Pesti Hírlap, 1895. augusztus (17. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-01 / 208. szám

2 PESTI HÍRLAP fottó: aUgUSZtUS 1r­ ható. Egyik-másik pásztorlevél mégis kegye­sen megengedte, hogy a polgári házasságot kö­tött haldoklót föl lehet áldozni, ha bűnbánatá­­nak őszinte jelét adja és megígéri, hogy a bűnös frigyet föl fogja bontani. Az osztrák klé­rus izgatásának meg volt az értelme. Szükség­beli polgári házasságot csak a hívek kis töre­déke köt. Ezeket meg lehet bélyegezni, ezeket ki lehet taszítani az egyház közösségéből. A kegyes revolverezés itt sikert ígér, mert a fenyegető lelkiismereti kényszer a gyöngébb lelkűeket visszariasztja attól, hogy szükségbeli polgári há­zasságra lépjenek. De hogyan képzelik a klerikálisok az iz­gatást a kötelező polgári házasság ellen? Arra akarnak törekedni, hogy a hívek egyházi áldást is kérjenek polgári frigyükre ? Nagyon jól van. Erre törekszik a kormány által kibocsátott vég­rehajtási rendelet is. Az anyakönyvvezető az esketés után figyelmezteti a feleket arra, hogy az egyházuk iránt tartozó kötelmeiknek még nem tettek eleget. Vagy talán arra akarják a népet izgatni, hogy proklamálja a házassági sztrájkot? Ez egy kissé nehezen menne. Avagy azt akarnák elérni, hogy a házasulók kerüljék el az állami közegeket és egyenesen a papok­hoz forduljanak, amint ezt egy hóbortos kleri­kális cikk ajánlotta ? Nem szólva arról, hogy az a lelkész, aki előző állami esketés nélkül, egyházi esketést merészkedik végezni, büntetés alá esik, a közönséget nehéz dolog ilyen bo­londságba beleugratni. Azt a házasságot, me­lyet az állam törvényesnek el nem ismer, mely­ből törvényes magzatok nem származhatnak, a nép konkubinátusnak fogja tekinteni, akármi­lyen szentségnek is hirdetik a papok. A köte­lező polgári házasság végrehajtása ellen, mint­hogy az minden hívőre egyaránt kiterjed, sike­resen izgatni nem lehet; nem lehet eredmény­nyel izgatni az állami anyakönyvezés végrehaj­tása ellen sem, mert attól a perctől fogva, hogy csak az állami anyakönyv kivonatai közokira­tok, senki sem kér az egyház anyakönyvi ki­vonataiból. Ausztriában a szükségbeli polgári házasság hálás izgatási objektum volt, de azért a szük­ségbeli polgári házasság intézményét eltörölni, kiölni nem volt képes. Pedig akkor IX. Pius volt a pápa, aki válogatott átkokat szórt az istentelen törvény megalkotásának összes ténye­zőire, tehát az uralkodóra is, aki a törvényt szentesítette. Jól tudjuk, hogy a mi klerikálisaink az idők folyamán tökéletes osztrákok lettek ér­zületben és gondolkodásban. Azért tartjuk elej­­tnk az osztrák példát és kérdjük, várjon okvet­lenül szükséges-e minden osztrák botorságot utánozniuk, még akkor is, ha botorsága nyil­vánvaló ? De persze, ezeknek az embereknek egé­szen mindegy, hogy lesz-e reális eredménye az izgatásnak. Nekik az izgatás nem az egyház kedvéért kell, hanem a kozmopolita klerikális párt érdekében. A néppártot akarják az izgatás állandósításával életben tartani. Nagyon jól tud­ják, hogy a reformok elbuktatása lehetetlen, de az egyházpolitikai harc alatt hozzászoktak a politikai szerepléshez és most nem tudnak róla leszokni. Szép dolog is az a politika. Általa a „Herkó Páter“ szerkesztője nagyobb tekintély lesz a hercegprímásnál, a „Magyar Állam“ cikkező káplánjai pedig a püspökök fölé emel­kednek. A hercegprímásnak kötelmei vannak a haza és az egyház iránt. A néppártnak semmi­vel se tartozik. Hazájának és egyházának ér­deke egyaránt követeli, hogy lépjen ki végre tartózkodó hallgatásából, éljen avval a hatalom­mal, mely rendelkezésére áll, ragadja ki az egy­ház vezetését néhány pretendens izgató kezéből és vezesse azt a törvényesség, magyarság, sze­retet és igazi vallásosság ösvényére. Vaszary Kolos nem maradhat a hazafiságban Román Mi­ron mögött. Vályi pár­isdili tartózkodása alatt Goluchowszki gróf­ külügyminiszter is látogatást tesz itt és ugyanakkor történik meg a külügyminiszternek a ném­et kancellár­nál nemrég elmaradt látogatása is. girandeoljai világították meg. Csalogány helyett papagály rikácsolt a szögletben. — Pompás. Tehát szerdán este! — Barátom! Te engem a föld legboldo­gabb halandójává teszel. Előre látom a fényes sikert ! Betanulom, elszavalom a verset, meg lesz hatva, kebelemre barát . . . Fogadd előre is meghívásomat a menyegzőre. Daru Ernő mosolygott a poetai azaz vőle­­gényi sliklin, amit elkövetni készültek, és este, mikor íróasztalához ült, hogy az ismeretlen hölgyhöz kitépje szivéből az epedő sorokat, eként filozofált magában: — Oszkárnak teljesen igaza van, hogy ennél nagyobb áldozatot poéta még nem hozott a barátságnak. Phyntias önfeláldozása, aki hóhér­késbe adta magát a barátjáért, mi az én áldo­zatkészségemhez képest? De megígértem, hát megteszem. Legalább egész életemen át melegí­teni fog az a jótevő öntudat, hogy az én költé­szetemnek egy pár ember a boldogságát kö­szönheti . . . Csak legalább tudnám, hogy kar­­csú-e hát ő, vagy gömbölyded ? Ezt elfelejtettem Oszkártól megkérdezni . . . II. Szeretlek Roxelanom . . . A tűzijáték röppentyűi elpattogtak a Mar­­git-sziget álmodozó lombjai fölött; a Duna tükre messze csillogva adta vissza a Stuwer-fantázia szikrázó ötleteit; a társaság most már tehát kizárólag a nagy vendéglő üvegburás asztalainak szentelhette érdeklődését, amiből vajmi keveset bírt elhódítani a cigányzene, pedig ugyancsak szivrehatóan zengte a Szultán keringőjét. Szeretlek Roxelanom ♦ « , Daru Ernő, aki most már az őszi lóverse­nyeknek akart újabb verskötetével konkurrenciát csinálni, szintén künn káborgott a szigeten. Hangulatot vadászni ment oda, a sétálgató, ne­­vetgérező szép lányok szemeiből, akik nem is sejtik, hogy míg tekintetük ragyogva kalandozik a rózsákon és gavallérjaikon: ők azalatt a Mar­­git-sziget ólálkodó poétáinak hamvadó ihletét élesztgetik. A magyar lyra késő estig tartó, morfondí­rozó gazdagítása után, a költő a vendéglőbe tért, hogy lehetőleg üres asztalt keressen, ahol tovább kergetheti a rímeket, míg filetjét elkészí­tik. Üres asztalt ugyan nem talált, hanem a cigány közelében, régi jó barátját fedezte föl. Daru Ernő Oszkárral azóta sem találko­zott, mióta az ő Múzsájának kakuktojását az idegen fészekbe csempészte, hogy abból a bol­dogság madara kikeljen. A poétát ugyanis a boldog vőlegény elfelejtette az esküvőre meg­hívni , de Ernő azért kitalálhatta, hogy a bol­dogság madara kikelt: ott csicsereg az Oszkár lehető legközvetlenebb szomszédságában. — Szervusz, Oszkár ! — köszöntötte őt vi­dáman a poéta, azzal a félreismerhetlen cél­zattal, hogy le fog hozzájuk telepedni. Oszkár úr oly fel­ér lett ez üdvözlésre, akár a nyakába kötött asztalkendő. Egyáltalán nem tartotta ajánlatosnak, a poétát a felesége társaságába ereszteni: hát ha elkottyantja ma­gát? Másrészt a haragját meg épen veszedel­mesnek tartotta a fejére idézni azzal, ha őt az asztalukhoz meg nem hívja, hiszen ennek az embernek ő úgy a kezében van, mint az övé­ben a sós kifli. Ernő szembe telepedett a filigrán, éksze­rekkel tele aggatott asszonykával és azt átko­zottul csinosnak találta. A menyecskét az Ernő neve egészen föllelkesítette» ismerte jól a köl­teményeit. — Oh énnekem mindig szenvedélyem volt a költészet! — osztották a tüzet a szemei. — Fájdalom, igen, — sziszegé a fogai közt Wertheimer úr, aki hirtelen nagy veszekedést­ kezdett a pincérrel, hogy miért nem hozza már a feleségének a fácánt? — No, no, mókusom, — csillapította berzen­kedő hitestársát a nő, — azért nem kell úgy föliz­gatnod magad! Látja uram, fordult Ernő felé, mindig ilyen gyöngéd hozzám: aki nekem kelle­metlenségeket szerez, azt képes megölni! Min­dig is becézett, ahogy csak egy poétalélektől kitelik. Mert az én mókusom is poétalélek ám, maga habár nem is tudja, hogy vőlegény korá­ban milyen gyönyörű verset írt hozzám ? Oszkár úr körülnézett. A láthatáron még egy borfiú se mutatkozott, akibe a társalgás ez aggasztó fordulatánál bele lehetett volna kötni. A poéta először megfürdött szorongatott barátja izgalmat esde, néma pillantásában, az­tán élénk érdeklődéssel kérdés — Valóban? — Kivülről tudom még most, — felelte a szerelmes menyecske, olvalag oldalpillantással a reszkető Oszkár úrra. Azzal letette brazelet­­tes kis kezéből a kést, amivel az ép elhozott fehér hust akarta metélni s a cigányzene me­lodrámája mellett halkan susogni kezdé a köl­teményt . Belpolitikai hírek. Miniszterek a királynál. Bánffy báró mi­niszterelnök, ki ma délben Bécsben hosszabb ideig tanácskozott Goluchowszki gróf külügyminiszterrel, holnap reggel Jósika báró miniszterrel rövid tartóz­kodásra Ischibe utazik. Azon hir, hogy Lukács pénz­ügyminiszter is legközelebb Ischlbe utazik, alap­talan. A román királyi pár vasárnap f. hó 4-én Szara­jából Salzburgba érkezik és Salzburgból hétfőn f. hó 5-én délelőtt Ischlbe utazik. Ugyane napon a ro­mán királyi pár tiszteletére Ischlben udvari ebéd és este színházi díszelőadás lesz. A román királyi pár másfél napig fog Ischlben tartózkodni. A román ki­s király zágrábi útjának híre a Pol. Cort. budapesti jelentése szerint az egész országban nagy lelkesedést keltett. Magyarországon ezt az utazást, amelyet Bánffy báró miniszterelnök melegen támoga­tott, nemcsak a Magyarország és Horvátország kö­zötti államjogi viszony teljes konszolidálásának újabb jeléül tekintik, hanem annak bizonyítékául is, hogy a két ország között szívélyes és benső egyetértés fog­lalt helyet. Khuen-Héderváry gróf bán tevékenysége kiváló részben járult hozzá ennek az örvendetes helyzetnek előidézéséhez. Az uralkodó úti programmja még nincs végleg megállapítva. Bizonyos, hogy Bánffy b. miniszterelnök a királyt el fogja kisérni, de meglehet, hogy a kabinet más tagjai is részt vesznek az utazásban. A magyar királyi udvarmesteri hiva­tal — mint a Magyarország értesül — ez évi október hó elsején kezdi meg működését. Az új udvari hivatal személyzete már ki van nevezve és a hivatal helyi­ségei a budai várlak Stöckl épületében lesznek be­rendezve. A katholikus tanítóknak anyakönyvveze­­tőkül alkalmazása ügyében a Pol. Corr. budapesti levelezője kifejti, hogy a püspökök és rendfőnökök római kongregációja a Magyarországból gyakorolt szenvedélyes befolyásolás következtében nem adta meg az engedélyt az alkalmazásra. A kormány egé­szen távol áll az ügytől. Épenséggel nem érinti a re­­formtörvények érdekét, vájjon katholikus népiskolák tanítói működnek-e majd mint anyakönyvvezetők, vagy nem. Annyian pályáznak ez állásokra, hogy sok pályázó kérvénye nem vehető figyelembe. Leg­érzékenyebben épen az illető tanítókat sújtja az említett tagadó határozat, mert elvesztik a kilátást szerény jövedelmük fokozására. Ami a püspöki kar intranzigens elemeinek befolyását illeti, teljes határozottsággal mondható, hogy épenség­gel nincs hatalmuk kultúrharc előidézésére. A Vati­kánban majd csak belátják, hogy a harcias elemek túlsúlya a püspöki karban eddigelé legkevésbbé sem volt előnyös az egyházi érdekre, hogy ellenkezőleg a magyar magas klérus mérsékelt tagjainak magatartása mutatja azt az irányt, amely alkalmas arra, hogy az egyházat Magyarországon megmentse az állammal való viszály veszélyeitől.

Next