Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-13 / 87. szám

Kézdi-Kovács László. ■■■ ugyan nemzeti érdek volt, de az csak átme­neti idő volt, azok az évek rég elmúltak; azóta Magyarország alkotmányossága megszilárdult és vele, hála az ideiglenesen hozott igazság­talan törvénynek, megszilárdult az a hatalmi kör is, amely akkor tartotta kezében az ország kormányát, feladatát rég befejezte, rég nem egyéb ártalmasan föloszlófélben levő pusztu­la­ndóságnál. Ezt érthetjük Szederkényi röpiratából. És meglátjuk belőle, hogy a mai választójog­nak legszégyenletesebb, legkárosabb intézke­dése, a minden korrupciónak, világ szégyenére való pálinkás korteskedésnek helyet adó nyil­vánosság, hogy került abba a törvénybe. Azok, akik a választás titkosságát rosszhiszeműen nem a magyarhoz valónak hirdetik, meglát­hatják a kis könyvből, hogy a XIX. század ele­jén, amikor a császári kormány a nemzeti re­form­törekvések ellen a szegény nemesség tu­datlan és éhes tömegeit mozgósította, a nem­zeti haladás megyei küzdői a titkos választás­­hől menekültek és a tisztújítás akárhány me­gyében titkosan történt. A negyvennyolcas vá­lasztási törvény tudvalévően a helyi hatóságok tetszésére hagyta a titkosságot vagy nyilvános­ságot és a negyvennyolcas törvényhozásban több titkosan választott képviselő ült. Sőt a 67-es országgyűlésen is voltak titkos választás­ból kikerült honatyák. Csak a 74-es „választó­­reform“ mondotta ki a nyilvánosságot, a kor­mánypárt erőszakának és korrupciójának szol­gálatára. A választás titkossága mellett, a mi poli­tikai életünk reformálására és purifikálására, oly fontos törvény­intézkedés mellett meg­győzőbb szó jobb időben alig hangozhatott vol­na el e röpiratnál. Ami azonban Szederkényi többi választójogi álláspontját illeti, arra szük­ségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a régi tiszteletreméltó független­ségi gondolkodásban, régi, igenis nagylelkű liberalizmusban fogant választójogi programra azóta a még oly radi­kális közvélemény előtt, ha őszintén magyar, módosult. Ma már nem akarhatjuk kiszolgál­tatni törvényhozásunkat a nemzetiségeknek és ha kívánjuk is a választójog kiterjesztését és cseppekről énekeltek és zöld kritikusaik le­­marháztak mindenkit, aki barna vagy ólom­­szin­ke esőfelhőt mert elkövetni. Egyszer azonban mégis hallatlan dolog történt. Akadt egy törpe, valami Dávid neve­zetű, aki oda állt a Peking-kávéház zöld­ asz­tala elé s így szólalt meg: — Parittyát vetek reád, zöld Góliáth ... És ti reátok, apró zöldek. Mert tűrhetetlen, amit művellek. Ha egy ember őrjöng, azt a bolondok házába csukják. De ti százan őrjöng­tök egyszerre. Hová csukjunk össze titeket, mi, józan emberek? Mert ha ti igazságnak hir­­detitek a hóbortjaitokat, ha kegyetlen türel­metlenséggel akarjátok ezt reánk erőszakolni,­­ miért kellene nekünk tűrni azt, hogy a mi évezredes igazságainkat lábbal tapodjátok? Hát vagy hazudtok és­­szélhámoskodtok a ko­moly művészet, rovására, vagy romlott ideg­zetű bolondok vagytok, é­s akkor előre, kot­­ródjatok mind a Lipótmezőre! Egy pillanatig mélységes csönd fogadta ezt a váratlan támadást A zöldek mind elzöl­­dültek. De az óriás hirtelen kacagni kezdett s aztán vele kacagott a szent kórus. — Meghibbant az eszed, fiam, Dávid, — így szólt. — Kiesett az egyik kereked. Az a rögeszméd, hogy józan ember vagy. Fiúk, fog­játok meg és vigyétek a bolondok házába. És megfogták. És elvitték. , Bolondházba záratták. íme, így jár manapság az, aki a zöld óriásokkal szembeszáll s nem akarja elhinni azt, hogy a világon minden zöld. Mert a világ nagyot változott. Ma már Dávid nem tudja legyőzni Gójláthot. A Pesti Hírlap­ ­ 1911. április 13., csütörtök. titkosság által való becsületessé tételét, de a magyarságnak és a­ magyar nyelvnek uralmát benne biztosítanunk köteleség. A helyet A bécsi tárgyalások eddigi eredménye. „A magyar államnyelv a katonai perrend egész vonalán.“ A bécsi hangulatkeltő hírekkel szemben mi már szerdai számunkban rámutattunk ar­ra a tényre, hogy a magyar kormány Bécsben járt tagjai az új katonai bűnvádi eljárás körül folytatott tanácskozások során teljes­­ mérték­ben ragaszkodtak a magyar jogterületen a magyar tárgyaló­ nyelvhez. Híradásunkat több más lap ellenkező hírével szemben a következő félhivatalos kormánykommüniké erősíti meg: A most­ lefolyt bécsi tárgyalásokról a budapesti lapokban megjelent közlemé­nyekre vonatkozóan a Bud. Tud. illetékes helyről nyert információ alapján kijelenti, hogy ezek a közlemények részben alapta­lanok, részben tévesek. Mi sem bizonyítja inkább e közlemények alaptalan voltát, mint az, hogy ezekben a magyar kor­mányt olyan jogfeladással vádolják, mely­nek elkövetésére még az osztrák részről tett propozíciók sem nyújthattak volna semmiféle alapot. A most lefolyt tanács­kozásokról érdemileg annyit jeleznek irányadó helyről, hogy a magyar állam­nyelv használata a katonai büntető­eljárás egész vonalán érvényesülni fog és hogy a reform sarkalatos elve a területi­ség. A két kormány között csupán alá­rendelt részletkérdésekben merültek fel olyan momentumok, melyek még megfon­tolás tárgyát képezik és melyeknek tisz­tázása végett a miniszterelnök közvetlenül a húsvéti ünnepek után ismét Bécsbe utazik. Ezt a félhivatalos kommünikét kiegé­szíthetjük még a következő pozitív értesülé­seinkkel: Az új katonai bűnvádi eljárás két jog­területet fog megkülönböztetni: a magyar állam és az osztrák állam jogterületét. A magyar állam jogterületén a hadbírósá­gok tárgyalási és jegyzőkönyvi nyelve a magyar lesz. Amelyik vádlott magyarul nem tud, tehát a tót-, román-, szerb- vagy más nyelvű vádlottat, tolmács alján fog­ják kihallgatni, de a tárgyalási nyelv magyar lesz. Elintézendő differenciák még a körül vannak, hogy mikép szövegeztes­­sék a­ törvény az olyan magyarul nem tudó vádlottra nézve, aki azonban a had­sereg szolgálati nyelvét, a német nyelvet bírja. Az ilyen vádlottat az egyszerűség kedvéért németül hallgatnák ki, mert hi­szen a német szolgálati nyelvet a hadbírók is bírják, de a jegyzőkönyv nyelve ez esetben is magyar volna. Ennyiben regisztrálható a magyar kor­mány álláspontja, amelyből Kimen en­gedni nem volt hajlandó eddig és amely álláspontnak eredményesen kell érvénye­sülnie a még hátralevő részlet­tárgyalá­sokon. Idei­ktatjuk végül az alábbi osztrák for­rásból származó bécsi információt, mely a következőkben állapítja meg a differenciák tartalmát: Az általános reménység, hogy a magyar miniszterelnöknek jelenlegi bécsi tartózkodása alkalmából a két kormány között a katonai törvények függő kérdéseinek tekintetében a megegyezés létrejön, sajnos, nem teljesedett. Gróf Khuen-Béderváry Károly és miniszter­­társai tegnap délután Budapestre vissza­tértek, a­nélkül, hogy megegyezés elére tett s döntés történt volna. A fennálló differenciák kiugró pontja ama katonák büntető eljárásá­nak tárgyalási nyelvére vonatkoznak, akik Ma­gyarországon vannak elhelyezve és sem a né­met szolgálati nyelvet, sem a magyar állam­nyelvet nem értik. Ilyen esetekben osztrák részről osztrák szolgálati nyelvet, magyar részről az államnyelvet akarják érvényesíteni. Bécsi politikai körökben kijelentik, hogy az osztrák kormánynak ebben az esetben nem az a törekvése, hogy Magyarország nemzetiségi viszonyaiba beavatkozzék, hanem kizárólag Ausztria nemzetiségi viszonyaira van tekin­tettel. Ha Magyarországon a büntető eljárás­ban egy, a magyar s a német nyelvet nem értő katonával szemben má® nyelv érvényesül, mint a szolgálati nyelv, akkor nem­ lehet meg­akadályozni, hogy a csehek, szlovének, lengye­lek, rutének és románok részére, akik a német nyelvet nem értik, más tárgyalási nyelvet kö­veteljenek Ausztriában, mint a német szolgá­lati nyelvet. Kétségtelen, hogy Ausztria egyes országaiban használatos tartományi nyelv po­litikai qualitás és politikai súly tekintetében nem hasonlítható össze a magyar államnyelv­nek Magyarországon való politikai túlsúlyá­val, ennek dacára egész bizonyossággal előre látható, hogy a szolgálati nyelvnek Magyaror­szágon való mellőzése ilyen esetekben, amikor a vádlott sem a német, sem a magyar nyelvet nem érti, ezt a mellőzést Ausztriában is kö­vetkezményképen állítja fel ama vádlottak részére, akik a német szolgálati nyelvet nem értik. E követelmény teljesítése által a nyelv­­h­aos okvetlenül bevonulna a közös hadsereg­be is, amelytől a német szolgálati nyelv ed­dig gondosan távol tartotta. E követelmény elutasítása által pedig új sérelem állana elő, amelylyel minden alkalommal előhozakodná­nak s amely különösen kedvezőtlenül befolyá­solná az új véderőtörvény megszavazását. Ez okból nem jött létre a két kormány közt a még húsvét előttre remélt megegyezés. Ismertetvén mindkét oldalról az állás­pontokat, most már be kell várnunk a húsvét utáni újabb tárgyalások eredményét, abban a reményben és alkuvást nem ismerő várako­zásban, hogy ezek a tárgyalások meghozzák azt, amit magyar kormány félhivatalos kom­münikéje is ígér: a magyar államnyelv érvé­nyesülését a katonai bűnvádi eljárás egész vonalán. * * A horvát bán a honvédségről. Zágráb, ápr. 12. A horvát képviselők mai folytatólagos érte­kezletén szóba került a honvédségnek Horvátor­szághoz való viszonya. Tomasics hosszabb beszéd­ben válaszolt a képviselők fejtegetéseire és kije­lentette, hogy a honvédségi törvény valóban hiá­nyos a Horvátországhoz való viszony megjelölésé­ben. A maga részéről is helyesnek tartja, ha kíván­ságaikat a kiegyezési törvény értelmében megszö­vegezik és azt a regnikoláris bizottságok elé ter­jesztik. A bán többek közt a következőket mondot­ta beszédében: — Törvény-sérelemről nem lehet szó, mert sem az 1808: XLI. t.-c., sem az 1890: V. t.-c. nem állapítja meg a honvédség intézményének közös­ségét. Csak arról lehet szó, hogy a törvények e hiá­nya a kiegyezésnek megfelelően pótoltassák. Ez­ azon intézményekkel analóg módon történhetnék, amelyek a honvédséghez hasonlóan Magyarország­gal közösek. Nem osztom az előadó nézetét, hogy a honvédeket királyi honvédségnek kell nevezni. Aki a királyi posta és a királyi távírda megjelölés analógiájára hivatkozik, annak tudnia kellene, hogy annak idején zavargások voltak az ország te­rületén és a kérdést nem egyoldalúan megoldani, hanem a regnikoláris küldöttségek határozatára bízni óhajtották. E kérdés megoldásánál ennélfog­va azt a megegyezést kell szem előtt tartani, amely, annak idején a kormányok, illetve a regnikoláris küldöttségek jutottak és amelyek szerint mindaddig, míg a regnikoláris küldöttségek meg nem állapodnak, azok a feliratok marnának érvényben, amelyek az egyes intézményeknél és az összes közigazgatási ágazatoknál épen érvényben vannak. A jelenlegi kérdés az én nézetem szerint szintén a regnikoláris küldöttségek által oldandó meg. Nincs jogi alapunk olyan megjelölést követelni, amely a honvédségre vonatkozó törvényben nincs benne, hanem először

Next