Pesti Hírlap, 1906. július (28. évfolyam, 179-209. szám)
1906-07-01 / 179. szám
A PESTI HÍRLAP 1906. július 1.. vasárnap, negyedévenként értesült az érvénytelen utalványozásokról. Ha pedig országgyűlés nem volt, még az ősziért visszaélésekről sem tehetett jelentést. Hű módon a régi törvények mellett lehetséges az, hogy egy abszolutisztikus kormány az országgyűlésnek össze nem hívása mellett, mindaddig szakadatlanul utalványozzon az állampénztárból megszavazott budget nélkül, amíg csak abban egyetlen fillér is van. S az állami számvevőszék nemcsak hogy meg nem akadályozhatja ezt, hanem még csak tudomására sem hozhatja azt az országnak vagy a királynak, mert a reá vonatkozó törvény arra kötelezi, hogy az országgyűlésnek tegyen jelentést. Hogy az eddigi állapot hibás voltát belássuk, nem is szükséges képzeletünkben így ad absurdum vinni a dolgokat, mert hiszen még megszavazott törvényes budget mellett is, egy parlamentáris, de könnyelmű szakminiszter annyira túlmehet az utalványozás megengedett határán, hogy a zárszámadásokban óriási túlkiadások fordulhatnak elő és az egész pénzügyi egyensúly fölfordulhat. Mondhatná valaki, hogy az egyes szakminiszterek törvénytelen utalványozásainak s túlkiadásainak gátat vethet maga a minisztertanács is. Ez igaz. De ez nem törvényes gát. Ez csak a miniszter-kollégák lelkiismeretességétől, szigorától vagy elnézésétől függ. Ilyen rugalmas mértéktől nem tehetjük függővé az állampénztár állapotát. S általában az egész kormánynak, még egy alkotmányos kormánynak túlkiadásai ellenében is meg kell védenünk a budget kereteit s az állampénztár állagát. Erre pedig egyetlen mód van. Az, ha az állampénztár kezelésénél is behozzuk azt arendszert, ami minden rendes magánvállalatnál életben van: a kettős utalványozás rendszerét. Minden nagyobb boltban a Wertheimszekrény kulcsai két embernél állanak. Az egyik kulcs a pénztárnoknál, a másik az ellenőrnél. Ellenzár nélkül sehol sem kezelnek pénzt, csak épen az államnál. Az állampénztár egyetlen kulcsa a mai törvényeink szerint tényleg a kormánynál van. Az állami számvevőszéknél nincsen ellenzár. Ez nem is ellenére tulajdonképen az állampénztárnak, csak könyvelője, mert csak utólagosan kapja meg elkönyvelés céljából a már elköltött összegek adatait. S ha szabálytalanságot észlel, legfeljebb utólag tehet jelentést az országgyűlésnek, ha ugyan van országgyűlés, de a szabálytalanságot nem akadályozhatja meg. Ennek az állapotnak a javítását már az állami számvevőszék elnöke is sürgette s kétségtelen, hogy az állami számvevőszékről hozott törvényt, melyet legutóbb 1902-ben módosítottak, (1902. XXIII. t.-c.), újra módosítani kell. Meg kellene tehát fontolni a kormánynak, hogy nem volna-e helyes az alkotmány biztosítása, s az állam pénzeinek egy esetleges törvénytelen kormány ellenében való biztonságba helyezése érdekében, arra a radikális reformra áttérni, amit mi indítványozunk, hogy minden miniszteri utalvány, ne csak az illető minisztérium házi számvevőségén menjen keresztül, hanem a magyar királyi állami számvevőszéken is s ennek láttamozása nélkül az állam pénztárának nem volna szabad fizetnie. Ily módon az egyes szakminisztériumi számvevőségek munkáján és létszámán is lehetne talán valamit megtakarítani. De a fődolgot mindenesetre elérnénk, hogy az állampénztár csakis az országgyűlés által megszavazott törvényes kiadásra adna pénzt. Természetesen ennek megfelelőleg módosítani kellene az állami számvitelről szóló 1897-ik évi XX-ik törvénycikket is. Az állami számvevőszék elnöke a változó kormányoktól független, a politika, hullámveréseitől távol álló köryv, kiaz így kiegészített hatáskörében az állanyvagyonának kezelésében a törvényes rendet képviselné. Ezzel a két kis törvénymódosítással, — hogy szokásos frázissal éljünk, mert hiszen frázis nélkül nálunk nincs politika, — „az alkotmányosságnak egy sziklaszilárd védbástyát építenénk, amelyen megtörnének az abszolutizmus újabb hullámverései.“ A képviselő urak, kik most szorgalmasan közé. Vissza sem tért többé. Elhagyta férjét, gyermekét. Néhány évvel később egy vasúti szerencsétlenség alkalmával életét vesztette. Előzőleg még számos. Don Ettorét boldogított kegyeivel. Bandikét az apja a Thereziánumba adta, hol a vásott fiú rövid idő alatt vezető szerepre tett szert tanulótársai körében. Nem szorgalma vagy tudása révén, hanem azon körülmény folytán, hogy senki úgy vívni, lőni, lovagolni, kártyázni és mulatni nem tudott, mint ő. A szigorú felügyelet dacára éjszakáit nagyobbrészt az intézet falain kívül töltötte s hatodik osztályú gimnazista korában a Theater an der Wien karszemélyzetének dédelgetett kedvence volt. Mikor átesett az érettségi vizsgán, Ádám gróf húszezer forinttal egyenlítette ki fia adósságait. Mivel a bécsi levegő károsnak bizonyult, Bandit az apja Budapestre hozta jogásznak s nehogy valamiben szükséget lásson, kényelmes lakást bérelt s háztartást rendezett be számára s azonfelül zsebpénz gyanánt havonta ötszáz forintot adott neki. Bandinak, alighogy a fővárosba érkezett, első teendője volt Tincsinek sürgönyözni, hogy azonnal jöjjön le Budapestre. Tincsi egy ideig a Carl-színház színpadáról mutogatta formás lábait, tetszetős idomait, mígnem egy fiatal főherceg vette gondjaiba, akitől Bandi még Bécsben átvette. Három hónap múlva Bandi ráunt Tincsire, mely alkalommal vagyoni mérlege harmincezer forintnyi passzívával zárult. Még egy sereg Tincsi ment át Bandi kezén, míg végre megállapodott azon nézetben, hogy a kártya a nőnél is különb szórakozás. Akkoriban a rendőrség nem háborgatta a szerencsejátékosokat s a fővárosban oly nagy szavazzák meg Bécsben és Budapesten az állammillióit a kormány számára, gondoljanak az alkotmánybiztosítékokra is, melyekre épen az államvagyon biztosítása érdekében van nagy szükség. Annyi óvatosságot talán be lehetne hozni az állampénztár kezelésénél is, amennyit egy boltos tanúsít a saját Wertheim-kasszájánál, vág, hű szívvel az imádott nő erkélye alatt, ha nincs alkalmad, hogy bejussál. Az alatt bent hölgyed mással ölelkezik, akinek egyetlen érdeme s minden előnye abban áll, hogy a falakon belül van s bár a hölgy is tudja és érzi, hogy méltatlannak osztja kegyeit, mégis odaadással nyújtja csókra ajkait, mert alkalom nyílik rá. A női erénynek próbaköve az alkalom. Ki tehet róla, ha a próbát oly nagyon kevesen állják meg? Hiába, kutatok emlékezetemben, nem találok rá esetet. A derék páter is ily módon jutott Flaminia grófnő karjaiba, akivel az alkalom nemcsak férjét s a hitvesi hűséget, hanem még Don Ettorét, a büszke Giustiniani grófok földnélküli ivadékát is elfelejttette. Mindenki tudott a dologról, csak Ádám gróf nem. Sejtelme sem volt róla. Legbiztosabb értesülései a grófné gyóntató atyjának, a ladányi kegyúri paróchia plébánosának, lehettek. Ez a szent életű férfiú egy szép napon levelet írt a pannonhalmi főapátnak, melyben nagyon komoly dolgok lehettek elmondva, amik arra indították az igaz férfiú és kegyes pásztor, hírében álló főapátot, hogy páter Eligiust sürgősen visszarendelje.Hosszas és szigorú penitenciát szabott a főapát a páterre, aki később kilépett a bencések jeles rendjéből, világi papiért s aránylag fiatalon, mint kanonok hunyt el. A kanonoki stallumba a gyanútlan Ádám gróf pártfogása révén jutott. Flaminia grófnő megint magára maradt s minthogy az étvágy evés közben szokott megjönni, nem kelthet különösebb meglepetést, ha elárulom, hogy alig néhány hónappal a páter távozása után, a grófné is eltávozott Itália kék ege alá, Ettore Giustiniani gróf ölelő karjai Rátkay László előadó kötelességének tartja, hogy mindenekelőtt egy közjogi kérdést hozzon tisztába. A Horvátországgal kötött pénzügyi egyezményeket regnikoláris bizottság kiküldése utján szokták előkészíteni. Az utolsóelőtti országgyűlésen ily bizottságot ki is küldtek és ez a horvát országgyűlés bizottságával meg is egyezett. Az egyezményt a horvát országgyűlés elfogadta, a magyar országgyűlés azonban fel lett oszlatva, mielőtt tárgyalhatta volna. Felmerülhet az a kérdés, hogy nem kell-e most az uj országgyűlésen is a tár-,gyalásokat újra regnikoláris bizottságok kiküldése utján megkezdeni? Az 1868. évi 30. t.-c. rációja szerint ez nem szükséges, mert a regnikoláris bizottságok feladata csak anyaggyűjtés és előkészítés és így mi sem állja útját, hogy a magyar kormánynak a horvát egyezmények előterjesztését is új regnikoláris bizottságok kiküldése nélkül is tárgyalás alá vegye. Issekutz Győző azt hiszi, hogy ez a kérdés nem is lehet vitás. A regnikoláris bizottságoknak hivatása csak az, hogy az egyezmény létrehozatalát megkönnyítsék és lehetővé tegyék. Mihelyt az egyezmény létrejött, — és a jelen esetben már néhány év előtt tényleg létrejött — regnikoláris bizottságra többé szükség nincs és ezt a törvény nem is írja elő. Hoitsy Pál azt hiszi, hogy az adott helyzetre való tekintettel, bele kell menni a tárgyalásba még akkor is, ha ez szépséghiba lenne, mert új bizottságok kiküldése igen körülményes volna. Bizony Ákos elvileg azon a nézeten van, hogy a bizottságok munkája csak azon az országgyűlésen lehet érvényes, amelyben az illető bizottságok aránya játék folyt, hogy naponta százezrek vándoroltak a bankadók zsebeibe. A nasi-vasi volt a legkedveltebb játék, melyet óriási összegekben e célra bérelt s berendezett lakásokon játsztak. A legnagyobb ilyen bank az volt, melyet egy Gross nevű orvos adott a Belváros egyik, a Nemzeti Casinoval tőszomszédos utcájában. Itt százezer forint volt a bank s megesett, hogy ezen összeg, mire a játék véget ért, megtízszereződött. Bandikának volt egy Csisztvándy nevű jogásztársa. Jómódú szülők gyermeke, geniális, de végtelenül könnyelmű, szívvel-lélekkel kártyás fiú. Ez a Csisztvándy arról volt nevezetes, hogy nálánál szédületesebb szerencséjü játékenem volt az országban. Egy szíren, húsz forinttal a zsebében, fölment az előbb említett játékbarlangba s százötvenezer forintnyi nyereséggel távozott. Mondják, hogy legalább egy fél millió forintot nyert kártyán. Áldás azonban nem igen volt e pénzen. Csisztvándy vagyonát valamelyik felvidéki vasútépítésbe, ha jól emlékszem, a Garamvölgyi vasút előmunkálataiba fektette be s az utolsó krajcárig elvesztette azt. Bandit ő vezette a játékhelyekre. Bandi nem volt játéktalentum, de szenvedélyes kártyás volt ennek dacára is. A bankadók készpénznek vették s ő tényleg a Dárius kincsét is eljátszotta volna. Nem volt av, hogy százezreket ne vesztett volna, melyekért még azonfelül óriási uzsorakamatot kellett, fizetnie. Mikor elvégezte a jogot, az adósságai közel jártak a millióhoz. A legnagyobb baj az volt, hogy erről Bandinak közvetlen környezetén s játékos társain kívül senki sem tudott. A pénzkölcsönzők és uzsorások pedig nyugodtan vártak, hagyták óriási méretekben szaporodni az anélkül is óriási ka r költségvetés. — A pénzügyi bizottság ülése. — A képviselőház pénzügyi bizottsága szombaton délelőtt ülést tartott, amelyen a távollevő Széll Kálmán helyett Sághy Gyula elnökölt. A kormány részéről gróf Andrássy Gyula belügyminiszter, Josipovich Géza horvát miniszter és Popovics meg gróf Hadik János államtitkárok vettek részt. A bizottság mindenekelőtt a Horvátországgal kötött pénzügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló javaslatot tárgyalta. A horvát egyezmény.