Pesti Hírlap, 1899. december (21. évfolyam, 333-362. szám)

1899-12-01 / 333. szám

2 P­ESTI II I ll Jj A P ------f-------------------------.----*-------------------------­----­1899. december 1. emelkedik a fizetés. Nálunk mesébe illő állapot,­­ hogy pl az ajtónállók most már 2400 korona fizetést élveznek, a hivatalszolgák pedig osztály szerint 2100, 1800 és 1500 koronát. Ennél ki­sebb »közös« szolgai fizetés nincs. — A had­seregnél a vezérőrnagy 8400 helyett 11,4001 koronában, az ezredes 6000 helyett 7200 koro­nában fog részesülni és igy lejebb. A fizetés­­is emelés 10 — 20%/a közt mozog. Irigységről beszélni az ilyen látványnyal­ szemben helyes bizonyosan nem volna, mert­ hiszen, — kivált a katonatiszteknél, — a fize­t­­és méltányos fölemelése rég elkerülhetlen­ szükség volt s az új intézmények sem olyanok­ még, amelyek abszolút irigység tárgyai lehetné­nek. De fönmarad mégis egy nagy probléma. Az t. i., hogy a magyar állam tisztviselőinek ínsége mennyivel kisebb és veszélytelenebb a »közös« budgetből élő katonai és polgári kosztosok ínségénél? Ha elgondolja az ember, hogy egy »közös« harmadik osztályú szolga (tehát a le­­geslegkisebb alkalmazott) annyi illetményt húz, amennyit nálunk az írnokok, kissé megállapodik az ember esze, hogy az Ausztriában élő és Magyarországban élő állami alkalmazottak egyen­rangúsága fölött meditáljon. Nem a közös fize­tésemelés az, ami a logikát bántja, de az a szomorú tudat, hogy a monarchiában az összes állami alkalmazottak közt a magyar állam al­kalmazottjai a legutolsók a fizetés dolgában s így itt olyan inferioritásunk van számokban ki­fejezve, amelybe bele kell pirulnia a magyar államiságnak okvetlenül. Nem lett volna szabad alábbvalóságunkat azzal dokumentálni, hogy a közös alkalmazottaknak megadjuk a fizetésjaví­­tásokat akkor, amikor a magunk állami alkal­mazottjainak megadni képesek nem vagyunk. Pusztán a katonaságnál 9,5 millió koronát tesz ki ez a maradó fizetésjavítás, tehát a quota arányában évi 3,2 millió koronát adunk olyan célra a hadseregnek, amelyet — hogy rövidek legyünk, — egyszerűen a magyar hivatalnoki kar szájától vagyunk kénytelenek elvonni. Úgy­­látszik, mindennek jó lenni ebben a monarchiá­ban, csak magyarnak nem. Rokonszenves tehát nem lesz ennek a közös budgetnek a tárgyalása, ha »szelíd« lesz is. Magának a delegációnak is éreznie kell azt az ideges nyugtalanságot, amelylyel az ország az örökkévaló áldozatokat és háttérbe tolásokat kíséri, ami egyébiránt a magyar iparnak nyúj­­t­­ott katonai alamizsnákban is untalan visszatér. A magyar politikai szellemben az utolsó évek alatt változás ment végbe s a paritás államjogi gondolata egyre követelőbben lép föl, mivel a túlfelől jövő nyomás egyre erősebb. Ezt kell kifejeznie a magyar delegációnak, ha érzi föladatát, de nem plátói óhajtásokkal, hanem oly meghagyásokkal, amelyek a közös kormányt az egész vonalon kényszerf­őleg meg­kötik. Vajon képes lesz-e erre ? egy ugyanazon helyen, mintha egy láthatatlan másik kézbe fonódnék s azt szorítaná görcsösen. (Előbb pedig már emelni se bírta kezeit a gyen­geségtől.) — Eh, ostobaság! — felelte az orvos meg­­vetőleg. — A tudomány nem ismer láthatatlan kezeket. De minthogy a szeme villanásán látszott e­ Vaynénak, hogy visszavág, Aeskulap úr elsietett. Kapolyi most is kikisérte a folyosóra, ott nyo­mott a markába egy tizes bankót, hogy a Vince ne lássa. Amint visszatért a szobába, baljóslatú, nyomasztó csöndet talált odabent. Mintha egy vaskapocs szorítaná össze a szívét. Nem tudta volna okát adni, miért. Minden csak úgy volt, mint két perccel előbb. A gyertya lassan égett és sercegett az asztalon az orvosságos üveg mellett. A falon az előbbi három árnyék. — De jaj, miért van most összefolyva a három ár­nyék ? Vayné, Vince és az udvarosné némán, rémületet kifejező arccal á­llok mindnyájan az ágy körül. Vince mohón intett, mikor a gazdáját belépni látta. — Nemzetes uramat keresi a szemeivel. — Itt vagyok, itt vagyok — hörögte lel­kendezve az apuka és az ágy felé igyekezett. — Vége van — kiálta Vayné, még mi­előtt az öreg odaért volna. — Meghalt. S lehajolt, hogy a szemeit lenyomja. E szempi­llana­tban odakünn­eresen, harsá­nyan kukorikált egy kakas. Meglehet, az a fe­kete kakas. Talán azért, mert éjfél van, vagy azért, mert valaki, aki nagy úton volt, megér­kezett.* A szomorú éjszaka után izgalmas nap virradt föl Kapolyira. Mindenünnen szakadt rá a sok kellemetlenség. Húztak ide-oda, de csak arra indult, amerre az a hat gyertya világított neki, mely a kis Rák-beli szobában égett egy ágy körül. Az ágyban dermedten, némán fekszik a halott. Sem a piros szín nem győzött, sem a kék.­­Olyan fe­hér már, mint az alabástrom. — Nézze meg kend, Zsuzsa asszony, azt a kis batyut s ha van szebb ruhája, ezt adja rá! Aztán elmegy a boltba és egy csinos szemfedőt vásárol. Aztán hírt adnak a halott­kémnek, aztán elszalad az orvoshoz, hogy már ne jöjjön, mert még azért is fizetni kellene. Aztán ezt, aztán azt. A sok gond és ten­nivaló, mely most hárult Kapolyira, mikor az anyjuk nincs mellette, valóságos új embert csi­nált belőle, szinte tetszett neki ez a nagy ön­állóság, a­melybe először esett bele. Megkós­tolta és tobzódott, benne. Már korán reggel egy lovas ember jött. A nagyasszony küldte, pénzért fogadta, bizo­nyos Gál Mihály nevű ifjú ember. A nagyasz- Si-Ong — úgymond — halálos félelmek közt töltötte az est, hogy im, haza nem jött Ka­­polyi uram, nem tudja mire vélje. — Fordulj vissza, Gál Mihály öcsém, mondd meg az asszonyomnak, hogy láttál egész­ségesen, de egy kis sorom akadt. Becsület dolga, érted-e ? Majd magam beszélem el otthon bővebben Alig hogy ezt elvégezte (azaz dehogy vé­gezte, lesz még ennek folytatása is) a Vince fújt el egy jeremiádot, hogy nem ingünk nekünk, sem mellényünk az idegen leány, most már úgy is meghalt, még jót se tehetünk vele, hagyjuk itt nemzetes uram ezt az egész álla­potot, mert nem jó vége lesz. Kapolyi a fejét vakarta. — Hát persze, persze . . . Nagy bajban vagyunk, Vince. Látom én azt. De mit csinál­junk? Isten elém hagyatotta a bajt. Én át nem lépem. — De a nagy költség ! — Igaz, igaz, de kire hagy­yuk a halot­tat ? Ki temesse el, ki kisérje ki végső nyughe­lyére ? Mutasd meg, melyik az ebből a sok ezer idegen emberből ? Nem fogadtam-e meg a ha­lottas ágyánál, hogy el nem hagyom? — No én nem bánom, nagyuram, csinál­jon, amit akar, de én nem vállalom tovább a felelősséget a nagyasszony előtt, én megyek haza. — Képes volnál itt hagyni? Belpolitikai liirek, Az újonc-törvényjavaslatok. Közvetlenül a quota-törvényjavaslat elintézése után, tehát még de­cember hó vége előtt napirendre kerülnek a képvi­­selőh­ázban a honvédelmi miniszter által az újoncét­­szám megállapítása és a jövő évi újoncozás tárgyában benyújtott törvényjavaslatok. Arra a nem valószínű esetre, ha a quola-tárgyalást az év végéig kihúznák, az említett javaslatok lesz­nek újév után első tanácskozási tárgyai a képviselő­­háznak. A honvédelmi miniszter által a ház véderő­bizottságában tett nyilatkozatokból kitűnik, hogy kizáró­lag a zavaros osztrák parlamenti viszonyok következté­ben maradt ezúttal el az újonclétszám fölemelésének a javaslatba hozása. Ezt a fontos rendszabályt ugyanis nem tartották a kormányok az ismeretes osztrák 14-ik § alapján életbeléptethetőnek, arra pedig nem volt semmi garancia, hogy a létszámemelés Ausztriá­ban parlamentáris uton megszavaztassák. . Jelentés a quotajavaslatról. Neményi Am­brus, a pénzügyi bizottság előadója, a képviselőház mai ülésén benyújtotta a quotajavaslatról szóló bi­zottsági jelentést. A jelentés ismerteti a javaslat bizottsági tár­gyalásának mozzanatait s utal arra, hogy a határ­őrvidéki külön járulék megszüntetésére leginkább közjogi okoknál lógva helyeznek súlyt, mert a tör­vényeinkből ezzel kiküszöbölik utolsó maradványát egy oly korszaknak, melyben a határőrvidék a ma­gyar állam mellett mint külön test szerepelt. Annál inkább helyesli a jelentés, hogy ezen különállás nyomai a törvényben megszűnjenek, mert az új rendet pénzügyileg is, különösen a jövő szempont­jából, a legmegfelelőbbnek ítélte. Megelégedéssel jelenti ki­ továbbá, hogy a hozzájárulási arány ezút­tal is tíz évre lesz megállapítva és készségesen elismeri, hogy a fogyasztási adók terén a ház részé­ről korábban elfogadott törvények a Magyarország és Ausztria között e részben évek hosszú sora óta függő kérdéseket oly módon oldották meg, mely Magyar­­ország k­étségbevonhatlan jogainak és a való hely­zetnek megfelel. Foglalkozik a jelentés a­­számarány kérdésével is s azt mondja, hogy a magyar quotabi­­zottság helyén­valónak látta továbbra is ragaszkodni ahoz a mondhatni tradicionális magyar számítási alaphoz, melyet különösen az 1887-iki quotabizottság tárgyalásai kidomborítottak és amelyet jobbnak és megbízhatóbbnak hiányában aránylag a legigazságo­sabbnak talált. Ezen metódus szerint a quota-szá­­mítás alapját egy tíz éves ciklus egyenes és közve­tett adóinak bruttó összege teszi, melyből az átfutó tételek, valamint az egyoldalúan létesített adók elő­zetesen levonattak. Ismerteti a quota-bizottság tár­gyalásának menetét s azt mondja, hogy a pénzügyi bizottság alapos és lelkiismeretes vizsgálat után ma­gáévá tette a quota-bizottság számításait és elfogadta a kormánynak ezen alapuló javaslatát. A bizottság felelőssége teljes tudatában komolyan mérlegelte azokat a nagy szempontokat, melyek úgy az állam­­gazdaság, mint a nemzetgazdaság érdekében sürget­ték, hogy a monarchia két állama közt függő kérdé­sek elintéztessen­ek és hogy parlamentáris­­ utón in­­téztessenek el. Számbavéve a kiegyezésnek és a kiegyezéssel együtt rendezett egyéb ügyeknek finan­­ciális eredményeit, számbavéve továbbá, hogy az át­­utalási eljárás folytán Magyarország birtokába lép azoknak az összegeknek, melyek kincstárát a fogyasz­tási adók mintén megilletik és hogy a kiviteli jutal­mak rendezése következtében nagyobb összegekkel nem lesz jövőre megterhelve, mint amelyek a ma­gyar kivitelnek megfelelnek, végül pedig, hogy a ki­egyezéssel egyidejűleg történt más egyezmények kö­vetkeztében is Magyarország államkincstára az őt megillető jövedelmeket ezután teljes mértékben élvezni fogja, a bizottság megnyugodott a ja­vaslatban. Az államháztartási egyensúly meg­zavarásától a bizottság nem fél és azt véli, hogy a quotát beleértve, a kiegyezésnek teljes mérlege reánk hátránynyal nem záródik. Ha tehát a közös kiadásoknak főösszege jövőre szerte­lenül nem emelkedik — aminek meggáttása mindig a törvényhozástól függ — bizton várják, hogy a ja­vasolt megegyezés az államháztartás mérlegét nem fogja megzavarni. Kifejti a jelentés azt is, hogy Ausztriában a quotaegyezmény a 14 §-al nem léptet­hető életbe. A jelentést K. Lamer Ernő helyettes el­nök és Neményi Ambrus előadó írta alá. A függetlenségi párt értekezlete. A füg­getlenségi párt ma este értekezletet tartott, hogy a honvédelmi javaslatok dolgában állásfoglalását meg­határozza. Az értekezlet iránt politikai körökben ál­­talános érdeklődés nyilvánult, mert a helyzet alakulá­sára, nézve fontos most, hogy a parlamenti ellen­zék a még tárgyalandó javaslatok iránt minő maga­tartást tanúsít és mily terjedelmű vitát indít. A füg­getlenségi Kossuth-párt mai értekezletéről némelyek azt is várták, hogy ott a honvédelmi javaslatok meg­

Next