Pesti Hírlap, 1898. december (20. évfolyam, 332-361. szám)

1898-12-01 / 332. szám

1898. december 1. PESTI HÍRLAP 3 Perczel Dezső belügyminiszter kijelenti, hogy azért hagyta jóvá a IV. ker. illetékességet, helyben, mert azt akarta, hogy ne a pécsi rendőrség, hanem a budapesti államrendőrség vezesse az ügyet. Most pedig a VIII. kerületi kapitányt delegálta az ügy ve­zetésére. A visszaküldött bormintákból van még né­hány üveg a hatóság birtokában, úgyszintén sikerült indirekt után újabb bormintákat szereznie, amelyek most a vizsgálat alapját képezik. Sághy Gyula a belügyminiszter válaszát nem veszi tudomásul. A ház a földmivelésügyi miniszter válaszát egyhangúlag tudomásul veszi s a belügyminiszter vá­laszát is tudomásul veszi. Ülés vége d. u. 2 órakor. , A politikai helyzet. Thun gróf Budapesten. Thun gróf osztrák miniszterelnök Forstner- Billau lovag miniszteri titkár kíséretében ma Buda­pestre érkezett. Az osztrák miniszterelnök útjának célja az volt, hogy a kiegyezési kérdésekre vonatko­zólag a magyar és osztrák kormányok között megál­lapított egyezség miképen való érvényesítéséről ta­nácskozzék a magyar kormánynyal. Az utazást eleinte úgy tervezték, hogy a miniszterelnökkel együtt Kaul­er osztrák pénzügyminiszter is Budapestre jöjjön, minthogy azonban megállapíttatott, hogy a mai kon­ferencia a kérdések részleteit nem érinti, az osztrák pénzügyminiszter leutazása fölöslegessé vált és Thun gróf minisztertársa nélkül jött Budapestre. Bánffy Dezső b. miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter ma reggel tanácskoztak a kérdések előterjesztése felől és együttesen fogadták Thun gróf miniszterelnököt, ki az Angol királynő szállodában lévő lakásáról fél tizenegy órakor hajta­tott a miniszterelnökség budavári helyiségéhez. Azután Thun gróf Bánffy báróval és Lukács Lászlóval két órányi időig, délután háromnegyed egy óráig tanácskozott. A mostani politikai helyzetet ismerve, kétségen felül lévőnek kell tartani azt, hogy úgy az osztrák, mint a magyar parlamenti viszonyok szükségessé tet­ték a miniszterek értekezését. Ezúttal is Thun gróf osztrák miniszterelnökön volt a sor, hogy az osztrák reichsrath akcióképességéről nyilatkozzék, minthogy a magyar parlamentben a bonyodalmak épen amiatt keletkeztek, hogy az osztrák válságok a kiegyezési javaslatoknak kellő időben, már a múlt évben való előterjesztését akadályozták. Thun gróf ezúttal sem helyezhette kilátásba, hogy az osztrák reichsrathban január elsejéig letárgyalhatják a kiegyezési javaslato­akik jogosítják arra, hogy a sajtó útján mond­janak kritikát. Ha nem úgy volna, semmi esetre sem tennék, mert hiszen az ő érdekük volna az, hogy a dolgot szépítsék. Nagyot csalódva, tépelyek között irom ne­ked e sorokat, aki ott a vidéken másnak látod az írókat s az irodalmi viszonyokat. . . . Margit levelét hangosan olvastam s az én szép nagy lányom szeme újból megned­­vesedett. Könyei sirtak elvesztett világa után, amely pedig az ő kiszinezésében csodásan szép és bájos volt-Kezem selymes hosszú hajára tettem s amint simogattam, így szóltam hozzá: — Ne sírj te, én szivemnek minden gyö­nyörűsége. így történt ez mindig és így fog történni mindig. Aki közel jut ahoz a világhoz, amelyhez vágya vonzotta, az előtt hamar meg­szűnik a varázs. A fiatal lelkek gyorsan han­goztatni kezdik azt, amit itt-ott hallanak s ami­nek ismétlésével eredetiséget, önállóságot, bá­torságot akarnak elárulni, különösen, ha az el­lentétben áll a nagy­közönség tiszteletet ér­demlő meggyőződésével. A különbség, édesem, csak abban áll, hogy amíg eddig a kezdődő óriások csak azt mondták a fölöttük messze ma­gasan állókról, hogy szamarak, addig ma azt konstatálják, hogy hűdéses butaságban szenved­nek. Ma a paralizis van divatban, ami azt je­lenti, hogy eljutottunk a tetőpontra. Hidd meg, édesem, hogy amit most ők osztanak, abból majdan ők is kapnak, de azért ez nekik épen úgy nem fog ártani, amint nem árt a mosta­niaknak és nem árt az irodalomnak. Murai Károly­­ kát, ámbár a tárgyalások lehetőségére most valamivel több remény van, mint eddig volt. Ezzel szemben a magyar kormány helyzete is változott. A magyar kormány az ellenzék obstrukciója következtében egyre kijebb szorul az időből, ami a javaslatoknak már normális mederben való tárgyalá­sára is szükséges. Abban a várakozásban, mely az osztrák bonyodalmak megoldása reményében vált szükségessé, az ellenzék a kormány ellen fegyvert ko­vácsolt és bár a magyar kormány a javaslatokat el­készítette és a bizottsági tárgyalásokon is keresztül vitte, f­el van állva annak az útja, hogy januárig törvényerőre lehessen itt emelni a kiegyezést. Mind a két részen szükséges tehát mindenek­előtt a technikai, úgynevezett tárgyalási provizórium. Ennek a provizóriumnak természetesen az a célja, hogy a képviselőházi tárgyalásokra abban az esetben is, hogy ha azok obstrukciós jellegűek maradnak, idő legyen. Elvben, hír szerint, megállapodás is tör­tént ily meghatározott idő nélkül való provizóriumra, mely nem jelent egyebet, mint azt, hogy az ex lex állapot lehetőleg kikerültessék. Azonban erre nézve bevárandó az az idő, míg reá föltétlenül szükség lesz s a kormány még kötelességszerűen fölteszi, hogy a magyar parlament ellenzéke az ország érdekei szem­pontjából az előnyös kiegyezési javaslatok letárgya­­lását a kellő időre lehetővé teszi. Ebből a célból kí­sérlet történik az ülések meghosszabbítására és eset­leg igénybe vétetnek azok az eszközök, melyek az obstrukció meggátlására helyeseknek látszanak. Ha a kísérletek nem vezetnek eredményre, a tárgyalási provizóriumot Ausztriában a 14-ik §-al rendelik el, Magyarországon pedig indítványnyal határoz­zák el. A tárgyalási provizórium dacára érvényben ma­radnak az önálló rendelkezésre vonatkozó azon meg­állapodások, melyeket a magyar kormány az osztrák kormánynyal kötött, de természetesen csak föltétele­sen arra az esetre, hogy ha amikor már a magyar képviselőház letárgyalta és elfogadta a kiegyezési ja­vaslatokat s az osztrák parlament nem, erre az esetre az elfogadott javaslatokat a magyar parlament az önálló rendelkezés záradékával emeli tör­­vénynyé. A quotát egy évre mindenesetre a király álla­pítja meg. Thun gróf még ma délután visszautazott Bécsbe. Az obstrukció. Egy függetlenségi párti képviselő pártja mos­tani helyzetét igy jellemezte: — úgy vagyunk, mint azok, akik az omnibusz imperiálján ülnek. A függetlenségi párt fent ül az imperiálon, hol a szél éri, az ág csapdossa s ezen­kívül még azt sem tudja, hogy merre megy az omni­busz. A nemzeti párt benn ül az omnibusz belsejé­ben biztonságban s onnan igazgatja a kocsit, hogy merre menjen s mi le nem ugorhatunk a tetejéről. A függetlenségi párt csakugyan alig gyakorol befolyást a viták rendezésére, hanem úgyszólván mindent a nemzeti párt vett a kezébe, ezenkívül pe­dig önállóan csak Polonyi Géza működik, akinek indítványai nagyobbrészt előzetes megbeszélés nélkül történnek. A függetlenségi párt azonban mindenbe beleegyezik, mert a kormány ellen való küzdelmet jó célnak tartja és azt reméli, hogy a nemzeti párt mindvégig kitart mellette. Időnkint a függetlenségi pártot a Bánffy-kabi­­net lemondásáról szóló hírekkel bátorítják s igy ma is azt terjesztették, hogy Bánffy báró a folyosón azt mondotta, hogy pozícióját ez év végéig meg tudja még tartani, de nem áll jót érte, hogy a jövő év elején el nem hagyja-e az ereje. Néha-néha változatosság kedvéért az új kor­mány lisztáját portálják, de sem a nyilatkozat va­lódiságában, sem a lemondási hírekben nem hisznek. Ellenben aggodalmakat keltenek azok a hírek, hogy ha a parlamenti helyzet nem változik, januárban az országgyűlés föloszlatása fog következni, amitől min­denki fél, mert az új választások még kevésbbé ked­veznének az ellenzéknek, mint a legutóbbi alka­lomkor. Itt említjük még meg azt a hírt, hogy a füg­getlenségi párt tiltakozó tüntető körmenetet akart rendezni s erre meg akarta nyerni a szociáldemo­kratákat. A szociáldemokraták vezérei azonban kije­lentették, hogy a gesztenyét nem kaparják ki, nem vállalják el, hogy a tüntetésben résztvegyenek, s a füg­getlenségi párt kénytelen volt tervéről lemondani. Tehát a párt ezúttal le akart szállani az im­­periálról, de a szociáldemokratákat óhajtotta lépcsőül használni, hogy az utcára léphessen. Minthogy ők nem vállalkoztak, a pártot továbbra is a nemzeti párt igazgatja. Külpolitikai hírek. II. Miklós cárnak válasza a szultán ama táviratára, melyben kéri, hogy György herceg kine­­veztetését gátolja meg, — hallomás­ szerint — fe­lettébb barátságos. Miklós cár kijelenti, hogy ő mindig szem előtt tartotta a szultán jogait és érdekeit, és a négy nagyhatalom a legjobb szándékkal van a tekin­tetben, hogy a krétai kérdés előnyös megoldása mel­lett, a szultán szuverenitását legcsekélyebb mérvben se sértse meg. György herceg a négy hatalom meg­bízásából veszi át Kréta közigazgatásának ideiglenes vezetését. Végül a cár biztosisítja legmelegebb barát­ságáról a szultánt. Anglia újból fenyegetőzik. Az angol kincs­tár első lordja, Balfour Artur, Bristolban beszédet tartott s szólt a szudáni kérdésről és a krétai meg­állapodásokról. Az utóbbira nézve Balfour azt a kü­lönös megjegyzést tette, hogy ha netán valamelyik külföldi államférfin abban a hiedelemben ringatóznék, hogy Anglia türelme kimeríthetlen, akkor az nagyon tévedne. Balfour reméli azonban, hogy ezt az ál­lamférfit nem fogják kínos tapasztalatok észretérí­­teni. Hogy ez a fenyegetés nem szól-e Muracher grófnak, arról a bristoli beszéd hallgat. Az afrikai kérdésről azt mondja, hogy az összes civilizált álla­moknak érdeke követeli, hogy a föld civilizálatlan részeibe kiterjesztessék az állami rendszer erős és jó kormányzata. Különben — szólt Balfour — Isten nevében hadd haladjon Franciaország is előre ezen a téren a maga szférájában, úgy, mint Németország és a belga király a magukéban. Crispi az antianarchikus konferenciáról. Olaszország ex-miniszterelnöke egyik londoni lapban elmélkedik a kérdésről s többek közt azt az állítást kockáztatja meg, hogy a pápa Franciaországnál min­den lehetőt elkövetett annak meggátolására," hogy a konferenciát Rómában tartsák meg. Crispi különben nem vár nagy eredményeket a konferenciától. Leg­­fölebb abban jutnak megállapodásra, hogy az anar­chisták ne politikai, hanem közönséges gonosztevők­nek tekintessenek, kiknek kölcsönös kiszolgáltatása ily módon lehetséges lesz. Már 1894-ben, midőn Lyonban Carnot elnököt meggyilkolták, javaslatba hozatott az antianarchista­ konferencia, de akkor Olaszország megtagadta abban való résztvevősét, mert nem remélt semmi praktikus eredményt tőle. Az olasz-francia közeledésnek újabb jele, hogy Olaszország politikai jellegű főkonzulságát Tunisz­ban egyszerű keresk­­konzulátussá fokozta le. Ezzel világosan kimutatta az olasz kormány, hogy Tunisz­hoz fűződő régi aspirációiról végleg lemondott. Az angol-amerikai szövetség újból kísért, amióta Németország nem mutat sok hajlamot, hogy Angliával komolyabb szövetségre lépjen. Chamberlain a »Magazin« című folyóiratban megjelent karácsonyi cikkében azt fejtegeti, hogy Anglia minden közeledő lépést az angol­szász szövetség felé a legnagyobb lel­kesedéssel üdvözöl, hogy az megvédhesse az angol­szász ideált, a humanitást, igazságot, szabadságot és egyenlőséget. Ha a szövetség contra mundum szólna, akkor sem riadna vissza tőle. Nagy szó! A Karolina-szigetek jövő sorsáról azt je­lentik a »Daily Telegraph«-nak Washingtonból, hogy a nevezett szigetcsoportot Németország fogja­ a spa­nyoloktól megszerezni, minthogy az Egyesült­ Államok kormánya úgy is csak egy kisebb szigetre aspirál szénállomásul , hogy onnan kábel-összeköttetést léte­síthessen a Filippi-szigetekkel. Ismeretes, hogy a nyolcvanas években a Karolinák miatt Németország és Spanyolország között kitört birtokviszályban a pápa, mint fölkért békebíró, a spanyoloknak ítélte oda a szigetcsoportot. A francia haditengerészet fokozott buzgó­­sággal folytatja erejének kibővítését. A képviselőház­ban szétosztott hivatalos jelentés szerint 1899-ben három 11,275 tonnás páncélos óriás, »Charlemgue«, »Saint Louis« és »Goulois«, 1900-ban más három páncélos, a »Henri Quatre«, »Jena« és a »Suffrey«, vízrebocsáttatnak. 1­899-ben még egy páncélos cir­káló, 1901-ben hat és 1902-ben négy ilyen új páncé­los cirkáló készül el. Egészben véve a hadiflotta 1899-ben 48 és 1900-ban 21 új hadihajóval szaporo­dik. Ezek között lesz sok torpedó-naszád és hat ten­geralatti naszád.

Next