Pesti Hírlap, 1909. május (31. évfolyam, 103-126. szám)

1909-05-01 / 103. szám

_______________________________________ PESTI HÍRLAP 1909. május 1., szombat. sehub révén; de olyankor, mikor a képviselő­­i házban megnyilvánult nemzeti akaratot a király akarata fedi, kevésbbé is aggasztó ez a királyi segítség, ez a fölötte kétélű fegyver, mely más alkalommal viszont a képviselőház­­zal szemben alkalmazható. Mi történjék azonban olyankor, mikor a képviselőház és király más-más állásponton vannak s a képviselőházzal szemben a király álláspontjának erősítésére siet még a főrendi­ház is? Meg lehet indokolni még a király kor­látlan vétójának szükségét is és viszont ki lehet tűzni még a királyi vétó szabályozását is a törvényhozás távolabbi céljaként; de azt már csak nem lehet megkívánni a királytól, hogy a parr­schule révén a főrendiházban még olyankor a képviselőház akaratának megfelelő többséget hozzon létre, mikor ez a képviselő­­házi akarat az ő királyi akaratának meg nem felel! Mit csinálnánk mi akkor, ha az önálló bankot például a képviselőház megszavazná, a főrendiház vétója ellenben visszavetné s így­­ még arra sem kerülne a sor, hogy a királyi vétó gyakoroltassák? Végül hát mégis csak napirendre kerül a képviselőházi reformmal a főrendiházi re­formnak, a királyi vétóval a főrendiházi vé­tónak a kérdése is. Mikor még a magyar vezényszóért folyt a küzdelem, a király akkori ellenállásának egyedüli alkotmányos magyarázata, mentsége egykori vezérlő­ bizottság szerint: a nem­zeti akarat­­állandóságának kétségbevonása volt. A király vétója jogilag korlátlan, eth­i­­kailag a következetesen, folytonosan fentartott nemzeti akarat korlátozza. Jó. De tegyük fel, hogy a király s a képviselőház egyetért bizo­nyos kérdésben s közébük áll a főrendiház a maga, jogilag szintén korlátlan vétójával. A nemzeti akarat állandóságát hogyan vonhatja kétségbe a főrendiház, mikor egy korlátlan vétójoggal felruházott király egymagában is elég biztosítója az államélet stabilitásának? Másrészt, ha a király s a képviselőház bizo­nyos kérdésben egyet nem ért, hogyan le­het demokratikus alkotmányban annak az esetlegességét megtűrni, hogy a főrendiház végiglen a király pártjára állhasson? Ne a királyi vétóról tartsanak Hollóék nap-nap után népszerű előadást, hanem tűz­zék ki célul a főrendiházi vétó szabályozását; agitáljanak ama gondolat mellett, hogy a fő­rendiház vétója a képviselőház akaratával szemben korlátoztassék. S ne csak a választó­jog reformját hajtogassák unos-untalan a szocialisták, hanem lássák be ők is, hogy még az általános, egyenlő, titkos választói jog mel­lett sem érvényesülhet mindaddig a népaka­rat, míg a parlament másik háza mai szerve­zettségében és hatáskörében megmarad. Demokratikusabb alapra állítani a kép­­viselőházat s ugyanakkor meghagyni a főren­diházat korlátlan vétójogában s mai arisz­tokratikus szervezettségében, annyi, mint még inkább növelni a távolságot a képviselőház s a főrendiház között s még inkább csökkenteni azt a főrendiház s a legelső született törvény­hozó: a király között. Annyi tehát, mint még inkább növelni a királyi hatalmat. Ez pedig nem lehet a célja sem semmi­féle 48-as, sem semmiféle május elseji poli­tikának, talán az egyetlen lény volt a föld kerekségén, akit az öreg kirurgus igazán szeretett. Az ár­tatlan kis poronty élő emléke volt annak a rettenetes tragédiának, mely ezt a kiszáradt, vén szivet mindörökre megtörte. A gyergyó­­váriak még most se felejtették el a szomorú Szebenyi Magdát, aki mint viruló fiatal leány lépett az oltár elé, s mint kétségbeesett és bol­dogtalan asszony tért vissza a szülői házba. Állítólag az ura könnyelműsége tette tönkre az életét, de a kisvárosiak tudták, hogy nem így áll a dolog: a Szebenyi doktorné sötét és rossz szíve volt az oka a fiatal teremtés pusztulásának. Mikor a vén asszony, aki való­ságos majomszeretettel dédelgette a leányát, egy napon meghallotta, hogy a veje néhány éj­szakát a házon kívül töltött, fúria módjára rohant el a leánya házába, s a tehetetlen Mag­dát, a gyermekével együtt, egyszerűen elrabol­ta az ura mellől. — Egy pillanatig se maradsz a hitvány bandita mellett, — mondta lobogó hajfürtök­ké, a­helyett, hogy a szomorú teremtést vigasz­talta és csillapította volna. Magda hazautazott a szüleihez, s mi­vel az ura, oktalan büszkeségében, nem jött érte, egy este beleugrott a Homokos folyóba, mely vad erővel zuhog le a völgyszakadékba, a sziklás erdélyi havasok közül . . . És a kis­fiú, aki akkor tanulta meg a legelső lépéseket, há­rom nap múlva teljesen árva lett, mert az édes­apja is szívén lőtte magát a vadászati fegyve­rével ... — Mehetünk! — mondta Mártha tíz perc múlva Szebenyi doktornak, aki az orvosi tás­kát már a kezében tartotta. A gyergyóváriak, akik már a kora reg­geli órákban az utcán jártak — a járásbíró és a patikárius, akik korán keltek és Szerdaffy szerkesztő úr, aki még le se feküdt — ugyan­csak nagyot néztek, mikor a kirurgust és Ka­posi Mártha doktort együtt látták végighalad­ni a lassanként ébredező főutcán. Szerdaffy szerkesztő úr, aki enyhén be volt csípve, a lát­ványra egyszerre kijózanodott s felindulva sietett át a túlsó oldalra, a patika ajtajában pipázó gyógyszertároshoz. — Becsületszavamra, itt valami hallat­lan szenzáció készül, — mondta izgatottan, miközben a gyógyszerész beszaladt a feleségé­hez, hogy a nagy eseményt frissiben elmesélje neki. A Szebenyi-ház kapujában egy magából kikelt, jajveszékelő öreg­asszony fogadta a komoly arccal közeledő Kaposi Márthát. — Drága lelkem, — kiáltotta zokogva — oh, drága lelkem, meg tudja-e bocsátani azt a sok gonoszságot, amit maga ellen elkövettünk? ... A jó istenre kérem, felejtsen el mindent és mentse meg az ártatlan kicsikénket, aki oly borzasztóan szenved, hogy a szívem majd­­csaknem megszakad bele . . . Mindenáron kezet akart csókolni a fiatal­asszonynak, aki erélyesen elhárította magától a megtiszteltetést, s jóságos hangon szólott a szerencsétlen matrónához: — Kérem, legyen nyugodt, bizonyos le­het felőle, hogy mindent meg fogok tenni, ami csak módomban áll . . . Nem kell, hogy két­ségbeessék, az ilyen apróságnál nagyon is ha­mar bekövetkezik az efféle rosszullét ... De most menjünk, ne töltsük itt az időt, hiszen az az első, hogy a beteget megvizsgáljuk . . . Gyorsan besietett, míg a két öreg lehaj­tott fővel köpette. Odabenn fölhúzta a füg­gönyt, hogy a nap zavartalanul besüthessen a szobába, aztán részvéttel odalépett a gyermek­hez, aki elkékülve hánykolódott ágyában, s kis karjaival folyton levegő után kapkodott, mintha minden percben a megfuladás vesze­delme fenyegetné. Mártha egy pillantást vetett a kis beteg­re, puha kezével végigsimogatta az apróság verejtékes homlokát, majd halkan odafordult Szebenyi doktorhoz: — Groupja van, — mondta megille­tődve. — És belehal? — hörögte a vén ember kétségbeesett hangon. Mártha csöndesen megrázta a fejét, mi­közben lázas gyorsasággal keresgélt a táská­jában. — A croup ma már, istennek hála, tá­volról se olyan veszedelmes haj, mint régente. Hát sohase hallott kolléga úr az intubatióról? A vén doktor szemét elfutották a könyek, a melle fájdalmasan zihálni kezdett s maga is fuladozva rehegte: — Oh, hiszen én csak egy öreg charlatan vagyok, aki negyven év óta bolondítom az em­bereket a tudományommal . . . Semmit se tu­dok, — és ha ön itt nem lenne, hát az öregsé­günk szemefénye bizonyosan elpusztulna . . . De ön jó és nemes és meg fogja menteni a ki­csikénket, bárha még arra se vagyunk méltók, hogy szóba álljon velünk . . . Mártha részvéttel nézett a kétségbeesett, megalázkodó, öreg emberre, de nem volt sok ideje az érzékenykedésre: a veszély csakugyan égető volt. Az orvostudomány, szerencsére, most már nem ijedt meg többé a gyilkos beteg­ségtől, mely annyi ártatlan kis teremtéssel töl­tötte meg régente a temetők földjét. A fiatal­asszony kikapott a táskájából egy hosszú gum- Belpolitikai hírek. Zichy Aladár a királynál, Bécsből jelentik: Gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert, ő felsége pénteken délelőtt magánki­hallgatáson fogadta. A kihallgatás közel három­negyed óra hosszat tartott. Félmilliárd korona hadügyi költségekre. A bécsi Zeit a „legilletékesebb helyről“ nyert értesítés alap­ján azt írja, hogy a haditengerészet vezetősége már jövő őszszel 3—4 új Dreadnougth-hajó építésének költségeiről fog előterjesztést tenni. Minthogy egy ilyen hajó kerek számban véve 55 millió koronába kerül, a tervbevett hajók körülbelül 150—200 millió koronába fognak kerülni. A hajók 4 év alatt készül­nek el, úgy hogy a hadi­tengerészet költségvetésének VII. fejezete — új hajó építése — évenként 50—60 millió koronával fog növekedni. Ezek az összegek azonban csak egy részét ké­pezik azoknak a több kiadásoknak, amelyekkel a jövő őszszel egybehívandó delegációk foglalkozni fognak. A hadi­tengerészet 60 milliójához jön még a hadsereg vezetőségének 450 millió koronára rugó túlkiadása. Ez az összeg két részre oszlik. Az összeg egyik részét azok a kiadások alkottjá, amelyeket a tüzérség szükségletén­e, lövedékekre tábori konyhákra, felszerelésekre, távírókra, stb.-k­ már részben az 1909. évi költségvetésbe felvettek amelyeket azonban a déli határ megvédése alkalmá­val egészen felhasználtak, így például a tábori konyhák első részletére százezer koronát számítot­tak, most pedig az egész hadsereg és a honvédség részére tervezett szükségletekre mintegy 20 millió koronát kell számítani ; a lövedékek pótlására szám összeget is több évre osztották volna fel, így azonban az egész összeget egyszerre kell megszavazni. Ezek mellett a kiadások mellett, — amelyet legnagyobb részben engedélyeztettek, de amelyek a költségvetésben felvett részletekre elegendők nem voltak, mert a szükségleteket egyszerre, teljes egé­szükben kellett beszerezni — második csoportként azok a kiadások állanak amelyek a költségvetésben felvéve nem voltak. Ezek a csapatszállításokra ki­adott jelentékeny költségek (körülbelül 30 millió), továbbá a délvidékre vitt csapatok ellátására és fel­emelt zsoldjára szánt összegek, amelyeket mozgósí­tási kiadásokként lehet megjelölni. Az összkiadások tehát a hadsereg és hadi­tengerészet részére, melyek a kvóta arányában Ausztriára és Magyarországra esnek, félmilliárd ko­ronánál többre rúgnak. Határszéli őrségek szervezése. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter az alábbi határszéli őrsé­gek szervezését rendelte el: a máramarosszigeti kapitányság területén Felsőhidegpatak­on (Mára­­maros megye), a bártfai kapitányság területén Alsópagonyban (­Sáros megye), a liptószentmik­­lósi kapitányság területén a Javorina községhez tartozó Zugótelepen és Szepesófalun (Szepes m­e­­gye), a zsolnai kapitányság területén Nagybiszte­­rec községben (Árva megye) és Fehérhalom köz­ségben (Trencsén megye), a pozsonyi kapitányság területén Kutti nagyközségben (Nyitra megye), a soproni kapitányság területén Gyanafalván (Vas­­megye), a pancsovai kapitányság területén Te­­messziget nagyközségben (Temes megye) és az or­­sovai kapitányság területén Belobreska nagyköz­ségben (Krassószörény megye); az új határszéli őrségek május 1-én kezdik meg működésüket. A románok és a válság. A Lumina című ro­mán lap pénteki­ számában foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a román nemzetiségi vezérek a mostani súlyos válság alatt Luegerrel kacérkod­nak és paktálnak. Ezt éles hangon elitéli és emlé­kezteti a románokat Janku sírjára. „Ott abban a sírban — mondja — pihen egy román ember, aki összefogott az osztrákkal a magyar ellen és volt alkalma megismerkedni a híres osztrák háládatos­­sággal.“ Felhívja a román népet, tartson a ma­gyarokkal, mert csak az ország összes népeinek összetartása biztosíthatja boldogulásukat. Hírek Horvátországból, Zágrábból jelentik. Báró Rauch Pál horvát bán azzal a tervvel foglal­kozik, hogy régi horvát nemzeti párt megmaradt

Next