Pesti Hírlap, 1905. november (27. évfolyam, 316-331. szám)

1905-11-16 / 317. szám

______________________ PESTI HÍRLAP 1905. november 16., csütörtök. sem vállalkozhatik, hogy ideáljait az állami, a nemzeti érdek ellenére valósítsa meg. Az államok fokozatosan fejlődtek és amint a természetben ugrás nincs, úgy az állami élet fejlődésében sem lehet ugrásokat kierőszakolni, ha csak az állami életérdekeket veszélyeztetni nem akarjuk. Az ideális állam a mai állam­jogi elméle­tek szerint a jogállam. De jogállamot megalkotni csak fokozatosan lehet. A XVIII. és XIX. század államalakulásait megelőző időkben, a francia, a német és olasz egységet megtermő küzdel­mekben nem a jogállam volt az alkotó, az csak eredménye lehetett a küzdelemnek, mely az ál­lamban a jogegyenlőséget megvalósító törekvé­seket követte. Nekünk sem lehet más végcélunk, mint a jogállam megteremtése. De az erre való törekvésben mérlegelnünk kell az előfeltételeket és mindenekelőtt azon eszközöket és módokat kell megvalósítanunk, melyek az egységes ma­gyar államot létrehozzák és megerősítik. „Magyar nemzetiségi politika“ című köny­vében, a III-ik cikkben mondja Bánffy Dezső: „Ma Európában, mint már mondottuk, csak nemzeti államok állhatnak fenn és ha az egy­­­séges magyar nemzeti állam megalkotása előtt a jogállam ideálját keressük, lehetünk talán ál­lam, lehetünk talán jogállam is, — de nem le­hetünk egységes magyar nemzeti állam!“Legyen bármily őszinte híve valaki a szabad eszmék­nek, az emberi jogok érvényesülésének s az ál­talános testvéri és társadalmi egyenlőségnek, nem lehet, hogy azzal szembe tudja és akarja ál­lítani a nemzeti érdekeket, tekinteteket és szem­pontokat. Az általános választói jog cél, annak kivívására törekedni tisztesség és kötelesség, de annak a nemzeti érdekek ellenére való megva­lósítása hazafiatlanság. A nemzetközi szocialis­ták félrevezetett tömege, talán tájékozatlansága folytán, eszköze lehet egy a nemzeti érdekeket letörni akaró alkotmányellenes hatalomnak. Bár azt hiszszük, hogy ezeknél is megvan a ha­­zafiság érzete és kellő mérlegelés és higgadt megfontolás mellett még csak ideig-óráig álla­nak szolgálatában nem dolgozó, csak általuk kitartott vezetőiknek és ezek vezetése mel­lett a magyar nemzeti jogokat áruba bocsátó kormánynak. E sorok írója is híve az általá­nos választói jognak, sőt talán őszintébb híve, mint az ügyeket ma vezető társaság, mely az általános választói jogot csak mint kortes­ esz­közt vette a nemzeti akarattal szemben igénybe és akarja kihasználni a nemzeti érdekek ellen. De azért azt tartom, hogy kétes játékra vállal­kozni a magyar állami érdekek ellen a válasz­tói jog kérdésében jó hazafinak nem szabad; meg kell, de meg is lehet az általános választói jog kérdését oldani a nemzeti érdekek sérelme nélkül, az emberi jogok érvényesülése mellett, de a magyar nemzeti állam veszélyeztetése nél­kül. Aki ezt akarja, annak szemben kell állani mindazokkal, akik nemzetközi jelszavak mellett akarnak magyar politikát csinálni és osztrák érdekeket kielégíteni. A szabadkőművesség szép és nemes intézménye nem állhat oda a magyar nemzeti érdekek érvényesülését, a magyar nem­zeti állam megalkotását meggátolni akarók tá­borába sem nyíltan, sem hallgatólag. Az álta­lános választói jogért küzdők táborába tartoz­hat minden jó hazafi, oda kell tartoznia az em­beri jogok harcosainak, a szabadkőműveseknek, elsősorban, de ha a szabadkőművesség az alkot-­­ m­ánytipró kormány és a nemzetközi irányzat támogatására vállalkozik, akkor nem marad intézményének alapszabály szerinti keretében, hanem politikát csinál. Eddigelé a szabadkő­művesség világra szóló szervezete sehol sem csinált politikát, mindig és mindenütt akarta és össze is tudta neveztetni nemes törekvéseit a nemzeti érdekekig és akart és tudott tényezője lenni ama hazafias társadalmaknak, melyek részesei voltak írágú állami és nemzeti alkotá­soknak.­­ Nekünk szény magyar államnak jutott a szerencsétlenjei hogy meggondolatlan, ma­gukat államférfiaknak tartó, mindenáron ér­vényesülni akaró „törekvők“, jelszavakat dobva felszínre, csábító szavakkal akarják félreve­zeti állam megalakulását tegyék lehetetlenné, deknek tegyenek szolgálatot és a­ magyar nem­zeti állam megalakulását tegyék lehetetlenné. Nemzeti és állami létünk alapjait izgatják meg ily törekvések. Sajnos, hogy az utolsó hetek ál­landóan felszínen tartják a szabadkőműves­ség és az általános választói jog kérdését és pedig egymással kapcsolatban. Természetes, hogy nem a szabadkőműves páholyok és nem is azoknak szövetsége az intéző e kérdésben, hanem egyesek, kiket hiúság, tájékozatlanság, esetleg önző érvényesülési célok vezetnek. Ha hibás a szabadkőművesség is ebben, csak any­­nyiban az, hogy még eddig nem emelte fel tiltó szavát a nevében űzött vásárral. De azt h­isz­­szük, hogy nem szabad, hogy nem lehet tilta­kozását halasztani, ha mint intézményt von­ják be ezen nemzetellenes harcba és akarata ellen csináltatnak vele politikát. A szabadkő­művesség az ideálokat keresi, a távol célok ér­dekében munkálkodik: a politikus az állam és ne­mzet közel fekvő és máról-holnapra megvaló­sítandó érdekeit tartja szem előtt; a szerepeket megcserélni nem­ lehet, de nem is szabad. A szabadkőművesek ideálok keresői, de a napi politikában jó hazafiak és ha azok, aminthogy azok, akkor ügyelniük kell arra, hogy báró Bánffy Dezső már előbb idézett cikkéből ne legyen velük szembe elmondható: „Nem vették észre, hogy az öntudatosan kért és jóhiszemű­­leg megadott kedvezmények csak átmeneti esz­közei a végcél biztosításának, mely végcél meg­bolygatná az egységes magyar nemzeti jelleget, meggátolva az egységes magyar kultúra és társadalom fejlődését, egyelőre az életképtelen poliglost magyar államot hozná létre s annak idején, kedvező pillanatban, a felbomlás mag­vait így már eleve magában rejtő magyar álla­mot a feloszlás gyászos örvényébe hajtaná“. Az általános választói jog megvalósítandó, de úgylt, hogy Magyarország jövendő létének alap­­jai­ meg ne inogjanak. » »­k — Nem. Csak látni akartalak. Baba nyugtalan volt. — Istenem, ez olyan furcsa, apuskám! Hát a mama is feljön? Már egy hete nem kap­tam tőle levelet. Te sem írtál. Mi történt? A hatalmas szál, széles vállú, feketére égett arcú, őszülő férfi, alig tudta visszatar­tani a könyeit. Nagy durva kezével gyönyör­ködve simogatta a kis leány bájos arcocskáját, aranyszőke haját és nagy bánat, zavar, meg­hatottság látszott egész lémén. Baba mind ijedtebben nézte az apját. — Miért nem szólsz, apuskám? Mikor jöttél? Hát a mama? Talán menü­nk innen, a növendékek jönnek az iskolába és mind min­ket néznek. Belekapaszkodott az apja karjába s el­indult vele. Nem szóltak egy szót sem, az em­ber görcsösen szorította magához a gyereke karját s egy idő múlva Baba ijedten kérdezte. — Hova megyünk, apuskám? — Ahova akarod — mosolygott rá az apja szeretettel. — Ma egész nap veled akarok lenni. —­ Igazán, apuskám? — kacagott Baba hirtelen jókedvvel. — Hát már nem haragszol, hogy színésznő leszek? És a vizsgámra is el­­jösz holnap? — El —­mosolygott az apja zavartan. — Azaz, nem tudom ... De ha akarod . . . Sok dolgom van . . . Nem, már nem harag­szom, kicsikém. Csak légy jó és vigyázz ma­gadra. Ha boldog akarsz lenni, becsületes le­gyél, mert a nem becsületes emberek nem le­hetnek boldogok. Még a férfiak sem s a nők­épen nem. Látod, Babuskám. —­ vagy hagyjuk ezt . . . Hova akarsz menni, hova vigyelek? Baba zavartan nézett az apjára. Délelőtt volt az utolsó próbája és arról nem akart el­maradni. — Majd délután, apuskám, délelőtt nem lehet, most van az utolsó próbám. Délben ta­lálkozunk. Várj reám az iskola előtt és együtt ebédelünk. Az apja ijedten szori­tatta magához a karját. —• Hát már el akarsz hagyni? — Csak délig, apuskám — mondta Baba zavartan. — Muszáj. A vizsgám... Már­is elkéstem. Baba évekig sem felejtette el azt a tekin­tetet, amit az apja most rávetett. Aztán intett egy bérkocsisnak s elvitette Babát az iskolába. Délben kimentek a­ Margitszigetre és együtt megebédeltek. Baba fehér pike ruhájá­ban, nagy bolondos, piros szalma kalappal fején olyan bájos kis teremtés volt, hogy min­denkinek megakadt rajta a szeme. A járása kecses és kissé elbizakodott volt, gyönyörű kék szemének pillantása merész s lángoló, kis csöpp szája szögleteiben a szerelemnek apró gödröcskéi kihívóan és állandóan mosolyog­tak. Kissé nyughatatlan volt az apja miatt, de az anyja elmaradását ezzel összegezve arra gondolt, hogy összefüggésben lesz valami fél­­tékenységi szcénával, ami elég gyakori volt a szülei között s amit magában, titokban mindig úgy bírált el, hogy az anyjának adott igazat s az apját „földtáró parasztnak“ címezve, kissé mgvetette és lenézte. Most már azonban, hogy túl volt az első ijedtségen, nekibátorodva, mosolyogva csacsogott mindenféle ostobasá­got az apjának, míg titokban a szomszéd asz­talnál ülő huszárönkéntesekkel kacérkodott és közbe a felszolgáló csinos pincérrel is. Az apja arcán folyton valami megindult, szomorú mosoly ült, amint öt nézegette és alig ev­ett valamit, mig Baba össze-vissza hozatott mindent és a Flesch mama sovány ebédjei után Az osztrák-magyar államvasut­­társaág. Temesvárról a következőket írják lapunknak: A lapoknak az Osztrák-magyar ál­­lamvasuttársaság délvidéki birtokairól, ger­­m­anizálási törekvéseiről és bányászati „tévédé­masz kedvére jóllakott. Hozatott két üveg finom bort is, melynek a nagyobb részét­­ itta meg s ebéd végére már olyan veszedelmesen ragyo­gott a szeme, hogy az önkéntesek elragadtatva emelték rá poharaikat, titokban, az apja háta mögött. És Baba nagyszerűen érezte magát. Tudta, hogy szép, mindenkinek tetszik s előkelő helyen, pompásan ebédelt, jó bort ivott, csinos, fess fiúkkal kacérkodott és az apja szokatlan megjelenése, sajátságos zavart pillantása, a homlokán ülő mély gond, már csöppet sem bántotta. Ebéd után összejárták a szigetet. Baba rózsát lopott, amit merészen az öve mellé szúrt és folyton csacsogott az apja fülébe. Délután az apja megfagylaltoztatta, azután bementek a városba, kissé sétáltak az And­­rássy­ úton, majd a Városligetbe mentek a cirkuszba, cirkusz után megvacsoráztak és éjfél felé, egy szokatlanul gazdag repertorie nap után, Baba áradozó szeretettel és mámo­ros boldogsággal búcsúzkodott lakása kapujá­ban az apjától. — Hát holnap délután ott leszel a vizs­gán, úgy-e, apuskám? Az apja mosolygott. Úgy műrt, a halálra ítélt, akinek az életről beszélnek. Halálos fáj­dalom és megadó cinizmus volt ebben a mo­solyban. — Ott, kicsikém. — Hozol nekem virágot is, úgy-e, ala­nyom? — Viszek, angyalkám. — És ha sikerem lesz a vizsgán, úgy-e, csapsz egy pompás vacsorát a tiszteletemre? Meghívjuk rá Elesedéket, Julit. Janka az nem jön el, meg egynehány kollegámat. Jó? — Jó. .. ...­­ .......­ Belpolitikai hírek.

Next