Pesti Hírlap, 1895. augusztus (17. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-01 / 208. szám

1895. augusztus 1. PESTI HÍRLAP a A közös számszék új elnöke. A nyuga­lomba vonult Tóth Vilmos volt közös legfőbb számve­vőszéki elnök helyébe a király már kinevezte Timer, volt osztrák pénzügyminisztert. E kinevezést a hiva­talos lap a következőképen teszi közzé: „A császári és apostoli királyi felsége, folyó évi julius hó 17-én kelt legfelső elhatározásával, a közös legfőbb számvevőszék megürült elnöki tisztét, s a közös külügyi és pénzügyi miniszterek legalázatosb együttes előterjesztésére, nemes Plener Ernő tudor, belső titkos­­tanácsosnak méltóztatott legkegyelme­sebben adományozni. .­­ Mint e közlésből kitűnik, király­i felsége már, három héttel ezelőtt július hó 10-dikén nevezte , ki Plenert, vagyis a Tóth elnök fölmentését tartalmazó, i. é. július 4-éről keltezett kézirat közzétételét meg­előző napon. Plener a közös legfőbb számvevőszék elnöki tisztében annak fölállítása óta, az ötödik. A közös legfőbb számvevőszék első vezetője Hock báró államtanácsos volt, aki azonban csak időlegesen 1868. év április 9-től 1869. január 2-áig látta el ezt a fon­tos állást. Utóda Preleuthner József lovag volt, aki eleinte (1869. január 4-től 1871. év április 19.) szin­tén provizoriusan, később azonban végleg megerősítve 1877. november 4-éig állott a számvevőszék élén. Utána Wieser Lipót báró 1877. november 6-től 1879. október 12-éig vezette az ügyeket, azóta pedig Tóth Vilmos látta el az elnöki tisztet. Plener elnök már átvette ugyan az ügyek vezetését, de már legközelebb Helgolandba megy üdülni és csak őszszel, valószínű­leg október elején­ kezdi meg ismét hivatalos műkö­dését. Királyi rendelet. A hivatalos lap ma közli a királyi rendeletét, amelylyel ő felsége jóváhagyja­ a karlócai görög keleti szerb metropolita területén lakó görögkeleti szerb papság özvegyeinek és árváinak nyugdíjazása s a nemzeti egyházi tisztviselők nyug­díjügyeire vonatkozólag alkotott szabályzatot. E két szabályzatot az 1892. évi karlócai görög-keleti szerb nemzeti egyházi kongresszus alkotta meg. A királyi rendelet záradéka a miniszterelnököt bízza meg a ki­hirdetéssel és a foganatosítással kijelentvén, hogy nincs kifogás az ellen, hogyha az intézkedések adminisz­tratív uton tétetnek meg. Megyék és városok. Evangélikus egyházmegyei közgyűlés. A budapesti ev. esperesség tegnap este tartotta meg rendes közgyűlését dr. Králik Lajos felügyelő és Bachát Dániel főesperes elnöklete mellett. Az egy­házmegye lelkészi, tanítói és felügyelői kara szépen volt képviselve. Jelen voltak: dr. Wagner Géza első-, dr. Vétsey István másodiskolai felügyelő, dr. Anda­­házy László, dr. Matuska Péter, dr. Elischer Gyula, Bexhert Ármin, Urszinyi Arnold stb. Ezen a gyűlésen bontották föl az egyházmegyei elnökségre az egyházközségek által beadott szavazato­kat. A választások eredménye a következő: esperes­­ségi felügyelő dr. Králik Lajos, főesperes : Bachát Dá­niel, esperességi jegyzők: Schvetz Gusztáv budai lel­kész, Posszert Gyula ügyvéd, esperességi pénztáros Beliczay Béla, ügyész: Csengey Gyula, levéltáros: Falvay Antal. Králik felügyelő indítványát, mely szerint a lelkészek az anyakönyvek államosításával és a pol­gári házasság életbeléptetése alkalmából kárpótlan­­dók, egyhangúlag elfogadták, s elhatározták, hogy a jóváhagyás végett a kerületi s az egyetemes gyűlés elé terjesztik. A közgyűlés ezután üdvözlő iratot küldött­­ a Budán nyugalomban élő 82 éves Sztehló Andor főesperesnek, aki ép most ünnepelte házasságának 50-ik évfordulóját. Sztehló Andor, dr. Sztehló Kor­nél édes­atyja, évek hosszú során át ügynöke volt az egyetemes gyámintézetnek, a Gusztáv Adolf egy­letnek, és sok szegény ev. egyházközség baján len­dített. A gyűlés ezután tárgyalta a főesperes kimerítő jelentését s elhatározta, hogy azt egész terjedelmé­­ben jegyzőkönyvben örökíti meg. Tárgyalás alá került az 1894. évi zárszámadás, a költségvetés, s számos folyó ügy nyert elintézést. Az újonan megválasztott esperességi felügyelő és főesperes lendületes beszéde­ket mondtak. . .... Tolnavámm megye hétfőn tartotta nyári rendes közgyűlését Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt; az ülésre a bizottsági tagok a nyári munkaidő da­cára szokatlan nagy számmal jelentek meg, mert al­ispán, főjegyző, főszolgabíró s egyéb választások vol­tak kitűzve a tárgysorozatba. A vármegye főjegyzőjé­nek, mint alispánhelyettesnek félévi jelentése, vala­mint a közigazgatási bizottság szintén félévi jelentése fölolvastatván, az elnöklő főispán bejelentette, hogy Sim­ontsits Béla volt alispánnak Szatmár vármegye fő­ispánjává történt kinevezése következtében megürült alispáni állásra egyedül Döry Pál, bonyhádi főszolga­bíró jelentkezett.­­ A főispán e kijelentésére Döry Pált a közgyű­lés közfelkiáltással megválasztotta a megye alispán­jává. Dőry Pál már 18 év óta működik Tolnavár­megyében, hol kezdetben aljegyző, árvaszéki jegyző, utóbb árvaszéki ülnök, árvaszéki elnök s legutóbb pedig a völgységi járás főszolgabirája volt. Kiváló közigazgatási szakerőnek tartják, ki azonkívül meg­nyerő, humánus modora folytán közkedveltségnek örvend a megyében mindenütt. A tárgysorozatba fölvett főjegyzőválasztás el­maradt, mert ,a megye főjegyzője, Madarász Elemér, kit a belügyminiszter Budapestre anyakönyvi fel­ügyelővé nevezett ki, csak augusztus végén hagy­hatja el mostani állását a miniszter azon rendelke­zése miatt, hogy az anyakönyvi felügyelők fizetése csak szeptember elsejétől folyósíttatott. A völgységi járás főszolgabírójává szintén közfelkiáltással Nagy István, eddigi szolgabiró választatott meg, szolgabi­­róvá pedig Halász Géza eddigi tb. szolgabiró. A közgyűlés egyéb határozatai közül fölemlít­jük, hogy a szegzárd-bátaszéki vasút kiépítésére a vállalkozónak hat havi halasztást engedélyeztek, mert a képviselőház szünetelése miatt a­­ miniszter az épít­kezési engedélyt ki nem adhatta. A főispán egyúttal tiszteletbeli főjegyzővé Simontsits Elemért, tb. főszol­gabíróvá dr. Rudnyánszky Istvánt nevezte ki. Az ál-Mert szerdán este láttalak meg, Én aranyszőke angyalom, Úgy találom, hogy szörnyű módon Hibás a kalendáriom. Bíznak csak én rám, tudom Isten, Átalakitnám izibe . S nem vasárnap, de szerda lenne Az egész világ ünnepe ! Az elandalodott, bájos asszonyka itt meg­akadt. — Hogy is van tovább ? — fordult a szerzőhöz, már mint az urához. Wertheimer urnak a részbenfből halszálka akadt a torkán. Régen elfelejtette ő azt a ver­set, nem is tudta betanulni soha, úgy olvasta föl diadallal imádottjának a szépirodalmi lapból. Ernő segítségére akart sietni a hideg verítékben fürdő ál-poétának és folytatá a verset. — Igen, igen, úgy van ! — tapsolt az asz­­szonyka, de hirtelen hozzá tette : — Ej, milyen furcsa, hogy maga jobban tudja ezt a verset, mint a szerzője, az uram! Wertheimer úr e rettenetes pillanatban nem talált más menekülést, minthogy hősies elszántsággal földöntse az előtte álló vörösboros poharat, melynek tartalma egyenest a felesége felé ömlött. Az asszonyka sikoltva ugrott föl a feléje áradó vörös tenger elől; a szomszéd asz­talok odanéztek; az odasiető pincér pedig célzatos hangsúlyozással fejtegette a vörösbor­ azon vegytani tulajdonságát, hogy az nem megy k­i a kelméből és tönkre van téve az abrosz. — De hát hogy lehet valaki ilyen ügyet­len! Feldönteni a poharat! És épen én felém folyt ! — Pirongatta az urát a menyecske és egy kicsit pirult is az ominózus irány gondo­latára. *Z Ernő nem állhatta meg, hogy barátja fü­lébe ne súgja: — Elragadó teremtést szereztél a versem­mel, barátom ! — Végem van, gondolta Wertheimer úr a kétségbeesés hetedik pokla fenekén vergődve. — Még szerelmes ,lesz a feleségembe, aztán hoz­zánk szegődik házi barátnak — és én ki sem utasíthatom, különben irtózatosan leleplez! A szerencsétlen embernek a vacsora to-­­vábbi folyamán is kínos őrködést kellett kifejte-­ nie, hogy a társalgás hajóját a veszedelmes be­szédtárgyak Scyilái és Charybdisei közt szeren­csésen átkalauzolja. Mihelyt irodalmi térre akar­tak átcsapni, Wertheimer úr rögtön, izgatottan közbe vágott és fölhívta a figyelmüket a leg­újabb sztrájkmozgalmak aggasztó tüneteire. Sőt Wertheimer úr beszédes lett, mint soha és re­pesett a lelke, mikor sikerült egy viharos egy­házpolitikai vitát idézni elő a poéta és felesége közt. Ám a felesége ebből is­ azt a gonosz kon­zekvenciát vonta le, hogy ha nézeteik e kérdés­ben nem is egyeznek teljesen, de egyben, a köl­­­ tészet szeretetében zavartalan köztük a har­mónia. Oszkár úr, mint ez este már nem elő-.. . szőr, Ernő lábára hágott, úgy, hogy a költő jó­nak látta odasúgni neki: — Te, ha még egyszer a lábamra hágsz, mindent elárulok! Wertheimer úr hazatérést indítványozott. Az asszonykát ugyan nehéz volt elszakítani a „Szultán“ dallamaitól, de végre mégis csak en­gedett a mókuskája sürgetéseinek. A hajó orrán a katonazene harsogott, melynek hangjaira a budai hegyek mögül csattogó szárnyakkal reb­bent föl a visszhang. A csillagokkal meghintett Dunán, a két part vörös tűzszemei közt, mint valami modern álomkép közepette, szárnyalt velük a hajó. Wertheimer úr azt kivánta, mert nem szakad inkább az eső, hogy a kabin sar­kába kellene huzódniok s a felesége és a poéta ne gyönyörködhetnének ebben a veszedelmesen festői tablóban, ami utoljára, ismét poetizálásra ragadja őket. A Dorottya­ utcai nagy ház előtt még egy megpróbáltatás várt reá. Neje kezét nyújtotta a költőnek: — Remélem, sűrűn meglátogat? .— Aligha lehetek oly szerencsés, asz­­szonyom. Már a napokban hosszabb útra me­gyek, friss hangulatokra van szükségem s azt a Salzkammergut raktárán akarom beszerezni. — Vannak még jó barátok a világon! —­ ujjongott a bankár és könnyes szemekkel vett búcsút hosszú útra induló barátjától. A jó barát pedig, mikor a házaspár mögött bedördült a kapu, elkeseredve konstatálta : — Ernő, te nem baráti nagylelkűséget, hanem valóságos őrültséget követtél el, midőn a Múzsád rózsás ujjacskáival más számára ki­kapartad a legfinomabb gesztenyét. Holott a sa­ját neved alatt kellett volna megimnod azt a verset és­ még százat, ezret is hozzá, míg meg­hódítod vele ennek az elragadó teremtésnek a­ szerelmét. Most ez a pénzváltó filiszter élvezi a jutalmat, aminél édesebbet poéta nem arathat e földön. Ő rá eleven liliom koszorút fonnak a legpuhább, liliom-karok; ő odabenn nevetgél a bűbájos paradicsomban, melyet te nyitottál ki a számára, mig te dideregve, árván ballaghatsz landó választmány tagjává dr. Svetz Antalt válasz­tották meg. A közgyűlés után a főispán az újonan meg­választott alispán tiszteletére lakomát adott, melyen közel százan vettek részt. Az uj alispánt mindenütt tüntetőleg üdvözölték és ünnepelték. Fővárosi ügyek. — A Mátyás-templom építési költségei. Most, hogy ő felsége nagylelkű adományával lehetővé tette ez országos emlékmű restaurálásának mihama­rabb való befejezését, nem lesz érdektelen rövidetn megemlékezni a restaurálási költségekről. A főegyház­nak a pénzügyminiszteri épületektől való szabaddá tétele, egy egész új homlokzatnak újból építése és mindkét csoportnak átalakítása mintegy 60,000 írt költséggel a főegyház-építési alap terhére esett. Ez az alap 1874-től kezdve a megüresedett egyházi javak­­interkaláris jövedelmeiből, a Bazilika-sorsjegyek érté­kesítéséből, a fővárosnak, mint kegyurnak, 320,000 forintos adományából s egyes adakozóktól begyült 30,000 forintból alakult. Az utóbbiak közt a Zichy grófi család az éjszaki egyik kápolnára adott 10,000 frtot. A Loretto-kápolnára Bogisich prépos-plébános gyűjtött 4200 frtot, továbbá a főszentély és a déli homlokzat ablakfestményeire fordított költség a fővá­ros s egyesek adományaiból került ki. Két év előtt Havass Sándor, a budai főegyház építési bizottságának volt elnöke, a költségekről szól­ván a következőképen nyilatkozott: „Arról, hogy a főegyháznak teljes fölépítésére még szükséges össze­get a főpapságtól kérjük, a bizottsági ülésben­­ egy­általában szó sem volt, tehát ily határozatot nem hoz­tunk, hanem egyszerűen tudomásul vettük egy bi­zottsági tagnak ama kijelentését, hogy a 25.000 írtba kerülő főoltárnak ő egy magas állású mecénást fog megnyerni.“ E nyilatkozatra egy kőnyomatos útján a lapokba került azon hír adott okot, hogy az építési bizottság azt határozta volna, hogy „mivel sem az államtól, sem a fővárostól az építkezésre pénzt nem kaphat, a főpapságtól fogja kérni a szükséges össze­get.“ A néhai elnök ezt a kőnyomatos útján világgá kürtött hazugságot kívánta annak idején megcáfolni. Az elnök kijelentette akkor, hogy a bizottság meg fogja tenni kötelességét, de, habár köszönettel fogad el min­den önként jövő adományt, kéregetni nem fog. „A jó Isten, ki eteti a varjukat és ruházza a liliomot, majd csak megsegít bennünket is, hogy díszes főegyházunk,­­mely minden izében magyar alkotás, a millenniumig teljesen elkészüljön.“ Ez az orákulumszerű jövendölés beteljesedett. Ugyan nem a varjukat etető jó Isten főmagassága szolgái, hanem annak a bizonyos magas állású mecénásnak a bőkezűsége segítette e jövendö­lést a beteljesülésre. — Villamos vasút a kápolna­ térig. A szé­kes főváros közgyűlése megengedte a budapesti vá­rosi villamos vasút részvénytársaságnak, hogy a Ró­­kus-kórház-Kőbánya-liget téri vonalát a kápolna­ utcán át a kápolna­ térig meghosszabbíthassa. A belügymi­niszter ma érkezett leiratában értesíti a fővárost, hogy ezt a közgyűlési határozatát jóváhagyta, azzal a kikötéssel, hogy a kápolna­ utcának szabályozása.

Next