Pesti Hírlap, 1903. március (25. évfolyam, 74-89. szám)

1903-03-31 / 89. szám

PESTI HÍRLAP 5­ -1903. március 31., kedd­ től a kérvény átadása végett. A németajkú községek polgárai is állást foglaltak a magyar nyelvnek a had­seregben való érvényesítése mellett és feljöttek, hogy kifejezést adjanak tiszteletüknek a parlamentarizmus,­­a magyar parlament és annak egyik alkotmányos közjogi közege, nagyméltóságod iránt és kérik, hogy kérvényüket a törvényhozás elé juttatni kegyeskedjék. . (Éljenzés.) Apponyi röviden válaszolt a beszédre. Az el­­­­nöki fogadtatás után a tekintélyes deputáció egy kis része elhelyezkedett a karzaton, a többiek pedig az országház megtekintésére indultak. Délben közös ebédre gyűltek össze a Gambrinusban, ahol Lukács­­Gyula, Eitner Zsigmond, Szatmári Mór, Báth Endre ■orsz. képviselők és Sümegi Vilmos főv. biz. tag tartottak lelkesítő beszédeket. A küldöttség összes tagjai innét Kossuth Lajos sírjához zarándokoltak,­­ahol Benedek Antal gombai ref. lelkész gyönyörű­­beszéd kíséretében megkoszorúzta a sírt. Békés­ Csaba derék polgársága tegnap nagy­­néggyűlést tartott a katonai javaslatok ellen, amelyen­­sok ezer választó vett részt pártkülönbség nélkül. A­­ gyűlésen, amelyen megjelent a doboziak négyszáz tag­­­ból álló küldöttsége is, Barabás Béla tartott hatalmas­­beszédet. A gyűlés elnöke dr Fábry Károly volt, a hatá­rozati javaslatot pedig dr Pándy István terjesztette a­­ gyűlés elé. A gyűlésen nagy hatással beszélt még Kasics Péter, aki a miniszterek igazmondása ellen mon­dott óriási hatást keltő tanulságokat. Hasonlóképen nagyon tetszett Kecskeméthy Ferenc képviselő be­széde. Nevezetes volt, hogy a csabaiak a kerület kép­­­­viselőjét, Zsilinszky Mihály kultuszminiszteri állam­titkárt kérték föl arra, hogy a küldöttséget a képvi­selőházba vezesse, de Zsilinszky levélben azt vála­szolta, hogy különösnek találja, hogy hozzá fordul­nak ily kéréssel, sőt azt sem tartja helyesnek, hogy ily kérésekkel a katonai javaslatok ellen deputációzni járnak. A határozati javaslatot, amelyet lelkesedéssel tett magáévá a nagyrészt hazafias tót ajkú polgárok­ból álló népgyűlés, ma reggel mintegy száz tagból álló küldöttség hozta fel képviselőházhoz. A deputáció, amelyet dr Fábry Károly és dr Pándy István vezettek, reggel 6 órakor érkezett meg a központi pályaudvaron, ahol fogadásukra dr Var­­ságh Zoltán jelent meg. Kilenc óra körül az Erzsé­bet- és Teréz-körúton, Podmaniczky- és Alkotmány- Utcán át vonult az országházba. A delegációs teremben fél 10 órakor fogadta őket gr. Apponyi Albert. A csabaiak kérvényét Barabás Béla orsz. kép­viselő nyújtotta át a képviselőház elnökének. Hangsú­lyozta beszédében, hogy a küldöttség pártkülönbség nélkül jött s nem akar rendet bontani, hanem tör­vényben levő alkotmányos jogaink érvényesítését akarja és alkotmányos jogokat gyakorol. A hosszas éljenzéssel kisért beszéd után gróf Apponyi Albert átvette kérvényt. Válaszában kiemelte, hogy ő, aki szintén a csabai polgárok közé tartozik, ismeri a csabaiak gondolkozását s tudja és látja, hogy nem rendet bontanak, hanem alkotmányos jogaikat gyakorolják. A küldöttség lelkes éljenzéssel fogadta az elnök beszédét, azután pedig a képviselőház karza­tára vonult fel, ahol meghallgatták a tanácskozá­sokat őröket kijátszotta s ahelyett, hogy a foglyokkal együtt a rendelkezésükre álló helyiségbe vissza­vonult volna, egy kanálisba rejtőzött, rainek­­; utána testét már megelőzőleg feketére festette volt, hogy kaffernek tartsák. A kanálisban éjszakáig tartózkodott s mikor onnan nagy óvatossággal előbújt, a ten­gerpartra suhant s a vízbe ugrott, hogy a nem messze horgonyzó angol hajóhoz jusson. Ez­­a hajó volt az, amelybe néhány nappal azelőtt szenet hordott s amelyet szökése céljából már előzőleg tanulmányozott. A nagy hajóra a hajó láncon mászott föl s mihamar a szénraktárban volt, ahol elbújt. Nem sokkal azután, hogy célját érte, a hajó megindult és Cardiff­ felé igyekezett. A szegény szakács a szénaraktárban a széna közé ásta magát s az volt a szándéka, hogy nem mutatkozik. Igen ám, de a hajó útja 45 napig tartott s ő már két nap múlva olyan éhes volt, amilyen éhes a szakácsok között sohasem akadt. Nagy éhsége idején a rejtekhelyéül szol­gáló részbe egy olasz matróz lépett, akivel Dur­­bánban megismerkedett volt s aki előtt fölfedezte magát. A jóllakott olasz szive a szökevény és éhes magyaron megesett s nemsokára egy darab vízben főtt krumplit vitt neki, aminél jobbat — mondja Szilágyi István — soha sem evett. Ennek az olasznak a tanácsára a szakács miha­mar a hajó kapitánya elé vezettette magát, aki­től bocsánatot kért. Az angol kapitány az eseten épen nem csodálkozott, jeléül annak, hogy a hajókon az ilyen elbújás gyakran előfordul. Azt is elhitte, hogy a mi magyarunk Olaszországba való és hogy Itáliába vágyakozik vissza. Negyvenöt nap múlva a hajó Cardiff an­gol kikötőbe érkezett, ahol a kapitány 24 fo­rintot adott neki, mert hát Szilágyi a hajón mint szakács igen jól működött. Ebből a pénz­ből Londonba, onnan pedig Rotterdamba ment. Hollandiának e városában a magyar szakácsot — akinek ekkor már egy garasa sem volt — a rendőrség vette pártfogásába s egy hotelben helyezte el. Nyolc nap múlva, amikor már megállapították, hogy a délafrikai harctéren a búrok sorában küzdött, húsz forintot nyomtak a markába és Amsterdamba expediálták, ahol Kru­gernél jelentkezett. Krüger hajlandó volt őt a harctérre visszaküldeni, de Szilágyi István már nem volt hajlandó oda visszamenni. Ám­ ha nem is akart most már a búrok szabadsá­gáért küzdeni, mégis kapott 250 forintot, hogy tisztességesen hazajöhessen. Igen ám, de a szakács ahelyett, hogy Ma­gyarországba jött volna egyenesen, benézett Párizsba, ahol a pénzét hamarosan ellopták. Most hát megint nagy szegénységbe és bajba került s miután nem tudott magán segíteni, hát egy elzászi verbunkos tanácsára az idege­nek légiójába állt be. A verbunkos megmondta ugyan neki, hogy a légióban a szolgálat öt évig tart, de hozzá tette, hogy tizennégy napi fölmondás után kiléphet. Tudatta továbbá vele, hogy a köztársasági elnöknek sincs jobb és ké­nyelmesebb dolga, mint a legionistáknak. .Jám­bor Szilágyi István mindezt készpénz­nek vette s igy belépett abba a csapatba, amelyben az élet szenvedés s amelyben a világ leggyanúsabb és kétségbeesettebb emberei ke­resnek menhelyet, hogy végezetül nyomorultan elpusztuljanak. Két hétig tartó kiképzés után hajóra pakolták és Aránba, majd Sidi-Bel-Habesbe vit­ték. A légióban összesen tizenegy hónapig szol­gált s mindama szenvedésekben része volt, a mely a legionistáknak kijut. Persze, mihamar tisztába jött, hogy milyen társaságba és milyen viszonyok közé került s ettől fogva folyton csak a szökésre gondolt. Tervének keresztülviteléről egy ideig szó sem lehetett és alaposabb remé­nye csakis akkor támadt, mikor Tonkingba in­dultak. Port-Said elhagyása után a szuezi csa­tornába jutottak s ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy megmeneküljön. Két másik le­­gionistával beszélt össze­s tervét keresztül is vitte. Az volt a szerencséje, hogy társaival együtt biztak benne s hogy a födélzeten két cinkostársa volt az őr. Ő a födélzetre mint sza­kács, kezében a húsos tállal jutott. Mikor oda ért, a tálat eldobta s a vizbe készült ugrani. Az egyik tiszt ezt észrevette és ráparancsolt az őrökre, hogy szúrják le. Ezek azonban, ahelyett hogy engedelmeskedtek volna, fegyverüket el­dobták és Szilágyi után ugrottak. Tekintettel arra, hogy a szuezi csatorna igen keskeny, köny­­nyű volt az ázsiai partra kiúszniuk. Mikor a partra értek, és megrázták magukat, szabadok voltak. A légió hajója pedig megállás nélkül ment tovább. Ettől kezdve Szilágyi István sorsa már jobbra fordult. Algér városába gyalogolt s egy angol hajón Gibraltárba, majd Malagába jutott. Innen Nizzába, Nizzából pedig az Adria An­­drássy nevű hajóján Génuába került, fizetés nélkül, mert mint szakács mindenütt rászolgált arra, hogy a szállítási dijat elengedjék. Génuá­­ból gyalogosan ért el Velencébe, majd Triesztbe és Fiumén át haza Budapestre. Pénz, dicsőség helyett csak szenvedésekhez és sebekhez jutott s alighanem arra a meggyőződésre ébredt, hogy mégis legjobb itthon szakácsnak lenni. Végül jegyezzük ide, hogy Szilágyi István 1891 janu 4-én indult el Budapestről és most, 1903 n cius 21-én került haza. A tisztviselők fizetésrendezése. — A pénzügyi bizottság ülése. — A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután fél 6 órakor dr Fálk Miksa elnöklete alatt ülést tar­tott, melyen folytatták a tisztviselők fizetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Tárgyalás alá került a törvényjavaslat 22. §-a, kapcsolatban a 48.­­§-sal. Szederkényi Nándor a 22. §. oly értelmű módosítását kívánja, hogy a cím- és jelleggel felruházott törvényszéki elnökök és bírák a fizetési osztályokban fokozatos előléptetésben ré­szesüljenek. Sérelmes a cím- és jelleggel felruházot­takra az is, hogy kárpótlékuk eltöröltetett. Plósz Sándor igazságügyminiszter erre a fel­szólalásra megjegyzi, hogy az 1892 : XVII. t.-c. és az 1893 : IV. t.-c. a cím és jelleggel fölruházottakra előléptetést nem rendel és ezt a rendszert tartja fönn a javaslat. Nem volna arányosan a javaslat rendszerébe beilleszthető, hogy pl egy kisebb vidéki járásbíróság vezetője a VI. fizetési osztály 1. foko­zatába lépjen és 8800 korona javadalmazást hozzon. Szervezeti törvénynyel bizonyos funkciókra, pl ta­nácsvezetőknek valóságos táblabírák is ki lesznek majd nevezhetők. Barta Ödön a 22. §-nak olyan módosítását ajánlja, hogy a táblabíró címmel és jel­leggel fölruházott bíráknak évenkint legfeljebb 10°/6-a a magasabb fokozatokba előléptettessék. Plósz Sándor és Lukács László miniszterek rövid fölszólalásai után a bizottság a 22. §-t eredeti szövegezésében fo­gadta el. A 48. §­ tárgyalásánál Barta Ödön szólalt föl, aki fejtegetve a bírák különleges helyzetét, a javas­latban tervezettnél nagyobb mérvű fizetésemelést sürget a birák részére. Erre vonatkozólag a követ­kező indítványt terjeszti elő: „Első folyamodásu birák kinevezése ezután is az 1893. IV. t.-cikken alapuló módon, vagyis az illető fizetési osztály 2. fokozatába történik. Az egyes fizetési fokozatokban az előlépés kö­vetkezőleg történik. A IX. és VIli. fizetési osz­tály egyes fokozataiban az előlépés három-há­rom évenkint, a VII. osztályban négy-négy évenkint automatice történik. Ugyancsak auto­matic© történik az előléptetés a VII. osztály első fokozatából a VII. osztályba az összlétszám 3/io, illetve Budapesten az összlétszámnak leg­..................................1111..........■ ■im ......................— ■­­ alább */io részénél; a VL osztályba a kinevezés ezután is csak ezen osztály második fokozatába történik. Budapesten a bírák és ügyészek szá­mára eddig érvényben levő helyi pótlék továbbra is föntartatik. Szederkényi Nándor pártolja Barta Indítványát, Neményi Ambrus az első folyamodású bíróságok orsz. kongresszusának emlékiratában foglalt úgy elvi, mint pénzügyi kívánságok mellett foglal állást. Súlyt he­lyez arra, hogy a fölmerült panaszok és sérelmek már a pénzügyi bizottságban a legbehatóbban tár­gyaltassanak, hogy teljesen tisztázva legyenek a Ház elé terjeszthetők. Kossuth Ferenc utal arra, hogy különösen a budapesti birák javadalmazása 1871-től kezdve visszaesést mutat. Szóló azt óhajtja, hogy a legkiválóbb jogászok lépjenek a birói pályára és ezért elfogadja Barta indítványát. Lukács László pénzügyminiszter elismeri, hogy a bírót úgy kell szatnálni, hogy függetlenségét meg­tarthassa, de ugyanezen kívánalom fenn forog más tisztviselőkre vonatkozólag is. Ami azt a gyakran föl­­hozott érvet illeti, hogy a bírák minden mellékkere­setből ki vannak zárva, még más hivatalnokok a hivatalon kívül is űzhetnek haszonhajtó foglalkozást, megjegyzi a miniszter, hogy épen a fizetésrendezés folytán általában a tisztvisek a mellékfoglalkozások­ban fokozatosan megszorítandók lesznek. Számszerű adatokat sorol föl arra nézve, hogy a javaslatban ter­vezett fizetésrendezés kedvezőbb a bírákra, mintha a kormány a birói fizetéseket szorosan az 1893. tör­vénynek megfelelő relációban rendezte volna, mert akkor a birói személyzetnek körülbelül egy negyed millióval kevesebb jutott volna, mint a most javasolt rendezés mellett. Figyelmezteti a bizottságot, hogy Barta által indítványozott módosítások elfoga­dása nagyobb újabb megterhelést jelentene, amiért nem vállalhatná el a felelősséget, mert erre már fe­dezet rendelkezésre nem áll Plósz Sándor igazságügyminiszter teljesen át van hatva a bírói állás fontosságának méltatásától, az indítványozott módosításokat azonban és egészben még­is elleneznie kell, mert a javaslat egy kompro­misszum eredménye, amely kompromisszum tette lehetővé a fizetésrendezés megvalósítását. Maguk az érdekeltek a mozgalom kezdetén a tisztviselői fize­téseknek az osztrák fizetésekkel való paritikációját kívánták. Ennek a javaslat meg is felel. Törekvése volt, hogy a javaslat rendszerének az 1893. törvény­­nyel szemben mutatkozó némely hátrányait rekom­­penzációkkal kiegyenlítse; ezt célozza a 48. §. is. Az 1893. évi törvény nem valami különös indokból, hane azért tette a bírákat a VIII. fizetési osztály 2. fokozatába, mert 1871. óta nagyobb volt a fizetésük, mint ebben a fizetési osztályban a 3. fokozat. Hogy ez volt az indok, eléggé bizonyítja, hogy a törvény a IX. és VII. fizetési osztályba tartozó bírákra ilyen fokozatbeli különböztetést nem tesz. A javaslat egyébiránt bőven ellensúlyozza azt az úgynevezett sérelmet, hogy a kinevezés a VIII. fizetési osztály harmadik fokozatába történik, amidőn a VII. fizetési osztályba sorozandó bírák szá­

Next