Pesti Hírlap, 1905. január (27. évfolyam, 1-15. szám)

1905-01-01 / 1. szám

1905. január 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP­ ­1867-es idézett törvénycikkekben tehát, a har­madik párton állók véleménye szerint, egymás­nak ellentmondó intézkedések foglaltatnak. Fennáll-e az 1867-es törvénycikk? Gróf Tisza István állítja. De, fennáll-e az 1848-as is? Elődje, Széll Kálmán állította. És a Tisza mostani párthívei, kik a Széll párthívei voltak még nem is oly régen, ha feledték fe múltbeli véleményöket e kérdésben, a politikai tisztesség megkívánja, hogy mostan aztán fennállónak véljék az idézett mindkét, 1848-as és 1867-es tövénycikket egyaránt. S így ők maguk legye­nek élő tanúi a két törvénycikk — szerintük — ellentmondó igazságának. Mi ilyenkor, mi lett volna most a magyar kormányelnök teendője? Vagy ha ő maga a vi­tás kérdés eldöntését előmozdítani nem akarja, vajon nem kötelessége-e, hogy az ellentétes esz­mék mérkőzése után a Ház döntését még a fel­oszlatás előtt nyilvánulni engedje? Nem köteles­sége-e, hogy aktíve vagy passzíve, előmozdítsa vagy eltűrje az 1848. IV. ,t.-c. és az 1867­. X. t.-c. között fennálló, látszólagos vagy lényeges, alaki vagy anyagi ellentmondás eloszlatását hiteles törvénymagyarázat által? Ám jó, ha az újonnan hozott törvény kimondotta volna a király exlex­­ben való házfeloszlatási jogát, vagy — e jogot tényleg fennálónak vallván — ha csak megerő­sítette volna a jogot újabb, tisztázó kijelentésé­vel, senki sem állíthatja ma, hogy gróf Tisza István esküségésre hívta föl a királyt. De meg­történt-e itt ez 1791. XII. t.-c. szerinti hitlelesma­gyarázat? Kimondo­tta-e a képviselő és főrendi­ház, szenesített-e a király valamely új törvényt vagy törvénymagyarázatot; követett-e a tör­vényhozás öt faktora: király és nemzet vala­mely megegyező s régi gyakorlatot abban a kér­désben, hogy exlexben házföloszlatás lehetséges? Ki magyarázza hát a törvényt közkötelező ér­vénynyel? Gól Tisza István egyedül? Ím, kéz a mérleg, a gróf mérlege. Egyik oldalon: a parlamentarizmus meg­mentése, máik oldalon: a törvénysértő házfel­oszlatás. Ez­, szerinte, úgy is kiegyenlítenék egymást. Se ülhet a miniszterelnöki székben tovább. De ki a többi tétel elkönyvelve? A király, akinek esküébe vetett hitünk megingott, nyert-e valamit? A nemzet, mely a legnagyobb vesztes, s mely az slexben való házfeloszlatásra utólag tán meg is adná a felmentvényt, vajon a lex­ Danielre is megadhatja azt? A nemzet adhat felmentést, ha az alkotmányjog tényezői: ki­rály és parlament, vagy az alkotmány főszerve, a kormány, bitorolja egymás jogkörét. A nemzet adhatja felmentését törvényellenes rendelethez, de házszabálydöntő rendeletet a magyar közjog nm ismer. Rendelet leronthat törvényt is, az utólagos felmentés reményében, de házszabályt le nem ronthat soha; a házszabályellenesen létre­jött törvény is hazaárulás, de a házszabályelle­nesen megváltoztatott házszabály: lehetetlenség. Jól tudja Tisza, hogy a magyar alkot­mányban a nemzetre való apelláta ebben a kér­désben, nem egyéb gúnynál, a magyar alkot­mány mivoltának szándékos és kétkedő félre­ismerésénél. Nem is ezért, másért appellál a nemzetre a „csak-egyszer-bűnös“ gróf Tisza István, a ma­gyar politikai élet e macbethi alakja. És — el­ismerendő — ez a modern, javított kiadáási, megfordított Macbeth mindenképen nagyobb annál az ósdinál, akinek — a boszorkányi két­­ér­telem! — legyőzőjét nem anya szülte, halálát meginduló erdő hozta el. Ő tudja, nagyon jól tudja, hogy ez a termékeny többség, mely meg­­szülte eddigelé mindig a maga gyermekét, az ország miniszterelnökét, valahányszor csak megszállta bécsi parancsolatra a­­ szenetlélek, meg fogja tagadni gyermekét ezúttal is, amint megtagadta eddigelé mindig, valahányszor csak újabb volt születőben. Ó, ebben nincs más, csak csodás egyértelem! Csodálható-e, ha többséget nevelni, saját képére átgyúrni, szent hevülettel igyekszik most, ő, a mindenkori többség csak olyan kreatúrája, mint volt eddig minden elődje s mint amine lenne győzedelmes utódja? Csodálható-e, hogy vágyódik hirdetni a lehetetlent: én bölcsebb va­gyok bukott Macbetheknél, győzni kívánó Mac­­dufféknél is; az hitt a babonában, én nem hiszek az igazságban sem; ezt nem anya szülte, én anyámat, másomat, szolgámat, elvtelen érdek­­szövetségemet magam hozom létre, többségem magam csinálom s a diadal útjáról le nem té­rít semmi, se nemzeti óhaj, se országos törvény, se királyi eskü szentsége; nekem megindulhat akár egy erdő, meg nem rettenek, sőt megindí­tom én magam, csengő aranynyal, vészes megfélemlítéssel, gyarló emberi hiúságnak szegzett fegyverrel, — hát jöjj csak erdő, bírna­­mi erdő, jöjj drága szavazóim­ tengere! Rút eszközök? Csak méltók a nagyravá­­­­gyás ostoba céljához. A november 18-ika után­­ nem jöhetett más, mint a január 4-ike. „A büp­­­istápja: újra bűn.“ Ha tudná gróf Tisza István, hogy rajta nem segít már sem a mesterségesen fölidézett veszély: megvesztegetett szavazóinak raja, sem egy új, saját dicsőségére alkotott parlamentnek — részünkről különben is kétségbevont — kor­­mánytöbbsége? Ha tudná, hogy az etikai alapon álló nemzet ítéletét kérnie egy január 4-ikével egy november 18-ikának elismeréséhez, az ököl jogának szentesítéséhez, legalább is frivol vissza­­élés miniszterelnökségével? Ha tudná, hogy egy ország vihara, mikor hozzáér, hogy elsöpörje útjából, szégyenkezve fog lecsöndesülni s hogy, elég lesz neki a kicsike szellőből is, mely mahol­nap Bécs felől fújdogál szelíden?! ' " r — Tujak mit? Menjenek egy kicsit se­ i fúlni, mire visszajönnek, egy újabb tüzbogárral­­ fogok kedvskedni maguknak. Menjenek, men-­­ jenek — sirgettem őket, amikor láttam, hogy m­ozdulatlaul állanak — önöknek is jól fog esni a séta nekem pedig egyedül kell marad­nom. Az öök bogara egy kicsit megzavart, hát rendbe akrom szedni a gondolataimat. Ez htott. Barátom és a felesége indulni készültek. — Mg csak egyet — mondtam én, mi­kor már a ajtóban voltak. — Azon az emléke­zetes éjs­zaán egyedül voltak a lakásban. E­gyedül. Nem számítva persze a cse­lédséget. — lány emberből áll a cselédség? .— Kettőből. Szakácsnő és inas. De éjjel egy óra fé, amikor a dolog történt, azok már mélyen aldtak. Ezzi a barátom és a felesége elmentek, én pedig ültem a szalon egyik sarkába és gon­dolkozni ezdtem. Őszintén megvallva, a dolgot inkább linikusnak láttam, mint rettenetesnek, de azért még sem tudtam hogyan hozzáfogni a kibonyolásához. Eszembe jutott a titokzatos módon eünt három tojás esete. És vagy fél óráig tarcstalanul, boszankodva ültem a sa­rokban, míg végre rászántam magam arra, hogy körmnézek a lakásban. Kiben este lett. A szalon, amelyben egy­magam stem, sötét volt, sötét volt a mögötte fekvő e­llő is. Átmentem az ebédlőbe, onnan a hálósibába. Sehol semmi nevezetes. A háló­­szobába nyílt egy kis udvari szoba, ebből pe­dig az ús szobája. Az inas szobáján túl volt a konyha, ebből egy másik udvari szoba nyílt, a szakácsnőé. Azután jött az előszoba. Az elő­szobán keresztül bejutottam a dolgozó szobába és innen megint a szalonba. Ezzel a kis kör­utazással nem lettem okosabb és épen arra gon­doltam, hogy a cselédséget veszem vallatóra, amikor nevezetes dolog tör­tént. A félelmetes sarokban egyszerre megint csak megjelent a tűzbogár, úgy hogy a barátom leírta. Körülbe­lül a kép magasságában, ott izzott, homályos és ijesztő tűzben. Az első pillanatban magam is megijedtem tőle. De aztán határozott lépésekkel közeledtem feléje. A bogár viszont felém közele­dett. Egyszerre csak hangosan elnevettem ma­gam — az égő szivarommal érintettem a rajz üveglapját. A tűzbogár rejtélye meg volt oldva. Nyugodtan fölcsvarhattam a villamos lámpát. Ugyanekkor csöngettek. Barátom és­ fele­sége jött haza. És ugyanekkor villant át az agyamon barátomnak az a mondása, hogy he­tek óta nem volt szivar a szájában Tehát még­sem? Tehát mégis? Magára sem tudtam, mit gondoljak. Ha nem volt szivar a szájában... akkor? Az inas kinyitotta az ajtót. — Nos? — kérdezte a belépő férj is, a fe­leség is izgatottan. — A rejtély meg van oldva — mondtam vígan. — A tűzbogár nyomban meg fog jelenni. Csak pár pillanatnyi türelmet kérek. A férj is, az asszony is az izgatottság te­tején voltak. Mikor visszajöttem, odaállítottam őket arra a helyre, ahol az emlékezetes éjsza­kán álltak. Azután kinyitottam az összes ajtó­kat. — — Nyitva voltak, ugy-e? — kérdeztem.­­ — Nyitva. — Hát akkor most figyelem. Hármat tap­solok . . . egy, kettő, három . . . A következő pillanatban újra megjelent a tűzbogár. — Hát ez mi? — kérdezte a férfi csak­nem hangtalanul. — Ez az — mondtam komolyan — hogy az ön inasa lopja az ön havannáit és éjjel, a sötétben, az ágyban szívja. Ez sohasem derült volna ki, ha az ágyával szemben nincs egy tü­kör. Ez az áruló tükör megsúgta a tütkot az ud­vari szoba tükrének, az tovább adta a hálószo­báénak, az pedig közölte a szalonban függő ké­­pecske üveglapjával ... és így látták meg önök a rettenetes tűzbogarat. — Lehetetlen! — álmélkodtak a férj és feleség együtt. — Annyira lehetséges, hogy a fiú most az én rendeletemre szívja az én rossz britaniká­­mat. Azért a tűzbogár most inkább kerek. Ha havannát szívna, megint tojás alakú volna . . . — És ha elgondolom,, hogy mi majdnem belebolondultunk ebbe a dologba! — csapta össze a két kezét az asszony. — Kár lett volna — mondtam én. Most már csak egy dolgot nem értek. — Van még valami, amit nem ért? —• kérdezte a férj még mindig izgatottan. — Van — feleltem ártatlan arccal. — De az már az inasra vonatkozik. Azt nem értem, ho­gyan lehet sötétben szivarozni?Heltai Jenő: A politikai helyzeti Változások az új évben. A politikai újévi beszédek tartalma ék­ rendkívüli várakozással tekintenek, az összes politikusok. Rég volt újév idején ilyen nehéz helyzet Magyarországon. A kormánypárt el van csüggedve. Akik Tisza mellett maradtak, úgy ére­zik, mintha őket megcsalták volna, mert való­ban ilyen messzire nem akarták követni Tiszát, hanem azt gondolták volt, hogy a terveknek legalább a fele csak fenyegetés. Azt veszik ész­re, hogy Tisza leginkább velük taktikázott, mert ők a terveiről mindvégig azt hitték, hogy csak ijesztgetés miatt kell ezek mellett kitartani. Tisza azonban megfogta őket a képen, hogy a végén már nem adott alkalmat nekik ellenkező nézetük kifejezésére s már arról is lekéstek, hogy a szabadelvű pártkörből kilépjenek. A kormánypárton Tisza újévi beszédétől azt várják, hogy annak keretében a miniszter­­elnök reflektálni fog gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula legutóbbi nyilatkozataira. Az újévi beszédből ezenkívül következtetni le­het majd a trónbeszéd irányára is. Az ellenzéki pártokon is nagyobb az újévi beszédek iránt az idén az érdeklődés mint eddig volt. Ezúttal történik először az el­lenzéki pártok szövetségének nyílt dokumentá­lása, amikor az összes ellenzéki pártok nevében gróf Apponyi Albert üdvözölni fogja Kossuth Ferencet. Talán ebben a beszédben már lesz .

Next