Pesti Hírlap, 1910. augusztus (32. évfolyam, 183-207. szám)
1910-08-02 / 183. szám
2 PESTI HÍRLAP 1910. augusztus 2., kedd. Ha nem haladhatunk és fejlődhetünk oly irányokban, amelyek felé eddig a nemzeti sóvárgás volt, ha beleütközünk a felségjogokba, vagy a dinasztia érdekeibe közjogi kirándulásainkban, akkor tessék itthon a belügyeinkben keresni és találni munkát, mely használjon a nemzetnek. De a „folyó ügyeknek“ egyszerű elintézése, a napi szükségletek kielégítése, az országnak tovább kormányzása nem méltó feladat oly embereknek, kik magukat államférfiaknak kívánják tekintetni. Magyarországot nemcsak adminisztrálni, hanem vezetni is kell. Más művelt, boldog, nyugateurópai államban elegendő ez is, mert ott egynyelvű nemzet fölött nemzeti dinasztia uralkodik. És másutt a nemzet boldogulása, a lakosság vagyonosodása, iparnak, kereskedelemnek, földmivelésnek, sőt minden magánvállalkozásnak sikere nincsen úgy összeforrva a politikával, mint nálunk. Más államban tehát boldogulhat a nemzet parlamentje nélkül is. Nálunk azonban, fájdalom, minden összefügg országunk szerencsétlen politikai helyzetével. Nálunk, ha rosszul csinálják a politikát, ez kihatással van majdnem minden embernek magánéletére is. Német-, Angol- vagy Franciaországban a politikai élet stagnációja mellett is virágzik az ipar, gazdagszik a kereskedői osztály s a politikai viharok nem söprik le az emberek asztaláról a betevő falatot. Ezek kész nemzeti államok. Legfölebb reparatúrára szorulnak koronként. De mi még a teremtés munkájánál tartunk. Nálunk szünetelhet a parlament. De egy percre sem volna szabad szünetelnie a politikai munkának. Országgyűlés, szólalt háromszor. Végeredményben egy órai tanácskozás után a többség elfogadta a javaslatot. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök válasza a marostorda megyei főispán kinevezése tárgyában — keddre maradt. II. A képviselőház ülése augusztus 1-én. Elnök: Kabos Ferenc. Jegyzők: Szinnyei- Merse Félix, Szász Károly és Beszkid Antal. A kormány részéről jelen vannak: gróf Khuen-Héderváry Károly, Székely Ferenc, Hieronymi Károly, Lukács László, gróf Serényi Béla. Az ülés d. e. 10 óra 15 perckor kezdődik. Kabos Ferenc alelnök a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a választ váró interpellációk jegyzékét. Almay Olivér előadó a gazdasági bizottság jelentését mutatja be az országház épületén foganatosítandó némely átalakítás és az étterem további kezelése tárgyában. Sürgős napirendre tűzését kéri. (Helyeslés.) Szász Károly jegyző felolvassa a népszámlálásról, a legeltetési forgalom megtiltásáról és az 560 milliós beruházásokról szóló törvényjavaslatokat. (A Ház harmadszori olvasásban is elfogadta a törvényjavaslatokat és tárgyalás meg hozzájárulás végett áttette a főrendiházhoz.) A konzuli bíráskodás meghosszabbítása. Blanár Béla előadó ismerteti a konzuli biráskodás szabáyozásáról szóló 1891: XXXI. t.-c. hatályának újabb meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Történelmi visszapillantást vet a konzuli biráskodás keletkezésére, s ezenközben az osztrák-magyar monarchia lakosságát emlegeti. (Zaj balfelől.) Ugron Gábor: Monarchia nincsen itt, csak monarcha van! (Zaj és mozgás.) A monarchia területet jelent! Blanár Béla előadó: A magyar állam lakosaira nézve — javítja ki szavait —- az exterritoriális jogot az 1718. évi passarovici békekötés "állapította meg. Az 1867: XII. t.-c. folytán szükségessé vált a magyar állam igazságügyi szuverenitásának érvényesítése e téren is, a szükséges törvény azonban csak 24 év múlva jött létre, 1891-ben. Jelen javaslat 1911 december 31-ig kívánja meghosszabítani a törvényt 1910 január 1-ig visszamenő hatálylyal, hogy az e téren is bekövetkezett exlexet megszüntesse. A javaslatelfogadását kéri. Bakonyi Samu nem tehet eleget az előadó kérésének, mert nem hiszi, hogy akadna egy ember is a Házban, az előadón kívül, aki elismerné, hogy a szóbanforgó törvény a magyar állam igazságügyi szuverenitásának érvényesítését foglalja magában, így hát ő és pártja nem járulhatnak hozzá szavazatukkal a magyar állam önállóságára nézve sérelmesnek ítélt jogállapot fenntartásához. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) » Székely Ferenc igazságügyminiszter: A konzuli bíráskodás tulajdonkép egy kényszerhelyzetnek következménye, egy lehetetlen helyzet, amelyből más országok is, amelyek pedig szerencsésebb viszonyok között vannak, nehezen bontakozhatnak ki. Nálunk a helyzet még rosszabb, de azért meg kell oldani. A megoldás pedig az, amit az 1867: XII. t. 8. szakasza nekünk alapként megjelölt. A konzul közös tisztviselő. Ennek révén a tétel az, igaz-e, hogy a közös funkcionáriusnak minden cselekménye, minden funkciója közösségre vezet . . . Bakonyi Samu: Csak a közös ügyekben! Székely Ferenc igazságügyminiszter. . . . . s így ebből fejlődik ki felfelé a közös ügy? Ez nem áll. (Ügy van jobbfelől.) A konzulnak, mint a külügyi képviselet tagjának van állandó és olyan funkciója, amely kétségkívül közös, van azonban olyan funkciója is, melyet átruházott hatáskörben visz. Ezt az átruházást a magyar állam cselekszi az ő büntetőjogi és általában igazságszolgáltatási szuverenitásánál fogva. Méltóztassék megtekinteni a kimutatásokat: egy-egy konzuli hatóság négy ügyet intéz el, a másik nyolcat, a harmadik tizenegynek sincs annyi igazságszolgáltatási funkciója magyar polgárral szemben, amely csak két hétre is elfoglalná egy esztendőben. Hát azért nevezzünk ki száz vagy százötven konzult, hogy ott futkossanak munka nélkül? Mi erre nem vagyunk eléggé gazdagok. Hogy a jövőre nézve mi lesz, azt előre megmondani nem tudom, csak azt láttam, hogy az elmúlt kormány nem eléggé foglalkozott evvel a dologgal és nem vitte előre, habár módja lett volna talán dűlőre hozni ezt az ügyet. A sürgős és nehéz viszonyokra való tekintettel, kéri a Házat, hogy járuljon hozzá a meghosszabbításhoz. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ugron Gábor: Magyarország közös ügyeket vállalt és ezen közös ügyek meg nem szaporíthatók, sőt az 1867: XII. t.-cikk 8. szakasza világosan megmondja, hogy a közösügyi hivatalnokok más ügyeket, mint amelyek az 1867: XII. t.-cikkben felsorolva vannak, mint agendákat nem vihetnek és nem végezhetnek. Egy ilyen törvényjavaslatot elfogadni nem tud, noha elismeri, hogy most már nincs idő, hogy uj, alapos törvény hozassék. De az az elv, hogy a magyar állampolgárt az ő joga az egész világon, bárhova megy, követi, az az állam szuverenitásának, az állampolgár büszkeségének és önérzetének követelménye és mert mindezeket ez a törvényjavaslat nem veszi számba, annak rövid időre való meghosszabbításhoz nem járul hozzá. (Élénk helyeslés balfelől.) Smolonyi Géza: Az igazságügyminiszter azon nyilatkozata kényszeríti szólásra, hogy ezen kérdés tekintetében az előző kormány nem egészen teljesítette a kötelességét. Ha az igazságügyminiszter tájékozódni fog, meg fogja találni azt az anyagot, amely igazolni fogja, hogy igenis az a kormány, amelynek szóló tagja volt, azon igyekezett, hogy a magyar nemzeti önállóságnak és mindenekfelett az igazságügynek, mint magyar felségjognak tiszta védelmében és képviseletében kötelességét hűen és becsületesen rója le e tekintetben is. Megengedi, hogy később ez a kérdés ellankadt. Székely Ferenc igazságügy miniszter: Ugron Gábor azt veszi rossz néven, hogy nem a magyar jog alkalmaztatik az egész vonalon. Polónyi Géza: A levantei jogot alkalmazzák elég helytelenül is. Pár perces ülésnek ígérkezett a hétfői, mivel csak egyetlen érdemleges tárgy, a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat volt napirenden. A függetlenségi párt azonban, amely a törvény ellen már keletkezésekor, 1891-ben is erős harcot folytatott, ezúttal is fölemelte tiltakozó szavát. Bakonyi Samu, Ugron Gábor, Polónyi Géza és Csermák Ernő vettek részt a vitában és Székely Ferenc igazságságügyminiszter is felhős, egymásba nyíló, világos szoba fogadta, néhány darab katonás szigorúságú bútorral, de az egyszerű fenyőfa íróasztala az ablak mellett megörvendeztette. Letette kalapját s leült az asztalhoz. Innét a természetnek már nagyobb perspektívája nyílt meg előtte. A hegyek hátrább húzódtak s maguk előtt sötétlombú erdőknek adtak helyet, s mégis, hiába mélyült, szélesültek ki a vonalak, volt valami szomorú elhagyatottság, a külvilágtól valami elszakadásszerű jellege, valami zord, ijesztő, félelmes karaktere ennek a most ragyogóan világító hegyláncolatnak s az egész perspektívának. És Lévi eltakarta a szemét, amint megjelent lelke előtt e vidék, belefojtva az ősz nyirkos ködébe, melyben hangtalan lépésekkel jár: a nyomor, betegség, a tudatlanság és a halál. Kívülről hallani lehetett Princ János gummiköpenyének suhogását, amint jött felfelé a lépcsőkön, s a másik percben már megállt az ajtóban. Összefonta karját és gúnyos jókedvvel szavalta Faustból Mephisto egyik strófáját: Úgy látod a világnak dolgát, Ahogyan már azt látni szokták. S ezalatt elszáll élted üdve. Majd okosabban rendezzük be . . . Lévi fölemelte a fejét, de nem fordult meg. Hirtelen harag és utálat fogta el a fiatal ember iránt. Ez pedig közelebb jött és folytatta: — Vagy pedig: Ember, ki elmerül elmélkedésben« Olyan, mint kopár sziken kerge állat, srossz szellem ott keringni készit étien, Holott körülre zöld füvet találhat... — Megengedi, hogy helyet foglaljak önnél? — kérdezte egyszerre megváltozott hangon, mire Lévi feléje fordult. — Ha fölmentene, még pedig most, azonnal a három évre kötött szerződésünk alól, lekötelezne, — mondta fojtott izgatottsággal. Princ János hátravetette magát a széken s vállat vont. — Nem azért kötök szerződéseket, — mondta eltutasitólag — hogy a második huszonnégy órában felbontsam. Máskülönben, feljogosítva kívánsága által, ha szabad kérdeznem, mi kifogása van egy olyan viszony és helyzettel szemben, amit még nem is ismer? — Már ismerem, — felelte Lévi. — Én itt nem leszek képes kötelességemnek eleget tenni. — Nem lesz képes? — csodálkozott Princ. — Ön ne lenne képes százhúsz gyereket írni, olvasni megtanítani? — Ide önnek egy gépemberre van szüksége. Vagy egy olyan tanyai tanítóra, valami szegény zsidó bocherre, aki nyáron vasat árul és télen tanít. Én nem önnek való ember vagyok. Engem izgat, nekem fáj, én nem tudom nézni ezt a ... — Mit nem tud nézni? — kérdezte a fiatalember közönyösen. — Mi tartozik önre ezen az egész telepen egyéb, mint ez az épület itt? Ez az iskola. . — Az emberek szenvedése mindenütt, reám tartozik, — felelte Lévi most olyan hangon, hogy Princ János elvörösödve, meglepetten nézett reá, mintha egy másik, új fej nőtt volna ki most egyszeribe, szeme előtt a Lévi nyakán. — Ah, — mondtam a cigarettát, amit most sodort az ujja között, elhajította és felállt — hát ez ön? Gondoltam, — mosolygott, ahogy rajta kívül senki más nem tudott mosolyogni — gondoltam. Már akkor ilyennek gondoltam, amikor a bizonyítványait és okmányait nézegettem. Örvendek, hogy nem csalódtam. — Nem értem önt, — csodálkozott Lévi. — Ha olyannak lát, amilyen vagyok, akkor önnek az az érdeke, hogy megszabaduljon tőlem. Mert én— nyíltan beszélek — kiszámíthatatlan kárára lennék az ön érdekeinek és szisztémájának. — Nézze, kérem, — felelte Princ János egyszerre elkomolyodva és Lévi ugyanazt a halálos unalmat és különös, gyilkos méregbe mártott keserű gúnyt látta az arcán, mint előző este, a vacsoránál — én nem ijedek meg a magam árnyékától s ön alighanem az én árnyékom, vagy megfordítva, én vagyok az ön árnyéka. A dolog így áll. Ezt a bányát, amelynek ön még csak úgyszólva a kapuját, az előszobáját látta, mert akkora a terjedelme, hogy öt óra alatt nem tudom bejárni, ha folyton megyek is ezalatt, még a nagyapám vette egy tönkrement mágnástól. Már most nézze . . . A mágnás, mágnásvolt. Több száz esztendős