Pesti Hírlap, 1897. augusztus (19. évfolyam, 211-241. szám)

1897-08-01 / 211. szám

2 PESTI HÍRLAP 1897. augusztus 1­ lenzékünknek csakugyan nem volt komoly oka úgy tenni, mint a nemzeti állásukból kiüldözött osztrák németek tettek. Szilágyi Dezső képvi­selőházi elnököt csakugyan erős és komoly ha­zafias indokok hajtották arra, hogy a pártok közt Menenius Agrippa legyen és nagyon ki volt érdemelve ma az a viharos éljenzés, amit egyszerre jobbról is, balról is kapott. A meg­egyezés létrehozása értékes hazafias szolgálat volt s hogy azt a mozgolódó pártok ma szinte önfeledten elismerték, az mutatja legjobban, hogy a kompromisszum valóban egészséges. Többet azonban nem kell várni tőle, mint amennyit adhat. Az okozott károkat pl helyre nem hozhatja. A bűnvádi perrendtartás életbe­léptetése már most 1898. jan. 1-ével nem tör­ténhet meg, mivel az életbeléptetési törvények elkéstek s az esküdtszékek idején nem konstruál­hatok. Az elveszített idő sem tér vissza s a ki­állott fáradság is pufira ment. Azonfelül szem előtt kell tartani, hogy a megegyezés és a béke két különböző dolog. Csak az obstrukció tűnt el s nem egyúttal a pártok harca. A 16. §. kompromisszumos szerkezetét támadni fogják sokan s a jogi szempontok ismét előke­rülnek. Az uj szöveg mindenesetre kedvezőbb, mint a régi s politikai harcra okot nem ad , de komplikált szerkezete fölött erős vita indul­hat. Ennek a szakasznak kezdettől fogva sze­rencsétlensége volt, hogy a politikai pártdüh kapta el s az ellenzék maga is rontott rajta, szinte azt lehet mondani, hogy eltorzította. Kétségtelen, hogy obstrukció és harag nélkül tisztább és a sajtóra nézve is kedvezőbb for­­mulázáshoz juthattak volna. De azt nem érné meg, hogy a politikai harag újra jobbot vessen tárgyalásánál. A jövő dolgai azonban nem ezen, hanem azon fordulnak meg, hogy a megegyezés :­­ko­molyságát mind a két részen fölfogják s úgy ennél, mint a közeledő kiegyezési provizórium­nál ne kerüljön megint retorziókra s ezekről az obstrukció valamely lappangó alakjára a sor. A magyar képviselők lovagias szelleme bi­zonyára meg fogja őrizni­ a szerződéses hűséget mindvégig. Ezt meg fogja könnyíteni az a tudat is, hogy az obstrukcióról való lemondást a ki­sebbségtől ezúttal nem a szabadelvű­párt, hanem az ország érdeke követelte. Hódolat Petőfinek. Anyám, az álmok nem hazudnak Dicső neve kö­tő fiadnak Soha, anyám, örökre él s igy énekelt az ifjú vátesz, a próféta-lelkek szent őrületével, szivében és ajkán a divináció érzetével. S a jóslat bevált, mint egy isteni ki­nyilatkoztatás. Petőfiről ma már egész világ vallja, hogy tehetsége a tökéletesség szférájából sugárzott le hozzánk, ahonnét a teremtés legnagyobb művei, Isten kegyeltjei, a megsugalltak, a lángel­mék valók. A nagy természet életműködése is tele van kifürkészhetetlen rejtelmekkel. Csodálatos miszté­rium a fogantatás, a növekvés és a szaporodás; kész csoda a hasonlóság a szervezetekben s a különbség az egyénekben ; egész mirákulum egy­­egy faj kiválása és származottjaiban megismét­lődése. De a legcsodásabb rejtelem az, amiből a lángész származik. A természet körében a csodák rendszerbe foglalvák s áttekinthető ben­nük az egymásután sora, elleshető a fejlődés útja, kivételt nem tűrő törvénye. Csak a láng­ész eredetét nem segít az általános törvény ki­nyomozni; azt a természet rendje föl nem éri, meg se mérheti: a lángésznek saját törvénye van s útiránya ugrás a természetben. Vagy nézzétek végig a történelmi fejlődés nagy lenditőit, irányzóit vagy igazitóit, akik mind­annyian egyéniségre óriások voltak s tetteik de­lejes világossága, termékeny ereje az Isten kon­cepcióját e világon folytatni, az emberek köz­életét magasabb szinre emelni törekedett, kér­dezzétek tőlük, a természetes fejlődés kulcsával keretekben, hol tanulták azt, ami nem volt előttük, s mi lett abból, ami nem maradt utánuk? A legtöbb lángész eredete homályosság, szegénység, alacsony sor, S mégis kiragyognak ők, mint a csillag, ontják az ajándékot önma­gukból, mint a nap s halhatatlanokká lesznek, mint az Isten. Sorsuk többnyire tragikus a sí­rig : végzetes szenvedések marcangol­ásai közt teljesítik missziójukat, életük arra látszik val­lani, hogy szellemük nem is e világnak való s csak felsőbb parancs, isteni kényszer mérte rá­juk az inkarnálódást, a születést. Alig van né­hány, akit lelkének perzselő heve gyorsan föl nem égetett, el nem pusztított volna, mert a lángész életproblémája alkotásaikban merül ki s a megoldás egy-egy katasztrófa. Talán felsőbb rendelet róluk az is, hogy isteni megbízatásuk el ne ismertessék, amig élnek s az emberek hálája csak akkor emeljen tiszteletükre oltárt, mikor ők már régen megtértek a felsőbb vi­lágokba s ott egyesültek Istennel. Lusta köszö­­netünk a lángász erejével fölemeltetés tudatára későn eszmél, bevárja, hogy az emelkedésben szünet álljon be, aminek mértéke az, hogy ő nincs többé közöttünk: a veszteségről ismerjük föl, hogy mit bíztunk benne. Ilyen misztérium volt Petőfi feltűnése s rövid pályája, mely világrészeket képes száz­évekre fényével besugározni. A bunyevác kézműves s az ö­töt felesége voltak kiszemelve, hogy a magyar lantosok fe­jedelmének testet adjanak. Tőlük ugyan nem kapta sem az alkotó lángészt, sem a nemzete­ket villanyzó magyar cserét, sem a költői in­venció nagy mélységeit, sem a műformák káp­ráztató gazdagságát. Vatesz­ volt, Isten küldte és adta a magyarnak. Jellemalkatában épúgy, mint élete szerte­lenségeiben dombormű gyanánt formálódott a kivételes egyén. Ércbe is öntötte, de a saját lelke tüzénél. Ez a tűz emészté ifjúságát, ez lobogott költeményeiben és gyújtott, ahova láng­nyelve elhatolt. Az elemi erők háborgásai von­zották, ragadták azután magukkal. Ott vetette meg nászágyát, ott kereste koporsóját. Ilyen viharos élet hosszú nem lehetett. A végzet jól Mert van valami nagyobb, állandóbb és szentebb még a legvitálisabb pártérdeknél is: az egész nemzet érdeke. És az a párt, —több­ség, kisebbség egyaránt, a­mely ezért mond le vagy tartózkodik valamitől, erkölcsi tőkéjé­ből nemcsak hogy nem veszít, de azt határo­zottan gyarapítja. Belpolitikai hírek. A k­épviselőház most már, hogy a parlamenti béke helyreállott,­­gőzerővel látott ismét, hozzá a rég­óta asztalán fekvő ügyeknek az elintézéséhez. Az úgy­nevezett apróbb ügyek egész tömege van kitűzve ne­vezetesen a hétfői ülés napirendjére. És­pedig egész seb­ese a vicinális vasúti előterjesztéseknek, melyek közül kiváló jelentőségre tarthat számot különösen az árva-völgyi helyiérdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslat. Az állami számvevőszék egy pár év­­negyedes jelentésén kívül napirendre kerülnek hétfőn az összes mentelmi bizottsági jelentések, amelyek Rakovszky István, Gyurkovics György, Simó Ferenc, Papp Elek, Győrffy Gyula, K. Nopcsa Elek és Nagy Mihály képviselők mentelmi jogának felfüggesztése tágyában a házhoz intézett bírósági megkeresésekre vonatkoznak. A képviselőház elnapolása. A képviselőház a bizottságai által már előkészített s részben a jövő hét folyamán előkészítendő előterjesztéseknek letár­­gyalása után el fogja napolni az üléseit. Az elnapolás nem fog királyi leirattal történni, hanem a háznak egyszerű határozatával és pedig aként, hogy a ház érdemleges tanácskozásai napirendjének megállapítá­sára szeptember hó második felében ül ismét egybe, egyúttal fölhatalmazza azonban az elnököt arra, hogy főrendiházi üzenetek és miniszteri előterjesztések át­vétele céljából időközben is formális ülést hívhas­son össze. A hazai pénzintézetek által kibocsátott némely kötvények biztosítására vonatkozó törvény­­javaslatot a pénzügyminiszternek kedden fogja, mint értesülünk, tárgyalás alá venni a képviselőház. A tör­vényjavaslathoz többen szándékoznak hozzászólani úgy a szabadelvű párt, mint az ellenzék részéről. Ne­vezetesen Tisza István gróf, mint halljuk, már a sza­­badelvű párt tegnapi értekezletén bejelentette, hogy a törvényjavaslat egyik szakaszához módosítást szándé­kozik benyújtani ORSZÁGGYŰLÉS.­ ­ A béke első napján visszatért a t. Ház a hétköznapok unalmas hangulatába. Justh Gyula, mint egy koronája veszített fejedelem, áll a fo­lyosó sarkában és nagy bátran járnak-kelnek előtte, akik addig-addig halasztgatták obstrukciós beszédeiket, míg elmúlott az'' obstrukció. Átjör­nek errefelé a legellenségesebb kormánypártia is és dicsérik őt. -7- Derekasan csináltad, ne busúljl Évedni azonban nem akarnak vele, mert még kísértésnek is borzasztó a gondolat, ha most például odaszólana Sima Ferencnek : — Kérlek légy szíves, beszéld ki az ülést, hadd pukkadjanak! A teremben tudniillik (bizonyosan a rossz ventilláció miatt) benrekedt mára még egy buborék az obstrukció fülledtségéből. Tudni­illik név szerinti szavazás volt Lepsényi Miklós­nak a cukoradó-javaslat dolgában beadott hatá­rozati javaslata fölött. A szavazás az E betűn kezdődött. — Ejnye be jó! — vágta rá a kádenciát Meszlény Lajos. — Jobbat tudok én erre — szóltak jobb­felől. -r- ÉS az mi legyen ? — Eredj a pokolba! De kedély nélkül haladt tovább a szava­zás, nyikorogva, kellemetlen módon, úgy­hogy most látták csak, milyen jó a béke, hisz ha béke nem volna, mindennap vagy három ilyen szavazást kellene végigszenvedni. Végre elfogadták a törvényjavaslatot álta­lánosságban. Közben beérkezett a csöndes folyosóra Polónyi Géza. Elcsodálkozott azon, hogy se fehérruhás leányok őt (kinek javaslatából egy pontot bevettek a 16. §. módosításába) nem fo­gadták s nem hajt térdet előtte se miniszter, se Stenográf. De az ellenzék is hallgatag gubbaszt, mintha mind árva gólya lenne, melynek el van metszve szárnya és egy se repül hozzá, hogy hódoljon. — Mi ez! — tűnődik — hát nincs senki, aki dalt zengjen, nincs egyetlen welszi bárd? És az ellenzék meghalt ? Hát majd megmuta­tom, hogy én élek. Bement a terembe, ahol épen azon vol­tak, hogy a cukoradó-javaslatot részletesen tár­gyalják, amihez (tekintettel a visszaható erőre) a pénzügyminiszter módosításokat ajánlott. Polónyi Géza hát rögtön tudatta, hogy ő ezeket a módosításokat egy hallásra nem érti meg, tehát kérte, hogy a részletes tárgyalást halaszszák el hétfőre. — Jól van, jól! — intettek feléje.

Next