Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 1-15. szám)
1905-01-01 / 1. szám
2 1905. január 1.,vasárnap. PESTI HÍRLAP szászok együtt ötvenhárman vannak. Ezek pedig Bécsre hallgatnak, mint Tisza. És ime, ha lelkes képviselő bátor szava nem tetszik a hatalomnak: ráuszítják a csendőröket s a lelkes képviselőt kihurcolják a törvényhozásból s onnan kitiltják egy hónapra vagy egy évre vagy az országgyűlés egész idejére. — Nesze neked választói jog és választókerületi Válaszsz hát lelkes hazafi képviselőt. Ez a november 18-iki gaztett! Tagadja, aki meri. -------Föloszlatják hát az országgyűlést. Össze nem hívják vagy összehívják: mindegy ez. Ha Tisza a hatalom birtokában marad, a november 18-iki gaztett ezentúl az új országgyűlésen minden nap ismétlődhetik. Csak elvetemedett elnök és többség kell hozzá. De hát élet az, alkotmány az, nemzet az, becsület az, ahol minden szabad szó a miniszter tetszésétől függ? Bizony fekete felhők borítják látásunk határait. De van egy sugár is, reményünk és önbizalmunk fényes reményszála. Minden ellenzék egyesült. Nem történt ilyen száz esztendő óta. S az ellenzékben fényes nevek, híres főrendek, volt miniszterek, zászlós urak nagy serege. S az egyesült ellenzék fölött sugaras fényben ragyog a vezéri lobogó, — fölirata: 1848. Ti jóhiszemű hazafi lelkek, akik még vagytok és bíztok még Tisza kormányában is, gondolkozzatok csak efölött komolyan! A modern Macbeth. Ennek az országgyűlésnek bevégződése előtt alkossuk meg a vakmerő játékos mérlegét, nem nézve mást, mint valóságos tételeket, melyekből a nyereség—veszteség sommáját kell levonnnunk. S hagyjuk egyelőre a lényeget: hogy a játékosnak csak nyernie lehetett s hogy az igazi vesztes maga a nemzet. Az 1901—1904-es parlamentet a közös hadsereg tényleges állapota s az országnak e téren fennálló elvitazhatatlan joga tisztázására szánta a politikai véletlen szereposztása. Csak időbeli véletlenről és időbeli szereposztásról szólunk, mert hiszen kétség nem férhet ahoz, hogy a fölmerült kérdések és követelések csak ideig-óráig maradhattak volna még a megválaszolatlan és teljesítetlen óhajok keretében. Aminthogy csak az idő méhében megérett véletlen fogja meghozni újra, és végül is, az önálló magyar hadsereg kérdését és felállítását, az önálló magyar vámterület felállítása után. E téma Bécsiiek mindig kellemetlen volt, nekünk szent. A küzdelem, mely nálunk e téma körül az elmúlt országgyűlésen folyt, nem válogatott — mert nem válogathatott — fegyvereiben. A küzdelem, mely e téma ellen odaát folyik, természetes, hogy fegyvereiben még kevésbbé válogatós. Obstrukció és exlex itt, törvényeinkbe, királyi eskübe vetett hitünk kigúnyolása ott. Mert a legutóbbi országgyűlés rövid története csak ezekben foglalható össze; fájdalmas és 67 óta példátlan történet ez. Gróf Tisza Istvánnak kellett jönnie, hogy a salus publica-ba kapaszkodva oktrojálja a Házra a lex-Danielt. Ugyanannak a gróf Tisza Istvánnak, aki e lex-Daniellel ott áll ma is, ahol tisztességes küzdelem esetén állott volna, akkor még tisztességes, ma már jogtalan fegyverével: a Ház feloszlatásával. Ki ítéljen s mi fölött? A nemzet, mely választókerületi tagoltságában olyan aránytalanságokat mutat, hogy van kerülete, mely választópolgárai számer,gyébmi tízszerte nagyjobb s így tízezárté többet kellene, hogy jelentsen egy másik kerületnél? A nemzet, melyet annyi millió jogfosztott s némaságra kárhoztatott polgárán felül maradó kicsiny, kiváltságolt s még meg is vesztegetett választóközönsége képvisel ezúttal? S adhat-e egyáltalán fölmentést a nemzet? Ne csak a jelent, lutoljuk a jövő lehetőségeit is. És tegyük fel, hogy a jövő egy kormánya, mely ígéretekkel s becsületes programmal magának többséget tudott szerezni, ígéretet meg nem tart, programmal be nem vált, sőt gazságot gazságra halmoz, de helyéről nem mozdul, mert többsége van s a királyival elhiteti, hogy e többség a nemzet közvéleményét képviselő többség akkor is: vajon van-e hatalma, joga a nemzetnek, a házfeloszlatás törvényben rendelt időpontján belül, alkotmányszerűen büntetni s elkergetni e többségét a parlament házából? S ha joga nincs, érre, lehet- l. hatalma fölmentésre? De gróf Tisza István választat, hagyján, de gróf Tisza István ex-lexben ,választat. Az 1848. évi IV. t.-c. 6. §-a felállította • úgy az évi ülésszak berekesztésének, mint az ’ országgyűlés feloszlatásának korlátját, mikor az elmúlt évre vonatkozó zárószámadásnak és • a következőre vonatkozó költségvetésnek előterjesztése és az ez ügyekben való határozatoknak meghozatala előtt a harályt az országgyűlés körül megillető jogaiban megkötötte. Az 1867. évi X. t.-c. módosította e törvénybeli intézkedést annyiban, amennyiben az elnapolt vagy feloszlatott országgyűlésnek még az elnapolás vagy feloszlatás évében való összehívását tette csupán a király kötelességévé, hogy úgy a zárószámadások, mint az új költségvetés, vagy legalább is a réginek alapján álló felhatalmazás még az év végéig tárgyalható legyen. Más szóval, ha az idő már annyira van, hogy feoszlatás esetében az újonan összehívott országgyűlésnek már nincs módjában az év vége előtt fenti ügyekben határoznia, a királynak az országgyűlést feloszlatnia joga nincs. Nincs joga tehát az országgyűlés feloszlatására az év novemberének elejétől kezdődőleg s nincs joga azért, nehogy a törvény világos intenciója szerint az országban törvényen kívüli állapot következzék be. Nyilvánvaló, hogy az 1867. évi X. t.-c. nem akarta eltörölni az 1848. évi IV. t.-cikkét. Még kevésbbé akarhatta kimondani azt, hogy a november elején túl fel nem oszlatható Ház igenis feloszlathatóvá váljék január elsejével, mikor a törvényen kívüli állapot már be is következett. S ha ezek után gróf Tisza István mégis úgy vélte, hogy nyugodt lelkiismerettel adhatja a királynak a házfeloszlatás tanácsát, vajon nem lett volna-e köteles gróf Tisza István a király személyének szentsége érdekében arra, hogy ha a törvényt már nem is tiszteli, de a törvények közötti kétértelműséget megszüntesse? Gróf Andrássy Gyula szerint is föloszlatható a Ház ex-lexben. De száz más képviselő van, aki szerint fel nem oszlatható. Az 1848- as romon és a pamlag mellett az asztalkán égett a villamos lámpa. A többi szoba sötét volt. Mikor a munkámat befejeztem, lecsavartuk a villamos lámpát és a sötétségben igyekeztünk a hálószoba felé. Ön ismeri a lakásunkat, a dolgozószobám és a hálószoba között még két nagy szoba van, a szalon és az ebédlő. A hálószobából pedig egy kis udvari szoba nyílik ... de hát ez mellékes. Mikor a szalonba értünk . . . — Menjünk a szalonba — indítványozi és már föl is keltem. Menjünk ugyanúgy aszobába, ahogy önök azon a nevezetes éjszaka mentek. — Kérem. Ezzel elindultunk mind a hárman a dolgozószobából. Ahogy a szalonba értünk, baráta hirtelen megállt: — Itt, ezen a helyen, itt voltam, amikor z—bogarat észrevettem. — Hol vette észre? ! — Ott a sarokban . . . Odanéztem, ahová a barátom mutatott. A szoba sarkában, keresztben egy kis pamlag állt, előtte asztalka, pár karosszék. A pamlag fölött pedig jobbra is, balra is, két kis rajz üveg alatt. Igyéb semmi. — Körülbelül milyen magasságban? — kéröztem újra. — Körülbelül ott, ahol a kép van. Egyszerre csak megjelent, úgy ahogy az előbb elmondtam. Ha egyedül lettem volna, talán magam is azt hinném most, hogy képzelődtem. De a feleségem melettem állt és ő is látta. — Láttam — hagyta rá az asszony. Láttam. Kellenetes volt. f ——.a U-.JJ most ma. Leza^-.l, — Hát mi történt aztán a bogárral? — kérdeztem dühösen. —■ A bogár eltűnt. — És azóta nem jelentkezett? — Nem. — Izzóval csak egyszer látták és soha többé? ! — Csak egyszer. — És a szobában semmi világosság nem volt? Gyertya? Gyufa? —~ Korom sötét volt az egész lakás. — Milyen nagy volt a bogár? És milyen formájú? — Körülbelül krajcár-nagyságú. Sőt valamivel nagyobb, de nem kerek, inkább tojásdad alakú. — És szárnya is volt? — Azt nem tudom, hogy volt-e? De minthogy ide-oda röpködni látszott, alighanem volt. — És mit csináltak önök, amikor a bogár eltűnt? — Meggyújtottuk a villamosságot az egész lakásban. Lefeküdtünk, de nem tudtunk elaludni. Mind a ketten közel voltunk az őrülethez. Reggel elhivattuk az orvost. Az orvös kinevetett minket és azt mondta, hogy képzelődés az egész. — Magam is azt kezdem hinni, ön alkalmasint nagyon izgatott volt, fáradt, kimerült, talán ivott is valamicskét és sokat szivarozott. — Egész este csak vizet ittam és szivar már hetek óta nem volt a szájamban. De mondjuk, hogy csakugyan izgatott voltam és felhevült fantáziám olyasvalamit rajzolt elém, ami a valóságban nem volt ott. De a feleségem? Miért látta a feleségem ugyanazt, amit én? A feleségem, aki nem volt izgatott, aki addig csöndesen van a.gatac ?. J —— * — Ön szuggerálta neki ... — Szuggeráltam? Egy szót sem szóltam hozzá. Csak megszorítottam a karját, amikor a bogár megjelent. Még ő kérdezte tőlem, rémülten és reszketve: „Látod?“ — Úgy volt, ahogy az uram mondja.-hagyta helyben az asszony. A bogár ott volt es ha a bolodok házába visznek is, akkor sem mondhatok egyebet, mint azt, hogy a bogár ott volt, ostt volt . . . ... Ez a makacs ragaszkodás egészen kihozott a sodromból. — Hagyjanak nekem bírcét ezzel az ostobasággal mondtam mérgesen. Tűzbogár nincs és ha maguk ezerszer látták is, akkor sincs. Ki tudja, hogy a szomszéd ház melyik ablakából szűrődött be ide valami fény vagy világosság, amit maguk annak a rettenetes tűz-bogárnak néztek. Gyerekség az egész. — De ön még sem tudja megmagyarázni — mondta a barátom — ahogy nem tudtam éni sem. A szomszéd házból pedig nem szűrődhető!? de semmi világosság, mert a ház ezen az oldalon teljesen szabadon áll, szemközt pedig egy lakatlan, üres telek van. Különben is, annak a fénynek vagy világosságnak az ablakon keresztül kellett volna beszűrődnie, az ablak pedig sötét volt, ahogy sötét volt az egész szoba. Csa ez az egy sarok ... ez sem volt világos, de itt égett az az izzó vörös bogár, egyetlenegy ponton. És én érzem, hogy megbolondulok, ha ön nem tudja nekem megmondani, hogyan került ide az a bogár? — Egy órán belül meg fogom önnek mondani. Barátom hihetlenül nézett rám, én pedig elnevettem magamnak ..............