Pesti Hírlap, 1892. december (14. évfolyam, 332-361. szám)

1892-12-01 / 332. szám

1892. december 1. mint más embereknél az utolsó. Érettség látszik a beszédjén s széles látkör a beszédje mögött. A meleg kandallók vidám pattogó tüzűkkel, sem a tiszta téli levegő oly fehér üde, mint a frissen szűrt kecske tej, nem csalogatott a fo­lyósókra nagyobb csoportokat. Alig szivarozott ott néhány ember kiváncsi szemeket vetve a miniszteri szoba felé, a­melynek üveg ajtaján a miniszterelnököt látták eltűnni Apponyival. Istenem, istenem miről beszélhetnek. Ta­lán a fúziót szövik ? Molnár Antal nem­ adná száz forintért, ha most egy olyan ici-pici kis egérré változhatnék, aki az ajtó mögött bebúj­hat és kihallgathassa. De persze azt aztán ő is úgy gondolja, hogy másnap megint visszaváltoz­nék ház jegyzőjének, mert a kis egérnek nin­csenek dupla napidíjai — sőt tiszta búzaszemet is vajmi keveset talál itt a Ház környékén. Molnár Antal azonban nem változott át kis egérnek, (hja neki se minden sikerül) a­mit különben észrevehet az olvasó, mert akkor en­­trefilet volna a ,,Pesti Hírlapban“ a Wekerle és Apponyi közti beszélgetésről, igy azonban kénytelenek vagyunk csupán a Vajay interpelláció­járól referálni s az nem bolondság. Vajay kezdi magát kinőni. De az szükséges is. A kormány­pártnak is van saját házi papja: Tódor, a nem­zeti pártnak is megvan a maga Hockja, (a te­metésekhez szükséges) hát mért ne legyen a szélsőbalnak is saját papja. Sőt valamikor az Ugrón párt is szert tehet ilyenre — de persze előbb az eklezsia legyen nagyobb. Vajay különben is kedves szónok. Öblös hangja van s széles kerek arcán, előre hányko­lódnak az ajkán kiröpülendő mondások. Ő volt ma a piece resistance. Az ásítozó képviselő urak, miután a pártviszály kígyóját tegnap elaltatta a klubban a kigyóbüvölő We­kerle, ma nem vártak semmi eseményeket és scénákat. Mi történhetnek most már ? Az ellen­zéki lapok szép szivárványos bugyborékai, me­lyeket nagyrészt a fantázia szalmaszálain ere­gettek, szétpattantak. Nyoma sincs. Krajtsik azt mondja : . — Es a bolondság , egy álom volt, Krajtsik fölébredett. Bessenyei azt mondja: — Én azért mentem bele, mert azzal biz­tattak, hogy az uj pártban mi ketten Bobulával leszünk a legokosabbak. Kubinyi György azt mondja: — Engem a „fekete sipkások“ elleni gyű­lölet vit az uj pártba bele. A­mit meghallott Darányi Ignác, szintén egyike a nagy tekintélyű fekete sipkásoknak s rögtön elküldte Kubinyinak a saját selyem sapkáját ajándékba. Kubinyi erre persze legottan visszalépett a régi pártba, mondván : — Már csak vagyok ravasz tól, lefőztem a barátocskámat a Darányit. A kopasz fejről is tudja aratni egy szegény tót. Megkaptam a sapkát, de most már nem volt meg hozzá a fejem. Mert azt meg akkor vesztettem el, mikor az Atzéllékhoz beléptem magamat. Hát mit csi­náljak ? Kilépek magamból. Kisült egy szóval, hogy mindenki vélet­lenül jutott be. S miért ne? A véletlen, mely Shakespeare színműveiben és a Jókai regényei­ben oly nagy szerepet játszik, a politikában is fontos faktor. A véletlen maga a tizedik minisz­ter. A láthatatlan de némelykor a leghatalma­sabb. Sokszor segít, de sokszor ront is a többi kollegáin. De az ördög vigye el most az egyszer ő excellenciáját. Elég az hozzá, hogy a pártviszály elmúlt, Szilágyi és a Tiszák össze nem törettek (mert Tisza Kálmán ép egészségben két óra tá­ján víg szivarszóval jött a kálvinista zsinatról) az is igaz, hogy a fúzió nem jött létre, de az is mind csak véletlen, sőt érdekes, majdnem csodálatos dolgok kezdenek történni, Eötvös üti Apponyit, Polónyi üti emiatt Eötvöst (de ez meg­lehet nem véletlen) Papp Elek védi a Lukács Béla javaslatát, a bécsi német Kronavetter védi Magyarországot s Ugrón gyűjt egy osztrák kép­viselő üdvözlésére aláírásokat a folyosón. Bo­lond scénákat sző össze az a pajkos csintalan véletlen. De a véletlenül rügyező Kobek-klikk vé­letlenül meg is szűnt, mint mikor a csiga kijön a kagylójából és megint bemegy. És meglehet, hogy ezt a természetbúvárok úgy fejezik ki: „A csiga akciót csinál.“ Meglehet, hogy nagy szerencse, vagy nagy szerencsétlenség ez, a földgolyóbis jövendő ala­kulására nézve. A mai ülésre nézve azonban csak annyi­ban fontos, mert csakis a beállott szélcsend, a kitombolt viharok utáni lankasztó csend magya­rázza meg, hogy az összes érdeklődést mára a Vajay interpellációja foglalta le. Mikor a derék pap-képviselő felállott, ke­zében a „Magyar Állam“-ot lobogtatva, minden szemből kiment az álom. — Halljuk, halljuk ! — Sajnálattal szemlélem t. hát, a közokta­tásügyi miniszter távollétét . . . Zajos derültség öntötte el az arcokat. Vajay aztán a komáromi apátplébános esetet beszéli el, folytonos közbeszólásokkal, el­nöki csengetyűvel spékelve. A közbeszólások mint valami sétánia refrainje potyognak bele a szavaiba. Vajay mindjobban veszti a continanceot. Nyelve mindenféle kifejezésekre rácsúszik. Thaly Kálmán valami kálvinista mondást ereszt meg, a­mi annyit akar jelenteni, mintha nem sokat törődnék a komáromi plébános esetével. Vajay ingerülten szól rá: — Sajnálom, hogy épen Thaly Kálmán veszi ezt oly könnyen. — Éljen Thaly Kálmán — kiáltják erre jobbról a kötekedők. Mire lázba gurul a szelíd, jámbor Bolgár Ferenc. — A katholikusokat itt kigunyolják! A hangulat mind inkább pattogóbb, hara­­l­yosabb , s midőn Vajay a szegedi plébános apát Ivánkovics kinevezése ellen kezd piszkálódni, felzug jobbról az ellenmondások harcias mormo­­gása, majd rákerül a sor Szivákra a „nagy szakadár“-ra, de bizony annak is jó lesz egy oldalvágást adni (az ember nem tudhassa me­lyiktől lesz hamarabb püspök) mondván, hogy Szivák disqualifikálva van, hogy az egyház fiának tartassák. — Anathema ! zúgják jobbról. Károlyi Gábor közbeszól : — Én is exkommunikálva vagyok. — Nagyon sajnálom — feleli Vajay. — Én pedig nagyon örülök neki — bi­zonykodik gr. Károlyi. Vajay égnek fordítja a szemeit. — Imádkozunk majd a bűnösökért. — Nem szorulok senki imádságára. S ez igy ment végtől végig. Utoljára már az egész ház beszélt s Vajay a sok, minden ol­dalról zuhanó közbeszólás miatt csak néha jut­hatott egy egy fél mondathoz. A csengetyű rikol­­tozott. A stenográfok letették ceruzájukat, már nem lehetett jegyezni, fogták magukat, inkább ők is közbe beszéltek. PESTI HÍRLAP ___________________________ sokáig — ki tudja meddig — érintetlenül, mint egy tündérektől védett nebántsvirág. S mikor a nap egész ragyogása megtelíti a fagyos leve­gőt , megcsendül benne az egyetlen dalos szózat, a­mi a tél magányát édes zenével teszi hangu­latosabbá. Jönnek a tengelicek. Apró seregekben hajóznak át a légi térsé­geken s e közben egyre hallik dallamos pityegé­­sek, mintha hegedű húrokat pengetnének látha­tatlan égi virtuózok. Piros fejek, barnafoltos begyek, sárga sávos szárnyak tarkasága össze­keveredik s a­mint felibbennek a bogáncskóróra: úgy tetszik, egy sereg szines pil­e­rezgeti rajta szétteritett szárnyát. Vígan szemelik ki a boly­hos magtokot s folyvást kívánják egymásnak a jó étvágyat hozzá. Néha egy jó torkú hímecske csattogó himnuszszal csap fel a magasba, a messzecsengő refrént meghallja nagy távolon is az idegen csapat, az se marad adós a válaszszal s egyszerre csak a versenydalnokok hozsannájá­tól zeng a kék magasság. Végre is felkerekedik valamelyik társaság egészen s cipegve libben tovább, a szebb dalt dalold, erősebb hanggal éneklő pajtás felé. Az árva bogáncskóró pedig ott ingatja to­vább is a szárát a pusztaságon, az első hó szűztiszta birodalmában. Vége a szürke ősznek, itt van a tél, mely fehér ravatal díszét borítja a halálos álmot alvó földre. Országgyűlés. 1. A képviselőház ma a Vaskapu-csatorna mélyítéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta s nagy többséggel el is fogadta. Csak a nemzeti párt nyilatkozott és szavazott ellene, ellenben a függetlenségi és 48-as párt ebben a kérdésben a kormányt támogatta. A vitában részt vettek B­o­k­r­o­s­s Elek előadón és Lukács Béla kereskedelmi miniszteren kívül G­a­á­l Jenő, Papp Elek, Horváth Gyula és Miklós Ödön. Az ülés végén Vajay István, a kultusz­­miniszterhez intézett interpellációjával egy kis mozgást idézett elő, de kárt nem tett vele sen­kiben — hacsak saját magában nem. II. A képviselőház ülése nov 30. Bánffy Dezső dr. elnök az ülést i. e. 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hi­telesítése után bemutatja a beérkezett irományokat. Josspovich Géza jegyző jelenti, hogy Vajay István interpellációt jelentett be a vallásalapot ellen­őrző bizottság kinevezése által történt sérelmek tár­gyában a kultuszminiszterhez. Az interpelláció az ülés végén fog megtétetni. Ezután a ház harmadszori felolvasáson végleg megszavazta az indemnityről szóló javaslatot.­­A Vaskapu-szabályozás. Következik a Vaskapucsatorna mélyítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Elnök bejelenti, hogy a kereskedelmi minisz­ter megbízásából Wallandt Ernő osztálytanácsos fogja a netán szükséges felvilágosításokat megadni. Bokrosa Elek előadó ismerteti az indokokat, melyek a tervezett csatorna mélyítés mellett szólnak. A Duna medre két különálló szakaszra oszlik hajó­zási szempontból; az egyik az Alduna, melyen egészen 3 méter mélységig járó nagy hajóknak köz­lekedése lehetséges, a másik része a Dunának az, a­melyen ily nagy hajók közlekedése az általános mederképződés és víztömeg következtében nem lehet­séges, és a­hol még 2 méterig terjedő mélységű hajók sem járhatnak, hanem a­hol a hajók leg­nagyobb merülése 183 cm-nél nem nagyobb. E két­nemű t. i. a kisebb és nagyobb hajóknak érintkezése eddig az ország határán kívül, különösen a romániai parton Brailában és Galacban, legfeljebb Turn-Sze­­verinben történt. A Vaskapu-munkálatok folyama alatt fölmerült annak lehetősége, hogy a nagyobb és kisebb terjedelmű hajóknak találkozási pontja hazánk határain belül Orsovára tétessék át. Ennek a lehető­sége által merült fel, hogy a vaskapui csatorna le­mélyítésének keresztülvitelénél oly szerencsés körül­mények kombinációja jött létre, a­melyek a 2*/a kilométer hosszú csatornának lemélyítését nemcsak technikailag kivihetőnek, de pénzügyi szempontból is igen csekély áldozatokkal s az általános szabályo­zási tervvel kapcsolatosan keresztülvihetőnek tün­tették fel. Ha ezt a csatornát annyira lemé­­lyítjük, hogy azon az aldunai legnagyobb hajók is átjöhetnek, akkor a kétnemű hajóknak érint­kezési pontja, az az átrakodási kikötő, melyben a kisebb hajókról a nagyobbakra tétetik át a teher, áthelyeztetik országunk határára, ezzel Or­­sován oly átrakodási pontot kapunk, mely eddig 3

Next