Pesti Hírlap, 1894. október (16. évfolyam, 274-304. szám)

1894-10-11 / 284. szám

_ _____________________________ PESTI HÍRLAP 1894. október 11. Ebből 10,000 frt jut a budapesti izr. földír. vasok és iparosok egyesületének.­­ (Tömöri Anasztáz halála.) Tegnap a fiatal írói nemzedék egy kiváló tagjának halálhírét közöltük, ma pedig egy érdemes veteránt gyászolunk. Tömöri Anasztáz, Arany egykori jóbarátja s a ma­gyar irodalom bőkezű pártfogója, kinek a többi közt a magyar Shakesperet köszönhetjük, ma éjjel Bar­­csay­ utcai lakásán meghalt. Tömöri Anasztáz Dunaföldvárott született, 1825-ben. Atyja kereskedő volt. Fiát eleinte mérnök­nek akarta kiképeztetni, de később az arithmetikai tudományokra adta magát és 1853-ban a körösi ref. gimnáziumban e tantárgyból tanár is lett. Nem sok­kal azután nagy örökséghez jutott, nagybátyja Bara­­novszki halála folytán és ügyeinek rendezése végett kilépett a körösi tanári karból. A tanári kar mélyen fájlalta távozását és tiszteletbeli tanárnak választotta meg. Tömöri azért hű maradt a tudományhoz és számos munka került ki tollából. 1854-ben „Elemi mennyiségtan“-t irt. 1852-ben kiadott egy költemény­­gyűjteményt „Emlékkönyv“ cím alatt, a­melyben 108 magyar költőnek a versei foglaltattak. Később 100 aranyat tűzött ki egy magyar történelmi drámára. E pályázatnak gyümölcsei voltak Jókai „Könyves Kálmán“-ja, Hegedűs „Bíbor és gyász“-a és Obernyik „Brankovics“a. A „Hölgyfutár“ című mulattató tár­sadalmi lap részére nagy áldozatokkal szerezte meg Than Mór nagy olajfestményét. „A mohácsi ütkö­zethez, műmelléklet gyanánt és ezzel is nagyon ha­zafias cselekedetet követett el, emlékeztetvén a ma­gyar családokat ama szomorú történelmi aktusra. Vörösmarthynak, aki igen kedves barátja volt, a sír­helyét Tömöri vette meg és ő terjesztette széles kö­rökben a nagy költő bronzszobrát. Általában sokat áldozott irodalmi és művészi célokra. 1855-ben Tö­möri indítványozta, hogy Balaton-Füreden Széchenyi Istvánnak emléket emeljenek és hogy a jó példával elől járjon, ő bízta meg Züllich szobrászt, hogy a mintát elkészítse. A nemzeti színházban állandó pá­holyt tartott, de azt átengedte a nemzeti színházi nyugdíjintézet javára. A tanuló-ifjúság körében is pá­lyadíjakat tűzött ki, hogy a magyar nyelv és iroda­lom iránti buzgalmat fejleszsze. A magyar tud.­aka­démiának 400 irtot adott a végből, hogy egy tudo­mányos művet adasson ki, a­melyben a magyar-török történelmi forrásokra legyen a fő tekintet. Kedvenc törekvése volt az is, hogy a berlini egyetemen tan­szék legyen a magyar nyelv számára. Általában na­gyon áldozatkész és lelkes irodalombarát volt az el­hunyt férfiú.­­ Haláláról a család a következő gyász­­jelentést adta ki: Özv. Tomory Theodorovits Anasz­­tázné szül. Nikolits Ilona mint neje, továbbá leányai, Erzsébet és Konstancia, valamint nővére, özv. Halász Mihályné és gyermekei Csepy Dánielné, Halász Sán­dor, Halász Mihály, húga Osztoits Mihályné és az összes rokonok nevében, fájdalomtól megtört szívvel jelenti szeretett felejthetetlen férje, illetve édes atyjuk, testvér, nagybátya és jó rokonnak Tomory Theodoro­­vits Anasztáz földbirtokos, megyebizottsági tag, a ma­gyar tudományos akadémia, a Kisfaludy-társaság stb. tagjának, folyó évi október hó 9-én este 7 és 1/8 óra­kor rövid, de súlyos szenvedés után, életének 71-dik és boldog házasságának 22-dik évében bekövetkezett gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai csütörtökön, október hó 11-én, délután 4 órakor fog­nak Barcsai­ utca 13. számú házából a görög nem egyesült egyház szertartása szerint a kerepesi-ut mel­letti sirkertben levő családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Budapest, 1894. október 9 én. — (Gróf Csekonics Endre,) a magyar vö­rös kereszt-egylet elnöke, f. hó 13-án tölti be házas­ságának 25-ik évét. E napon fényes ünnepélyeknek színhelye lesz a grófi kastély Zsombolyán. Ugyanis a gróf ezüstlakodalmát üli meg és egyúttal leánya, Andrea grófnő örök hűséget esküszik Széchenyi gróf­nak. A díszes vendégkoszorú máris gyülekezik; ma­gában a kastélyban 50 vendéget helyeznek el. Az egyházi szertartás a csitói kápolnában fog megtartatni. A diszhintók, aranynyal hímzett lószerszámok és disz­­öltönyök impozáns látványt fognak nyújtani. A boldog főúr, a­ki nemes szivéről országszerte ismeretes, nem feledkezik meg e napon nagy kiterjedésű uradalmá­nak személyzetéről sem és óhaja, hogy örömében első tisztjétől az utolsó béres­ gyerekig mindenki osz­tozzék. A szerencsekivonatok az egész országból — egyesektől és testületektől — százszámra érkeznek. A testületek között kiválik a magyar vörös­kereszt-egy­­let, mely a grófban fáradhatlan buzgalom és áldozat­kész elnökét tiszteli. Az egyleti igazgatóság, az egy­leti iroda alkalmazottjai, az Erzsébet-kórház igazga­tója, orvosai és ápolónői stb. külön-külön meleghangú üdvözlő feliratokat intéztek. Az első magyar általános biztosító­társaság szintén méltó módon fejezte ki sze­retett elnökének üdvkivonatait.­­ (A cár mondása.) A „Speaker“-ben a kö­vetkező cári anekdota olvasható : Néhány év előtt történt, midőn a cár néhány boldog hetet töltve Keresztély dán királynál és Lujza királynénál, haza­térni készült. Kedvenc unokahungaitól, a walesi herceg és hercegné leányaitól búcsúzva, megcsókolta őket s így szólt: „Ti visszatértek a ti boldog angol hazá­tokba, én visszatérek az én orosz fogságomba . (Justh Zsigmond.) A „Telefon Hírmondó“ következő érdekes adatokat közli Justh­ Zsigmond, a korán elhunyt fiatal iró életéből: Justh Zsigmond épen olyan érdekes ember volt, mint a­milyen érde­kes és eredeti iró. Különösen szenvedélyes gyűjtő volt és a műt útjaiban érdekes régiséget, műtárgyat csak talált, azt összevásárolta és szent-tornyai kasté­lyában helyezte el. Ez az alföldi tuskulum, a­hol a szegény megboldogult legjobban szeretett időzni, való­ságos múzeum volt, tömve az ó- és új világ ritkasá­gaival. Különösen csodálatosan bizarr és igazi költői hangulatot keltő volt az úgynevezett „indiai szoba“, a­melynek összes berendezését Lahoréból hozta ma­gával. Csupa selyem-függöny, bambusz-rostokból font székek, asztalok, apró ezüst és aranyhímzetű tabu­­rettek díszítették az érdekes szobát, melynek mennye­zete sátorban futott össze, a­melyet négy aranyozott oszlop tartott. Gyönyörű könyvtára és képgyűjtemé­nye is volt Justh Zsigmondnak a szent-tornyai kas­télyban és igen érdekesek voltak azok az apró, a pillanat hatása alatt született képek, a­melyeket Justhnak művész-barátai emlékül festettek. Volt eb­ben a gyűjteményben kép Alma-Tademától, a híres londoni aquarell-művésztől, Lepage, Bastion és Ruth Lemerciertől. Különösen megkapó ez utóbbinak „Fa­lusi temető“ című festménye, mely sárgult akácaival, behorpadt sírdombjaival, bármely tárlatnak díszére válnék. Nemkülönben érdekes volt az a fotográfia­­gyűjtemény is, a­mely az egyik szalonban volt össze­gyűjtve. Ebben a gyűjteményben meg volt majd min­den európai művész, művésznő, előkelő politikus, író, festő és zeneművész fényképe sajátkezű ajánlá­sukkal ellátva. A fiatal író dolgozó szobáját legjobb barátainak arcképei diszítették és az íróasztallal szem­ben, fantasztikus drapériákkal körülvett festőállvá­nyon egy sötét szemű, sötét göndörfürtöktől árnyalt halvány női arc körvonalai váltak ki. Ez a halvány, tüzes szemű­ női arc volt a lánglelkű író ifjúkori ideálja, a­kinek emléke haláláig élt lelkében. És most már örökre csöndes, örökre üres marad a szent­tornyai kedves „Otthon“ és senki sese érinti többé az íróasztalon heverő tollat és nem nyúl a sarokban álló zongorához, a­melynek támlapjára, ki tudja mióta, ki tudja miért, épen a „Lilly-keringő" van kiterítve.­­ (Az anarchisták királynője.) Így nevezi magát egy­ Lizzia Loffus nevű asszony, akit Chikagó­­ban elfogtak. Lakásán tömérdek kompromittáló írást találtak, többek között olyan falragaszokat, a­melyek azzal fenyegetőznek, hogy Chikágót az anarchisták a levegőbe fogják röpíteni.­­ (A hipnózis csodái ) Temesvári levelezőnk Írja: Az utóbbi időben oly gyakran emlegetett ver­sed kútfúró és műkedvelő hipnotizőr, Neukom, a „Tem. Ztg.“ levelezőjének Salamon Ella hipnotikus látományaiból több esetet beszélt el, melyek közül a következő igen érdekes s eddig még fölemlítve nem volt. „Salamon Ella csodás látnoki tehetsége, bármit mondjanak is az orvosok, nem vonható kétségbe“, így vezette be Neukom elbeszélését. „Április 8-án Forgách gróf fölemlítette, hogy nemrég elvesztette kedvenc ezüst irónját s kért, próbáljam meg, nem találná e meg Ella e tárgyat hipnotikus állapotban. Elaltattam Ellát s megkérdeztem az iron felöl. Tudni akarta, mikor veszett el. A gróf csak annyit tudott, hogy febr. 25. és március 5-ike közt lehetett. A leány ekkor halántékára nyomta a kezét s vontatott hangon monda: „Sorba kell vennem az egyes napo­kat. 25-én, 26-án, egészen március 2-ig meg van az írón. 2-án este, lefekvéskor a gróf letette az éjjeli szekrényre, fölébe a zsebkendőt. Másnap reggel, anél­kül, hogy észrevenné, az irónt a zsebkendővel oldal­zsebébe teszi s a titkárral az udvarba megy; az uj major építéséről beszélnek, aztán a kancák istállójába mennek; itt a gróf kiveszi zsebkendőjét s az irón észrevétlenül a szalmába esik. A béresek kiviszik a szalmával a szemétdombra, az irón ott van a szemét­dombon.“ Forgách gróf megjegyzi, hogy azóta trá­gyát vittek ki. Ella ismét sorba véste a napokat s aztán igy szólt: „Most látom, mélyen belesülyedt a trágyába. Látom, fénylik, hiba nem esett rajta.“ El­mentünk valamennyien a trágyadombhoz, mely 30 lépés hosszú s 25 lépés széles, 3 méter magas volt. Szinte hihetetlennek látszott, hogy itt az irónt meg lehessen találni. S mégis. Újabb kérdésre Ella ponto­san megmondta a helyet: 30 cm. mélyen, ott egy trágyacsomóban csakugyan megtaláltuk az irónt.‘‘ — (Orgonázók, tanuljatok meg­­-trombi­tálni.) A váci székesegyháznak hosszú éveken át volt egy bajusztalan vézna orgonahúzója, a kinek soványságánál csak a fizetése volt soványabb. Nyolcvan forintot kapott egy évre az istenadta s bár évről-évre folyamodott a püspökhöz, hogy emelje föl a fizetését, kedvező választ sohase kapott. Végre is megleste egyizben a kertben sétáló püspököt, hogy személye­sen kérje meg: — Ki vagy, édes fiam ? — kérdé a püspök, mikor eléje került. , — Az orgonahúzó, öt gyermek atyja, 80 forint évi fizetéssel. — Az csak szerencse, édes fiam. Csak munkára szoktasd őket, még meg is gazdagodtak. — Azzal ott hagyta. Az orgonahúzó szive erre betelt keserűséggel s nagyot gondolt, — átvitorlázott Vácról Amerikába. Onnan érkezett most a válasz, hogy milyen jó sora van az Óperenciás tengeren túl: az lett belőle, van ezer dollár fizetése, nem húzza többé az orgonát, nem söpri a templomot, nem öltöztet papot, a­mit egyedül annak köszönhet, hogy megtanult a váci templomban trombitálni, melyet olykor rábíztak ott, ha a trombitás berekedt. Az ő művészi foglalkozása most már a trombitálás a bostoni székesegyházban, hol csodálattal hallgatják és meg is kérdezik, hogy hol tanult trombitálni, mire büszkén feleli, hogy Voácon.­­ (Elektrizált orrok.) Tekintettel a hideg évszak közeledtére, sokakat fog bizonyára érdekelni az az uj szer, melyet Helbing nürnbergi tanár talált föl s mely már a múlt télen is kitűnőnek bizonyult a fagyott orrok ellen. Helbing 21 megfagyott orrnál használta a folytonos áramot s valamennyi esetben sikerrel. Az alkalmazás módja a következő: A két sarkat az orr két oldallapjára helyezzük s 5—10 percnyi mérsékelt áramot alkalmazunk. Az elekter­­dokat e mellett lassan ide-oda duzgáljuk, hogy a bőr minden részét megérintsük és ne hagyjuk soká egy helyen. Ily módon okozzuk a legkevesebb fájdal­mat. Az áram erősségét a bőrégés intenzitásához mérten kellőkép mérsékelhetjük. Az elektrizálás leg­közelebbi következménye az illető bőrrésznek erős, élénk pirossága, mely több órán át, sőt két napig is eltart. A bőr kímélése végett az egyes ülések között 2—3 napi időközt hagyunk. A pirosság nemsokára jelentékenyen csökken s mindenekelőtt a hidegről melegbe lépéskor érezhető kellemetlen érzés marad el. A gyógyhatás teljesen biztos, úgy, hogy e gyógy­módnak behozatala a therápiába csak a legközelebbi idő kérdése lehet.­­ (Népfölkelő menyecske.) Esztergomban, mint levelezőnk írja, e hó 9-én berendelték a város területén lévő népfölkelő köteleseket a városház udvarára és ott Rédly Mihály volt honvédszázados a kellő oktatásban részesítette mindazokat, a­kik a népfelkelők sorába tartoznak. A századosi oktatás arról szólt, hogy mit köteles a m. kir. népfelkelő tenni, ha szolgálattételre behívják. Ak­kor ennek vége volt, a százados elrendelte, hogy az „52-esek“ külön sorba álljanak. Ezután kezdetét vette a névolvasás, akiknek a nevét százados­a fölolvasta, azok kiléptek a sorból és átvették a végelbocsájtási igazolványt. Egyik név olvasása után a sorból ,Jelenben vagyok"1 válasz hangzott és a sorból kilépett egy tűzről pattant menyecske s katonásan köszöntötte a századost és átvette férje végelbocsájtási igazolványát s a jelen­levők nagy kacagása közben sarkon fordult és el­­defilirozott.­­ (Meggyilkolt erssőfelü­gyelő.) Oravicáról írják lapunknak: Az államvasut-társulat uradalmának szolgálatában álló Moser Ágost erdőfelügyelő tegnap­előtt a szénégető-telepek fakészletének fölvétele után az erdőből Zsabal­ felé tartva, egy tisztáson, tilos helyen találta két zsabal­i paraszt nyáját. Kérdőre vonta az illetőket s kikergette a tilos területről, majd fölirta a nevüket s megmondta nekik, hogy a bíróság fogja büntetésüket megszabni. A két paraszt könyör­gésre fogta a dolgot, de mikor látták, hogy Moser rá­juk se hederit s tovább megy, — az egyik, Ilka Tó­dor, baltáját fölkapva, a fölügyelő után rohant s “há­tulról úgy vágta fejbe, hogy az menten összerogyott, aztán egy késsel több szúrást ejtve rajta, ott hagyta áldozatának holttestét s megszökött. A holttestet csak este találták meg. Willigens vezérigazgató, a­ki jelen­leg az uradalmakon időzik, 200 frtos jutalmat tűzött ki a gyilkos kézrekeritésére s már másnap egy csend­őr-őrjárat el is fogta a hegyek között.­­ (Szélviharok Észak-Amerikában.) New- Yorkból jelentik e hó harmadikáról ! Little Rock arkansasi város kereskedelmi negyedét egy forgószél csaknem teljesen elpusztította. Több személy megsé­rült s nehányan bizonyára életüket is vesztették. A vagyonban tett kárt 500,000 dollárra teszik. Az állami fegyházat a vihar szétrombolta. Több fegyenc a kapott sérülésekbe belehalt. A forgószél harminc háznak a tetejét szagatta le. A várostól egy órányira fekvő tébolyda is erősen megrongálódott. A t­olyda férfi-osztályát Little Rockban a forgószél földig rom­

Next