy zajt. Először, mikor fölléptették (akkor a közönség lármázott), másodszor pedig mikor nem akarták többé felléptetni (akkor meg a művésznő csapott lármát.)