Pesti Hírlap, 1894. október (16. évfolyam, 274-304. szám)
1894-10-11 / 284. szám
_ _____________________________ PESTI HÍRLAP 1894. október 11. Ebből 10,000 frt jut a budapesti izr. földír. vasok és iparosok egyesületének. (Tömöri Anasztáz halála.) Tegnap a fiatal írói nemzedék egy kiváló tagjának halálhírét közöltük, ma pedig egy érdemes veteránt gyászolunk. Tömöri Anasztáz, Arany egykori jóbarátja s a magyar irodalom bőkezű pártfogója, kinek a többi közt a magyar Shakesperet köszönhetjük, ma éjjel Barcsay utcai lakásán meghalt. Tömöri Anasztáz Dunaföldvárott született, 1825-ben. Atyja kereskedő volt. Fiát eleinte mérnöknek akarta kiképeztetni, de később az arithmetikai tudományokra adta magát és 1853-ban a körösi ref. gimnáziumban e tantárgyból tanár is lett. Nem sokkal azután nagy örökséghez jutott, nagybátyja Baranovszki halála folytán és ügyeinek rendezése végett kilépett a körösi tanári karból. A tanári kar mélyen fájlalta távozását és tiszteletbeli tanárnak választotta meg. Tömöri azért hű maradt a tudományhoz és számos munka került ki tollából. 1854-ben „Elemi mennyiségtan“-t irt. 1852-ben kiadott egy költeménygyűjteményt „Emlékkönyv“ cím alatt, amelyben 108 magyar költőnek a versei foglaltattak. Később 100 aranyat tűzött ki egy magyar történelmi drámára. E pályázatnak gyümölcsei voltak Jókai „Könyves Kálmán“-ja, Hegedűs „Bíbor és gyász“-a és Obernyik „Brankovics“a. A „Hölgyfutár“ című mulattató társadalmi lap részére nagy áldozatokkal szerezte meg Than Mór nagy olajfestményét. „A mohácsi ütközethez, műmelléklet gyanánt és ezzel is nagyon hazafias cselekedetet követett el, emlékeztetvén a magyar családokat ama szomorú történelmi aktusra. Vörösmarthynak, aki igen kedves barátja volt, a sírhelyét Tömöri vette meg és ő terjesztette széles körökben a nagy költő bronzszobrát. Általában sokat áldozott irodalmi és művészi célokra. 1855-ben Tömöri indítványozta, hogy Balaton-Füreden Széchenyi Istvánnak emléket emeljenek és hogy a jó példával elől járjon, ő bízta meg Züllich szobrászt, hogy a mintát elkészítse. A nemzeti színházban állandó páholyt tartott, de azt átengedte a nemzeti színházi nyugdíjintézet javára. A tanuló-ifjúság körében is pályadíjakat tűzött ki, hogy a magyar nyelv és irodalom iránti buzgalmat fejleszsze. A magyar tud.akadémiának 400 irtot adott a végből, hogy egy tudományos művet adasson ki, amelyben a magyar-török történelmi forrásokra legyen a fő tekintet. Kedvenc törekvése volt az is, hogy a berlini egyetemen tanszék legyen a magyar nyelv számára. Általában nagyon áldozatkész és lelkes irodalombarát volt az elhunyt férfiú. Haláláról a család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Tomory Theodorovits Anasztázné szül. Nikolits Ilona mint neje, továbbá leányai, Erzsébet és Konstancia, valamint nővére, özv. Halász Mihályné és gyermekei Csepy Dánielné, Halász Sándor, Halász Mihály, húga Osztoits Mihályné és az összes rokonok nevében, fájdalomtól megtört szívvel jelenti szeretett felejthetetlen férje, illetve édes atyjuk, testvér, nagybátya és jó rokonnak Tomory Theodorovits Anasztáz földbirtokos, megyebizottsági tag, a magyar tudományos akadémia, a Kisfaludy-társaság stb. tagjának, folyó évi október hó 9-én este 7 és 1/8 órakor rövid, de súlyos szenvedés után, életének 71-dik és boldog házasságának 22-dik évében bekövetkezett gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai csütörtökön, október hó 11-én, délután 4 órakor fognak Barcsai utca 13. számú házából a görög nem egyesült egyház szertartása szerint a kerepesi-ut melletti sirkertben levő családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Budapest, 1894. október 9 én. — (Gróf Csekonics Endre,) a magyar vörös kereszt-egylet elnöke, f. hó 13-án tölti be házasságának 25-ik évét. E napon fényes ünnepélyeknek színhelye lesz a grófi kastély Zsombolyán. Ugyanis a gróf ezüstlakodalmát üli meg és egyúttal leánya, Andrea grófnő örök hűséget esküszik Széchenyi grófnak. A díszes vendégkoszorú máris gyülekezik; magában a kastélyban 50 vendéget helyeznek el. Az egyházi szertartás a csitói kápolnában fog megtartatni. A diszhintók, aranynyal hímzett lószerszámok és diszöltönyök impozáns látványt fognak nyújtani. A boldog főúr, aki nemes szivéről országszerte ismeretes, nem feledkezik meg e napon nagy kiterjedésű uradalmának személyzetéről sem és óhaja, hogy örömében első tisztjétől az utolsó béres gyerekig mindenki osztozzék. A szerencsekivonatok az egész országból — egyesektől és testületektől — százszámra érkeznek. A testületek között kiválik a magyar vöröskereszt-egylet, mely a grófban fáradhatlan buzgalom és áldozatkész elnökét tiszteli. Az egyleti igazgatóság, az egyleti iroda alkalmazottjai, az Erzsébet-kórház igazgatója, orvosai és ápolónői stb. külön-külön meleghangú üdvözlő feliratokat intéztek. Az első magyar általános biztosítótársaság szintén méltó módon fejezte ki szeretett elnökének üdvkivonatait. (A cár mondása.) A „Speaker“-ben a következő cári anekdota olvasható : Néhány év előtt történt, midőn a cár néhány boldog hetet töltve Keresztély dán királynál és Lujza királynénál, hazatérni készült. Kedvenc unokahungaitól, a walesi herceg és hercegné leányaitól búcsúzva, megcsókolta őket s így szólt: „Ti visszatértek a ti boldog angol hazátokba, én visszatérek az én orosz fogságomba . (Justh Zsigmond.) A „Telefon Hírmondó“ következő érdekes adatokat közli Justh Zsigmond, a korán elhunyt fiatal iró életéből: Justh Zsigmond épen olyan érdekes ember volt, mint amilyen érdekes és eredeti iró. Különösen szenvedélyes gyűjtő volt és a műt útjaiban érdekes régiséget, műtárgyat csak talált, azt összevásárolta és szent-tornyai kastélyában helyezte el. Ez az alföldi tuskulum, ahol a szegény megboldogult legjobban szeretett időzni, valóságos múzeum volt, tömve az ó- és új világ ritkaságaival. Különösen csodálatosan bizarr és igazi költői hangulatot keltő volt az úgynevezett „indiai szoba“, amelynek összes berendezését Lahoréból hozta magával. Csupa selyem-függöny, bambusz-rostokból font székek, asztalok, apró ezüst és aranyhímzetű taburettek díszítették az érdekes szobát, melynek mennyezete sátorban futott össze, amelyet négy aranyozott oszlop tartott. Gyönyörű könyvtára és képgyűjteménye is volt Justh Zsigmondnak a szent-tornyai kastélyban és igen érdekesek voltak azok az apró, a pillanat hatása alatt született képek, amelyeket Justhnak művész-barátai emlékül festettek. Volt ebben a gyűjteményben kép Alma-Tademától, a híres londoni aquarell-művésztől, Lepage, Bastion és Ruth Lemerciertől. Különösen megkapó ez utóbbinak „Falusi temető“ című festménye, mely sárgult akácaival, behorpadt sírdombjaival, bármely tárlatnak díszére válnék. Nemkülönben érdekes volt az a fotográfiagyűjtemény is, amely az egyik szalonban volt összegyűjtve. Ebben a gyűjteményben meg volt majd minden európai művész, művésznő, előkelő politikus, író, festő és zeneművész fényképe sajátkezű ajánlásukkal ellátva. A fiatal író dolgozó szobáját legjobb barátainak arcképei diszítették és az íróasztallal szemben, fantasztikus drapériákkal körülvett festőállványon egy sötét szemű, sötét göndörfürtöktől árnyalt halvány női arc körvonalai váltak ki. Ez a halvány, tüzes szemű női arc volt a lánglelkű író ifjúkori ideálja, akinek emléke haláláig élt lelkében. És most már örökre csöndes, örökre üres marad a szenttornyai kedves „Otthon“ és senki sese érinti többé az íróasztalon heverő tollat és nem nyúl a sarokban álló zongorához, amelynek támlapjára, ki tudja mióta, ki tudja miért, épen a „Lilly-keringő" van kiterítve. (Az anarchisták királynője.) Így nevezi magát egy Lizzia Loffus nevű asszony, akit Chikagóban elfogtak. Lakásán tömérdek kompromittáló írást találtak, többek között olyan falragaszokat, amelyek azzal fenyegetőznek, hogy Chikágót az anarchisták a levegőbe fogják röpíteni. (A hipnózis csodái ) Temesvári levelezőnk Írja: Az utóbbi időben oly gyakran emlegetett versed kútfúró és műkedvelő hipnotizőr, Neukom, a „Tem. Ztg.“ levelezőjének Salamon Ella hipnotikus látományaiból több esetet beszélt el, melyek közül a következő igen érdekes s eddig még fölemlítve nem volt. „Salamon Ella csodás látnoki tehetsége, bármit mondjanak is az orvosok, nem vonható kétségbe“, így vezette be Neukom elbeszélését. „Április 8-án Forgách gróf fölemlítette, hogy nemrég elvesztette kedvenc ezüst irónját s kért, próbáljam meg, nem találná e meg Ella e tárgyat hipnotikus állapotban. Elaltattam Ellát s megkérdeztem az iron felöl. Tudni akarta, mikor veszett el. A gróf csak annyit tudott, hogy febr. 25. és március 5-ike közt lehetett. A leány ekkor halántékára nyomta a kezét s vontatott hangon monda: „Sorba kell vennem az egyes napokat. 25-én, 26-án, egészen március 2-ig meg van az írón. 2-án este, lefekvéskor a gróf letette az éjjeli szekrényre, fölébe a zsebkendőt. Másnap reggel, anélkül, hogy észrevenné, az irónt a zsebkendővel oldalzsebébe teszi s a titkárral az udvarba megy; az uj major építéséről beszélnek, aztán a kancák istállójába mennek; itt a gróf kiveszi zsebkendőjét s az irón észrevétlenül a szalmába esik. A béresek kiviszik a szalmával a szemétdombra, az irón ott van a szemétdombon.“ Forgách gróf megjegyzi, hogy azóta trágyát vittek ki. Ella ismét sorba véste a napokat s aztán igy szólt: „Most látom, mélyen belesülyedt a trágyába. Látom, fénylik, hiba nem esett rajta.“ Elmentünk valamennyien a trágyadombhoz, mely 30 lépés hosszú s 25 lépés széles, 3 méter magas volt. Szinte hihetetlennek látszott, hogy itt az irónt meg lehessen találni. S mégis. Újabb kérdésre Ella pontosan megmondta a helyet: 30 cm. mélyen, ott egy trágyacsomóban csakugyan megtaláltuk az irónt.‘‘ — (Orgonázók, tanuljatok meg-trombitálni.) A váci székesegyháznak hosszú éveken át volt egy bajusztalan vézna orgonahúzója, a kinek soványságánál csak a fizetése volt soványabb. Nyolcvan forintot kapott egy évre az istenadta s bár évről-évre folyamodott a püspökhöz, hogy emelje föl a fizetését, kedvező választ sohase kapott. Végre is megleste egyizben a kertben sétáló püspököt, hogy személyesen kérje meg: — Ki vagy, édes fiam ? — kérdé a püspök, mikor eléje került. , — Az orgonahúzó, öt gyermek atyja, 80 forint évi fizetéssel. — Az csak szerencse, édes fiam. Csak munkára szoktasd őket, még meg is gazdagodtak. — Azzal ott hagyta. Az orgonahúzó szive erre betelt keserűséggel s nagyot gondolt, — átvitorlázott Vácról Amerikába. Onnan érkezett most a válasz, hogy milyen jó sora van az Óperenciás tengeren túl: az lett belőle, van ezer dollár fizetése, nem húzza többé az orgonát, nem söpri a templomot, nem öltöztet papot, amit egyedül annak köszönhet, hogy megtanult a váci templomban trombitálni, melyet olykor rábíztak ott, ha a trombitás berekedt. Az ő művészi foglalkozása most már a trombitálás a bostoni székesegyházban, hol csodálattal hallgatják és meg is kérdezik, hogy hol tanult trombitálni, mire büszkén feleli, hogy Voácon. (Elektrizált orrok.) Tekintettel a hideg évszak közeledtére, sokakat fog bizonyára érdekelni az az uj szer, melyet Helbing nürnbergi tanár talált föl s mely már a múlt télen is kitűnőnek bizonyult a fagyott orrok ellen. Helbing 21 megfagyott orrnál használta a folytonos áramot s valamennyi esetben sikerrel. Az alkalmazás módja a következő: A két sarkat az orr két oldallapjára helyezzük s 5—10 percnyi mérsékelt áramot alkalmazunk. Az elekterdokat e mellett lassan ide-oda duzgáljuk, hogy a bőr minden részét megérintsük és ne hagyjuk soká egy helyen. Ily módon okozzuk a legkevesebb fájdalmat. Az áram erősségét a bőrégés intenzitásához mérten kellőkép mérsékelhetjük. Az elektrizálás legközelebbi következménye az illető bőrrésznek erős, élénk pirossága, mely több órán át, sőt két napig is eltart. A bőr kímélése végett az egyes ülések között 2—3 napi időközt hagyunk. A pirosság nemsokára jelentékenyen csökken s mindenekelőtt a hidegről melegbe lépéskor érezhető kellemetlen érzés marad el. A gyógyhatás teljesen biztos, úgy, hogy e gyógymódnak behozatala a therápiába csak a legközelebbi idő kérdése lehet. (Népfölkelő menyecske.) Esztergomban, mint levelezőnk írja, e hó 9-én berendelték a város területén lévő népfölkelő köteleseket a városház udvarára és ott Rédly Mihály volt honvédszázados a kellő oktatásban részesítette mindazokat, akik a népfelkelők sorába tartoznak. A századosi oktatás arról szólt, hogy mit köteles a m. kir. népfelkelő tenni, ha szolgálattételre behívják. Akkor ennek vége volt, a százados elrendelte, hogy az „52-esek“ külön sorba álljanak. Ezután kezdetét vette a névolvasás, akiknek a nevét századosa fölolvasta, azok kiléptek a sorból és átvették a végelbocsájtási igazolványt. Egyik név olvasása után a sorból ,Jelenben vagyok"1 válasz hangzott és a sorból kilépett egy tűzről pattant menyecske s katonásan köszöntötte a századost és átvette férje végelbocsájtási igazolványát s a jelenlevők nagy kacagása közben sarkon fordult és eldefilirozott. (Meggyilkolt erssőfelügyelő.) Oravicáról írják lapunknak: Az államvasut-társulat uradalmának szolgálatában álló Moser Ágost erdőfelügyelő tegnapelőtt a szénégető-telepek fakészletének fölvétele után az erdőből Zsabal felé tartva, egy tisztáson, tilos helyen találta két zsabali paraszt nyáját. Kérdőre vonta az illetőket s kikergette a tilos területről, majd fölirta a nevüket s megmondta nekik, hogy a bíróság fogja büntetésüket megszabni. A két paraszt könyörgésre fogta a dolgot, de mikor látták, hogy Moser rájuk se hederit s tovább megy, — az egyik, Ilka Tódor, baltáját fölkapva, a fölügyelő után rohant s “hátulról úgy vágta fejbe, hogy az menten összerogyott, aztán egy késsel több szúrást ejtve rajta, ott hagyta áldozatának holttestét s megszökött. A holttestet csak este találták meg. Willigens vezérigazgató, aki jelenleg az uradalmakon időzik, 200 frtos jutalmat tűzött ki a gyilkos kézrekeritésére s már másnap egy csendőr-őrjárat el is fogta a hegyek között. (Szélviharok Észak-Amerikában.) New- Yorkból jelentik e hó harmadikáról ! Little Rock arkansasi város kereskedelmi negyedét egy forgószél csaknem teljesen elpusztította. Több személy megsérült s nehányan bizonyára életüket is vesztették. A vagyonban tett kárt 500,000 dollárra teszik. Az állami fegyházat a vihar szétrombolta. Több fegyenc a kapott sérülésekbe belehalt. A forgószél harminc háznak a tetejét szagatta le. A várostól egy órányira fekvő tébolyda is erősen megrongálódott. A tolyda férfi-osztályát Little Rockban a forgószél földig rom