Pesti Hírlap, 1899. december (21. évfolyam, 333-362. szám)

1899-12-17 / 349. szám

1899. december 17. 7 PESTI HÍRLAP A Lloyd-klubból. Minek utána Horánszky Nándor a pén­teki ülésen, még tizenkettőnél is több kemény pontokban gyújtott be az egyedül idvezitő »múltnak«, s minek utána a képviselőházi nyilvános ülés­terem nem látszott alkalmas helynek arra, hogy nyomban a beszéd után »min­den oldalról« eláraszszák Horánszky Nándort me­leg kézszorításokkal és részben mindeneket meg­bocsátó, részben mindenekért bocsánatot kérő gratulációkkal, — tehát mi volt természetesebb, mint az a föltevés, hogy mihelyt az nap este Horánszky Nándor, szokása szerint, öt és hat óra közt meg fog jelenni a Lloyd-klubban, ka­matostul fogják pótolni az elmulasztottakat s épen azok, akik a »múltra« leginkább haru­­gusznak, mivelhogy­­ elmúlt. Ez a föltevés annyira természetesnek lát­szott, hogy Szemere Attila, aki csak most érke­zett haza Angliából, hol hat hetet töltött s na­ponkint tapasztalta, hogy miként »győznek« a nagy többségben levő angolok minden nap ott­hon s miként verik őket a nagy kisebbségben levő búrok mindennap Afrikában, nyomban fogadást ajánlott arra, hogy igy lesz. Mert más­kép nem is lehet. Ám Kabos Ferencben, aki még mindig tántoríthatatlan híve a három tagból alakult „Szemere pártnak ezúttal is, — mint ez néha megesik vele — fölgerjedt az ellenmondási­g viszketeg és csak azért is az ellenkezőjét állí­totta annak, amit a pártvezér enunciált. A fo­gadás megtörtént bizonyos számú snapszokban A fogadásnál Lázár Árpád is jelen volt s előbb Szemerével tartott, de talán eszébe jutott, hogy Kabos Feri is a bérces hazából való épen, mint ő s akkor szemében megvillant egy sokat jelentő pillantás, melynek elvárhatatlan kísérője az ajkon egy ravasz mosoly. Majd Kaboshoz fordulva így szólt: „Meglehet, hogy Attilának van igaza, de azért a fogadást mégis te fogod megnyerni.“ Monda és eltávozott. Ment egyenesen a másik skupcsinába, a nemzeti kaszinó nyilvá­nos éttermébe, hol a közvélemény asztala ma ismét oly mozgalmas, mint volt tiz év előtt a véderő vita idejében. Ott Lázár Árpád titok­­szerü arccal közeledett László Miskához s vala­mit a fülébe súgott. Tudni kell, hogy Lázár Árpádot mindig dühbe hozza, hogy László Miska még azt is titokszerü suttogással adja tudtára, hogy: „ma este a Bristolban vacsorálunk!“ — S hogy te­hát egyszer ő is megboszantsa Miskát, ezúttal azt súgta neki, hogy: „Biztosan tudom, hogy ma este Horánszkyt a Lloyd klubban inzultálni akarjákMiska elsápadt, szeme gyilkos villa­(448) Brodszky, tájkép, a világtalanok szá­mára. (452) Papp Sándor, jó portrait. (454) Bath­ur Helén, magyar bika, erőteljes, szép pastell. (456) Barsy, rossz portrait. Kit érdekel az ilyesmi ? (447) Karvaly József, „A nagy út előtt", Jé­zus kép, tisztességes áhítattal megfestve. (461) Bruck Hermio, tájkép, jól átérezve. XII. terem. (László és Szenes terme.) László Fülöptől, (474) Királyunk igen jól si­­került képmása, (475) Bubics püspök portraitja, kissé viaszos arcbőrrel, (471—77) előkelő fekete ruhás gentlemanek és egy sereg főrangú ur és hölgy, mind azzal a magas fejlettségű ízléssel festve, mely László műveit jellemzi. Szenes Fülöp, nagy haladás a szinek frissesé­gében s az üde előadásban. (480) Fiatal anya, igen bájos kép, szépen komponálva. (185) Amor, a ked­vesebb fajtából, (481—3) friss női fejek és arcképek, mókát lövell. S eltűnt, mint Joubert Pretoriába. Mondván: „Majd megtanítom én a pretoriánu­­sokat !“ S hogy eljött az est, Horánszky Nándor az­nap véletlenül nem a szokott időben jelent meg a Lloydklubban. Ellenben szintén véletle­nül már 5 és 6 közt az egész volt nemzeti párt fölvonult, s elfoglalta a döntő stratégiai pozíciókat. A bejárattal szemközt levő asztalon ült (közepén László Miskával) egy hosszú sor; jobbra az ajtótól, a pamlagokon és a karszéke­ken ült egy kisebb csoport, s úgyszintén az aj­tótól jobbra is. A Lloydklub egyéb tagjai, akik lassan kint szintén gyülekeznek, nagy szemeket meresztettek erre a sajátszerű elhelyezkedésre, s nehogy valamit, amit nem tudtak, megzavar­janak, elpárologtak, ki a kártyaszobába, ki az olvasóterembe. S így esett, hogy mikor Horán­szky Nándor úgy fél hét körül tényleg megje­lent a Lloydklubban, úgy érezte magát, mintha nem is a Lloydba, hanem a hajdani múzeum­­körúti klubba lépett volna be. S ugyanakkor a volt nemzetiek úgy körülvették, hogy még ha akart volna, akkor sem tudott volna neki gra­tulálni más. S egy félóra múlva Dózsa Endre, aki a fogadó felek által jurynak volt kiküldve, azzal a döntvénynyel kereste föl Szemere At­tilát, hogy a fogadást Kabos Feri nyerte meg. Hogy azonban mi történt később ? s hogy vajon mégis nem Szem­ere Attilának lett-e igaza ? az már a dologh­oz nem tartozik. A tény az, hogy az elvesztett snapszokat megit­ták , s valamennyit a Lázár Árpád egészségére ürítették. ** * Ezek az olajfestmények, rövid és szigorú áttekintés után, melyből eléggé konstatálható, hogy nem mind arany, ami lényük, vagyis szecessziósan átidomítva, nem mind kép, ami kép. De szobrok is vannak. S akad még más is, amiről írni teh­et. Sőt írók is, ha mindjárt hiénának is minősítenek az én kedves bajtársaim. Kézdi-Kovács László: Délafrikai háború. A colensoi katasztrófa. Buller veresége. Ennél nagyobb csapás Angliát még nem érte. Az angolok még át sem léphették a szabad búr köztársaságok határát s már egész haderejük tönkre van verve. Buller volt utolsó reménységük. Alább ol­vasható jelentése, amely bizonyára a legszüksé­gesebbre szorítkozik a csapás leírásában, föl­tárja hadserege ellenállási képességének meg­semmisítését. A burok az utolsó tíz nap alatt gyors és nagy munkát végeztek. Tönkreverték Nagy-Brittaniának három fényesen, a modern hadtudomány és technikai fejlődés minden eszközével, dum-dum-lövegekkel, licit-bombákkal, Maxim-ágyúkkal kiállított had­seregét, anélkül, hogy számot­tevő veszteséget szenvedtek volna. És ezzel megcáfolhatlanul be­bizonyították, hogy Anglia, mint szárazföldi ha­talom, számba többé alig jöhet. Nyilvánvalóvá tették azt is, hogy a világ összes népei megunták azt a preponderanciát, amit az angolok a világ fölött gyakorolni kezd­tek, különben nem örvendeznének lelkesülten mindannyian a végcsapáson, amelyet a hazájáért, tűzhelyéért, szabadságáért síkra szállt búr nép a gúnyolódással ellene indult angol haderőre mért. Végcsapásnak mondtuk, mert ha még százezer embert is küldenek ellene, az angolo­kat már annyira demonizálták az eddigi veresé­gek, hogy az újabb százezer ember sem lesz szerencsésebb. A ma érkezett szenzációs hírekből elsőnek közöljük azonban a legnagyobb bravúrral támadott f­elül levő zászlóalja súlyos veszteséget szenve­dett. Brooke ezredes súlyosan megsebesült. Erre megparancsoltam Hildyard tábornoknak, hogy nyomuljon előre, amit meg is tett. A seregének élén levő ezred megszállta Colenso­ Stationt s a híd közelében levő épületeket. Ebben a pillanatban hallottam, hogy az egész tüzérség, amelyet a támadás támogatására küldtem ki, tudniillik a 14. és 66. tábori üteg és hat tizenkét fontos gyorstüzelőágyu egészen a folyóig nyomult előre, ame­lyet az ellenség erősen megszállott. Az ellenség hathatós tüzelést kezdett kis távol­ságról s megölte összes lovainkat. A tüzérek­nek ott kellett maradniok az ágyukkal. Két­ségbeesett erőfeszítéssel igyekeztek a tábori ágyukat onnan elvinni, de az ellenség tüze­lése nagyon erős volt s csak két ágyút sike­rült megmenteni. Minthogy a csapatok a tüzérség támogatása nélkül előreláthatólag csak az ellenség céltáblájául szolgáltak volna és az átkelés megkísérlésével föláldoztam volna életét, elrendeltem a visszavonulást, amely teljes rendben ment végbe. Egy tete­mes számú ellenséges csapat egész nap szo­rongatta haderőm jobbszárnyát, de a lovas­ság Dundonald lord vezetésével és a dan­dárnak egy része Barton tábornok vezetésé­vel elhárította a támadást. Nagyon meleg na­punk volt s csapatainkat nagyon kifárasz­totta, de azért magatartásuk kitűnő volt. Tiz ágyút ott kellett hagynunk az ellenség­nek, egyet pedig az ellenség gránáttüze pusz­tított el. Attól­ tartok, hogy Hart dandárénak vesztesége igen nagy, de remélem, hogy a súlyosan sebesültek száma aránylag nem lesz nagy. A 14. és 66. üteg súlyos veszteséget szenvedett. Visszavonultunk Chievelly mellett levő táborunkba.“ Ha már a vereséget szenvedett hadvezér eny­­nyit kénytelen bevallani, képzelhető, hogy a tényle­ges veszteségek mekkorák lehetnek és az erkölcsi riadalom minő fokú. E csapás után csaknem komikusan hangzik a következő távirat: London, dec. 16. Buller tábornok hivatalosan jelentett veresége következtében intézkedéseket tettek, hogy a hetedik hadosztály elküldését siettessél s a tüzérség veszteségét pótolják. Mintha bizony a történtek után a búrok vá­rakoznának aj angol segédcsapatok megérkezései, az afrikanderek pedig az általános fölkelésükkel add: késnének ! Az angol lapok hangulata. London, dec. 16. A lapok mind nyugodtan tárgyalják Bull tábornok vereségét. Egybehangzóan elismer hogy az indiai fölkelés óta nem volt rosszabb helyzet Angliára nézve, de bizalommal néz­ elébe a háború végső eredményének. (A. I­rok is!) A Daily Telegraph nagyon izgatott ha­gon i­ s azt követeli, hogy a kormány mint rendelkezésre álló csapatot haladéktalanul ki jön el Dél-Afrikába s hogy minden áron béri ki a leggyorsabb járatú hajókat Minden ren.­katonának kivétel nélkül a háborúba kell me­nie, de még a miliceket is be kell hivni szol* latra. Nemcsak Transvaalt és Oranjet, háta az egész világot meg kell győzni arról, hogy a angol hadsereg a legelsők egyike. Mindenkire szemmel láthatóan meg kell mutatni, hogy i­­ghn a legelső nagyhatalmak között is a lel­­sők között van. (No, ez már nehéz munka lesz) A Times a következőket írja: Csapataid­nak újabb nagy veresége annak a bevallása kényszerít bennünket, hogy az a feladat, am­­lyet a brit nemzetnek teljesítenie kell, sokkl nehezebb, semmint a háború első pillanatába hittük. Az indiai fölkelés napjai óta nem vet Anglia ily fájdalmas és aggasztó helyzetbe. Igen nagy csapás ért bennünket, de a nemze­nek most az a kötelessége, hogy hallgasson , bizzék abban, hogy derék katonaiak mindaddig nem fognak nyugodni, mig Angliának a győze­l­­met nem biztosították. (Ha csak a katonákon múlnék!) Buller jelentését. London, dec. 16. Buller tábornoknak egy távirata a tegnapi nap­ról a következőket jelenti a Chievelly mellett levő táborból. »Sajnálatomra súlyos sorscsapásról kell jelentést tennem. Reggel négy órakor az egész haderővel kivonultam a Chievelly mel­lett levő táborból. A Tugela folyónak két pontján lehetséges az átkelés. Az volt a szán­dékom, hogy e két pont egyikén kierőszako­lom az átkelést és pedig egy dandárral, ame­lyet a fődandárnak kellett volna támogatnia. Hart tábornoknak az átkeléstől balra, Hu­­dyard tábornoknak a jobboldalon és Little­­ton tábornoknak a középen kellett támadnia. A három csapatnak támogatnia kellett egy­mást. Korán reggel láttam, hogy Hart tábor­nok nem lesz képes az átkelést kierőszakolni, tehát utasítottam, hogy vonuljon vissza. Hart

Next