Pesti Hírlap, 1900. április (22. évfolyam, 90-118. szám)
1900-04-01 / 90. szám
fölött katholikus és protestáns felekezeti lapok és folyóiratok elkeseredett vitát folytatnak, protestáns néppártról beszélgetnek, a felekezeti viszályt erősen terjesztik, sőt az erdélyi lutheránus szászok is sérelmi föliratot intéztek a magyar kormányhoz a cím miatt, — azt hiszszük nem a magyar állameszme erősítése végett. De ugyanazt tapasztaljuk a másik oldalon is. Molnár János a néppártnak püspök-csináló befolyást arrogál, persze a maga hasznára. A zab-affairet szemmel láthatólag kath. háttérrel akarják ellátni (oh, még ez is!) és klerikális hajsza indul Tisza Kálmán protestáns felügyelői beszéde ellen. Napról napra újabb felekezeti lándfatörés folyik le szemeink előtt a kath. és protestáns intézetek között s ma már az a jóslat is elibénk van téve, hogy a jövő választások alatt a protestantizmus és katholicizmus fog egymással ütközni és ez lesz a választási vezérmotívum. Szóban, szűz alatt pedig Széll Kálmánt a maleontencia épen úgy vádolja klerikális hajlamokkal, mint ahogyan Tiszát és Bánffyt protestáns hajlamokkal vádolta az akkori klerikális maleontencia. Igazán szégyen, mint ahogyan Széchenyi mondja. Mint minden partikularizmus ellen, úgy ez ellen is határozottan ki kell kelnünk. De különösen ez ellen, mely igaz, hogy legalkalmasabb a máskép tehetetlen politikai különérdekek portálására, de egyben a legveszedelmesebb is. A tömegek becsületes hitét, sodora bele a nyomorult érdektülekedésekbe, s a hazafias indulatokat huncsut módon eltorzítja. Akár innen, akár onnan bújjék elő egy-egy vallásfelekezeti ruhába bújt politikai partikularizmus, le kell rántani róla az oroszlánbőrt és meg kell mutatni, hogy mi van alatta ? A szabadelvűség igazi barátjai ne engedjék meg, hogy a vallásfelekezeteket a lappangó különérrdekek egymásra hecceljék, s a nemzeti egységen így támadt réseken betóduljon a bomlás veszedelme. Nincs semmi ok arra és sehol, hogy vallásfelekezeti kérdéseket feszegessünk és vallások szerint csoportosuljunk. A hívek egyetlen felekezetnél sincsenek semmiféle izgalomban, sőt, a békés status quot kívánja mindenki. Maga Vaszary hercegprímás is a hazaszeretet és vallásos érzés teljes összeegyeztetését fejtegette csütörtöki beszédében. Mi több, az állami jogrendbe való teljes belenyugvást kötötte az egész kath. egyház lelkére ebben a tételében : „Drága és kegyeletes az a kapocs, mely az egyház tagjait, a haza polgárait nemes céljaik elérésére összefűzte. Foglalatja ez azoknak a törvényeknek, egyházi, politikai és társadalmi intézményeknek, melyek úgy az egyén, mint az egész nemzet jogait megállapítják, kötelmeit szabályozzák, jólétét előmozdítják.“ Ez figyelemre érdemes beszéd, mivel az ultramontán békebontás tekintélyét szereli le, sőt az egyházpolitikai törvényekkel is expiálja az egyházat. Ez jó nyom. Hasonlóképen le kell szerelni minden más vallásfelekezeti partikularizmust. Ahol felüti a fejét, azonnal meg kell kapargatni és megvizsgálni, hogy miféle politikai különérdek akar általa érvényesülni. És el kell utasítani, mint minden isten nevében űzött imposztorságot. Ebben az országban a nemzet egyetemes érdeke legyen az úr és ne legyenek előtte a partikularizmus idegen istenei! A fiú. írta : Tóth Béla. Március harmincadikán volt hatvankvenc esztendeje, hogy született az az ember, akinek kis gipsz szobra a másik fal mellől most a vállamon át az írásomba tekint: az én édesapám. E kis gipsz szobornak a haza egyik legnépesebb városában nagy bronz mása áll. A magyarok állították. Szegény érckép ! Ugyancsak magyarok sarat dobáltak rá mostanában. Hogy naiért ? Mert az az ember az én édesapám. Ó, hogy így mégis összekerülök ővele legalább a halálban és legalább a sár révén, vele, akihez az életben és a dicsőségben soha em valók méltó ! Szent szeretet, aki még a hon túl is szenved énérettem. Nem boldog ember, aki jeles apa fiának zületik. Tudós dinastia tagja lenni még hagyan. A kész nyomdokon járhat a középszerű vadék is. Ballagva-e vagy a csillagok felé érve? A világ egyelőre nem igen veszi észre, sőt tiszteli az örökösödés jogait. Az az ember elvégre is beleszületett az iskolába, a hagyományba, magára ölti a névvel a reá maradt fegyverzetet, elenére ragyog, sőt bibliográfusok feljegyzik róla, hogy dolgozott is. A kathedra pedig fából van, és nem ordít, ha gyenge úr ül rajta. Az akadémiák pedig tisztelik a nagy neveket, és még jobban tisztelik a halotti beszédek. Mikor X fia, x meghal, az a dolog vége, hogy a haza gyászol. Miért gyászol ? Maga se tudja. De legalább is egy délután gyászolt Minek utána a halhatatlan negyven sora átadatik a lexikonnak, a második kiadásban azonban már csak tíz sor van, a harmadikban meg öt. De éppen elég. A művész fiának nincsen ilyen jó dolga. Még gyermek, és már tudja, mi az ő apja. Látja képeit, hallja zenéjét és olvassa műveit. „Effélét csinálni maga is próbálgat.11 Vagy hogy is ne ? Hiszen „otthon" készül az a portéka, a szeme láttára. Hát csak a szíjjártó fiának szabad holmi kis kantárt alkotni cukorpapirosból ? A művész gyermekének egy firkája, egy skálája, egy kádenciája a jó szomszédokat prófétaságra indítja. (Mert prófétának lenni szép.) Nem messze esik az alma, a fájától! És talán az a szegény fa is hiú örömmel tekint le gyümölcsére. Vagy mi is az igazi halhatatlanság, ha nem a lét, reális folytatása, az élő vérben? Ez a sejtek költözése . . . Aztán mikor azok a sejtek idegenek és silányak! . . . Tragikum, ha a fia Petőfi Zoltán. Mécses, mely azt hiszi, hogy neki a természet rendje szerint Napnak kell lennie. Boldog, mikor az emberek őbenne is látnak egy kis lobogást, s azt mondják rá, hogy napsugár. Úszik a dicsőségben, mert nem sejti, hogy csak kegyeletes kíváncsiság veszi körül. S vajon meddig? Egy éjszakán át. A Petőfi fia? Éljen! Gyere cimbora, ne egy pohár jó nyári bor, hadd öleljek agyon ! Agyon tulajdonképp nem ölelte őt senki, s csak mindenki. Széles ez országon végig. De mindenütt csak egyszer imádták meg olyan szörnyen. Ha másnap este újra beállít, a lelkes hazafiak közé, azt mondják vala rá: „Teringette, hát már megint? . . És Zoltán járta ezt az ő visszatéréstelen diadalútját addig, ameddig a városokban tartott. Miután elfogytak a városok, ment a rideg kis hónapos szobába, az öregapai nagy ház mellé, meghalni. És meg is halt, valami jószívű takarítónő karjai közt. Pedig olyan közigazgatási bíró lehetett volna belőle, mint a pinty, ha nem nyomja egy fényes átok! Nagyobb tragikum, mert kisszerűbb, az olyan művészivadéké, aki, mikor eszével élni kezd, átlátja, hogy ő nem tehetség, hát majd más felé kereskedik. Ha káposztatermesztésre adja magát, még bölcs ember, kivált ha van hol termesztenie a káposztát. Benn van a millió boldog senki között; örül, hogy nevét sikerült ismeretlenné tennie és szereti a vasárnapot, mert akkor egy tál étellel több van az asztalon. De rossz az a napja, mikor valami tudákos kisüti a könyvekből, hogy ő tulajdonképpen ő. Szegény homloka pirul, mert nincsen rajta koszorú. Mivelhogy a szamár emberek kitaláltak valami kegyetlen, hazug törvényt, hogy a tehetség apáról fiúra száll, mint a hat ökör vagy az aranyjáradék Aztán mikor kisül, hogy ez a törvény csak minden ezer esztendőben egyszer igaz, mert épp az a törvény, hogy rendszerint ne legyen igaz: a jámbort, égett a szégyen, mintha valamit, valami retteneteset mulasztott és vétett volna. Kint a kertben boldogan, bután mosolyognak reá a káposztafejek. És nem tud nekik örülni. Hát a költő fia, kit a kegyetlen vak erők ! PESTI HÍRLAP 1900. április 1., vasárnap. Belpolitikai hírek. Az összeférhetetlenségi törvény revíziója tárgyában kiküldött képviselőházi bizottság, mint tudva való, megvitatván a fönnálló törvény revíziójának alapelveit, megállapodásai alapján konkrét tervezet kidolgozására albizottságot, küldött ki. Azt a munkálatot, mely az albizottság tanácskozásainak alapjául fog szolgálni, úgy halljuk, Sohonyi Gyula készíti el s a munkájat maga, értesülésünk szerint, csak az őszi ülésszak elején kerül tárgyalás alá az albizottságban. Hogy a revizionális tervezet mikor kerül a bizottság plénuma vagy épen a Ház elé, arról ma még halvány sejtelme sem lehet senkinek, he körülmények között minden komolyság nélkül valónak kell tartanunk a bizottság legutóbbi ülésének végén folyt vitát arról a kérdésről, vajon az új összeférhetetlenségi törvény még a mostani országgyűlés folyamán lépjen-e életbe, avagy csak az újnak kezdetén! A király személye körüli új miniszter. A hivatalos lap mai száma közli az ő felsége személye körüli minisztériumban beállott változásra vonatkozó következő köziratokat. I. Kedves Széll ! Előterjesztése folytán Önt a Személyem körüli magyar minisztérium ügyeinek ideiglenes vezetésétől ezennel felmentem. Kelt Bécsben, 1900. évi március hó 29-én. Ferenc József, s. k. Széll Kálmán, s. k. II. Kedves gróf Széchenyi! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt Személyem körüli magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1900. évi március hó 29-én. Ferenc József, s. k. Széll Kálmán, s. k. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter, mint értesülünk, a képviselőház keddi ülésében válaszolni fog három interpellációra, amelyeket a két utóbbi hónap folyamán hozzá intéztek. Az interpellációk közül az első Boda Vilmosé, a szegszárdi gőzhajóállomás megszüntetésére, a második — a Kubik Béláé — „vicinális svindlire“, a harmadik pedig, amelyet Pichler Győző terjesztett elő, a kassa-oderbergi vasútnál előfordult sikkasztás ügyére vonatkozik. A függetlenségi és 48-as pártkör ma este Kossuth Ferenc elnöklete alatt értekezletet tartott. Az appropriációról szóló törvényjavaslatot tárgyalta. A javaslatot Berta Ödön ismertette, s az értekezlet elhatározta, hogy az appropriációt nem szavazza meg. A párt álláspontjának a képviselőházban való kifejtésére Kossuth Ferencet kérték föl. A görög-keleti román egyházi zsinat. Nagyszebeni sürgöny szerint a görög-keleti főegyházmegye egyházi zsinata április 16-án ül össze Nagyszebenben.