Pesti Hírlap, 1896. február (18. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

getlenséget is magas polcra emelte. Ezek a ked­vező tapasztalatok bírhatták rá a parlamentet, hogy a főtörvényszékre bízza a döntést a vá­lasztási bíráskodásban. Kiderült, hogy a szabad­ság, a valódi nemzeti akarat érvényesülésének szempontjából szükség van a parlament önkor­látozására és a parlament meghajolt a magas szempontok előtt. Az angol példa lebegett a magyar javaslat szerzője előtt. Huszonnégy pontban taxatíve so­rolja föl azon eseteket, amelyekben a Kúria szél a választások fölött és ezen esetektől eltekintve föntartja a képviselőhöz bíráskodási jogát. Ki­mondja azt is, hogy a képviselőház hivatalból megsemmisítheti a választást, ha a megválasz­tottnak nem volt választói joga. A Kúria két öttagú tanácsban ítélne, melynek tagjait titkos szavazással, teljes ülésben, minden év januárjában választaná. Az év lejártával a tagok fele sors­húzás útján kilépne. Tanácselnök a rangban legidősebb bíró volna.­­ Lehet-e ilyen módon szabályozva a kú­riára ruházni az ítélkezés jogát, ez a kérdés. A külföldi analógia itt nem dönt. Az angol parlament más, mint a magyar, az angol fő­törvényszék más, mint a magyar királyi kúria. A feleletet megkönnyíti a javaslat első szakasza, mely sze­rint a törvény csak nyolc évre hatályos, nyolc esztendő után hatálya magától megszűnik és a választások érvényessége fölött való bíráskodás újra kizárólag a képviselőházat illeti meg. Csak kísérletről van tehát szó. Ha az újítás nem mu­tatkoznék üdvösnek, ha a képviselőház függet­lenségét hátrányosan befolyásolná, a képviselő­ház nyolc esztendő múlva amúgy is visszaveszi korlátlan ítélkezési jogát és egyszerűen nem szavazza meg újra a törvényjavaslatot. A javas­latnak e kitűnő gondolata, mely a külföldi poli­tikai irodalomban sokat tárgyalt kísérleti poli­tikának hatása alatt keletkezett, kevésbbé me­résznek tünteti föl a nagy alkotmányjogi újítást. Eötvös Károly mégis azt ajánlja, hogy a mandátumok érvénye fölött a képviselőház to­vábbra is maga döntsön. Tizennyolc a sorshúzás által kijelölt képviselő legyen az ítélkezésre jogosult. Közülök hatot visszautasíthasson a vá­lasztás védője, ugyanannyit a támadó, a megmaradó hat a képviselőház elnökének vezetése alatt bíráskodjék. A gondolat szép és vita tárgya lehet, de megvan az a hibája, hogy a bíráskodásra hivatott közeget a pártérdek gyanújától meg nem menti. Nem kell hozzá magasabb matézis, hogy a többségnek nagyobb kilátása van arra, hogy a tizennyolc kisorsolt közt is többség legyen, mint a kisebbség­nek. Emellett a sorsolás senkit sem men­­tesesít a párt kötelékéből és a vak esélyre bízott bíróság épen úgy lehet igen jó, mint igen rossz. Talán minden aggály elmaradna, ha a mi bíráink tekintélye is olyan föltétlen és független­sége olyan erős volna, mint az angol főtörvény­­szék tagjaié. Az angol foltörvényszék bírái nem kénytelenek bürokratikus módon alulról szol­gálni és végighaladni a fokozati lajtorján. Az előkelő ügyvédek sorából nevezik ki őket, kitün­tetést, rendjelet nem kapnak és ötvenezer forintnyi fizetésük anyagilag is hatalmassá teszi függetlenségüket. Hatáskörükben hozzászoktak ahhoz, hogy a közigazgatási tisztviselőket ők szorítsák a törvényességre és így a kormány akarata előttük teljesen mellékes valami. De úgy hiszszük igazságtalanság volna, ha ezért a mi kúriánk bíráitól nem várnánk független és pártatlan ítélkezést. A rendszer hiányait kúriai bíráink jelleme a gyakorlatban helyreütötte, orvosolta. Függetlenségüknek igen sok jelét adták. A választási bíráskodás kérdését minden­esetre az új általános választások előtt kell tör­vényesen rendezni, hogy a rendezés a gyakor­lati élet próbáját rögtön kiálthassa. A millenni­umi képviselőim nem állíthat magának szebb emléket, mintha a nemzeti akarat érvényesü­lését újabb biztosítékokkal látja el. Minél szoro­sabb a kapcsolat a nemzet és a képviselőház között, annál szilárdabb a parlamentarizmus alapja. Mtt szenvedett, mint hajdan azok a szegény szí­nésznők, akikről a krónikák emlékeznek meg s akik majdnem hogy martíréletet éltek a ma­gyar színészetért. A lehető legszegényesebb és legolcsóbb szobácskát bérelte ki s abban húzta meg magát a mindig rövidnek tetsző napokon. A reggelije egy csésze tejből állott s ebbe a tejbe még cukor sem jutott. Amint az utolsó kortyot is megitta, a színházhoz futott, amely a lakásától távol esett. És ott volt a színház­ban túl a déli órákon, hogy az ambiciózus igaz­gató előadásait hallgassa a jellemszinezés tekintetében, hogy részt vegyen a próbákon és közbe-közbe a szerepét tanulja. Otthon, mikor fáradtan visszatért, nem várta meleg ebéd. Legfőbb egy alma, egy narancs akadt, esetleg egy kifli társaságában. Dolga azonban igen sok akadt. A ruhákat kellett átalakítani, vasalni, javítani, a keztjüket tisztítani, a cipőt fénye­síteni, más ilyen dolgokkal együtt. És ha besö­tétedett, ment a színházhoz, játszani, alakítani, hogy a tapsokon s a kihívásokon kívül semmi más ne jusson neki vacsorára. Mert azon a pénzen, ami a negyven forintból megmaradt, ruhákat kellett csináltatni, hogy mint grófnő, mint her­cegasszony, mint bankárné kellő fénynyel jelen­hessék meg a nyárspolgárokból álló közönség előtt. A gázsijának legnagyobb részét erre volt kénytelen fordítani, mert a színésznő csak akkor hat a játékával, ha öltözködni is tud, így, ilyen körülmények között élte át Klá­rika a havas, ködös, téli hónapokat, szivében nemes vágygyal, nagy nyomorúságok között. Az igazgató, aki nem csalódot benne, figyelmes, gyöngéd volt hozzá s pontosan fizette .­t nintlen hónapban kétszer esedékes húsz fo­rintokat, anélkül azonban, hogy a lány anyagi viszonyai iránt érdeklődött volna s tudomást szerzett volna a nyomorúságáról. A nagy férfiú különben egyáltalában nem sokat törődött a tár­sulat magánéletével, szenvedésével, vagy örö­meivel. Ami jobb és nagyobb szerep volt, azt magának, meg a feleségének osztotta s az ala­kítási láz uralma alatt élt. Dühödten alakított, dühödten ábrázolt, uj és uj fölfogásokat vive a színpadra, hogy olykor-olykor csöndes humort vigyen bele a hatalmas, vérszagos tragédiákba, amelyek ily módon és körülmények között bizo­nyos népszerűségre tettek szert. Amig pedig ő mindegyre alakított s amig mészárosra valló alakjával mint lírai szerelmes nyögdécseit, addig a szegény kis Klárika mintha fogyott volna. Rózsás arcocskája halaványra vált s szemeinek fénye nem ragyogott úgy, mint annak előtte. De ambíciója egyre növekedett s mindinkább többet vont meg magától, hogy jobban öltözködhessék. Átvirasztotta az éjszaká­kat is, hogy a következő estéken a divat szerint átalakított ruhácskában mutassa magát azoknak, akik megváltják a belépti jegyeiket. Szenvedései, virrasztásai, küzdelmei és könnyei között azonban mindig megcsendült a fülében az igazgatója ígérete, aki magával akarta vinni oda, ahol az igazi babér terem. Bízott, hitt a messze jövőben ama reményben, hogy a szegénységért, a keserves küzdelemért kárpótlást talál. Eközben azonban lejárt a szer­ződése , egyelőre csak arról volt szó, hogy a nagy férfiú, a nemesszív, a csodálatos alakító újból szerződtesse, hogy így is közelebb vigye a kecsegtetőig kiszínezett jövő felé. Klárika úgy okoskodott, hogy az új szerződés már nagyobb gázsit­ hoz­ neki. Elvégre is megjátszott mindent, egyforma kedvvel, folytonos szorgalommal s mindinkább megnyilatkozó tehetséggel. El nem késett soha, mulasztást nem követett el egyszer sem s odaállt mások helyett is, ha baj adta elő magát. Mielőtt az uj szerződés megkötését szóba hozta volna, úgy esett a dolog, hogy az igaz­­gató­ familiával bizalmasabb társalgásba merült s ekkor inkább önkéntelenül, mint akarva, egy­szerű igénytelenséggel mondta el küzdelmeit. Az igazgató elérzékenyült, az igazgatónő könyezett, a nagyobbik leányuk pedig sírt és ezzel befeje­ződött” a dolog. Nem sokkal később az igazgató oda állt elébe s igy szólt: — Nemesi becsületszavamra mondom, hogy nem szerződtethetem magát, Klára. A meglepett, halotthalványra vált leány alig tudta megkérdezni: — Hát nem volt megelégedve velem? — Föltétlenül elősmerem a szorgalmát s a tehetségét is. És kijelentem, hogy soha sem voltam úgy megelégedve egy tagommal sem mint magával. Gyönyörűség volt látni, hallani és magával játszani. Nemesi becsületszavamra mondom, hogy az egész országban mi vagyunk a legkitűnőbb jellemszínező művészek. Klárikának már ekkor köny ragyogott a szemében s igy kérdezte: — Csaknem azt hiszi, hogy sokat fizetett ? — Sokat nem, de épen eleget fizettem, tekintettel arra, hogy a szezont tizenkétezer fo­rintos deficittel fejeztem be. De nem erről van szó. A maga hibája, a maga nagy hibája egé­szen másból áll. — Miből? — Abból, hogy — nem öltözik a legutolsó párisi divat szerint. Márai Károly: Belpolitikai hírek. A belügyi tárca-költségvetés folytatólagos tárgyalásának rendjén, a képviselőház holnapi ülésé­ben még több felszólalás lesz a színházi kiadásoknál. Nevezetesen Bartók Lajos szólásra iratkozott föl úgy a kolozsvári színház budgettételéhez, mint a vidéki színészet segélyezésére előirányzott összeghez. Hos­­szabb vitára van kilátás a közegészségügyi kiadások­nál, amelyekhez föliratkoztak: a szabadelvű párt részéről Pap Samu és Sporzon Ernő, az ellenzéki pártok tagjai közül Visontai, Her­m­án Ottó, Thaly Kálmán, Maksak­ay Géza, Szentiványi Kálmán és­ Illyés Bálint. E költségvetési tétellel együttesen fogja a ház elintézni a közegészségügyi állapotokról az országgyűlés elé terjesztett belügyminiszteri jelentést is. A képviselőház közoktatásügyi bizott­sága holnap, mint értesülünk, jelentést fog a ház elé terjeszteni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek azon előterjesztései tárgyában, melyek a népoktatás­­ügy s a tanítói nyugdíj- és gyámalap állapotáról szá­moltak be a háznak. A bizottság kérni fogja, hogy jelentését a vallás- és közoktatásügyi tárca költségve­tési előirányzatával együttesen vegye a ház elin­tézés alá. Az országgyűlési szabadelvű párt ürese­désben levő két alelnöki állására, mint értesülünk, Csáky Albin gróf és Lukács Béla fog megválasztatni. Csáky Albin gróf a hozzá illetékes helyről intézett felkérésre köszönetének kifejezése mellett hajlandónak is nyilatkozott az alelnöki tiszt elfogadására s Lukács Béla is kétségkívül szintén el fogja azt vállalni. A szabadelvű párt kebelében osztatlan helyesléssel talál­kozik a nevezett két párttagnak alelnö­kké való kije­­löltetése. Az országgyűlési szabadelvű párt vasár­nap este tartandó értekezletén veszi tárgyalás alá a­ vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetési előirány­zatát. Ez a tárca-budget lesz ugyanis, mint már emlí­tettük, a belügyminisztérium költségvetésének megsza­vazása után első tanácskozási tárgya a képviselőház­­nak, minthogy a kereskedelmi miniszter, akinek bud­­getje került volna sorra, a kiegyezési tárgyalások által lesz a jövő hét elején igénybe véve.­ ­ PESTI HÍRLAP 1896. február 1.

Next