Pesti Hírlap, 1905. március (27. évfolyam, 76-91. szám)

1905-03-16 / 76. szám

________________________ ítéletének végrehajtása azokban a jogi kérdésekben, amelyek a választásokon előtérben állottak, amelyek a régi kormánypárt bukásának — a régi kormánypárt szerint — egyedüli okai voltak, amelyeknek mindenek előtt való tisztázása ellen tehát még a régi kormánypárt sem tehetett volna kifogást. Helyes, a januári választások ítélete elsősorban a házfeloszlatást közvetlenül előidéző okról s magáról a törvénytelen házfeloszlatásról szólott csupán. De megtette-e vajon a Ház azt a, mondhatni legelső kötelességét, hogy megalakulása után nem puszta elnöki kijelentéssel, hanem határozatokig megsemmisítette a november 18-ikát? S egy 67-es alapon állott pártnak, Apponyiéknak, a 18-as hitre való áttérését előidéző, még Andrássy Gyula által is helytelennek, mert a királyi eskübe vetett hit meggyöngítésére alkalmasnak vélt, a nemzet elé második jogi kérdésként állított ex lexes házfeloszlatás s a nemzetnek arra adott ítélete ugyancsak: végrehajtatott-e? Kimondotta-e legalább eddigi rengeteg munkája közepette határozatilag a Ház, hogy az 1848. évi IV. t.-c. hamis magyarázói törvénytelen tanácsot adtak a törvények legfőbb őrének akkor, mikor ex-lexben bírták házfeloszlatásra a királyt? Nem gondolja-e a vezérlő bizottság s a koalíció, hogy bár a Ház határozata még korántsem hiteles magyarázat, tehát jogilag nem is köti a királyt, morális erejénél fogva tényleg elegendő lett volna ahhoz, hogy ex-lexben való új házfeloszlatásról s még inkább: ex-lexben való királyi elnapoló kézirattól ne kelljen folytonosan rettegnie az országnak? Április 4-ikén megkezdődik a munka! De szólhat-e csak egy szót is a vezérlő bizottság s a koalíció, ha április 5-ikén, az ország nyakán hagyva egy felelőtlen hivatalnok-kormányt, meghatározatlan időre napolná el a Házat a király, mikor a vezérlő bizottság s a koalíció elmulasztotta legfontosabb kötelességét: helytelenítését a volt felelős kormány ex-lexes házfeloszlatásra adott tanácsának s ezzel helytelenítését előre minden olyan törekvésnek, mely ezek után az országgyűlés ex-lexes elnapolásának tanácsával sem átall szolgálni a királynak. " A parlament e határozatára, mely moraliter kötötte volna a hivatalnok-kormányt s a királyt, a magyar királyság mivoltának félre— De hisz ennek csak féllába van — tiltakozott a többi. —Éppen azért — mondta a fösvény. — Ennél takarítom meg a legtöbb cipőt, ismerői azt felelték, azt felelhették volna, amit kifogásként hangoztattak és hangoztatnak a királyhoz intézendő felirati tervvel szemben is. Mondják: Az ex-lexben való házfeloszlatás annyira a király személyéhez tapadó tény volt, hogy e téren bárminő s bármily enyhén szóló helytelenítő határozat nem a tanácsadó kormányt érte volna, hanem magát a királyt. Aminthogy a feliratnak sincs helye ezilőtt, mert nincs felelős kormány, mely a király személyét fedné. De ezek a kifogástevők feledik azt, hogy szerintük akkor, ily felfogás mellett, bármely kormány megbuktatása aláírói, — amíg a király maga nem hajlandó elejteni kormányát — egyértelmű a felségsértésse, a király személye ellen intézett rút támadással, mert hiszen a király bizalmát és politikáját esetleg még teljes mértékben élvező és képviselő kormányt buktatott meg a nemzet bizalmatlansága és változott politikai hitvallása. S másrészt feledik azt is, hogy a feliratnak, mint a király és Országgyűlés közvetlen érintkezési eszközének feladata, mibenléte, célja sem más tulajdonképen, mint a királyt épen személyében keresni fel. A parlamenti határozat nincs meg s a felirat sincs még meg. Az előbbinek meg kellett volna már lennie, az utóbbi is meg lehetett volna már. Kossuth Ferenc kihallgatása után tisztán állott a nemzet, a koalíció, a vezérlő bizottság előtt a király álláspontja. A feliratnak készen kellett volna várnia a legközelebbi ülésnapot, mert a részletes programmot kifejthette volna egy második felirat is és mert a lényeget négy pontban lehetett volna összefoglalni: önálló vámterület és magyar vezényszó, parlamenti reform és sovén magyar belpolitika. Ehelyett tizenhat úr sétált fel Bécsbe akirályhoz. Ehelyett félórás és egyórás kihallga- t tások következtek, amelyeken a felséges úr még arra is ráért, hogy az audienciátjárók becses egészségéről és életkoráról kérdezősködjék. És amelyek után a felséges úr, állítólag, jegyzeteket is készített magának. S mindezt Bécsben. S mindezt a kamarilla intrikái, leskelődése, felvigyázása mellett. S mindezt a vezérlő bizottság jóvoltából. Ha oly távol állana, a magyar király a bécsi kamarilla gondolatvilágától, mint amily távol áll a magyar nemzetétől a budapest-bécsi vasúton lebegő vezérlő bizottságnak, ha nem is a gondolatvilága, de mindenesetre az eddigi taktikája: királyra is, nemzetre is áldást hozó megoldás következnék. A király és nemzet csakhamar megértenék egymást, aminthogy Beckék — a nyers erő — és vezérlő bizottság — a vértelen jog — nem tudták eddig, sohasem is fogják tudni megérteni egymást. Mert harc, az eddig nem király és nemzet, csak kamarilla és vezérlő bizottság között folyt. Nem szavakra, nem huzavonára, nem jogfentartó papirosra van tehát itt szükség, hanem tettekre, elodázhatatlan cselekvésre, kézzelfogható eredményekre. Mit is érne a mi hivatkozásunk az élet jogára, ha a küszöböt már átlépte volna a halál! ... A nagy henceghet, imponálhat, dicsekedhetik a kicsinynek, a jó a rossznak, a szép a rútnak. De a puszta jog sohasem a nyers erőnek. Mert az önmagának tetszeleg. S gondolják meg azok, akiknek minden jogát, de minden erejét is kezébe adta a nemzet, hogy éljenek teljes hatalmával legjobb hitük szerint; gondolják meg: sohasem az a baj, hogy az igazságtalanság megvan, de mindig az, hogy meglehet. S az utód ítélete és megvetése is sohasem a zsarnokságot, éri, de mindig azokat, akik eltűrték. "Érdemek. Egy hatalmas úrnak a mellén vagy hatvan darab mindenféle rendű és rangú ordó fityegett. Valaki megkérdezte a hatalmas urat, hogy miféle érdemekért kapta ezt a sok kitüntetést? — A dolog nagyon egyszerű — mondta a hatalmas úr. Az elsőt azért kaptam, mert még nem volt érdem, a többi ötvenkilencet pedig azért, mert már volt egy. A szerelmesek és a holdvilága Egy szerelmes pár holdvilágos éjjel az erdő sűrűjében sétált. A fiatal leány az ifjú vállára hajtotta a fejét; mind a ketten meghatottak és boldogok voltak. A hold azonban gúnyosan és kárörvendőn nevetett le rájuk.— Nézd, hogy nevet a hold — mondta végre a leány. A fiatalember fölnézett. — Az ám — mondta és elgondolkozva tette hozzá. Vajon mit nevet? — Én nem tudom — felelt a leány — de nem először látom ajkán ezt a szemtelen mosolyt. Valahányszor itt járok az erdőben, mindig ugyanígy nevet. — Akkor már tudom, mit nevet — szólt az ifjú kisssé lehangoltam — Engem nevet. Népszerűség. A költőnek nagyon szép szeretője volt. — Szeretnék egy csapással népszerű lenni — mondta a költő a szeretőjének. — Írtam egy gyönyörű verset, csak azt nem tudom, hol adjam ki, hogy mindenki elolvassa. De aztán hirtelen a homlokához kapott. Korszakalkotó ötlete támadt. A verset ráírta szeretőjének a rózsás bőrére. Egy hét múlva országszerte szavalták. Díszes fogadtatás. A városban a király fogadtatására készültek. A várost fölcifrázták, földiszítették, az erkélyekre tarka szőnyegeket aggattak, az ablakokból lobogókat dugtak ki, az utakat telihintették virággal és lépten-nyomon diadalkapukat állítottak. A város kapuin belül fehérruhás leányok álltak sorfalat és a város méltóságos urai hódoló küldöttségben vonultak ki a király elé. Mindezt előre megtervezték és megállapították. Az utolsó pillanatban eszébe jutott az egyik városatyának, hogy a város kapuin kívül tizenkét akasztófa áll és a tizenkét akasztófán tizenkét politikai bűnös lóg. Sokáig tanakodtak, hogy mit csináljanak ezzel a tizenkét gazemberrel, akit a királynak okvetlenül meg kell látnia, hiszen útja mellettük viszi el. Végre egyhangúlag elhatározták, hogy a tizenkét akasztott emberre a város költségén frakkot és fehér nyakkendőt adnak, hogy a fogadtatás igazán díszes és királyhoz méltó legyen. . „ 1 Heltai Jenő, t t. o i i h 1 b b a f 19()c. március 16., csütörtök. A válság. Gróf Andrássy Gyula holnap nem megy a királyhoz. Amit tegnap bizonyosság gyanánt hirdettek, hogy tudniillik gróf Andrássy Gyulát a király most újra meghallgatja és ezután esetleg a válságban fordulat következik be, azt ma „lefújták“. A kihallgatás elmarad s egyelőre a várakozás politikája érvényesül. Viszont azonban az a hír sem felel meg a valóságnak, hogy gróf Andrássy Gyula a kibontakozás meddő kísérletei miatt elkedvetlenedvén, hazamegy Tőke-Terebesre. Gróf Andrássy Gyula itt marad és részt vesz ama megbeszéléseken, amelyek a helyzet szanálása érdekében történnek. Bécsi tudósítások arról adnak hírt, hogy az udvarnál most a kihallgatások eredményeit összegezik és a különböző terveket bírálgatják abból a szempontból, hogy melyiket lehetne megvalósítani. A Neues Wiener Tagblatt báró Bánffy Dezső nevét emlegeti a kibontakozás terveiről s azt a kérdést veti fel, hogy mi történnék, hogy ha báró Bánffy Dezső kapna felhatalmazást kabinetalakításra. Azt mondja a bécsi lap, hogy ez a kérdés sok fejtörést okozhat. Mi egyelőre nem tudunk róla semmit. Arról sem tudunk, amit ugyancsak a Neues Wiener Tagblatt említ, hogy báró Bánffy Dezső azt az álláspontot hangoztatja, hogy a szövetkezett ellenzék nem alkalmas a kabinetalakításra és hogy gróf Andrássy Gyulának inkább a disszidensek csoportjával kellene kísérletet tennie, amire meg a disszidensek azt felelik, hogy az ily kabinet hamar megbuknék. Politikai körökben egyébként erősen foglalkoznak ama szerdán közölt hírünkkel, mely szerint a király előtt függetlenségi részről eredő oly terv van, hogy a vezénylett magyar nyelv behozatalát egyelőre azzal halaszszák el, hogy az ezrednyelvben létesítsenek a magyarság kívánalmainak megfelelő reformokat. Ez a kérdés, amint már említettük, katonai tanácskozás tárgyát képezi. A válság ügyében a további intézkedéseit előtt, hir szerint, a király gróf Tisza István miniszterelnököt fogadja. Gróf Tisza István miniszterelnök, aki ma este a szabadelvű pártkörben időzött, a kérdezősködőknek azt mondta, hogy semmiféle meghívást nem kapott.