Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)

1899-11-01 / 303. szám

De legott föltárul a probléma, ha a kiélesedett kérdésnek anyagi ismertető jeleit vizsgáljuk meg. A német nyelv a hadsereg vezérletének, vezény­letének és belszervezetének nyelve. De nem abszolút értelemben az. A katonai szabályok a német nyelvet mint exkluzív szolgálati nyelvet tulajdonképen csak a hadi sorokban és a maga­sabb adminisztrációban ismerik. Az alsóbb szol­gálatban és az alsóbb adminisztrációban az »ezredek nyelve« van behozva. A magyar ezre­­deknél a magyar legény magyarul tehet jelen­tést vagy panaszt. Magyarul is esküszik föl a lobogójára. Igaz, hogy a jelentkezésnél a »hier« fölkiáltás van szokásban itt is, de a magyar fölkiáltás sem szokatlan a magyar ezredeknél. Ezt a latitű­döt a katonai szabályok is megen­gedik s annál inkább helye van annak ott, ahol nem katonai szolgálatról, hanem csak ellen­őrzési jelentkezésről van szó. Mindeddig ez is volt a gyakorlat és mivel a gyakorlat a szabály legjobb magyarázója, magából ebből az úzásból semmiképen nem következik az, hogy a »jelent« most egyszerre eltiltsák s elzárást alkalmazzanak a magyarul jelentkezőkre. A rendszabálynak alkalmi oka van. A csehek idézték föl, akik dacból, a német faj gyűlölete miatt s nemzeti különállásuk fitogta­­tása végett kiabálták a „zde“ szócskát. És mi­vel a hadügyminiszter úgy találta, hogy ez a nemzeti ragaszkodás árt a hadsereg egységé-­ nek, elrendelte a szigort és a „hier“ használatát. És mivel Csehországban így cselekedtek, így kellett cselekedni, szerintük, Magyarországon is. Pedig itt nem erre lett volna ok, hanem épen az ellenkezőre. És ez a paritás az, amit sem jogilag, sem politikailag magunkra nem vállalhatunk. Jogilag azért nem, mivel a hadcsapatok­ban a magyaroknak egészen más közjogi állá­suk van, mint a cseheknek. A csehek állam­­joggal nem bírnak, a magyarok igen. A „ma­gyar hadsereg“ törvénybe igtatott, ő felsége által szentesített intézmény, ha nincs is fölál­lítva. Továbbá a hadsereg cs. és kir. hadsereg. Közös, nem Ausztria és Csehország, hanem Ausztria és Magyarország között. A magyar delegáció továbbá joghatósággal bír a had­ügyminiszter fölött, cseh delegáció pedig nin­csen. A legfőbb hadúr osztrák császár és ma­gyar király, de nem cseh király is egyúttal. Azonfelül pedig cseh honvédség nincs, de ma­gyar honvédség van, amelynek katonái a „je­len“ szóval jelentkeznek. Jogi abszurdum, hogy az egyik védkötelest becsukják ugyanazon szócska miatt, a másik pedig épen erre legyen kötelezve. A közjogi állásnak ez az óriási kü­lönbsége tiltja, hogy Bécsből a magyar szót a cseh paritásra lealázzák. De tiltja a politikai szempont is. Senki­nek semmi érdeke nem lehet abban, hogy a tör­vénytisztelő s a közös intézményekhez nem kis áldozatokkal ragaszkodó magyar nemzetet azzal sértsék meg, hogy fiait a csehekkel helyezzék egy sorba. Nálunk senki sem akar tüntetni a közös hadsereg és a németek ellen. Az elhang­zott néhány »jelen« régi szokás vagy polgári megszokás eredménye volt, de nem dac, miké­pen a cseh »zde«. Ha a katonai szabályok e régi gyakorlattal párosulva latitüdöt engedtek, ezt más nemzet hibájáért megszorítani s a nemzeti nyelvet a legalsóbb érintkezésből is ok nélkül kiüldözni, világos méltatlanság, ami bántalom­­nak is beillik. Ez megint Janszky szelleme, aki a magyar nemzeti öntudatot ok nélkül provo­kálja a hadsereg ellen. Hát jogos és okos do­log ez, helyes dolog ez, tiszteletreméltó do­log ez ? Igaz, csak egy szó az egész, úgyszólván semmi a német szavak ama tengeréhez képest, amelyekkel a hadsereget vezérlik, vezénylik és belszervezik. De az államjogi állapot durva figyelmen kívül hagyása, a politikátlanság, az oktalanság és a lealázás, ami benne van, mél­tán provokálhatja a nyugtalanságot. A magyar nyelv ilyetén kiüldözése a legkisebb érintkezés­ből is sértő azért, mivel ebben a tényben min­den tekintet el van dobva, amivel a közös had­sereg Magyarország államiságának, törvénytisz­teletének és áldozatkészségének tartozik. Sohasem fogjuk megengedni vagy eltűrni, hogy a bécsi hadügyminisztérium Magyarország­gal is úgy próbáljon elbánni, mint valamely osztrák Kronlanddal. A hadügyminiszternek is felelnie kell ezért ott, ahol ennek a helye van­­nak sem, a férfinak sem. De ugyan micsoda szerelem volt ez, melynek következése egy gyermek. Gyilkos nő, vagy egy nyolcszáz forin­tos sikkasztás, kapcsolatban egy pumppal, ugyanilyen összeg erejéig ? Ha ez a szerelem, akkor az isten is megkívánja, hogy a szerelem­nek ne legyenek jogai. Leányoknek törbeejtése, becsületrablások egy-egy mulatságos negyedóra kedvéért — hát ezt is a szerelem szent nimbu­­sába burkolja e frivol mindennaposság? Erről ne beszéljenek nekem. Amikor balul üt ki az ilyen kaland, a társadalomban meg­mozdul a lelkiismeret. Ha Valaki épen akkor kerül a kezünkbe, meglincsseljük. De külön­ben gratulálunk neki, ha a leány szép és en­gedelmes és csak mosolygunk rajta, ha a leány engedelmes, de csúnya. Nincs mulatságosabb teremtés, mint a nő, akit becsületes szándék­kal bolondítanak. A liba! Komolyan hiszi, hogy Valakiné lesz belőle ? Nem veszi észre, hogy csak az orránál lógva vezeti, hogy játszik vele s csak a pénzét csalja ki ? A tudók hahotása közben csalhatott ki Valaki nyolcszáz forintot egy szegény leánytól, de menten nyakon csíp­ték volna a kis gamint, ha ugyanannak a le­ánynak a zsebéből húsz fillért akart volna ki­lopni. Mert ez lopás, az pedig a szerelem. Hát ez nem járja. Én legalább sohasem tudok majd ezzel a ténynyel megbékülni. Lá­tom, hogy az életnek vannak szabályozatlan új nyilvánulásai, mik a bajoknak és romlásnak száz új nemét produkálják. A tudomásom azt mondja, hogy ezek a nyilvánulások bajszerző voltuknál fogva a büntető­jog körébe tartoznak s foglalkozni kell velök is, amint foglalkoztak például a telefonjoggal, melyet a római jog szintén nem ismer. A nyugodalmas, békés elet követeli ezt a jogtól és azoknak érdeke, akik sietődnek jog nélkül. Hogy bizony a nők tilta­koznának legelőbbekül az ilyen beavatkozás ellen a legegyénibb dolgaikba ? Hát a kiskorúak nem tiltakoznának mind a gyámintézmény el­len, ha megkérdeznék őket ? A paraszt nem til­takoznék az adózás ellen? Különben sem arról van szó, hogy a nő­ket megrendszabályozzuk. Hiszen a­mi rendel­kezése a törvénynek van, az mind a nő ellen fordul. Gyermekgyilkosságot sem az apa szokott elkövetni, hanem a „lelketlen“ anya. Becste­lenségbe sem férfi esik, hanem a céda női te­remtés. De épen ezt akarom és akarja az igaz­ság, meg a nők érdeke, hogy valahányszor egy nő bűnbe esik Valaki miatt, azt a Valakit sújtsa a törvény bűnrészeskép. Hadd ismerje a kaland kedvelő Valaki is a felelősség elvét s amikor egy szerencsétlen, hiszékeny leányt hálójába kerít, tudja, hogy annak miféle következései le­hetnek. Amint ezt a Valakit én ismerem, keve­sebb lesz akkor a gyermekgyilkosság meg a nők öngyilkossága „boldogtalan szerelem“ miatt. Ezeket elmondhattam volna bármely na­pon, mert minden nap iszik valami cselédleány marólúgot Valaki miatt. Ezt azonban a közér­zület nem tartja elég jelentősnek, mivel a cse­léd amúgy is rossz és céda. De az úri leány tragédiája megkap mindenkit. Nyugodjék béké­ben a szegény áldozat, és baja, halála okozója, sétáljon nyugodtan újabb kaland után, holnapra el lesz felejtve mind. Valaki még meg is háza­­sodhatik és köztiszteletben öregedhetik meg. Ez tény, ezt látom, de hogy jogosan őszülhet meg Valaki becsületes férfi módjára, akinek a lel­kére megtorlatlanul szárad egy fiatal leány vére, hogy annak a fiatal leánynak semmi védelemre sem volt joga, azt soha, de soha el nem ismer­hetem. PESTI HÍRLAP 2 1899. november 1. Belpolitikai hírek. Minisztertanács volt ma délutáni öt óra­kor a kormányelnökségi palotában. Ezúttal a rendes szokástól eltérőleg azért tették át szer­dáról mára a minisztertanácsot, mert Széll mi­niszterelnök pár napot Rátóton szándékozik tölteni, ahova szerdán délután el is utazik. A minisztertanács, hír szerint, foglalkozott az el­lenőrzési szemléken magyar kifejezéssel való jelentkezések ismeretes ügyével, illetőleg az e tárgyban előterjesztett interpellációra adandó válaszfal is. Két órakor véget ért a miniszter­­tanács és a kabinet tagjai a szabadelvű párt klubjában töltötték az estének hátralevő részét. A függetlenségi párt és a delegáció Most már teljesen bizonyos, hogy a függetlenség párt Ugron-árnyalata részt vesz a delegációban és ott két tagjával lesz képviselve. Az egyik delegátus Ugrón Gábor lesz, a másik tag személyére nézve még nem döntöttek. A Kossuth Ferenc elnöklete alat álló függetlenségi párt természetesen ezúttal sem megy be a delegációba, habár itt is vannak egyesek, — egy csekély töredék, — akik helyeslik Ugrón Gábor álláspontját annyival is inkább, mert most a delegációban a nemzeti párt megszűntével az ellen­zéket csupán a néppárt képviseli. A néppárt pedig nem idén csinálna ellenzéket. A gyógyszertári ügy rendezése. A mi­niszterelnök, mint a belügyi tárca ideiglenes veze­tője, tudvalevőleg kijelentette a képviselőház pénz­ügyi bizottságának egyik közelebbi ülésében, hogy a gyógyszertárak ügyének reformja tárgyában rövid idő alatt törvényjavaslatot fog benyújtani. A törvényjavas­lat már el is készült a belügyminisztériumban és pe­dig, mint értesülünk, azon az alapon, hogy új gyógy­szertárak fölállításának engedélyezése továbbra is a belügyminiszter hatáskörében marad, annak eldön­tése azonban, hogy a pályázók közül ki kapja meg a gyógyszertárt, vagyis a gyógyszertárak adományozása az illető vármegyei vagy városi törvényhatóságok közigazgatási bizottságaira fog átruháztatni. Törvény a népszámlálásról. A képviselő­ház közgazdasági bizottsága Kovácsy Sándor he­lyettes elnöksége mellett tartott mai ülésén tárgyalta az 1900. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot R­osenberg Gyula behatóan­­ ismertette és elfogadásra ajánlotta. A tárgyhoz hozzászólott Szinay Gyula, Heltai Ferenc, Szájbely Gyula és Lánczy Leó. A bizottság Hegedűs Sándor miniszter tüzetes felvilágosításai után általánosságban egyhan­gúlag és egy szerkezeti módosítással részleteiben is elfogadta a törvényjavaslatot. A kereskedelmi miniszternek a vasárnapi munkaszünetről szóló törvény alapján kibocsátott rendeletét a bizottság tudomásul vette. Az indemnity. A képviselőház pénzügyi bizottságának mai ülésén tárgyalták és elfogadták az indemnitásról szóló törvényjavaslatot. Az ülésen Falk Miksa elnö­költ. A kormány részéről jelen voltak: Széll Kálmán miniszterelnök, Lukács László pénzügyminiszter és Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter. Az elő­adói tisztet Neményi Ambrus végezte. Reményi Ambrus előadó elfogadásra aján­lotta a javaslatot azokra a körülményekre való uta­lással, amelyek megakadályozták azt, hogy a költ­ségvetési előirányzat még ez év vége előtt törvény­erőre emelkedhessék. A törvényjavaslat egyébként mindenben megfelel a korábbi években elfogadott hasonló természetű javaslatoknak. Kossuth Ferenc kijelenti, hogy nem tekintve a miniszterelnöknek és a kormány tagjainak szemé­lyét, politikailag sem maga, sem pártja nem viselte­tik bizalommal a jelen kormány, valamint a 67-es alapon álló bármely kormány iránt, ennélfogva nem is szavazza meg a törvényjavaslatot. Komjáthy Béla kifejti, hogy a párt, amely­hez tartozik, az indemnitást bizalmi kérdésnek te­kinti s nem szavazhatja meg. Ezt megokolni csak­nem fölösleges; inkább szorulna megokolásra az­­hogy a kormány pártja miért viseltetik a mostani vn-

Next