Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 119-132. szám)

1903-05-01 / 119. szám

Budapest, 1903.________________________XXV. évt. 119. (8108.) szám.______________ Péntek, május L Előfizetési árak: Szerkesztőség­­ _ . . „Q . , Budapest, váci­ körút 78« Egész évre.... 28 k. -t. ... l emelet, 1 Félévre............14, » jj^3 jjm hová a lap szellemi részét Negyedévre ... 7 , — , BB flH (vmkuw «sw». mumsttm — I ■ B BRjafo. gl p?‘ f'aSpV illető minden közlemény via Esyscóra.......40 ’ lyi Égi i WLM I |nj| H M in­tézendő' M. Eg,««i»te.»t wt* m®1 | rgITCI Bk IP' 7 Vidéken 10 L || IlLr* lUjl 3 3 3 8 El K SShs iHa M Budapest, váci­ körut 7a,; ---- TM HMM m — m m M m ^ TM hová az előfizetések és a lap Bejelenik ",m­',*n nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel* és vasárnap után is. szólalások intézendők. ) A Pesti Hírlap következő száma vasár­nap — május 3-án — hajnalban jelenik meg. Ex-lexben. Ma éjfélkor beáll az ex-lex. Ami nem azt alenti, hogy az ország került törvényen kívül, hanem a kormány. Az országon őrködnek és az országot szolgálják sértetlenül a szentesített törvények, melyek szabadságot biztosítanak, korlátot emelnek, jogot statuálnak. Minden egyes polgára az országnak minden egyes té­nyében törvényre hivatkozhatik, épen csak a kormány nem mutathat fel törvényes jogcímet, ha kérdik: mi jogon, mi alapon kormányoz ? A kormány van ex-lexben és nem az ország.­­Ezt a helyzet rendkívülisége mellett megnyug­tatásul konstatálnunk kell. Ezzel azonban a helyzet komolyságát nem akarjuk félreérteni vagy kisebbíteni. Jobb­, meg S balfelől is minden hazafias és minden gondol­kodó ember lelke elszorul, a beállott helyzetre gondolva. Frivolitás csak egy van benne: ami­kor a kormány és pártja nem annyira magával, a ténynyel törődik, mint azzal, hogy magától a felelősséget elhárítsa és az ellenzékre rázúdítla. Ha valóban az ellenzéket terhelné is a felelős­ség, annak kimutatása meddő volna és semmit sem változtatna a helyzeten. És frivolság az a másik momentum is, amikor a kormány vállalja ezt az ex­ lexet,­ az­zal, hogy kiállja, anélkül, hogy megoldhatná. Bajok és nehézségek a politikában megoldandó feladatok, nem pedig türelmi vagy erőpróbák. Aki csak tűrni tud, de segíteni nem, az nem ura a helyzetnek és nem hivatott mestere a rá várakozó feladatnak. Már­pedig a tényleg beállott helyzet lénye­gesen megváltoztatja a politikai diskusszió tartal­mát és más nézőpontokat ad minden politikus­nak. Tegnap még arról lehetett szó, kinek van igaza, ma arról van szó, ki tud segíteni és mi módon várható a segítség. A helyzet kialakult, a konkrét baj előállt Ami eddig a pártok és nézetek hatalmi harca volt, melynek eldöktét a hatalmi viszonyok szabták meg, az ma a par­lamentnek közös kérdése és föladata. S a kor­mánynak, mely nem tudta elejét venni a bajnak, tekintet nélkül a keletkezésére, módot kell találnia a gyógyítására. Képes erre a Széll-kormány ? Maga be­vallása szerint programmja sincs. Bízik az idő­ben és remél a véletlentől. Moralizálással nem boldogul. Tény, hogy az ellenzék megakasztotta a tanácskozás és a kormány kedve szerint való törvényhozás lehetőségét. E ténynyel mindenké­pen számolni kell. Számolhat vele a terv és ioga nélkül való Széll-kormány ? " A bajt a katonai javaslatok okozták és ezeket a javaslatokat a kormány nem akarja visszavonni. A betegség okához tehát ragasz­kodik. Vannak talán palliatív eszközei ? Azok sincsenek. Mije van tehát ? Türelme és semmi más. Ha a kormánynak bármilyen módja vagy politikája volna, amely képesítené arra, hogy intranzigens elhatározását érvényre juttathatná, nem helyeselnék politikáját, de értenék és jo­gosnak ismernék el. Hirdeti, a többség jogát a kisebbség erőszaka ellen, fogékony és megtámad­­hatatlan, ha a jognak érvényt szerez. De ezt tudni kel meg cselekedni, a politikát nemcsak hirdetni és vallani kell, hanem végre is kell hajtani. Erre pedig Szélit még ő maga sem mondja képesnek. Ha tehát nem tud intranzigens politikát­ csinálni, mért foglal el intranzigens álláspontot ,hez az állásponthoz joga sincs, nemcsak qualifikációja nincsen. Széll Kálmánt az ellenzék épenséggel nem ismerte intranzigensnek. Hiszen­ a kormányzati intranzigenciának épen ő volt új megbuktatója. Ha a múltjából minden egyebet, redisputál is, ami őt az obstrukció legalizáló]!-­ nak tünteti föl, azt az egyet maga is kénytelent­ elismerni, hogy nemcsak Bánffyval szemben, hanem négy évi kormányzata alatt is folyton tranzitált az ellenzékkel, a főbb javaslatok nem­ a kormánypárt, hanem az ellenzék kívánságai­hoz idomítottan kerültek a Ház elé. Ezzel az állandó gyakorlattá vált módszerrel egyszerűen följogosította az ellenzéket arra a föltevésre, hogy a katonai javaslatok dolgában is deferálni fog az ellenzék álláspontjának s nem eredeti követelését, hanem az ellenzéki követelésekkel összhangba hozott javaslattal fog előállni. Az ellenzék számított és joggal számíthatott a pak­­táló Széll Kálmánnal szemben egy kompromisz­­szum létrejöttére s az utolsó pillanatig sem­ hitte, hogy a kormány valóban engedi beállni az ex-lexe. Itt tehát formális és váratlan politikai módszer-változást produkált Széll Kálmán, amely míg egyrészt intranzigens megoldásra eszköze nincsen, másrészt a kompromisszum útján valós megoldásra egyenesen diszqualifikálja. Széll Kál­mán oly hirtelen dobta el a kiegyenlítés mód-­­szerét, hogy most már, ha ismét föl akarja venni, képtelen lesz vele bánni. Ö vele az el­­­lenzék még csak nem is tárgyalhat, részben,­ G­olgotha. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Van egy kis korcsma a Józsefvárosban. ■«Illén, csendes polgári tanya, nem „Res­­ulli“. Minden régimódi, fakó, sőt kopott , kis korcsmában; virágos, aranyos­­ . •Arketról, szőnyegről, csillárról, frak­ r­ól, miről ■— szó sincs. Még „Speise­saal' ebédlőszoba, fehérre meszelt fa­lakk..'..­­ 'lakkal, öreges, kemény, olcsó széke.. • ■'lámpa világit, két jóképű szalonta. .. 41 és Kovács Mózsi bácsi ,a gazda. Idi 'mesztendős ember az­­öreg, de még hát. Nem szorult rá, j­ól megszedte ■­gyven egynéhány év­e alatt, mióta csi­­­de csak nem akarja bezárni a kis korcsmáját. Megszokta, nem tu­dott megválni tőle. Tán bele is pusztult volna a munka híján a pihenésbe, am­elyet nem szokott­­meg. A kilencvenes évek közepén dúló ádáz­­építkezési ragály nagyon meglátszik a József­város , máskülönben — mondom — csöndes­­tájékán is. A régi földszintes, vaskos, házacs­­ikák („unsre Hauserl’“) jórészt eltűntek a föld ,színéről, — két, három emeletes modern bér­­spalotákat húztak föl helyökbe azon jámbor „Josefistat­ern­ek, kiket a ragály utolért s kevés kivétellel, a bankok gyomrába sodort. Ott ku­porognak, szegények, ma is. Háziurak, de a ház nyolctizedrésze a banké, mely a kölcsönt­­adta. Tehát cselédei inkább a banknak — fize­tés nélkül. Az öreg Kovács Mózsi földszintes háza, udvara, kertje és korcsmája kikerülte a ragályt; úgy áll ott ma is, a cifra bérpaloták rengeteg tűzfalai közé ékelve, mint egy kedves oázis a sivatagon. Régi földszintes „éppenerdig“ szom­szédai, azon jámbor Joséfislat­erek, most is ellátogatnak hozzá, de már nem esti kilenckor ballagnak haza, mint jómódú, boldog nyárspol­gár korukban , hanem tizenegy, tizenkettőkor, sőt gyakorta jóval éjfél után és immár nem gyenge, homoki „balliszádli“-t isznak egy kis pörköltöcskével, vagy egy pár virslicskével, ha­nem erős vörös bort, félliter­ számra, bőséges vacsora mellett, amilyennel Mózsi bácsi papri­kás magyar konyhája csak szolgálni tud. Tob­zódnak az árvák , jusson kevesebb a bank kö­vér gyomrába, ha majd egészen beszívja őket. A legfelső sarokasztal vendégei évek óta az egyszerű (olcsó) házias kosztot becsülő „közép“ rend soraiból kerülnek ki. Állami tiszt­viselők, ügyvédek, professzorok — tizen, tizen­­ketten. Nőtlen emberek természetesen mind. És szegény diplomás ördögök természetesen mind. Ebédre egy forint húsz, vacsora hatvan-hetven krajcárnál nem igen adhatnak többet, különben beüt a „nincs“-telenség, a pikolatlan és szivar­­talan hónapvégi szomorú Mohács .... Mi, hébe-hóba bekukkanó, külső vendégei e diplomás törzsasztalnak, nem számítunk. A törzsökös tagok szivesen látnak, Mózsi bácsi is szivesen lát és jószivel adja, amije van, de idegeneknek tekintődvén, gyakorta meg­esik, hogy aki odahaza, vagy más korcsmában nem vacsorázott, az egy kis sajton, sonkán, kol­bászon kívül itt ugyan nem részesül az asztal örömeiben, mert csak annyit főznek, amennyi rendesen el szokott fogyni. Rántottát, vagy föl­­melegített töltött káposztát kapni bármikor bő­­ven, — egyéb meleg ételt nem. — Hát biz én nem szagohattam, hogy a­ tekintés urak ma estve ide vetődnek, — mon­dogatja ilyenkor őszintén az öreg, — a többi tekintetes úr ételit meg — úgy-e, hogy nem ad­­­hatom oda, merthogy akkor éhhel maradnának.­ Máskor tessenek megüzennyi, hogy tuggyam! Bort azt hozott az öreg, am­enyi kellett.­ Ha jól esett vén csapi árszivének korai dicsé­­­rete, akkor néha — kivételesen — kifordult a konyhára, s egy-kettőre olyan pirított hagy-, más, pompás rostélyosok illatoztak előttünk az­ asztalon, hogy le tudtak volna szédíteni ma­gukhoz még egy püspököt is. Harmincöt, kemény krajcárt kóstálnak e csodás rostélyosok. A bor literje ötven krajcár. Egy óriási porció, töltött káposzta, akkora darab házi kenyérrel mint a két tenyerem: huszonöt krajcár. Tehát­ ebből, gondolom, tudjuk, hogy azon diplo­más tekintetes urak miért járnak hűsé­gesen ennek a derék öreg korcsmárosnak a­ házába és miért nem marad el, évekig,­ egy sem. Dr Nagy Kálmán a ritkábban megjelenő­, külső vendégek közé tartozott, de amikor­ — esténkint nyolc órakor — megjelent, töké­­­letesen beillett e csendeskén eldiskurálgató lateiner társaságba, mely évek óta ismerte ugyan a­ szerény modorú, hallgatag, ritkán elmosolyodó, fiatal embert, de mindössze csak annyit tudott­ róla, hogy édes­anyjával a Nagyfuvaros utcában . A Pesti Eirlap.mai száma 32 d­ual

Next