Pesti Hírlap, 1906. július (28. évfolyam, 179-209. szám)

1906-07-01 / 179. szám

1906. július 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP működtek. Különösen fontos oly esetekben, amikor mint jelenleg, az országgyűlés többsége más lett. Popovics Sándor államtitkár kijelenti, hogy az egyezmény tényleges végrehajtásáról nem lehet beszélni. A Horvátország belügyi szükségletére megkívánt összeget a magyar állam mindig előle­gezi, ez törté­nk meg most is, de hogy Horvátor­szág tényleg mennyit kap, az csak az utólagos el­számolásnál t­űnik ki. Jogilag úgy áll a dolog, hogy bizottságot kellene kiküldeni az egyezmény előkészítésére, de a jelenlegi helyzet teljesen sza­bálytalan. Opportunitás és politikai okokból cél­szerű a javaslatot újabb egyezkedési tárgyalások nélkül bírálat alá venni. Josipovich Géza horvát miniszter kijelenti, hogy eddig csak a költségek törvényszerű előlege­zéséről lehet szó, mely feltétlenül szükséges volt, mert a horvátországi autonóm kiadásokat valami­képen fedezni kellett. Az előző országgyűlések bi­zottságainak határozatai az illető országgyűlések feloszlatásával ugyan hatályukat vesztették, de az anyag, amelyet a tárgyalások során összegyűjtöt­tek, azért megvan és a cél, mely a regnikoláris bi­zottságokat v­ezette, a magyar és horvát nemzet egyetértésének biztosítása, szintén ugyanaz ma, ami volt régen. A jelen javaslat ezen anyag fel­­használásával, ugyanazon cél érdekében lett be­terjesztve, ezért a miniszter kéri annak elfoga­dását. Haviár Dániel és Bizony Ákos szükségesnek tartják, hogy a bizottság valami formában hely­telenítse azt, hogy e kérdésben kényszerhelyzetet­­teremtettek. Sághy Gyula utal arra, hogy a helytelenítés­nek nem volna célja, mert az szükségszerükig a mostani kormány ellen irányulna, mely a javas­latot előterjesztette, holott a kényszerhelyzetet nem ő hozta létre. De kiemelheti a bizottság je­lentésében azt, hogy a kormány gyakorlati szem­pontokból nem járhatott el másként, hogy azonban ez az eljárás precedensül nem szolgálhat. Haviár Dániel­­hez hozzájárul, mert ő nem a mostani kormány eljárását akarta helytele­níteni. A bizottság azután Sághy Gyula indítványát elfogadja és belemegy a javaslat érdemi tárgya­lásába. Ráttkay László előadó részletesen ismerteti a Horvátországgal kötött pénzügyi egyezmény tar­talmát és annak számszerű eredményére vonatko­zólag megjegyzi, hogy az 1902. évre eszközölt szá­mítások szerint Horvátország a régi egyezmény alapján 16,725.886 koronát kapott belügyi szükség­leteire, az új egyezmény alapján pedig igényt tart­­hatna 20,306.246 koronára. Az emelkedés tehát há­­­­rom és fél millió korona Horvátország javára. De tekintetbe kell venni azt is, hogy Horvátország eddig sohasem jött ki a neki megadott összegekből és a hiányt mindig Magyarországnak kellett pó­tolnia. Ezután a javaslatot elfogadásra ajánlja. Bizony Ákos a javaslatot elfogadja, de nem szeretné, ha az a látszat maradna fenn, mintha Horvátország a további pénzügyi egyezmények­é azokat, mert tudták, hogy Bandinál jó helyen van a pénzügy. Mig ezek történtek, Ádám gróf, megunva a bánatos egyedüllétet, másodszor is megnősült. Ezúttal is idegenből hozott asszonyt, bár köze­lebbről, Bécsből. Egy osztrák főúri hölgyet. Nem valami szép, de temperamentumos, izzó vérű nőt, akinek az anyja szépségéről s gáláns kalandjairól egyaránt nevezetes volt a császár­­■ városban. Egy kissé körültekintő ember már csak ezért sem­ vette volna nőül, de Ádám gróf, mert beleszeretett, nem sokat vizsgálódott. Alig várta, hogy elvehesse s magával haza hozhassa. Szegény Ád­ám gróf! Sokszorosan megbánta ő e sebtiben kötött frigyet. Ugyanis hamarosan be­igazolódott, hogy az alma nem messze esik a fájától s hogy a grófné igazi anyja leánya volt. Bandi a kártya­asztal mellett végzett jogi tanulmányok befejezése után ez időtájt került haza a sárladányi kastélyba. Nemes vonású, előkelő külsejű, szép ember volt, ki szemet szúrt mostohájának. A gyalázatos asszony nem ret­tent vissza attól, hogy hálóját mostoha fiára ki­vesse, ezernyi kísértésnek téve ki az amúgy is könnyelmű, gyönge jellemű Bandit. De Bandi, az ingatag ifjú, helyt állt s mi­dőn látta és érezte, hogy nem lesz ereje az örö­kös csábításnak ellentállni, elhagyta az apai há­zat, melyet azon elvetemedett asszony amúgy is elég gyalázattal szennyezett be. Bandiból globe trotter lett, ki nyughatat­­lanul kóborolt egyik országból és világrészből a másikba, közben százezreket szórva szét, mint az olyan ember, ki sem a munkát, sem a pénz értékét nem ismeri. De egyéb fogyatkozás is esett az ősi vagyonban. Ádám gróf nagy össze­gekkel volt érdekelve a felesége családjánál, den kárt szenvedett volna. A végösszeg, melyet Horvátország kapott, mindenesetre legalább is ▼olt annyi, amelyre Horvátország igényt tart­hatott. Popovics Sándor államtitkár arra utal, hogy Horvátország pénzügyi helyzetét nem az utolsó 1889-iki pénzügyi egyezmény rontotta meg, amely utóvégre is az ő beleegyezésükkel jött létre, de a fogyasztási adók reformja, amelynél fogva a fo­gyasztási adók a termelés helyén hajtatnak be, ho­lott Horvátországban sem cukorgyár, sem petró­­leumfinomító-gyár nincs. Ez a reform maga után vonta azt, hogy Horvátország régi fogyasztási ter­mészetű adójövedelmei azóta túlnyomóan Magyar­­ország javára könyveltetnek el. Az 1899-ik­i egyez­mény első tíz évében nem is volt szükség ráfizetés­re, csak 1899. óta mutatkoznak nagyobb ráfizeté­sek, amelyek 1903-ban elérték az 1.700.000 koro­nát. A javaslat tehát érdemben is, egészen elte­kintve az adott kényszerhelyzettől, egész nyugod­tan elfogadható. A bizottság ezt a javaslatot általánosságban és részletiben elfogadja. A bizottság azután a költségvetés tárgyalá­sát kezdi meg és mindenekelőtt a belügyi költség­­vetést veszi tárgyalás alá. A belügyi költségvetés. Szalay László előadó arra utal, hogy az 1906. évi költségvetés csak csekély eltéréseket mutat az utolsó költségvetéshez képest. Eltérés csak a ha­tárrendőrség intézményének megalkotása, a csend­­őrség szaporítása, elmegyógyintézetek és szemésze­ti kórházak felállítása és a kivándorlás hatéko­nyabb ellenőrzésére szükséges intézkedések foga­natosítása következtében mutatkozik. Előadó ez­után behatóan ismerteti a belügyi tárca szám­szerű tételeit és a költségvetést elfogadásra ajánlja. Bakó Mihály szükségesnek tartja, hogy a pénzügyi bizottság az 1906. év első három hónapjá­ban folytatott pénzügyi kezelésre vonatkozólag a felmentést meg ne adja és ezt jelentésében is ki­emelje. A bizottság elhatározza, hogy ezt az indít­ványt csak az egyes tárcák költségvetésének le­­tárgyal­ását követő általános költségvetési vita so­rán fogja tárgyalás alá venni. A bizottság azután a belügyi költségvetést általánosságban elfogadja. A központi vezetés té­telénél Rátkay László kérdi, hogy mikorra várható az anyakönyvi törvény módosításáról szóló már megalkotott törvény módosítása? Kérdi továbbá, hogy az anyakönyvi felügyelőségek megszünteté­sével az anyakönyvek vezetésének egységességéről miként fognak gondoskodni? Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter meg­jegyzi, hogy az idézett törvénynek két célja volt. Egyik célja volt az anyakönyvvezetés egyszerűsí­tése. Az erre vonatkozó egyszerűsítések még nin­csenek végrehajtva, bár a végrehajtási rendelet már készen van és kibocsátható is volna. Egyfelől azonban most az év közepén az anyakönyvvezetés­ben nem lehet változásokat eszközölni, másfelől pedig a miniszternek az a célja, hogy ebben az ügyben gyakorlati férfiak bevonásával ö­szszes en­­quête-et tartson. Ezért a törvényt az 1907 év ja­­nuár 1-én akarja életbe léptetni. Másik célja az idé­zett törvénynek volt a felügyelet decentralizálása. Hogy ez célszerű volt-e, ahoz szó fér, mert tartani lehet attól, hogy ez a reform az anyakönyvi fel­ügyelet egységességének rovására fog menni. Ezen a bajon a miniszter úgy segített, hogy az anya­könyvi felügyelők intézményét egy, a belügymi­nisztérium kebelében működő anyakönyvi­­ fel­­ügyelőosztálylyal helyettesítette. Ennek az osztályá­n­ak tisztviselői a felügyeletet és ellenőrzést eset­leg a helyszínen is gyakorolhatják. A bizottság a tételt elfogadja. A megyei közigazgatás szükségleténél Rátkay László kérdi, hogy a miniszter a köz­­igazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényt fenn akarja-e tartani és hogy a megyei számvevőségek államosításáról szóló törvényen nem akar-e vál­toztatásokat tenni? Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter kije­lenti, hogy a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény általában bevált és azon változtatásokat a nép is akar tenni. A másik kérdést most tanul­mányozza, nyilatkozatot erre vonatkozólag még nem tehet. A Nemzeti színház nyugdíjintézete részére felvett szubvenció tételénél Hoitsy Pál kérdi, hogy ez a kiadás mivel van megindokolva. Egyáltalában óvatosságra van szüksége a színházaknak az adófizetők pénzén való támogatásánál, a jelen esetben pedig úgy van ér­tesülve, hogy a nyugdíjintézet bajai csak a helyte­len kezelésre vezethetők vissza, mert úgy tudja, hogy a nyugdíjösszeg minimuma 3000 koronában van megállapítva, a hozzájárulások pedig igen cse­kélyek. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter helyre­igazítja Hoitsy adatait, mert a nyugdíjnak 30.000 korona a maximuma és 400 korona a minimuma. Az intézet tehát saját hibáján kívül jutott nehéz­ségekbe, de remélhető, hogy ezek a budgetben fel­vett összeggel megszüntethetők lesznek, úgy, hogy újabb támogatásra nem lesz szükség. Bizony Ákos a színészetnek hathatósabb tá­mogatását kéri. Rátkay László kérdi, van-e kilátás arra, hogy a színművészeti ügyek a kultusztárca körébe fog­nak áttétetni. Gróf Andrássy Gyula kijelenti, hogy a kul­tuszminisztert már fel is kérte a színművészeti ügyek átvételére. Hogy mi lesz a tárgyalások ered­ménye, azt még nem tudja. A bizottság a tételt elfogadja. A közegészségügyi kiadásoknál Rátkay László felhívja a miniszter figyelmét közegészségügyünk bajaira és hathatós intézkedése­ket kér a közegészségügy javítása érdekében, melyeket annak idején gagalléros bőkezűséggel maga ajánlott fel, míg más összegekért kezessé­get vállalt. Ilyen módon igen jelentékenyen meg­károsodott. Bandi csak az apja temetésére tért vissza a szülői házhoz, hol az uzsorások éhes serege már várakozott reá. A legnagyobb gyász óráit e piócákkal való tárgyalások foglalták el. Mire Ádám gróf halála után minden adósság tisztáz­va lett, az ősi vagyonnak már csak egy töredéke maradt Bandi kezein. Per­sze, még ez is tekinté­lyes, nagy vagyont képezett, de nem olyan em­ber számára, amilyen Bandi volt, Ádám gróf temetésére eljött nejének nő­vére, Hermin grófnő is. Ez az asszony első pil­lantásra semmitmondó, igénytelen nő benyo­mását tette, bár tagadhatatlanul csinos is volt. És mégis, mindenki bolondult utána, kivel egy félórát együtt töltött. Él­es, szellemes, eszes, mindig vígkedélyű, jókedvű volt, ki a legmo­gorvább öreg urakat is levette lábaikról. Amel­lett erősen érzéki, tulajdonképen cinikus, frivol lelkületű asszony volt Hermin grófnő, ki a fér­jét annyira hatalmában tartotta, hogy az, bár ő maga vallott meg neki minden egyes hűtlen­­ségi faktumot, minden egyes esetben újra meg­bocsátott neki. Míg a mostoha egy alárendelt ember tár­saságában vigasztalódott Ádám gróf halála fö­lött, addig Hermin grófnő Bandi után vetette ki hálóját. Bandinak az volt a szándéka, hogy csendes visszavonultságban gazdálkodni fog la­­dányi birtokán. Ember tervez, isten végez. Alig egy héttel Ádám gróf halála után, Hermin grófnő szerelemittasan dobta magát Bandi nyakába s e pillanattól fogva Bandi sor­sa meg volt pecsételve. Hónapok és évek teltek s Hermin még mindig a sárladányi kastélyban élt Bandival s még folyton a mézes heteket él­ték. Hermin néha-néha úgy tett, mintha vissza­kívánkoznék az urához. Ilyenkor elég volt, ha Bandi szemrehányóan nézett rá, vagy, a na­gyobb nyomaték kedvéért, egy csókkal elnémí­totta. S folyt az idill tovább. Csak egy nagy báj ne lett volna. A ladá­­nyi földek búzát termettek, gyémántmezők arra nincsenek. De hol terem egy ember birtokán annyi búza, hogy annak árából egy olyan em­berpár igényeit, amine Hermin és Bandi, ki lehessen elégíteni? Ha a sarki jégmezőket búzá­val lehetne bevetni, Bandi és Hermin számára ez sem volna kielégítő jövedelmi forrás. Így esett meg, hogy Ladány, az ősi birtok, zsidó kézre került. Ahol egykoron nádorok és országbírák, hatalmas főrendek honoltak, ott ma Schwarz úr és becses családja szívesen látják five o’ clock thea-ra Uraságodat vendégül. Bandinak az ősi dicsőségből tizenkét ezer forintnyi évi jövedelem maradt meg. Ebből megélni, ezt mindenki beláthatja, teljes képte­lenség. És kétszeres képtelenség az ő esetében, mikor ez összegből hatezer forintot Herminnek ad. Hermin ugyanis most a férjénél van egy időre. Anyai örömöknek néz elébe és nem akar­ja, hogy a férje valami kellemetlen megjegyzést tegyen, mint ahogyan az előző gyermeknél tette, mely ugyan Ladányban született, de Gerlach­­stein néven van anyakönyvezve. Ugyanis Hermin férjezett Gerlachstein grófné. Jó hogy eszembe jutott. Még megnehez­telt volna reám. _____________________3

Next