Pesti Hírlap, 1903. július (25. évfolyam, 192-207. szám)

1903-07-16 / 192. szám

2­­» -ESTI HIRLAt* 1903. július 16., csütörtök. godjanak, egyértelmű a hazaárulással, bűn és törvényekbe ütköző bűn, mert mindenki tudja, hogy véres összeütközések keletkeznek az el­keseredett küzdelemben, amikor a nemzet érde­keit alá akarják rendelni a hatalom érdekei­nek és elnyomni a hatalom eszközeivel. Min­denki tisztában van vele, hogy a választások most csak a közszabadság eltiprásával és a nemzet lealacsonyításával hozhatnák létre azt az eredményt, amit gróf Khuen vár. De beleüt­közik a törvény rideg betűjébe is az a terv, hogy a képviselőházat ex-lexben feloszlat­hassák. Az 1867. X. törvénycikk, amely­nek erre vonatkozó része igy szól: . . . „oly esetben, midőn ő felsége az országgyűlést bármi okból előbb föloszlatja, vagy annak ülé­seit előbb elnapolja vagy berekeszti, mint a be­fejezett számadások beadása és a jövő évi költ­ségvetés előterjesztése a minisztérium által tel­­jesíttetett s az országgyűlésen e tárgyak iránt határozat hozathatott volna, az országgyűlés még azon év folytán és pedig oly időben össze­hívandó, hogy mind a befejezett számadások, mind a jövő évi költségvetés az évnek végéig országgyűlésileg­ tárgyaltathassanak.“ Tehát még ha a jelenlegi év költségvetése megvolna, akkor is csak úgy lehetne föloszlatni a h­ázat, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalá­sára gondoskodás történjék. Azonban most még az 1903-iga költségvetés sincs meg, tehát ex­­lexben a képviselőház föloszlatására gondolni a legnagyobb képtelenség. Amikor gróf Tisza István foglalkozott e tervvel és a sza­badelvű pártkörben a Deák-szobába hívta meg a törvénytudókat, azok is azt vallották, hogy a Ház föloszlatása ex­lexben nyílt törvény­sértés, ezt a királynak proponálni bűn. És Tisza­­István belátta a fölfogás igazságát és visszaadta a megbízatást. A politikai tisztesség és a törvénytisztelet minimális fogalmai szerint is, gróf Khuennak a mostani helyzetben csak ahoz van joga, hogy a királynak jelentést tegyen megbízatása siker­telenségéről és megbízatását letévén, azt java­solja, hogy a korona bízzon meg mást. Becsü­letesen be kell vallania, hogy nem ő az az­­ ember, aki a kibontakozást létesítheti. És követ­keznie kell, amíg még nem késő, olyannak, aki egyéniségével is bizalmat kelt, aki nem veres posztó sem az egyik, sem a másik oldal szemé­ben. És csak a következő közölhetné a szándé­kot, de tisztán és világosan: a katonai javasla­tokat visszavonja, a költségvetést és a sürgős javaslatokat elintézteti és mindezeknek a meg­szavazását előre bejelentve arra a célra kéri, hogy az országgyűlést föloszlathassa és a nem­zet elé terjeszthesse a véderő ügyét, annyi re­formmal, amennyit adhat becsületesen, tisztes­­ségesen. Akkor dönthet a nemzet, akkor keletkez­hetnek új pártalakulások, a helyzet megtisztul­­het és a nyugalom helyreáll. Amire különben már felette nagy szükség van. Egyelőre meg kell értetni gróf Khuennal, hogy ez a fontos és lényeges. Nem pedig az ő szakálla, amelyet nyírni lehet. Ellenben a nemzet megelégelte azt a birka sorsot, hogy őt nyírják. B. J. ítéli gyermek­mélységbe. Akkor valami ösztökél, hogy a keblemre öleljem, megsimogassam a ha­ját és suttogjam neki : Isten veled, édes gyer­mekem, elmegyek tőled, itt hagylak, futok elő­led és a boldogság és az ígéretek és álmok teljesedése elől, mert olyan boldogok, mint most, nem lehetünk soha és úgy érzem, hogy aki igazán szeret egy nőt, annak nem szabad azt örökre a magáévá tenni. Ugy­e, hogy őrület ? Nem is fogom meg­tenni. Nem is veszem másnak ezeket az im­pulzusokat, csak hangulatrohamoknak. És mégis — és mégis! Érzem, hogy ha nem szabad is így cselekednem, vak volnék, ha nem így gon­dolkodnám. Mert nem áltat engem a szerel­meseknek az a jótékony káprázata, hogy a sze­relmet ők találták föl, hogy az az élet, me­lyet ők fognak élni, merőben különös, sem előt­tük még ilyen nem volt, sem utánuk ilyen nem következik. Nem szabadulhatok a tudattól, hogy természeti és társadalmi törvények sablonja szerint megy, minden, az életünk is, a szerel­münk is e sablonokba vannak szorítva és me­nekülés nincs, kivétel nincs! Nem az olcsó skepticizmus motoszkál bennem, mely azt mondja, hogy a legszebb ta­vasznak is vége szakad, vége szakad a legfor­róbb szerelemnek is, hervad a legtökéletesebb szépség is és mi lesz, ha kedvesem arcán nem ragyog oly üdén szépség, mint sok más ar­con, mely naponta kísérti a férfi szenvedélyét. Isten és ember előtt, én, a mindenben kétel­kedő, hitet teszek róla, hogy az én szerelmem örökké az övé lesz, szeretni fogom, ha vén, ha csúnya lesz, szeretném változatlan, ha ma el­pusztulna is a szépsége. De egyet tudok, kö­nyörtelen bizonyosssággal és ez a tudat tánto­rít meg és szinte indít a menekülésre, életem legszebb álmának a lerontására. Tudom, bizo­nyosan tudom, hogy érzelmeim teljes változat­lansága mellett is kivész belőlünk az együttlét­­nek az a tavaszi varázsa, mely most oly ki­mondhatatlanul édes. Megszűnik érzelmeinknek az ünnepélyessége, mely most oly kimondhatat­lanul fölemelő, hogy a valóságnál többnek nem­csak őt tartom, hanem magamat is. Tudom, hogy el fog következni, még­pedig nem is olyan későn az idő, amikor magától érlelődő lesz, hogy hazatérve, őt találom otthon. Hogy minden emóció nélkül nyitok be abba a lakásba, ahol ő van. Hogy közönséges, alantos dolgokról fogok vele beszélni. Hogy tanújává teszem rossz kedvemnek, hogy tanúja leszek apró fogyatékosságainak. Hogy érzés nélkül fogok hozzá szólani. Hogy kurtán és közönsé­gesen a feleségemnek fogom nevezni. Hogy boszantani fog, hogy korholni fogom, hogy veszekedni fogunk, — ez a legborzasztóbb — azért mégis szeretni fogom, végtelen szerelem­mel. Édes barátom, angyalom lesz ő mindig, de ezzel az angyallal együtt fogok ebédelni! Szóval édes barátom, hogy szerelmemből kivész az, amit a legértékesebbnek tartok, az áhitat. Olykor elviselhetetlen a gondolat, hogy én majdan közömbösen az íróasztalom mellett tudok ülni és plasmodiumokat vizsgálni, amikor ő a szomszéd szobában ül és foghatnám a kezét és nézhetnék a szemébe. Hogy amennyire sem­legesítve vagyok most az általános szerelem irányában, annyira közömbösítve leszek a hozzá való szerelemben is. Ez pedig holt bizonyosság, mert az igaz szerelem a sírig is ég, de nem lángol a végén úgy, mint az elején. Az üdítő forrást megbecsüli mindenki és tudja, hogy nem élhet nélküle, de máskép élvezi a tikkadt ván­dor az első kortyot, mint a megpihent ember a tizedik poharat. Látod, édes barátom, az örökkévaló szer I velemben így siratom én a csak rövid ideig tartó költészetet. Tudom és mondom magamnak, ezt­­ a költészetet föl fogja váltani a másik. De mi­kor épen ez a költészet olyan végtelen finom és mély és arról a másikról egyebet se tudok, csak azt, amit látok: a prózai elemeket, a másodvi­rágzást, a bizonytalanságot és az illúziók helyett csak a pozitív teljes leírást! Édes barátom, ha örökké vőlegény lehetnék! Ha sohse válnék be­lőle asszony! Ha mindig csak ígéret maradna minden, ami szépet, boldogítót a jövőtől várha­tunk ! A jó isten vezéreljen utadon, magam is járok majd azon az úton, mely csak jóra, nyu­galomra vezet, de az oltár előtt is meg fog rendíteni a gondolat, hogy az örök hűség fogadalmával, az első hitvesi csókkal magam vol­tam hóhéra annak az időnek, melyet az ember életében a legdrágábbnak és legkedvesebbnek tartottam. Kóbor Tamás, ORSZÁGGYŰLÉS.­ ­ Mozgalmas és szenzációs ülése volt ma a képviselőháznak. Azok a képviselők, akik elha­tározták, hogy a gróf Khuen kormányzása ellen folytatják az obstrukciót, mára tűzték ki, hogy a miniszterelnökkel szemben megjelölik föltéte­leiket és feleletre szorítják, mielőtt nyíltan be­jelentenék az obstrukciót. A sort Barabás Béla kezdte, kinek laká­sán tartották volt az obstrukciós gyűlést. Meg­állapította a feltételeket: a magyar vezényleti nyelvet, a magyar zászlót, a magyar katonai oktatást és a magyar tisztek hazahozatalát. Azután Polonyi Géza fejtegette az ellenzék harcának a jogos­ságát erős argumentumokkal indokolva, majd Bakonyi Samu, Mezőssy Béla és Rátkay László mondtak tüzes beszédeket. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszter­­elnök azonnal válaszolt. De nyilatkozatai nem vol­tak megnyugtatók. Csak ismételte, amit már több­ször elmondott, hogy vállalkozását a Kossuth-párt támogatására alapította. A katonai kérdésekre nézve az előző kormány nyilatkozatait ismé­telte, kissé részletesebben, mint eddig, de cél­szerűségi szempontokat is emlegetett, amikor a magyar nyelvnek a hadseregben való érvénye­sítéséről volt szó. Ezt úgy értelmezték, hogy ke­vesebbet jelent az ígérete, mint az előző kor­mányé. Egyúttal azt is megmondta, hogy arról, vajon a korona beleegyezésével tesz-e ígére­­­­teket vagy nem, nem nyilatkozik. Beszéde akkor vált szenzációssá, amikor kijelentette, hogy a nemzettel akarja a száma­dást tisztázni, sőt azt a reményét is kifejezte, hogy Kossuth Ferenc és akik vele megegyeztek, őt ebben is támogatni fogják. Az új választá­sokra való ezen hivatkozás rendkívüli mozgal­mat keltett. A képviselőházban puskaporos lett a levegő. Beöthy Ákos felkelt és bejelentette, hogy a küzdelmet folytatják. Ugyanezt­ tette Bartha Miklós, aki arra is hivatkozott, hogy a Kossuth Ferenc ígérete nem jelenti az összes független­ségiek ígéretét. Gróf Khuen ismételte, hogy a harcban a nemzettel fognak találkozni. Végül Kossuth Ferenc bejelentette a mi­niszterelnök nyilatkozatával szemben, hogy az új választásoknál a kormány ellen fog har­colni. Még többen akartak felszólalni, de a Ház izgatott hangulatára való tekintettel, az el­nöklő Dániel Gábor az ülést bezárta. . I. A képviselőház ülése július 15-én. Elnök : Dániel Gábor. Jegyzők: Szőcs Pál, Dedovics György, Endrey Gyula. A miniszterek közül jelen vannak: Gróf Khuen-Héderváry Károly, Lukács László, Flósz Sándor, Wlassics Gyula, Láng Lajos, Darányi Ignác. Ülés kezdete d. e. tiz órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után Elnök elparentálja Fluger Károlyt, a besz­tercei kerület elhunyt képviselőjét A Ház jegyző­könyvileg ad részvétének kifejezést (Helyeslés.) és megbízza az elnökséget az új választási Intézkedé­sek megtételével. Jelenti továbbá, hogy Kállay Béni közös pénzügyminiszternek holnap délután 4 órakor lesz a temetése az Akadémia palotájából. Bemutatja Kolozsvár város közönségének feliratát az önálló magyar hadsereg felállítása iránt. (Élénk éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök : Napirend előtt Ugrón Gábor, Barabás Béla, Polonyi Géza, Bakonyi Samu, Mezőssy Béla és Rátkay László kértek szót Egy kerület védelme. Ugrón Gábor: A múltkor Veress József be­szédében fölemlítette, hogy az a kerület, amely báró Bánffy Dezsőt választotta képviselőjévé, az később egy­hangúlag választotta meg Ugrón Gábort képviselőjévé. A szilágysomlyói kerület becsületének megóvása érdekében szólal föl. Ez a kerület mindig ellenzéki volt. (Éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Bánay első választásakor Győry Elek volt az ellenjelöltje,­ de ő visszalépett és így a zavarban választották meg Bánfyt. A második választásnál ő tanácsolta a kerületben, hogy ne álltsanak Bánffyval szemben jelöltet, tegyenek úgy, mint az arab, várják csönde­sen, míg a pusztító homokvihar elvonul. Amint lehetett, a kerület újra megragadta és diadalra vitte a függetlenségi zászlót. Másodszor is megválasztotta őt képviselőjévé anélkül, hogy ez neki egy krajcár költségbe is került volna. Ennek a kerületnek a tiszta meggyőződését, becsületérzését kétségbe vonni nem lehet, nem azért, mert ő van ott megválasztva, de bárki lenne, hasonló módon egy kerületből megválasztva, annak a kerületnek csak di­csőségből fonhat koszorút és nem engedheti, hogy rossz és helytelen összehasonlítással balvéleményt keltsenek. Amely kerületben még a becsületességnek, a politikai tisztességnek, az önfeláldozásnak megvannak az erényei, azt becsüljük meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.)

Next