Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 61-75. szám)
1905-03-01 / 61. szám
2 _________________ PESTI HÍRLAP _______________1905. március 9., szerda. hasági különválásban s a kulturális magyarositás korlátlanságában. Mindenben nem engedhetünk, különben századokra visszavetik a magyar állam fejlődését. Ha a nemzeti kívánságok sem a hadseregben, sem a vámterület kérdésében, sem a közoktatás megmagyarosításában nem érvényesülhetnek, akkor minden becsületes magyar pártnak a negáció álláspontjára kell helyezkedni, akkor nem adunk a királynak sem adót, sem katonát! És ugyancsak szazaáruló, aki a nemzet minden kívánsága ellen megbízást vállal Bécsben. Erősnek kell most lenni a nemzetnek s az ellenzéki koalíció minden tagja legyen ébren, mert ki akarják éheztetni a magyart és szét akarják csábítani az ellenzéki szövetséget. Nem szabad megtűrni olyan kormányt, amely nem a nemzet többségét képviseli. Ügyelni kell arra, hogy a legkiválóbb erők és valódi tehetségek jussanak a miniszteri székekbe, mert szomorú tapasztalások vannak, hogy akik egyszer beleültek ezekbe a székekbe, hogy átváltoztak ott s hogy hagyták cserben a nemzetet. Bécsben arra számítanak, hogy a miniszteri tárcák iránti vágyakozás tán megtöri az ellenzéket s szétbontja elemeire. Különösen számítanak arra, hogy a disszidensek mágnáscsoportjából, melyet külön politika nem választ el a régi kormánypárttól s amelyet a szövetkezett ellenzékhez csak a választási fegyverbarátság köt és az a hála, hogy a mandátumaik nagy részét ennek a barátságnak köszönhetik, és ebből a csoportból s a régi szabadelvű pártból találjanak Szolgálatkész minisztereket. Bécsinek ezzel a koplaltató rendszerével, melylyel a válságot mesterségesen húzza, szembe kell állítani az ellenzéknek is a kiéheztetés politikáját, majd meglátjuk, ki bírja tovább ezt a vértelen harcot?. Belpolitikai hírek. A szatmáriak küldöttsége Kossuth Ferencnél. Szatmár város a múlt évi szeptember hó 27-én tartott díszközgyűlésén, melyen Kossuth Lajos arcképét leleplezték. Kossuth Ferencet egyhangúlag díszpolgárává választotta. Az erről szóló jegyzőkönyvet és remek kivitelű díszoklevelet Papp Géza polgármester vezetésével egy harminctagú küldöttség kedden adta át Kossuthnak. A küldöttség soraiban ott voltak: dr Kelemen Samu orsz. képviselő, dr Farkas Antal, Kovács Leó, Barta Kálmán, Bölönyi László, dr Tanódy Márton, Uray Géza, Fogarassy Sándor, Ecker János, Miklusovszky Antal, Krassó Miksa Fejér József, Virág András, Kató Antal, dr Verőczi Ernő, Zabary Ferenc,Vagy Barna, dr Vajay Károly, Tankóczy Gyula, Ferencz Ágoston Nagy Géza, Nagy Vince és Incédy Márton és mások. A küldöttséget Kossuth Ferenc kedden, délelőtt 10 órakor fogadta a függetlenségi pártkörben, hol Papp Géza polgármester következő beszéddel üdvözölte: — Nagyságos uram! Szaknár város törvényhatósági bizottsága múlt év szeptember hó 27-én tartott díszközgyűlésében, akkor, midőn atyjának a közgyűlés terme számára megfestett arcképét ünnepélyesen leleplezték, nagyságodat, mint Kossuth Lajosnak érdemekben gazdag fiát, szeretete, tisztelete jeléül és az ország érdekei közül szerzett érdemeinek elismeréséül egyhangúlag díszpolgárrá megválasztotta, miáltal a legnagyobb polgári kitüntetést nyújtotta, amivel csak rendelkezik. Midőn ezen díszpolgári oklevelet átadni szerencsém van, azt óhajtom, hogy legyen ez okmány Szatmár város közönsége és nagyságod között oly szoros kapocs, amely soha meg nem szakad és meg nem lazul, hanem mindig erősbödik. Fogadja tőlünk nagyságod ezen díszokmányt oly szívélyesen és azzal a szeretettel, mint amelylyel mi azt átnyújtjuk Isten éltesse nagyságodban az uj díszpolgárunkat. (Élénk éljenzés.) A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Kossuth Ferenc következő szavakkal köszönte meg a kitüntetést: — Igen tisztelt polgártársaim! Az a kapocs, mely köztem és Szatmár város polgárai között régóta fennáll, az utóbbi időben bensőbbé lett azáltal, hogy Szatmár is azok közé a kerületek közé sorakozott, melyek az ország jogainak visszaköveteléséért küzdők nagy táborát képezik és az én kedves barátomat Kelemen Samut küldte az országgyűlésre azért, hogy velem együtt küzdjön és az ő nagy tehetségével győzelmünket elősegítse. Reám nézve annál becsesebb ez a kitüntetés, melyre engemet Szatmár város méltatott, mennél igazabb az, hogy én más kitüntetésre nem vágyódom, mint honfitársaim szeretetére. (Élénk éljenzés.) Midőn engem Szatmár város díszpolgárrá választott, e kitüntetés egy kegyeletes ünnepséggel volt kapcsolatban. Most azonban, mikor átadják e díszoklevelet, az időpontnak megválasztása politikai jelentőséggel is bír, mert arról tesz tanúbizonyságot, hogy az ország helyesli azt, hogy mi erősen helyt állunk azon elvek mellett, amelyeknek a lezajlott választások igazat adtak. (Úgy van!) A közvélemény megnyilatkozása mindenkor fontos alkotmányos országokban, de legfontosabb akkor, amidőn az uralkodó késik tudomást, venni arróla választásról, amit a nemzet adott, midőn megkérdeztetett .(Úgy van!) A mi lelkiismeretünk arra nézve nyugodt, hogy a nemzeti jogok megvalósítására mi a legnagyobb mérséklettel és körültekintéssel iparkodunk gyakorolni azt az erőt, melyet a nemzet kezünkbe adott, de nem lehet semmi párttól kívánni azt, hogy épen akkor hagyja el elvi alapját, amidőn elvei megvalósítását alkalma lenne követelni. (Zajos helyeslés.) A magyar "történelem évszázados tanulsága azt mutatja hogy Magyarországon a jogmegvédés, a jogvisszaszerzés mindig nagy küzdelmekkel járt és sokszor szenvedésekkel és vérontással. Szerencsére most, midőn alkotmányos korszakot élünk, az országgyűlés többségének akarata érvényesülni fog, ha beigazolódik az, hogy ezt az akaratot az ország nemcsak múlékony fellobbanással támogatta, hanem, amellett erősen megáll ésa nemzeti akarat érvényesülését nyugodtan, tiszteletteljesen, de elhatározott kitartással követeli. Ezt az értelmet tulajdonítom én annak, hogy ezt a díszoklevelet önök épen most adták át nekem. (Éljenzés.) Ez az értelem a megtiszteltetés becsét előttem növeli. Fogadják a legújabb szatmári polgár sávból eredő köszönetét és azt a biztosítékot, hogy Szatmár érdekeit, mindenkor szívemen fogom viselni. (Hoszszantartó zajos éljenzés és taps.) Ezután Kelemen Samu szatmári képviselő bemutatta a küldöttség tagjait Kossuth Ferencnek és a jelenlévő képviselőknek, kik a küldöttség tagjaival hosszasan beszélgettek. Délután 1 órakor a Pannonia-szálló éttermében Kossuth a küldöttség tiszteletére ebédet adott. Petíció. Az edelényi választókerületben Ragályi Béla szabadelvű párti és Nagy István függetlenségi jelöltek között tudvalevőleg pótválasztásra került a sor. A pótválasztáson Ragályi Béla győzött. A függetlenségi választók — mint Edelényből jelentik — petíciót nyújtanak be Ragályi mandátuma ellen és az ehez szükséges 3000 korona kauciót közadakozás útján gyűjtik össze. A petíció, melyet a napokban nyújtanak be a Curiához, etetés, itatás és nagymérvű vesztegetésekkel vádolja a kormány jelöltjét. A fiumei kormányzó utóda, Fiuméból jelentik. Az itteni politikai, valamint társadalmi köröket egyaránt behatóan foglalkoztatja a kormányzóság kérdésn Báró Rosner Ervin lemondása nyílt titok volt már előbb is a fiumeiek előtt és egyáltalában nem keltett meglepetést. Utódját illetőleg nagyon eltérő a kombináció. A legtöbben gróf Batthyány Tivadar nevét emlegetik, aki azonban — hír szerint — nem akar megválni az aktuális politikától. Általános egyébként az a nézet, hogy a kormányzói állás betöltését egyelőre függőben hagyják. Dr Pisztory Mór búcsúja. Dr Pisztory Mór, egyetemi tanár, Kolozsvár első kerületeinek újpárti képviselője — mint tudósítónk jelenti — kedden tartotta utolsó előadását a kolozsvári tudományegyetemen, amely alkalommal búcsút vett tanártársaitól és tanítványaitól. Az ünnepély d. e. 10-kor volt egy asszisztens. A 7-ik számú ágynál tovább időznek, mint máshol. — Már nem sokk,á tart — mondja az orvos az apácának. — Még ma kivitetem innen. — Ki ez? — kérdi az asszisztens az orvostól, a beteg felé mutatva fejével. — Egy régen kitalált és megunt misztérium — válaszolt az orvos. — Szép volt és mikor már nem volt szép, minek éljen tovább. A nagyvárosi élet amfiteátrumából való mellette a másik is. Csinos, érzékeny, érzelgős. Életben marad, csak tüdőgyuladást kapott a Dunában, ahol a hal is akkor szokja meg a horgot, mikor először tenyeli. A doktor abbahagyta a filozofálást és folytatta a vizitet. A betegek kikandikálnak a takaró alól, úgy csodálták az orvos óriás hatalmát és kihívó nyugalmát. Az apáca hatni akar a boldogtalan teremtésre és hogy elnémítsa, odaviszi hozzá a rózsabokrotát, kezébe adja. A kórház sajátságos aromájú levegőjébe édes, meleg illat vegyül. Éva vagy Berta orrcimpái hevesen kezdenek lüktetni, mint a bal kopoltyúi. Hosszat lélegzik, babrál a kezével, tapogatja a bokrétát és halkan, gyönyörködve suttogja:— Parfüm, ah parfüm! — és didereg egész valója. A kínoktól összedúlt arc, nintha autonomice visszanyerne valamit eredeti formájából és felzúdult erők ki akarnák űzni egy rettentő katasztrófa uralmát. Egy mosoly, Esh, az arcnak valami eltorzulása és kevés pirosság a barnuszinű bor fölött Az sem vér. Az apáca szagoltatja vele a virágot, mint valami talizmánt, suttog a fülébe* — ' MBEgnr vgrzzizzr^iiEiMi^ '' ::: Az apáca, Nepomucéna, ment tovább, ágytól-ágyhoz. A hőmérőt elhelyezi, a hivatalos rovatlapra fölírja jegyzeteit. A beteg asszonyok, leányok zavaros tekintettel kísérik az ápoló testvér minden léptét, a javulók köszöntik. Egy-egy pillanatig annyi zaj sincs, mennyi megijeszthetne egy nyulat. De megint fölsmt a fájdalom kiáltása, kitör a láz nyöszörgése, a szenvedés tikkadt fohásza. A vaságyak csikorognak a nyughatalan testektől, a kezek fölemelkednek, ökölbe szorulnak, erőtlenül esnek a takaróra, majd ismét felhúzódnak a lángzó homlokhoz és lüktető halántékhoz.A Mili kisaszony nevű beteg csöndesen sirdogál. A szomszédja abbahagyja a nótát, felül, felé fordítja kísérteties arcát és kába szemmel bámul. — Mi az, szomszéd? Szenvedsz vagy beteg vagy? — kérdi kellemetlen rekedt hangon. — Boldogtalan vagyok, szeretnék meghalni — sóhajt a leány. — Hm. Ugye, te ugrottál a Dunába. Pedig még fiatalnak látszol, húgom. Mili ugye, a neved. Én meg Éva vagyok, de néha Bertának hívtak. Remélem, jól élted a fiatalságodat. Hány szobás lakásod volt? Fogat — gyémánt — mi? — Takarékosan éltem az anyámmal. .Te istenem, aztán egészen óivá lettem — fohászkodott Mili. — A többit tudom — nevetett a roncs, de ez a nevetés olyan volt, mintha a csontjai zörögtek volna és amint kinyújtotta a fejét a takaró alól, mintha egy nagy gomba nőtt volna ki. —Árva leány. . . . hm. De ha valami tyúkeszű vagy kapzsi mamájuk marad szegényeknek, — az is mindegy. Különben egy kicsit együgyű pofácskád van, édes aranyosom. Bolondság volt, a Dunába szaladnod. Hej, húgom, miféle ostoba tánc az, mikor valaki fejjel neki megy a falnak. Nevetgélt és kínszenvedéssel vonaglott Berta. Aztán dalolt megint és pattintott hozzá csontos ujjaival. A másik beteg leányt reszketés járta végig. Arcán borzasztó ijedelem látszott és megeredkezett önmagáról. Egészen felült, hogy közelebb hajolhasson a szomszédhoz. — Hallja-e, kisasszony — fuldokolta. — Becsületes vagyok. Ne énekeljen. Becsületes vagyok. Mit mondott, hogy együgyü vagyok? Azért, hogy nagyon szerettem . . . Gúnyosan, sivitva kacagott a másik. — Na, persze, mindig azt hiszik, hogy nagyon szeretünk. — És mikor megtudtam, hogy meghúzásodon . . . —• Nagyon unalmas a története, kisaszszony — csúfolódott Berta, másik oldalára fordult és a takaró alatt énekelt tovább. Az apáca hozzásietett, rátette kezét verejtékes homlokára, majd pedig a száját fogta be, hogy a trágár szókat megfojtsa. De a deliriumos beteg kivonta a fejét. — Szentem, galambom, adj egy pohár pezsgőt. • — Kap egy kis mandulafejet. Az énekét elnyomja azseniben szenvedés s csak nyögni bir és uralkodik fölötte a rémüldöző lélek, mely kiüzetik a testből. Jön hosszú vászon blúzban az orvos és