Pesti Hírlap, 1907. április (29. évfolyam, 79-103. szám)
1907-04-02 / 79. szám
2 PESTI HIRLAP 1907. április 2., kedd. a maga harcát. Ne lappangjon titkon a tűz, mely már oly sok kiváló magyar minisztert elemésztett. Nem az a megoldása a kérdésnek, hogy az ember megkerüli. Az a dolog lényege, hogy a királynak szentesítés-megtagadási jogát szabályozni kell. Ma korlátlan a királyi vétó. Ez egyenesen fölforgatja az alkotmányt. A király a halálos órájáig megtagadhatja a nemzetnek minden törvényes kívánságát, a halálos órájáig, űzheti a királyi obstrukciót valamely általa neon kedvelt, törvényjavaslattal szemben. Ez a dolog lényege. Itt van a magyar alkotmányosság legnagyobb hibája. Ez az a pont, amiről közjogászaink s a politikusok mélyen hallgatnak, mert ez nem mond kevesebbet, mint azt, hogy Magyarországon egyáltalán nincsen alkotmány! 1915 vagy 1917. A népgyűlések nagy részén, amiket az önálló vámterület érdekében országszerte tartanak, valami csodálatos kavarodás van a magyar vámterület életbeléptetésének időpontjára nézve. A legtöbb népgyűlés — még a budapesti függetlenségi pártok nagygyűlése is — azt a határozatot hozza, hogy az önálló vámterület megvalósítását 1917-re követelik. Honnan ered ez a lehetetlen dátum? Talán onnan, hogy egynémely politikus és felszínes cikkek 1917-ről beszéltek és beszélnek olyanképen, hogy addig közösségben kell maradnunk Ausztriával. Mi ennek a közösségnek a szükségét nem látjuk, amint ismételten kifejtettük ez újság hasábjain. A külső kereskedelmi szerződések nem akadályai a közbenső vámsorompók haladéktalan felállításának, mert a külföldnek köze nincs hozzá, de kára sincs belőle, ha mi ezeket a vámsorompókat már 1908. január elsején fölállítjuk. Vámházborúba senkivel sem keverednénk emiatt, ámenben megvetnék a biztos alapját Magyarország későbbi teljes gazdasági önállóságának. Sőt jó kiegyezést máskép el sem lehet képzelnünk, csak úgy, hogy Ausztria már a legközelebbi jövendőben megtérítse nekünk azokat az árkülönbségeket, amikkel mi az osztrák ipar cikkeit túlfizetjük. Ezt követelték Szilágyi Dezső, Lónyay Menyhért már a 78-as kiegyezők előtt és ennek a követelésnek most, a nagy nemzeti fölbuzdulás után, az ország megváltozott politikája közepette föltétlenül meg kellene valósulnia. Ezek az ideális vagy közbenső vámsorompók még nem jelentik a gazdasági önállóságot, ezek csak az első lépés az ország későbbi, igazi közgazdasági függetlenségéhez. A megkötött szerződéseklehetetlenné teszik, hogy e szerződések lejárata előtt mi újra szerződjünk Németországgal, Olaszországgal, mi külön ezekkel az államokkal csak akkor fogunk szerződni, hahogy a tavaly megkötött szerződéseik lejárnak. A lejárat 1917. december 31-ike ■— vagyis 1918. január elseje — azonban a szerződések záradékában világosan megvan, hogy mind a német, mind az olasz szerződést már 1915. december 31-ikére — tehát 1916. január elsejére — föl lehet mondanunk. És nekünk, annyi évtized óta lekötött, oly hosszú időn át megnyomorított országnak, az alternatív határidők közül nem a későbbit, hanem a korábbit kell megragadnunk, mert a szőrnyüiséges nyűgöt, amelyben élünk, jobb, ha mentől hamarább lerázzuk. A népgyűlések olyan irányú határozata amely, 1917-re kívánja az önállóságot, érthetetlen,, mert 1917-es terminus nincs, ellenben 1918-as terminus van, de a gondviselés óvjon bennünket tőle, hogy csak 1918. január elseje legyen szabadulásunk terminusa. A közösségnek annyi esztendejét sínyli már Magyarország,, hogy bűn és kárhozat minden óra, amelylyel megtoldjuk ezt a közösséget. És az olyan határozatok, amelyek 1917-ről beszélnek, ha jóhiszeműek is, mégis pazarlást jelentenek, két esztendőnek az elpazarlását jelentik a nemzet drága életéből. Mindenfelé, amerre síkra száll az ország népe a gazdasági függetlenségért, hadd legyen ott a határozatban, amint megvolt például a kolozsvári népgyűlés határozatában, hogy mi a teljes és tökéletes önálló Vámterületet 1915. december 31-ikére kívánjuk. A külön magyar jegybankot 1910. december 31-ikére, amennyiben pedig nem lesz kiegyezés, a külön jegybank haladéktalan fölállítását kell követelnünk. És a népgyűlések, amiket szerte az országban tartanak, mondják ki, hogy 1908. január elsejére követeljük az ideális vagy belső vámsorompókat abban az értelemben, amint egyes kiváló államférfiaink már 1878-ban követelték. A dátumok igen fontosak ránk nézve, mert Ausztria nagy ügyessége épen abból áll, hogy a különböző lejáratokkal hoz bennünket új meg új kényszerhelyzetekbe. A kolozsvári népgyűlésen erre a valóságra a minap nyomatékosan rámutatott dr Tutsek Sándor országos képviselő. Most is ez történt, a kényszerszerző-ődés a külső államokkal és ha össze-vissza dobáljuk az 1915-ös meg 1917-es dátumokat, akkor nyolc-tíz év múlva újra belezökkenünk a kényszerhelyzetbe, a muszáj-szerződésekbe. Az ország előtt hiájd álljon világosan az a megismerés, hogy 1915. december 31-ikén lejárnak a külső kereskedelmi szerződések és hogy attól az időponttól fogva, vagyis 1916. január elsejére külön szerződést kötünk Ausztriával, külön szerződünk a külső államokkal és belefutunk a teljes gazdasági függetlenségbe, amelynek meg kell valósulnia, akármiféle akadályokat akarjon is Ausztria elénk gördíteni. Ha azt a nagy követ, amit a gazdasági közösség jelent, el nem mozdítjuk akkorra, sírkő lesz belőle, amely alól nincs többé feltámadás. De mi bízunk az ország elszántságában, a népakarat diadalmas hatalmában. Kreutzer Lipót, egy gazdag, tekintélyes kérő gondolata, tehát lutriztak az élettel. A düresedő fejű apa éjszakai munkát vállalt, csakhogy a leányának a báli ruháját kifizethesse. Míg ő ócska szarvasbőrkertyűben, bekent kézzel, bemázolt arccal aludt a báli éjszaka, előtt, hogy a bálban üdén, frissen jelenhessen meg: az apja mellette, a másik szobában valami vityilló tervrajzán görnyedt, amit suttyomban végzett odahaza, mert az állam a privát munkát tiltja. Mindez most eszébe jutott. Igen, igen. Ez itt az igazság, ami körülötte van. Ez a kis szoba. Az olcsó, foldozott, százszor mosott függönyök, a horpadt ölv, bicegő lábú bútorok, a tiszta, de kopott holmik, a füstölgő petróleum lámpa, mely a legfinomabb parfümöt is eltompítja. Az alkudozás minden garasért, az örökös szégyen, megalázás, csak azért, hogy egyszeregyszer rájuk lobbanjon a fény. Az utcán egy-egy kocsi gördült -e végig. Tompán hallatszott dübörgése a havas úton. Odaszorította fejét a hideg ablaküveghez, a szemét néha lehunyta, néha felnyitotta. Elgondoltta, hogy a báli éjszakák aranyfonala hány embert vezetett a szegényes lakásokba, akik a nappali világításnál mind kiábrándultak, nem azért, mintha csúnyább lett volna, mint a bál világításában, épen azért, mert szép volt, s nem illett a kopott, szegényes környezetbe. Nagyon is meglátszott rajta, hogy kikívánkozik belőle. Miért volt hát mindez a sok komédia? A sok cicoma, amihez ezer fáradság, sok-sok nehéz sóhaj tapad? Csak azért, hogy a fiatalsága virágait a báltermekben elszórja a kiváncsi férfiak elé, akiknek tekintete mohón tapadt fiatal, bársonyos testéhez, karcsú derekához, hajlékony, bájos mozdulataihoz. Majd ugyanebből az érzésből fakad a szívettépő szánalom. A szíve nagyot dobbant. Hideg futott végig a testén. Igen. Máris észrevette a gúny felvillanását, de ott az élet melegházában nem akart róla tudomást venni. Pedig színigazság, hogy megfiatalodjék, hogy újra kívánatos szépség legyen, férjhez kellett volna már mennie. Hát ez az. Mehetett volna is. De nem úgy nevelték, hogy ahoz, aki komolyan nyilatkozott, hozzá mehetett volna. Keservesen szerzett pénzen felöltöztették, fölcicomázták s megmutatták neki az életet, a ragyogót, a kellemest. Látod, mindez a tied lehet! Mosolyogj tehát! Takard be a tested illatos rongyokkal s táncolt. A mámor, a fiatalság, az érintetlen női test varázsa megfogja, elkábítja a férfiakat, a gazdagokat, a jól keresőket. Hirtelen letépdeste magáról a könnyű, rózsaszínű báli ruhát. Lelökte a hazug rongyokat az asztalra. Didergett. Az ágyára vetett egy pillantást, de érezte, hogy nem tudna most aludni. Hirtelen belebújt a háziruhájába. Egyszerre újra hallotta a hangokat a mellette levő szobából. Odalépett az ajtóhoz. Pénzről beszéltek, tisztán hallotta. Máskor, hacsak tehette, elfutott az ilyen jelenetek elől, de most végig akarta szenvedni. Két öreg, megtört ember vitázik mellette nyomorult garasok fölött. Az arcába szállt a vér. Megragadta a kilincset. Kilépett az ajtón. Az anya, anyja meglepetéssel néztek reá. A leány néhány lépést közeledett feléjük. Megállt a szoba közepén s remegő hangon szólt : — Apám! Édesanyám! Mezt tovább én nem akarom! Ezek meglepetéssel néztek reá. Leolvasták az arcáról, hogy valami belső izgalom gyötri. Az asszony hozzálépett . — Mi a bajod? Mit akarsz? — kérdezte tőle." A kiegyezés kérdésében a húsvét nem hozta meg a remélt megoldást. A kiegyezés ügye ma még nagyobb kérdőjel, mint eddig. Illetékes helyről mindössze annyi információt kaphat-tunk a jövő reményeire nézve, hogy talán már, két-három hét múlva is bekövetkezhetik a megoldás, de ép úgy lehet, hogy akkorra se ér véget a huzavona. A tárgyalási sorrend most az, hogy kedden értekezlet lesz a még mindig gyöngélkedő Kossuth Ferenc lakásán. Az értekezleten részt vesznek Wekerle miniszterelnök, Darányi földmivelésügyi miniszter, , továbbá Szterényi Popovics, meg Mezőssy államtitkárok. Ezen az értekezleten fogják végleg megállapítani pzoknak a kijelentéseknek a szövegét, amiket, a kiegyezés ügyéről s,főkép a húsvéti terminusról Kossuth Ferenc a közgazdasági bizottságban, tesz. A közgazdasági bizottságnak ez a nevezetes ülése csütörtökön, április 4-én lesz. Az itt teendő kijelentések fognak bizonyára a további kiegyezési tárgyalásoknak is irányt adni. Hogy minisztereink a tanácskozás folytatására mikor utaznak Bécsbe, mégg nincs pontosan megállapítva, mert ez attól is függ, hogy a szakreferensek mikorra készülnek el munkálataikkal, melyek e legközelebbi, tanácskozás alapjául szolgálnak. A terv az, hogy a két kormány legközelebbi találkozása még április első felében megtörténjék. — Azt akarom, — mondta a leány, — hogy egyszerűbben éljünk, hogy ne költsetek reám annyit, hogy ne vigyelek engem sehová. — Nem akarom, hogy kínlódjatok érettem. Ép, egészséges, erős vagyok.,itek nem fáj, ha titeket fáradni látlak. — Nem értelek . — szólt közbe az anya. — Nem akaróra, hogy szenvedjetek, hogy lemondjatok mindenről, csak azért, hogy az én, bábruhám meglegyen. Minek ez az erőlködés- Üres dolog az egsz. Semmi értelme! Ki kényszerít bennünket erre? Az ape, fanyarul nevetett. — Ki kényszerít? Az élet. Mindenki, kiáltotta. Az anya lassabban folytatta: — Mi pedig gyönyörködünk benned, ha szép vagy, ha foglalkoznak veled, ha mulatsz. — Mulatok! — kiáltott fel keserűen a leány. — Már nagyon régen nem mulatok. Elmentem, mert magam is azthettem, hogy ott kell lennem. De hogy miattam volna? A tánc néha megrészegített, de az rmnerek? Ugyanazok az üres bókok, azok az apró, kellemes hazugságok, ugyanaz a gúny és szánakozás minden parányi hibáért. Hányszor sírtam belül," míg az arcom mosolygós volt, mert észrevettem, hogy milyen gúnyos pillantással mérik végig a ruhámat. Ali hetekig kínlódtunk idehaza, gyötörődve jártuk a boltokat, lenézettük magunkat a boltossegédekkel- végigszenvedtük a varrónő megvetését, lufiérttülk a keservesen összekuporgatott pénzt , végül kaptam egy olyan ruhát, hogy tele van bájával. Mire való ez az őrült, hajsza ha úgysem tudunk versenyezni? A gazdagok megcsinálják a divatot, a fényt, a ragyogást, ír,i pedig beleröpülünk ebbe a fénybe, s átlépne a lángba, de minket ez a láng elége , ár I / A helyzet. Politikai munkarend.