Pesti Hírlap, 1899. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-27 / 206. szám

1899. julius 27. 3 PESTI HÍRLAP'­ mét ez eset alkalmából nem fogja kikerülni az a kö­rülmény, hogy néppárti suba alatt pánszláv törekvé­sek rejtőzködnek. A komáromm­egyei kínvallatás ügyében folytatott vizsgálat ez idő szerinti eredménye, hogy a belügyminiszter Komárommegye alispánja ellen a mai napon fegyelmi vizsgálatot indított. A főbűnös szolgabírót a belügyminiszter ma kiadott rendeletével felfüggesztette állásától, ellene is megindítván a vizs­gálatot. A belügyminisztérium a komárom megyei ható­sági brutalitások dolgában példás szigorral kíván eljárni s igy előreláthatólag mindenki, aki hibás vagy bűnös, megkapja megérdemelt büntetését. Az azonban nem felel meg a valóságnak, hogy a főispán beadta volna lemondását, azok sem laknak mind a kolostorban. Goldis püspök is tagja a szerzetesrendnek, Hamsen Ágoston, az aradi szeminárium igazgatója, úgyszintén Meugra Va­zul, a szeminárium évek óta felfüggesztett tanára. Az új szerzetesavatás azért keltett Aradon nagy ria­dalmat, mert azok, akik Goldist Hamseával szemben püspökké választották, azt tartják, hogy Hamsea tör­vénytelenül hatalmaskodva megnyirbálta az aradi püspök jogkörét. Saguna Andrásnak, a románok nagy metropolitájának egyházjoga 168. §-a szerint ugyanis az archimandrita vagy szerzetesfő sen­kit sem avathat szerzetessé a püspök áldása nélkül. A fölavatandónak ki kell állani az egyházi vizsgála­tot és csak ha a szerzetgyűlés méltónak találta a föl­vételre, ajánlhatja a prépost a püspöknek. Azt vetik most föl Hamsea ellen, hogy a bodrogi klas­tromban semmiféle zsinat sem volt Roska esperes ügyében. Sőt azt is kétségbe vonják, hogy Hamseá­­nak joga volna nemcsak bevenni valakit a szerzetbe, de erre nézve előterjesztést is tenni. Visszalépett képviselőjelölt. Mint a Kel. Ért.-nek Déváról jelentik, Réthy Lajos tanfelügyelő a hátszegi kerület képviselőjelöltségét, melyet neki több oldalról fölajánlottak, ez alkalommal az idő rövidsége miatt nem fogadta el. A kerület egyedüli jelöltje eszerint Ponori törvényszéki elnök. Magyar küldöttség az interparlamentá­ris konferencián. A christianiai interparlamentáris konferencián a magyar csoport vezetője Apponyi Albert gróf lesz; tagjai közül már is elutaztak Em­mer Kornél dr. Jusik Gyula, Szerb György, Iredő Albert, Klobusiczky János, Rudnyánszky Béla, Sághy Gyula országgyűlési képviselők, Nikolics Fedor báró főrendiházi tag, Légen Gusztáv és Pázmándy Dénes volt országgyűlési képviselők. Ma indultak útnak Molnár János apát, Szemere Attila, Perényi Zsig­­mond báró, Szulyovszky Dezső, Farbaky István, Óváry Ferenc országgyűlési képviselők és Desew­fy Arisztid képviselőházi háznagyi titkár, akiket egy­két nap múlva még néhányan fognak követni. Kopen­­hágában lesz az általános találkozó július 30-ikán, honnan a „Christiania“ rendes gyorsgőzösön történik az átkelés Chrisztianiába. A Chrisztianiafjord bejáratá­nál a norvég haditengerészet egy esendre-je fogadja és kíséri Chrisztianiába a vendégeket szállító hajót. A konferencia maga augusztus 1­4-ig fog tartani. Megsértett püspöki jogkör. Aradról írják, hogy Roska Remus írt, a nagyszebeni szeminárium igazgatóját, Hódos-Bodrogon Hamsen Ágoston archi­­mandrita és a bodrogi klastrom főnöke a szerzete­sek közé vette föl. Ez a hír az aradi aula környékén nagy visszatetszést keltett. A visszatetszés okát a kö­vetkezőkben mondják el: A görög keleti román egy­háznak Magyarországon csak egy szerzetesrendje van, melynek klastroma az aradi püspökségben van a Ma­ros mellett Arad és Pécska között, igen szép helyen a Csala erdőben. A szerzetesek száma igen kevés és a terem is homályos, Lenbach piszkos, szürke tónusai méginkább lehangolják a lelket. A ger­mán jellem keménysége is azonnal szembeötlik ; ez az ember a Bismarck fajtájából való, nem csoda, hogy e két lélek annyira rokonszenve­zett. Még amikor a női lelket ecseteli, akkor se lágyul el annyira, mint a latin vérbeli művész­­társai és nekem szinte csodálatos, ahogy Lenbach Miss Pecket fehér macskával játszadozva fes­tette le, sőt a festék valósággal olvadoz keze alatt, mikor Lily Merk bájos fejét örökíti meg. A három olasz nagymester közül a korán elhunyt Favresro a legeredetibb, Olasz az utolsó csepp véréig. Ez a nagy veneziai piktor mind­össze 38 évet élt és fél szemét akkor vesztette el, mikor első művészi sikereit aratta, de fél­szemmel és egy harmadnyi életkorával is any­­nyi remek dolgot festett össze, amennyiből tíz művész elélhetne. Egy szegény iparos gyermeke volt, a nép köréből való, de nála jobban nem is értették meg az olasz népélet ecsetelését. A zsibongó piaci életet, a veneziai lagúnák és si­kátorok pompás humorát csodálatosan hű jel­lemzéssel s azzal a pompás színgazdagsággal örökítette meg, mely a párázatban vibráló ve­neziai levegő és a színeket kedvelő olasz nép sajátsága. A nagy olasz mestertől 42 műtárgy látható, melyek közül nehéz volna választani, de a legremekebb talán az olasz király tulajdo­nát képező »San­polai vásár«, a firenzei Gal­leria Pisani tulajdonában levő »Lutri eredmé­nyek« s a művész atyjának kitűnő portraitja, mely a veneziai városi múzeumé. Érdekes, hogy Favretto a roccoco-korszakbeli Venezia népéle­tével is többször foglalkozott, de ezekben már korántsem annyira közvetlen, mint az ő életéből vett festmény tárgyakon. Sartorio, a második nagymester, 50 mű­­tárgygyal szerepel: egy igen nagy és fölöttébb (idfb.) Hát szó, ami szó, igazság, ami igaz­ság : a kínvallatások szeretett hazánkban nem tartoznak épen a fehér hollók közé. A védő­ügyvédek a megmondhatói. Azok az esetek, amelyekben a ki­. tábla vagy a kúria az első bíróság marasztaló ítélete dacára fölmentette a vádlottakat, mert az előnyomozás alatt meg­kínozták őket, nem mennek újságszámba a be­avatottak előtt. Ez úgyszólván olyan minden­napi kenyér, melyen már senki sem csodál­kozik. A különbség a rendes esetek és a komá­rom megyei eset között csak az, hogy az előb­­beniekben kevésbbé művelt rend- vagy csend­őri közegek, tönkrement dzsentrikből lett város­kapitányok szerepelnek, az utóbbiakban pedig mégis már magasabb szellemi minősítést föl­tételező megyei tisztviselők. És az a legszomo­rúbb, hogy a vidéken sok királyi bíróság szí­vesen ezen közegek kezén hagyja a vizsgá­latot vagy azért, mert őket inkább felelős­ségre lehet vonni, tehát nem tehetik ugyanazt, vagy azért, mert bíznak »ügyességükben«, jogi ismereteikben, arra nézve, hogy kiderítsék a bűntényt, azok a közigazgatási közegek azon­ban kipréselik akárhogy, jószóval, ha lehet, kínvallatással, ha máskép nem lehet. Milyen kárára van az igazságszolgáltatás­nak a kínvallatás e módszere, arról egy a maga nemében páratlan esetet tudunk, melynek finá­léja az aradi törvényszék előtt folyt le. Arad megye valamelyik oláh falujának kö­zelében egy vásáros kocsit, melynek tulajdona­érthetetlen vászonnal és 49 remek rajzzal és stúdiummal. Csodálatos, mennyire művésziesen rajzol ez a művész és milyen művészietlenül fest. A rajzai a római Campagna egész állatvi­lágát felölelik, de nemcsak az ökröt, bivalyt és lovat, hanem az oroszlánt és tigrist is ép olyan otthonosan rajzolja. A festett tanulmányai közül még a legszebb egy női has­tanulmány, semmi más, csak a csípőktől a combokig terjedő test­rész végtelenül gyöngéd, szinte lehelletszerű és illatos képe. Szinte csodálatos, hogy ilyen lehe­tetlen képtárgy is művészies legyen. Pedig az! És ezt a stúdiumot különböző változatokban látjuk, végül a »La Gorgone« című rengeteg vászon főalakján, de ott már ez sem imponál nekünk. Francesco Paolo Michetti az a harma­dik művész, akit az olaszok még érdemesnek tartottak ezúttal egy külön teremre. Michetti is egészen más csapáson jár, mint Favretto és Sartorio, bár ez utóbbival abban megegyezik, hogy az olaj festékkel ő se tud bánni,­­ de annál nagyobb művész a pastell kezelésében! Itt a falakról mindenek előtt óriási, kétszeres nagyságú emberfejek bámulnak reánk. Hogyan kacérkodik ez a művész a gigásokkal, vagy a geniejének kicsi a hétköznapias ember? Azt ol­vastam valahol, hogy ez a művész annakelőtte a haramia mesterséget űzte; nos, hát akkor érthető, hogy a bandita-vér utolsó kitörései ezek a rémes hatású fejek voltak. Azután poéta lett belőle. Bűbájos hangú lírikus, aki a légiesen könnyű kezet igénylő színes krétával a tájké­pek és jellegzetek százféle édes hangulatát örö­kítette meg. De a három nagymester mellett még mennyi más és más név és mennyi érdekes vászon tárul elénk teremről teremre! A Segan­­tini utánzók egész egész seregével ismerkedünk meg és egy csomó kitűnő névvel, akiket a mi tárlatainkon sohase láttunk. Ezek az olaszok már megint tudnak festeni és van is mondani­valójuk. És ezek az olaszok már nemcsak az ultramarin eget és buja tarkaságot festik, hanem a természet finomabb jelenségeit is megértik, hol egy-egy havas alpesi táj (Bertoluzzi, Del­­leani, Ippoliti), hol egy-egy mélabús esti vagy éjjeli hangulat (Bezzi, Volpi, Cargnel), vagy a kora tavaszi ébredés (Ciardi, Fragiacomo) hat lelkületünkre. Tehát már Itáliában sincs örökkön­­örökké azúr-kék ég! És a belga Baertsoen, a bajor­francia Palmié, az amerikai Harrison, a skót Thompson Harry vagy a hollandul Mesdag már talián követőkre is talál ? A nemzetközi tárlatoknak az az egy átkuk megvan, hogy a színek világnyelvét is lassan­­kint ugyanegy nyelvezetté olvasztják egybe. Da hát átok-e ez ? Mennyi mindenféle víz folyik az egyes földrészek medreiben, vasat, meszet, salétromot tartalmazva,­­ és a tengerben mégis ugyanegy vízzé lesz valamennyi. A természet azért terem­tette-e az embert, hogy a néptörzsei egymással küzködjenek vagy hogy közös erővel törjenek a boldogulás felé ? Ez a versengés mindenütt utálatos, de mi­kor a művészet régióit éri el, mintha csillapul­nának az ellentétek és mintha a szivek kórusa azt zengené, hogy a szivek nyelvében nincs gyűlölet, csak béke. És minden egyes nemzetközi műtárlat egy­­egy nagy béke-kongresszus, mely a lelkek ne­mesítésével egyengeti a világ-béke útjait. Ebből a gyülekezetből pedig a magyarok sem hiá­nyozhatnak, ha mindjárt harciasabb népfaj is vagyunk! Kézdi-Kovács László: A kínvallatások és a királyi ügyészségek.­ sai az eladott sertések árát iparkodtak haza vinni, három bekormozott rabló megtámadott baltákkal, pisztolyokkal és félig agyonverve őket, összes pénzüktől megfosztotta. A tettesség gya­núja három falusi oláhra esett, akiket a csendőrök elfogtak. Eleinte tagadták, később a legkisebb részletekig bevallottak mindent. Megmondták, hol vannak a balták, a pisztolyok, amiket a rablásnál használtak és ami a fő, előadták, mi­képen osztozkodtak meg az elrabolt pénzen, hol rejtették el és ott meg is találták. Az aradi törvényszék előtt megtartott fő­tárgyaláson azonban a vádlottak mindent ta­gadtak, még azt is, hogy a rablás idején csak tájékán is lettek volna a rablás helyének, mert ők akkor Erdélyben, legalább 48 órányi távol­ságra csöndesen aludtak bizonyos paraszt csa­ládnál. A törvényszék és a kir. ügyész megrökö­nyödött az ily megrögzött, gaz hazugságon, mi­kor a csendőrségnél és a vizsgálóbiró előtt oly részletesen vallották be gonosz tettüket és ami­kor még a pénzt is megta­álták náluk és persze eléjük tartották ezeket a vallomásokat. Azzal álltak elő, hogy a csendőrök kegyetlenül meg­­kínozták őket, azért vallottak úgy, ahogy. — Már ismerjük ezt a nótát, — szólt az elnök. — A megszokott mindennapi kifogás, — mondotta az ügyész. Miért vallották hát be a vizsgálóbíró előtt is, ahol bizonyára már nem kínozták őket és hogy van az, hogy még a pénzt is azon a he­lyen találták meg, amelyet ők kijelöltek. A vizsgálóbíró előtt tett beismerő vallo­másukra azt adták elő, hogy a zsandárok ki­sérték őket a vizsgálóbíróhoz és mikor ez val­latta őket, ott álltak a hátuk mögött, tehát nem mertek mást vallani, mert féltek, hogy ismét ők, a zsandárok, veszik majd őket a munkába.« Hát az elrabolt, megtalált pénz? Erre nézve hihetetlen­ dolog került napfényre. A zsan­dárok — így mondották a vádlottak — termé­szetesen mindenekelőtt a pénz előadása iránt alkalmazták ellenük a legkegyetlenebb kínzáso­kat, de minthogy épenséggel semmit sem tud­tak a rablásról, a pénz hollétére nézve még annál kevesebbet adhattak elő. Kínjukban meg­neveztek mindenféle helyeket, de ott nem talál­hattak semmit. Mikor azután kicsavart, véres tagokkal visszakisérték őket a község fogházába, azzal a vigasztaló bíztatással, hogy holnap kö­vetkezik »a folytatás«, mindaddig, míg a pénzt elő nem adják és megengedték, hogy egyik vád­lott neje bekötözze véres sebeiket, hogy holnap

Next