Pesti Hírlap, 1894. április (16. évfolyam, 91-120. szám)

1894-04-01 / 91. szám

_____________________________________ PESTI HÍRLAP 1894. április 1. dikban Kossuth Ferenc Ambrozovicsnéval, a harma­dikban Meszlényi Jenő és neje és az utolsóban Mesz­­lényi Lajos országgyűlési képviselő. Csatlakozott hoz­zájuk Károlyi Gábor gróf, Basso dr. és Kossuthnak hű szolgája, Giorgio. A tavaszi napfény odatűzött a hófehérbe öltö­zött leánykákra és mintegy glóriával vette körül a gyermekfejeket. A mosolygó arcok most komolyan néztek. Az egyszerű parasztasszonyok zokogtak, a templomból kihallatszott a mélabús orgonaszó, a fér­fiak meghajoltak némán és levett kalappal így fogad­ták a gyászoló családtagokat. Bementek a templomba és helyet foglaltak két padban, a ravatal baloldalán. Ez közvetlenül a szen­tély előtt volt fölállítva, úgy, hogy jobbra esett Kos­suth Lajosné, balra Kossuth Vilma koporsója. Hatvan­négy viaszgyertya vetett fényt a két koporsóra, me­lyet valóságos virágerdő borított. Olyan nagy számmal volt a koszorú, hogy mikor később a temetőbe induló kocsira elhelyezték a koporsókat, valósággal össze kel­lett szorítani a virágokat. S még mindig érkezett új virágdísz, a­mely már nem fért el a ravatalon, úgy, hogy a főoltár széles lépcsőzetén kellett elhelyezni; mikor pedig már ez is el volt borítva, a templom nagy kőkockáb­a fektették. Féltizenegykor hölgyküldöttség érkezett, amely újabb koszorúkat hozott a fővárosi függetlenségi és 48-as hölgyek nevében. Kossuth Lajosné koporsójára Maldáry Gyuláné, Kossuth Vilma koporsójára Baráth Endréné tett le koszorút néhány megható szó kísé­retében. Aztán még a következők adtak részvétüknek és kegyeletüknek ily módon kifejezést : Budapest székes­főváros közönsége külön Kos­­suthnénak és külön Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi párt. A budapesti független polgárok és polgárnők. A békéscsabai hölgyek. Egy honleány. Hat magyar leány Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi és 48-as párt. A gödöllői nők. Az országos nőképző-egyesület növendékei. A szegedi nők. A templom belseje egészen meglelt. Ámbár csak belépti­ jegy mellett bocsátották be a közönséget, mégis zsúfolva volt minden pad és minden kis zug. Az első padsorokat országgyűlési képviselők és a fő­város előkelőbb hivatalos személyiségei foglalták el. Ott voltak a többi közt: Helfy Ignác, gróf Károlyi Gábor, Justh Gyula, Kun Miklós, Herman Ottó, Kiss Albert, Lukáts Gyula, Olay Lajos, Papp Elek, Szederkényi Nándor, Cserná­­tony Lajos, Lakatos Miklós, Lits Gyula, dr. Jelinek Artur, Molnár Antal, Illyés Bálint, Beniczky Árpád, Holló Lajos, Endrey Gyula országgyűlési képviselők, Gerlóczy Károly és Márkus József polgármesterek, Haberhauer János tanácsos, Lechner középítési igaz­gató, báró Kaas Ivor, dr. Kresz Géza, dr. Czobor Béla, Jelinek Henrik vezérigazgató stb. A gyászszertartás csöndes misével kezdődött, a­melyet dr. Zelliger Vilmos segédlelkész mondott. Ez­után a Chopin-gyászinduló mellett vonult be a pap­ság, élén Stieber Vince plébánossal, aki az ünnepé­lyes gyászistentiszteletet celebrálta. A gyászszertartás alatt az apácanövendékek egyházi dalokat énekeltek, míg a pszalmusokat Kossovits László karnagy vezetése alatt kvartettben a férfikar adta elő, mely végül mű­vészileg elénekelte Egressy Béni gyászdalát. Tizenegyre járt, mire a gyászszertartás véget ért. Mialatt a ravatal gyertyáit eloltogatták, kivitték a koszorúkat az odakint várakozó kocsikra és a jelen­volt előkelőségek kondoleáltak a két Kossuthnak, a hölgyek pedig sorban kezet csókoltak Prutikaynénak, a­ki mélyen meghatva fogadta a részvétnek e nyi­latkozatát. Most leemelték Kossuth Lajosné koporsóját a ravatalról és nyolc feketébe öltözött szolga kivitte a templomból, hogy a négy feketelovas halottas­kocsin elhelyezze. A sorfalat képező közönség mélyen meg­hajolt, a­mint előtte elhaladt a koporsó. Aztán nyolc kék ruhás szolga vette vállaira Kossuth Vilma koporsóját és elhelyezte a kék gyász­kocsin, mely elé négy fehér ló volt fogva. Mind a két halottas kocsi teljesen eltűnt a virágok és koszorúk alatt, noha előbb már két ko­csira raktak annyi koszorút, hogy ezek is egészen megteltek. A közönség, mely az egész gyászszertartás alatt úgy a templomban mint az utcán példás rendet tartott, néma csendben, főhajtással üdvözölte a kö­­nyező családtagokat, a­kik elsőknek jöttek ki a tem­plomból. Az első gyászkocsiban Ruttkayné, Ambrozo­­vicsné és a két Kossuth foglaltak helyet, a második­ban pedig a családnak többi tagjai. A városon végig. Az Erzsébet-körúton megszűnt minden közle­kedés kevéssel tíz óra után, mert óriási néptömeg várta itt a menetet. A rendet itt is az ifjúság tartotta fenn, s a rendezők, valamint a közönség dicséretére legyen mondva, nem fordult elő olyan körülmény, a­mely zavarólag hatott volna. Kevéssel negyed tizenkét óra után kanyarodott be a menet az Erzsébet-körútra. Elől ment nyolc lovasrendőr teljes díszben, aztán következett Török- Szent-Miklós száztagú küldöttsége, a­melyhez Nagy- Abony, Karcag és Nag­y-Szalonta küldöttségei csatla­koztak. A sötét gyászruhákat ekkor fölváltotta a hófehér ruha, melyet a rákospalotai leánykák visel­tek, majd ismét a sötét gyász dominált, mert most a nők küldöttségei sorakoztak a menetben. Itt volt lát­ható a rákospalotai, a ceglédi és a budapesti függet­lenségi polgárok nejeinek, leányainak küldöttsége, több mint hatszáz nő. Elől vittek egy nagy nemzeti színű, gyászfátyollal bevont zászlót, a­melynek elő­­részén Kossuth képe volt. A lecsüngő gyászszalagokat három negyvennyolcas hősnek leányai vitték: Asbóth­ Ilona, Paul­né Lamach Ludovika és Cseley Ilona. A nők küldöttsége mögött lépdelt a siklósi el­lenzéki kör deputációja, aztán Kiss Áron református püspök vezetése mellett Debrecen város küldöttsége. S a küldöttségek nyomán óriási néptömeg, mely an­nál inkább növekedett, mennél tovább haladt a me­net. A merre haladt, a férfiak levették kalapjaikat, a nők kendőket lobogtattak. Minden ablak, minden er­kély zsúfolva volt, a boltbejáratokban rögtönzött tri­­bünöken szorultak a nézők és a háztetők is el voltak lepve. De a nézők közt is túlságban voltak a nők, mert hisz ma az ő halottjaikat temették k­iA temetőben.­­A Kerepesi-uti temetőben már jóval tíz óra előtt nagy közönség gyűlt össze a sirbolt körül, melyet fe­kete zászlóval diszitett kordon vett körül. A sirbolt a Deák-mauzóleumhoz vezető út mellett van balfelől. Erős terméskőből van csinálva s boltozatáig három méter mély. A sírbolt előtt Repicky János volt mú­zeumi könyvtár-őr sírja van csak és egyéb sír nincs. A rend föntartására Balogh József rendőrfelügyelő vezetése alatt húsz díszbe öltözött gyalogrendőr vo­nult ki, ezenkívül tűzoltók és nagyszámú polgári őrség. Háromnegyed 12-kor jelezte a temető kápol­nájának lélekharangja, hogy a menet a temetőbe ért. Lechner városi főmérnök a sírt még egyszer meg­vizsgálta s mire ezzel elkészült, már megérkeztek Károlyi Gábor gróf, Kiss Albert, Hentaller Lajos, Justh Gyula és Lukács Gyula képviselők, Gerlóczy és Márkus polgármesterekkel egyetemben, hogy a gyászoló család számára helyet csináljanak. Emelvény volt felállítva a családtagok számára a sírbolt előtt, de a Kossuth-fivérek nem mentek fel, hanem a sír mellé álltak. Most a két koporsót leemelték a kocsikról és elhelyezték a két ravatalra, mely a sír jobboldalán volt felállítva. Kossuth La­josné ravatala fekete bársonynyal és lambrequinnel volt diszítve, Kossuth Vilmáé kék bársonynyal. A család tagjai és a hivatalos egyéniségek kö­vetkezőleg helyezkedtek el: A koporsó fejénél állott Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos, Ruttkayné, Mesz­lényi Lajos országgyűlési képviselő, az Ambrozovics­­család. A koporsók lábainál Gerlóczy Károly első alpolgármester, Márkus József alpolgármester, Haber­hauer Károly fővárosi tanácsos, Lechner Lajos köz­­építési igazgató, gróf Károlyi Gábor. A sok küldött­ség a Deák-úton, a függetlenségi nők deputációja pedig a sír körül félkörben állott fel. Ezután Stieber Vince terézvárosi plébános be­szentelte a sírboltot és a két koporsót, a­mely két világossárga színű fenyőfa-ládában volt. Rövid be­szédben búcsúzott a hamvaktól, melyek immár a haza szent földjébe jutnak és vigasztalta a hátrama­­radtakat. Utána Pauli Mórné lépett a sírboltra és ke­­gyeletes beszédet mondott a magyar nők nevében. Erre úgy a család tagjai, mint a képviselők a sír­boltra mentek föl, melybe azután lebocsátották a ko­porsókat. Egy óra felé járt már az idő, mikor a sírbolt kövét rátették a nyílásra és a szertartás véget ért. A Kossuth-család tagjai erre kocsiba ültek és a mú­zeumba hajtattak. „Hogy szeretünk hont, nemzetet, Híven, örökre, mélyen — És nem csak szóval — tettel is ... Az isten úgy segéljen!“ Nem zeng e szózat.... csak sírunk; Nagy nemzetünk a gyászban ; De haj! a nagy keserv mögött Mély aggodalma száz van. Minden magyar sírása ma Egy siralomba olvad. De titkon igy sóhajtozunk: Mit hoz reánk a holnap? E láthatatlan gyász: e gond, Mely milliókat föd bé, Ez el nem oszlik egyhamar, Talán már soha többé. De bármiként lesz — egy igaz: Hogy csoda nagyság volt az, Ki halva is még igy hatott És holtában se’ holt az! Nagy volt a nép, nagy bánata...* Ó, nagy napok valának Eme sötét bus napjai Egy nagyszerű halálnak. Nagy álnokság — no, volt az is A szent koporsó mellett, l. Ott jajgatott kinek Kossuth Nemrég sehogyse’ kellett. A hétről. Jegyezze meg minden magyar, Ki ezt a gyászt megérte: Nagy volt halottunk s nagy a nép Mely igy tud sírni értté! E képet vésse, a ki lát, Mind jól emlékezetbe : A Pantheonba a magyar Nagy embert mint vezet be! Jól nyissa ki szemét, szivét S eszét se hagyja zárva, A ki ma él, mert nagy napok Borultak e hazára. Borulat ez. Hiába leng A kikeleti szellő , Szárnyán a sok gyászjel lobog Mint bús, fekete felhő. Hiába kék a kedves ég, Ki nézne fölfelé ma ! Halottas ház ma Budapest, Reménye, kedve méla. Hiába pattan most a rügy A cserjén és faágon, Könnyes szemünk csak ott mereng A ravatal-virágon. Hiába minden, a­mi él, Mosolyog, biztat, éltet, Csak a Halálnak áldozunk, —­ Mit bánjuk most az éltet! Határtalan e siralom, Mérhetlen ez a bánat. Kossuth Lajos, Kossuth Lajos, Mint sír e nép utánad! Keserve olyan, mintha már Neki se volna vágya Élni tovább s melléd rogyik Már-már a síri ágyra. Kossuth Lajos, te nagy halott, De nagy életre keltő: Téged imád, de nem tiéd E mai emberöltő. Ha most egy másod volna itt S e mai nemzet mása Annak, melyet fölkelte rég Szavadnak harsogása, így szólanál: „Hős indulat A nemzet nagy fiának ! Ez egy eposznak hőse volt S nem egy elégiának! „Fel a fejet, ne sírjatok, Nem kell kétségbeesnünk! Ravatalánál esküszünk Nagy ünnepélyes esküt; Koboz.

Next